Békés Megyei Népújság, 1958. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1958-04-03 / 79. szám
6 békés megyei népújság LABDARÚGÁS NB II A lelkes gyulai tizenegy továbbra is megőrizte tavaszi veretlenségét! Gyulai MEDOSZ—Budapesti Petőfi 1:0 (1:0) Budapest, 1000 néző, vezette Foór. Gyula: Horváth — Nagy II., Pásztor, Petrovszki — Himmel, I., Fodor — Kiss, Csűri, Zvolenszki, Cs. Szabó, Nagy I. Edző: Vasvári Péter. Bp. Petőfi: Földvári — Vozák, Honold, Mogyorósi — Wieland, Gál — Újvári, Fekete, Sánta, Szentesi, Kalmár. Edző: Szépföldi József. Az utóbbi hetek sikererein fellelkesedve, de nem elbizakodva utaztak el a gyulai fiúk a Budapesti Petőfi elleni mérkőzésre. A hazai szurkolótábor ismét nem csalódott csapatában. A gyulai együttes a játékidő túlnyomó részében felülmúlta ellenfelét és megérdemelten hozta el az értékes két pontot. Különösen az első félidőben játszott a gyulai csapat szépen, ötletesebben ellenfelénél. S ez meg is hozta a gyümölcsét. A 24. percben járt az óramutató, amikor a fáradhatatlan Csűri középen kiugratta Nagy I-et, akit a védők a a 4410-esen belül jó helyzetben felvágtak. Vitathatatlan 11-es. Himmer I. állt a labdának s nagy nyugalommal a hálóba lőtte. (1:0). Fordulás után a budapesti csapat is nagy akarással támadott, de a gyulai védelem szilárdan állt a lábán. Sőt a 78. percben Himmer I. meredek labdájával Nagy I. elfutott a védelem mellett s lövése a hálóba kötött ki. A játékvezető azonban les címén nem adta meg a partjelző szerint is szabályos gólt. Az utolsó tíz percben Fodor megsérült, a hazai csapat nagy iramot diktált azonban az emberelőny sem volt elegendő a Budapesti Petőfinek az egyenlítéshez. Jók, az egész gyulai csapat, de különösen Himmer I., Petrovszki és Horváth, illetve Wieland, Szentesi. Csak döntetlenre tellett... Békéscsabai Előre—Bpest Vörös Meteor 1:1 (1:0) Békéscsaba, 4000 néző, vezette: Sípos F. (Klimov, Bandur). Előre: Csepregi — Pillér, Popol, Farkas — Lonovics, Rieger — Miklya, Hrabovszky, Vékony, Bohus, Tóth. Edző: Kalmár György Meteor: Lapusnyik — Pekker, Pozsgai, Molnár — dr. Seprős, Hupka — Kiss, dr. Bodó, Csanádi, Bezán, Scuhléger. Edző: Ónódy Andor. Az első „valódi" tavaszi vasárnapon már az előmérkőzés idejében özönlöttek a szurkolók a pályára, hogy tanúi legyenek az „esetleges” csabai győzelemnek. Bizakodóak voltak a játékosok is. Gyönyörű napsütésben, enyhe hátszéllel az Előre kezdett, és már a 2. percben Bohus jó helyzetben fölé lőtt, nemsokára dr. Bodó 25 méteres váratlan lövése a felső kapufától pattant vissza. Élénk iram alakult ki, a 8 percben Meteor kapu előtt nagy keveredés volt, Vékony elől Lapusnyik önfeláldozóan szögletre mentett. A 37. percben egy gyors hazai támadásnál Hrabovszky beadásszerű lövésére négyen ugranak bele, a szemfüles Minya csípte el a labdát és a kimozdult kapus mögé, ajobb alsó sarokba gurított. Nagy lendülettel és veszélyesen támadott ezután az Előre, de a kapura lövésekkel mindig baj volt. A szünetben az utolsó percben mutatott hazai támadások hatása alatt nagyon optimista lett a hangulat a nézők között. Jól indult a második félidő is. A 64. percben Hrabovszky hosszan előreadott labdát elcsípettets a kifutó Lapusnyik felett átemelte, de a lefutó Molnár elérte a labdát és felszabadított. Ismételt hazai támadások sorén :7. Előre szabadrúgáshoz jutott, de Popol a sorfalba lőtte a labdát, mely végül is a kapus zsákmánya lett. lapusnyik kidobott labdáját dr. Seprés kapta, aki szöktette Schlegert, a szélső elfutott, keresztbe