Békés Megyei Népújság, 1958. május (3. évfolyam, 102-127. szám)

1958-05-03 / 103. szám

1958. május 3., szombat i­­l. fi mérkőzés Kis szerencsével gyulai győzelem is lehetett volna... Gyula, 2000 néző, vezette: Biha­ri, szögletarány: 2:2. UTTE: Lang — Sólyom, Színi, Varga — Naszádd, Czimmerman — Lakatos, Karácsonyi, Kajo®, Pásztor, Balogh. Edző: Kázmán. • MEDOSZ: Horváth — Nagy N­., Pásztor, Petrovszky — Hammer I., Szilágyi — Fábiánn, Csőri, Szakáll, Gazsó, Nagy I. Edző: Vasvári Pé­ter. Szép tavaszi időben formás ha­zjai támadásokat indított a széllel hátban játszó MEDOSZ. Helyen­ként az UTTE is próbálkozott, de támadásai erőtlenek voltak. Med­dő mezőnyjátékkal telt el az első félidő, alig ment a lövés a kapuk felé. A II. félidő élénkebb játékkal indult és az 53. percben hideg zu­hanyként hatott a vendégek vá­ratlan gólja. Egy ártatlannak lát­t akció során a gyors Lakatos­­ugrott,, az alapvonal közeléből dőlt és az állva maradt, lesre számító gyulai védők között Rajos a hálóba továbbította a labdát. A gól után lendületes és veszé­lyes gyulai támadások gördültek a pályán. A 64. percben Csűri ke­csegtető helyzetben kiugrott a vé­dők között, a kapura tört egyedül, de az ötös tájékán Varga hátulról elkaszálta. A büntetőt Himmer a jobb sarokba lőtte, 1:1. Egyenlítés után a hazaiak vet­ték et a játék irányítását. A csa­társort mintha kicserélték volna. Szebbnél szebb támadások voltak a pályán és a befejezéseket vagy a kitűnőevi védő Lang, vagy a tömö­rülő védők hárították. A 89. percben az előrehúzódott Nagy II. távoli, erős, lapos lövését Lang csak nagy bravúrral tudta fogni. Gyula az utolsó 25 percben mu­tatott játéka alapján győzelmet érdemelt volna. Jók: Színi, Lakatos, Pásztor, il­letve Nagy II., Nagy I., Pásztor. A játékvezető hármas kifogásta­lanul működött. I/B­ Ifi mérkőzések Orosházi Kinizsi—Szarvasi MEDOSZ 3:0 (1:0). Orosháza, 1000 néző, vezette: Simon II. Orosháza: Landy — Szőke, Perjési, Ádász — Szabó, Szűcs — Kol­lár, Kunos, Szökő, Túri, Baseli, edző:­­ Csonka Béla. Szarvas: Kecskés — Bur- Ssás, Csernus, Paál —­ Patkós, Rohony­i, Járó, Bodnár, Sebő, Kerekes II., Kerekes III., edző: Probst Elemér. A kiválóan játszó fedezetpárral támadó Kinizsi mindkét félidőben nagy fö­lényben volt. A gólhelyzetek alapján még nagyobb arányú hazai győzelmet is megérdemelt volna. A Kinizsi a 10. percben Kunos révén jutott vezetés- Szünet után Kollár és Kunos eredméneys. Jók:­ Szűcs (a me­zőny legjobbja), Kunos, Kollár, Sza­bó, Perjési, illetve Burzás, Bodnár, Kerekes N­. -a-Békéscsabán vesztette el veretlen­ségét a Szolnoki MTE. Békéscsabai Agyagipar—Szolnoki MTE 2:0 (Zrt)) Bé­késcsaba 2000 néző, vezette Kasza. Agyagipar: Vandlik — Horváth, Síe­lik, Gajdács — Milec, Mokran — Ku­kuk, Vasas, Vári, Milykó, K­re­s­marik, edző: Szabó József. SZITE: Solti — Csaba, Török, Kurucs — Baricza, G. Kiss — Cs. Farkas, Máté, Willisch, Simon, Kiss, edző: Csabai