adta a labdát és a jó ütemben lefutó Kiss tisztán, egyből erősen kapura lőtt, a labda félmagasan a bal kapufa mellett, a hálóban kötött ki. Az eredmény 1:1-re alakult. Az Előre az első félidőben jobb volt, szünet után az első negyedórában is többet kezdeményezett. A Meteor okos taktikával, jól védekezett, de gyors csatárai, Csanádi nagyszerű irányításéval többször zavarba hozták az Előre védelmét. Az előre csatársorában kevés volt a tervszerűség. Az I. félidőben csak baloldalra játszottak. A fedezetek érthetetlenül nem lőttek most sem kapura. A Meteorban a közvetlen védelem jól oldotta meg feladatát. A csatárok a védekezésből gyorsan lendültek támadásba. A játékvezető-thármas jól működött. Xenőhegyesi MEDOSZ—SzarvasiFEDOSZ 1:0 ((1:0) Mezőhegyes: Balogh — Kisányi, Sajti, Antal — Madácsi, Pálhidai — Farkas, Tóth, Molnár, Vlajic, Császár. F.dő: Hauser Jenő. Szarvasi MEDOSZ: Kecskés — Krajcsovics, Csernus, Paál — Sznagyik, Rohony I. — Járó, Patkós, Kerekes NI., Bodnár, Szurázs. Edző: Probst Elemér. Hazai támadásokat a vendégek veszélyes kezdeményezései követték. A 8. percben Csernus hazaadással akart tisztán, nem vette észre a kifutó Kecskést és a labda a kapus feje felett a saját hálóban kötött ki. A félidő további részében változatos játék folyt, mindkét oldalon a csatárok sokat hibáztak. Szünet után a vendégek többet kezdeményeztek, nagy lendülettel szőtték támadásaikat, de a lelkes hazai védelem mindent hárított. Jók, Sajti, Madácsi, Pálhidai, illetve Kecskés, Csernus, Paál * Szolnoki MTE—Békéscsabai MÁV Bocskai 3:1 (1:0) Békéscsaba, 600 néző, vezeti: Bokor. SZMTE Solti - Csabai, Török, Kuruc. Bszkcze, Gy. Kiss — Willisch, Máté, N Bllért Cs. Farkas, Kiss, Simon. Edző: Selmeczi János. MÁV Bocskai: Andó — Simon, Gyócsi, Szarvas I. — Mazán, Marik — Csicsely, Kékészki, Virág, Sovány, Szarvas II. Edző: Szilassy Vilmos. Száraz, teljesen karbantartott pályán nagy lendülettel kezdett mindkét csapat. A játék sokáig csak a két tizenhatos között folyt. A 3. percben a csabai kapu előtt szabadrúgáshoz jutott a vendégcsapat. Amíg a csabai védelem helyezkedett, Willisch Máté elé gurított és a kiváló csatár nem habozott, azt egyből hálóba lőtte. A váratlan gól után helyenként igen érdekes és nívós játékot láthatott a küzönség. Különösen a szolnoki csatárok játéka tetszett. A vasutasok ritkán, de annál veszélyesebben kezdeményeztek, bizony két esetben Solti csak szerencsével tudott menteni. A félidő második felében hazai támadások állandósultak. A 30. percben Békészki beadását Csicsely kapásból a hálóba vágta. Szünet után váltakozó volt a játék. Mindkét kapu többször forgott veszélyben. Döntetlennek látszó mérkőzést Kiss 25 méteres távoli lövése döntötte el. A lövés a védők mellett a bal kapufát súrolva a hálóban kötött ki, Andó csak érinteni tudta Orosházi Kinizsi—Törökszentmiklós 2:0 (1:0) A találkozó inkább küzdelmet, mint szép játékot hozott. A hazai együttes korszerű, lapát labdákkal szőtt támadásait a Vasas védők keményen visszaverték. A vendégek inkább magas labdákkal próbálkoztak, sikertelenül. Ismételt Kinizsi támadásokat csak a 43. percben koronázta sikét, amikor Kollár szép góljával megszerezték a vezetést. Szünet után mindkét oldalon többször volt veszélyben a kapu. A hazaiak a második negyedórában mezőin lölésül harcoltak ki és a 73. percben Túri góljával biztosították győzelmüket. A 75. percben Balázst durvaságáért a játékvezető kiállította. * Tótkomlósi MTK—Gyulai TE 2:2 (2:1) ♦ Menő túri Honvéd—Szolnoki