János. A nagy érdeklődéssel várt mérkőzés NB I-es színvonalú, változatos szép já­tékot hozott. Az Agyagipar lelkes és szép játékáért minden dicséretet meg­érdemel. Egyénileg a hátvédhármast külön ki kell emelni. SZMTE játéká­val igazolta eddigi veretlenségét, csak nem volt a csatárokban elég átütőerő. Egyénileg Máté, Török, G. Kiss volt J6. -a­ Békéscsabai MÁV Bocskai—Szolno­ki Kinizsi 4:1 (2rt.). Békéscsaba, 1000 néző,­ vezette: Bálint.­MÁV: Andó — Bánki, Gyócsi, Pécsi — Simon II, Ma­rik — Csicsely,­­ Békészky, Virágh, Sovány, Szarvas I., edző: Szilassy Vilmos. Kinizsi: Erdei — Fogarassy, Szatmári, Kiss NI. — Gyetvay, Szuro­­vecz — Gajdács, Géczy, Katona, Gyé­mánt, Lákvári, edző: Horváth István. Szél ellen is többet támadott a hazai együttes és laposan játszva több­ször zavarba hozták a Kinizsi védel­mén A gólok nagy része, váratlan, gyors lefutásokból eredt. Mindkét oldalon volt a kihasználatlan gól­helyzet. Góllövők: Szarvas 2, Csicsely, Virág.­ Jók: Gyócsi, Békészky, So­vány, illetve: Géczy, Gyémánt, Lák­­váry. B­e v.VL­C | Mezőhegyes! MEDOSZ—Torkola Josi MTK 1:0 (0:0). Mezőhegyes, 1500 néző, vezette: Járási. MEDOSZ: Balogh — Rizsányi, Müller — Antal - Pálhidi, Ma­r­­ácsi — Farkas, Molnár, Tóth, Vígh, Császár, edző: Hauser Jenő. TMTK: Sándor — Darkó, Nyíregyházszky II., Srankó — Kanka I., Loposnyik — Pak­si, Pipis, Lachata, Nagy, Kanka II., edző: Sipiczky András. Szerelt hátban játszó hazaiak mezőfölény eoesit játszot­tak, de tehetetlen csatársoruk minden helyzetet kihagyott. Szünet után is a MEDOSZ támadott többet, habár a TMTK is veszélyeztetett, de a csatá­rok itt sem lőttek veszélyesen, kapura. Állandóan támadó hazai együttes csak a 84. percben tudott Pálhidai gól­jával eredményhez jutni. Jók: Vígh, (a mezőny legjobbja), Pálhidi, Mar­á­rd­­i, illetve: Sándor, Nyíregyhárszky, N­., Srankó.­­O­Mezőkovácsházi Petőfi—Törökszent­miklósi Vasas 1:0 (0:0). Mezőkovácshá­­za, 1000 néző, vezette: Horváth. Petőfi: Kiss — Szokol, Gyuris, Juhász, Her­­jeczky, Gigaz — Zsilák, Kertmegi, Sár, Kálmán, Tóth, edző: Sári Ferenc. Vasas: Mák — Haláp, Balázs, Polgár — Mihók, Szabó — Darvasi, Fülöp Kovács, Pintér, Fekete, edző: Csabai János. Váltakozó játék után fokoza­tosan fölénybe került a Petőfi, de csatársorának pontatlan lövései elke­rülik a kaput. A fordulás után 10 percen keresztül a Vasas támadott, de a jól záró hazai védelem mindent el­hárított. Ezután ismét a Petőfi vette át a játék irányítását, ekkor a Vasas telje­sen védelembe vonult, így aztán csak a 80. percben tudták a Vasas kapuját bevenni Kálmán góljával. Jók: Her­­jeczky (a mezőny legjobbja), Sári, Ju­hász, illetve Balázs, Polgár, Mihók. :0­ TOVÁBBI eredmények Mezőtúri Honvéd—Szolnoki Vasutas 3:2, Martfű—Jászapáti 1:1 Tiszakécske—Gyulai TE 1:0, BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Megkezdődtek a VII. Spartakiád községi versenyei megyénkben Május 1-én megyénkben meg­kezdődtek a szpartakiád versenyei a szarvasi járásiban, Békésszent­­andráson és Csabacsüdön. Mind­két helyen a versenyek szervezése és előkészítése gondos munkát mutatott. Az előkészítő és rendező m­linkában sokat segítettek a hely­beli fiatal pedagógusok és a KISZ- szervezetek vezetőségei és a KISZ- tagok. Békésszentandr­áson kb. 80 fiatal versenyezett a község legjobb ma­­gasugrója, súlylökője stb. címért Röplabdában a területi KISZ, a Szőnyeggyár, a községi tanács és a pedagógusok férfi csapatai mér­kőztek egymással, hogy melyik csapat kerüljön tovább a járási döntőre. A községi versenyre annak elle­nére, hogy labdarúgó mérkőzés nem volt Békésszen tanóráson, kb. 400 ember volt kiváncsi. Csabacsüdön ugyanebben az idő­ben délu­tán 2 órakor kezdődött a verseny, s nagy számban in­dultak a különböző versenyszá­mokban. A versenyen résztvett 56 ver­senyző zömében parasztfiatal és igen jó eredményeket értek el ■. Szakál József, a Megyei Ifjúsági Sportbizottság ! RÁDIÓMŰSOR SZOMBAT, MÁJUS 3 Kossuth Rádió 8.10 Reggeli hangverseny. 9.00 Ú­­ttörő-híradó. 9.25 Lapozgatás az énekeskönyvben. 9.40 Szól a har­monika... 10.10 Válaszolunk hall­gatóinknak. 10.20 Részletek Oscar Straus operettjeiből. 11.00 Kutya­szorító. 11.20 Hangszerszólók. 12.10 Járóka Sándor és­ zenekara ját­szik. 12.50 A Svejk szerzőjére em­lékezünk. 13.20 Operarészletek. 13.50 Zeneértő leszek. 14.30 Szív küldi szívnek szívesen. 15.10 A nemzetközi munkásmozgalom idő­szerű kérdései. 15.25 A Kórusiro­dalom mesterei, V. 15.45 Marti­ny Lajos zongorázik. 16.10 Élőszóval — muzsikával. 18.15 Gyöngyvirá­gos kiskertedben... 19.00 Nem va­gyunk angyalok. 19.50 Jóéjsza­kát, gyerekek! 22.15 Sporthiradó. 22.35 Táncoljunk 1­0.20 Jóéjszakát, fel­nőttek! Petőfi Rádió 14.20 Az opera mindenkié. 15.20 Cigánytánc és verbunkos a Resz­kenő című balettből. 15.30 Vadá­szok öt perce. 15.35 Zenekari hangverseny. 16.50 Egy vándorló dallam nyomában. 17.30 Kossuth­­díjasok a mikrofon előtt. 17.50 Mozart: B-dúr szonáta. 18.15 Lá­nyok, asszonyok... 18.30 Johann Strauss: Gyönyörű május. 18.45 Heine és Paganini. 19.05 Tánczene. 19.40 Láttuk, hallot­tuk... 20.00 Fa­ust. 20.40 Falurádió. 21.05 Jártam én már a Bakonyban... 21.50 Ze­nekari hangverseny. Új tánctanfolyam kezdődött má­jus 2-án, Békéscsabán, az Építők Kazinczy utcai tánciskolájában. Tanítás este 7-től 10-ig. Vasárnap össztáncok. A zenét kitűnő tánc­­zenekar szolgáltatja. Beiratkozás május 2-től 10-ig if­j. Garenda Bé­la tánctanárnál, III., Kazinczy u. 26. Telefon: 14—41. Olvasd A NÉPÚJSÁGOT 5 JÓKAI SZÍNHÁZ Május 3-án este fél 8 órakor: DOLORES Petőfi-bérletf (Előadás után autóbusz-járat!) TÁJELŐADÁS Mezőkovácsházán május 3-án 20 óra­kor: MANDRAGORA Kunág©tán május 3-án este 30 órakor ELADÓ BIRTOK A PROHIRDET adás-vétel Új politúros kárpitos székeik, 350-es,­­ kéthengeres „Jáva” motorkerékpár új­szerű állapotban eladó. Békéscsaba, V., Táncsics u. 44. Új konyhabútor eladó. Békéscsaba, VI., Deák u. 11. 