Kinizsi 1:0 (0:0) Bős, Agyagipar—Mentőkovácshiri Petőfi 2:8 (1:1) A labdarúgó NB I All*«» A Déli csoport állása MB III Délkeleti csoport I. Ferencváros 18 113439:2425 3. DMTK 17 111833:1923 3. Bp. Honvéd 18 103538:2323 4. Tatabánya 18 94525:1892 5. Salgótarján 18 83727:27 19 8. Dorog 18 83723:27 19 7. U. Dózsa 17 74632:25 18 8. Vasas 17 74627:25 18 9. Diósgyőr 18 66623:25 1S 10. Csepel 18 56720:21 10 11. Szombathely 18 48622:27 16 12. Pécs 17 430 16:34 11 13. Szeged 18 261020:31 10 14. Komló 18 26 1014:33 10 1. BVSC 22 144445:16 32 2. UTTE 23 109439:26 29 3. KISTEXT 21236 64:2227 4. Jászberény 23 986 28:2026 5. Szolnok 23 986 36:2627 6. Pénzfigyőrök 23 8105 32 :2726 7. Kecskemét 22 112839:81 25 8. Vác 22 976 36:3325 9. Cabled 22 886 33:3624 10. Gyula 23 869 24:4422 11. Makó 239 8 11 31:3521 13. B.-as^b* 384 11 87:41 1n 11. »p Meteor 2184 10 28:38 28 14. Baja 216 8 7 27:37 88 15. 37VSE 223 11 21:91 1« 16. Bp. Petőfi 317 2 12 28:40 1« 17. K. Lombik 335 6 12 25:46 h 18. VKSE 326 3 13 35:39 h 19. Gázművek 235 5 13 27:40 1« Az Orosházi Baromfikeltető Állomás vezetősége további jó munkát és sok sikert kíván az állomás minden dolgozójának, iTI FELSZABADULÁSUNK 13. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL HAZÁNK FELSZABADULÁSÁNAK 13. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL * köszöntünket fejezzük ki szövetkezetünk valamennyi dolgozójának az eddig elért eredményes munkájukért és további sikereket, erőt, egészséget kívánunk. BÉKÉS ÉS VIDÉKE KÖRZETI FÖLDMŰVESSZÖVETKEZET IGAZGATÓSÁGAI SZÁNTÁSRA, vetésre, szállításra és egyéb minden fajta más mezőgazdasági gépi munkára a Csorvási Földművesszövet-szerződést lehet kötni. A gépi használati társulásoknál nagy kedvezményt biztosít a földművesszövetkezet. Bővebb felvilágosítást a földművesszövetkezet központi irodahelyiségében. GYULAIAK FIGYELEM! Antikvár könyvek vásárlása és átvétele. Erdei Rezsőné, Petőfi u. 37. (A régi kőhíd lábánál, lépcsőn le.) Ugyanott a Békés megyei Népújság részére HIRDETÉSEK FELVÉTELE. ELFEKVŐ ANYAGOK A B1 VÁLLALATNÁL: Gumicsizma — új 20 pár, bőrcsizma — új 20 pár, vattanadrág — új és használt 25 darab, szekértengely — nehéz, 1 pár, elektróda E 50-es, 5 mm 80 kg, lisztselyem 14—17-ig 16.43 négyzetméter, biztosítóbetét 100 Amp;-tól 200 Amperig, 190 darab, ékszíj 1700-as 1 darab, ékszíj 25x16x2800 2 darab, ékszíj 25x16x5600 3 darab, ékszíj 17x11x4500 3 darab, szíjragasztó 20 kg. A vállalat pontos címe: Békés meg: Kórház u. .1. Tel.: 22-08. Egyszámla IKÉS MEGYEI MALOMIPARI forrasztózsír 5 kg, gumiféktuskó , fekete 30x30x510 27 darab, biztosító aljazat 200 A. 500 W. 37 darab, automata biztosító 6 A. 25 db, fémszitaszövet 1.4-es 20 négyzetméter, fémszitaszövet 16-os 10 négyzetméter, vízállásmut. üveg 250x34 5 db, vízállásmut. üveg 190x34 17 db, vízállásmut. üveg 165x30 13 db, különféle méretű T. szűkítők és könyökök.el Malomipari Vállalat, Békéscsaba, száma: MNB 502. ! Apróhirdetések ■Fehér és vörös bor kapható nagyobbmennyiségben is. Békéscaba, Jókai u. 1.2. sz. _______________ szarvason, Vasút út 17. számúélházeladó. Három szoba, konyha, kamra, ürdöszoba, mosókonyha Érdeklődni: Debrecen., Április 4 út 2... Dr. Boczik Mihályné. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Kiadja az MSZMP Békés megyei Végrehajtóbizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Szerkesztőség: Békéscsaba, József Attila u. 4., I. emelet Telefon: 22 96 Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba Felelős nyomdav.: Kendra György