350-es Jáva oadaáskocsivan eladó. Bé­késcsaba, Szarvasi u. 56. Egy kétéves ös®6 eladó, ’felisikgeren­­dás, tanya 1469. 175-ös Jáva lemezvázas motorkerékpár eladó. Békéscsaba, Kölcsey u. 1. Tíz klescoconádi méhscaléd, colos tető­­lécek, négy ácsolt ajtólap, új nád el­adó. Mezőmegyer, volt Sinkó-tanya, Jelenkéinál. Eladó két süldő. Békéscsaba, I. ker., Bethlen u. 36. Csehszlovák sportkocsi eladó, Békés­csaba, V., Wagtner u. M.u. Eladó 250-es ..NSU- motbril kerékpár. Gyula, Korvin u. 33. 6 lóerős benzinmotor eladó, Csorvás, Rákóczi u. 31. Szép, sötét hálószobabútor — 11 da­rabból álló — eladó. Békéscsaba, n., Vécsey u. 8. Piaci nap kivételével. Két női kerékpár eladó. Békéscsaba, IV., Berényi út 7. Alig használt 125-ös Csepel eladó. Bé­késcsaba, Luther u. 24. Fogtechnikái Vállalat. Jó minőségű borok leszállítóti áron kaphatók. Kiskőrösi Május 1 Tsz borpincéjében. Békéscsaba, Szabad­ság tér 12. Műszaki Anyag- és Gép­kereskedelmi Vállalat (Műszaki Bizományi) BÉKÉSCSABÁN, a MÉH Vál­lalat Salai utca 6. szám alatt május hó 6-án, kedden BECSLÉST, illetve LEBONYO­LÍTÁST végez. INGATLAN Eladó 920 négyszögöl föld­kövesút mellett. Érdeklődni: Gyula-Remete 27. Kétszobás, azonnal beköltözhető .Csa­ládi ház. .sürgősen, eladó. Kordotá­s, Ady Endre u. 7. , Ház eladó. Békéscsaba, V., Mikszáth u. 40. Lakáscserével beköltözhető. Megtekinthető:­­délelőtt 7—2-ig. Háromszobás, komfortos családi ház beköltözhetően eladó. Orosháza, Mó­ricz Zs. u. 20, Békéscsaba, Kisrét 14. számú tanya eladó. Megtekinthető minden nap. (Fábiánék.) Békéscsaba, V. kec., fraklin u. 10/1. számú ház eladó. __________EGYÉB__________ Személy- és teherautó karosszériák javítása, fényezése és kárpitozása. Zse­­hovszkynál, Békéscsaba, Bartók B. u. 42. Gylvásságot vállalok, vidékre is me­gyeik. Cím a Békéscsabai Hirdetőben: FIGYELEM! Női ruhát, kelengyét, gyermek­ruhát, bútorhuzatot lakásán készít el a Szarvasi Ru­házati Ktsz házivarrónői szolgá­lata. Rendelés-felvétel Szarvas, Ság­­vári út 1. sz. Telefon: 102 sz. Kondoros, Békésszentandrás, örménykút, Csabacsírdre is. ki­megyünk. Varrógépet is vi­szünk. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottságának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat Szerkesztőség: Békéscsaba, József Attila u. 4., I. emelet. • Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba. Felelős nyomdav.: Kendra György ÉLEK — ■ - - HÁZASSÁG ' Saját nyugdíjjal rendelkező,, egyedül* * álló hölgy ismerettségére keresi házas­ság céljából intelligens, szintén, nyug­díjas magános férfi. „Titoktartás” jel­igére levelet a Magyar Hirdetőbe, Bé­késcsaba. ÉRTESÍTJÜK fürdővendégeinket, hogy a BÉKÉSI FÜRDŐ 1856. május 1-től hétköznap reg­gel 8 órától este 6 óráig, vasár­nap és ünnepnap reggel 7-től délután 2-ig van nyitva. Szeretettel várjuk a gyógyulni vágyó dolgozókat. Községgazdálkodási Vállalat, Békés.

Next