Békés Megyei Népújság, 1962. október (17. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-20 / 246. szám

Értékelték a kongresszusi verseny eddigi állását •Határidő előtt adtak át néhány létesítményt • Nyolc építkezés nevezett a „Kiváló munkahelyért” című mozgalomba A­ kongresszus tiszteletére az OM Békés megyei Állami Építő­ipari Vállalat dolgozói ez év már­ci­us­á­ban felajánlásokat tettek a termelési feladatok gyors és pon­­teljesítésére. A vállalás an­is inkább jelentős volt, mert •últ évhez viszonyítva mintegy százalékkal magasabb terme­lési programot teljesítenek az id­ére. Bár ezt az ugrásszerű emel­kedést a vállalat műszaki, anya­gi és személyi vonatkozásban biz­tosította, a kongresszusi verseny már eddig is sokat segített a ter­melési feladatok megoldásában. A versenyben vállalt, külön megje­lölt épületátadási határidőket vegyesítették. A gyulai lakásokat egy héttel eltöbb, a békéscsabai KL 36 laká­sos épületet három nappal a ha­táridő előtt, a komádi művelődési otthont pedig három hónappal a vállalt és négy hónappal a szer­ződéses határidő előtt átadták. A versenyző munkások meg­gyorsították a Békéscsabai Hűtő­ház építését is úgy, hogy most október végén megkezdhetik a próbaüzemelést. Ennek eredmé­nyeként a tervezettnél öt hónap­pal előbb lehetőség nyílik az üze­meltetésre. Az Orosházi Üveggyár építkezésénél a tervszolgáltatási nehézségek ellenére a kijelölt ös­­­szeg beépítése ütemszerűen ha­lad. Különösen jól dolgoztak a Bé­késcsabai Konzervgyár építkezé­sén részt vevő munkások. Már má­jus végén biztosították az üzeme­lést és a gyár technológiai beren­dezéseinek felszerelését figyelem­be véve, fennakadás nélkül ter­melhettek. Bár a békéscsabai vásártéri la­kásépítkezésen az első blokk el­készítése vontatottan halad, mégis megteremtették a téglablokkos építési módszerrel a folyamatos építés-szervezés alapját. A válla­láson felül előkészítették a gépi vakolást is. Az Orosházi Üveg­gyárnál korszerű, központi be­tonkeverő-telepet és pneumatikus szállítóberendezést helyeztek üzembe. A több műszakos terme­lést néhány építkezésen megszer­vezték, ugyancsak fejlődés volt a szakipari munkák gépesítésében is. A kongresszusi verseny eddigi állását értékelve megállapították, hogy az előkalkuláció szerint a harmadik negyedévi tervet telje­sítik. A kongresszusi versenyben 802 ezer forint értékű vállalást tet­­tek. Szeptember 30-ig a teljesített összeg 720 ezer forint volt. A kongresszus megkezdésének nap­jáig a vállalt összegen felül telje­sítik tervüket Az építőipari vállalatnál nyolc építkezés, illetve üzemrész neve­zett a kiváló munkahely címért folyó mozgalomba. Jelenleg a híí­­főház-építkezés áll az élen ebben a versenyben. Húsz brigád verse­nyez a kiváló brigád címért, külö­nösen a szerelőiparnál és a szak­iparnál értek el a versenyző bri­gádok jó eredményeket. Három­­százhuszonnyolc résztvevővel, 18 brigád versenyez a szocialista bri­gád címért. A brigádok teljesítik vállalásukat, élenjárnak közöttük is a vasbeton-szerelők, a Rein­­hard-brigád a csatornaépítésnél és az Orosházi Üveggyár építkezésé­nél dolgozó brigádok. A vállalat szakszervezeti bizott­sága és a pártszervezet október 20-a és november 20-a között kongresszusi hónapot hirdetett azok részére, akik már eddig tel­jesítették kongresszusi vállalásai­kat. —kis— Harmincnégy vagon gyümölcs exportra, tizennyolc vagon közfogyasztásra a Mezőhegyesi Állami Gazdaságból Befejeződött a gyümölcsszedés megyénk legnagyobb kertjében, a Mezőhegyesi Állami Gazdaságban. Az ötszáz holdas kertből kereken 52 vagon gyümölcsöt szedtek. Al­ma kivételével minden gyümölcs­­féléből túlteljesítették tervüket. Őszibarackból pl. 3,5 vagon helyett 6,5 vagonnal termelték. De jól fi­zetett a sárgabarack is. A terve­zett 8 vagonnal szemben 14 vagon­nal értékesítették. A termés jelen­tős részét — mintegy 60—65 szá­zalékát — exportálták, 18 vagon­nal pedig megyénk kapott a Me­zőgazdasági Értékesítő Központ közreműködésével. A kertészetben öt szocialista brigád dolgozik. Még a tavasz folyamán 569 ezer forint munkavállalást tettek. Vállalásu­kat a kedvezőtlen időjárás ellené­re is teljesítették, mert megön­töztek 170 holdat. Lelkiismeretes munkájuknak tudható be, hogy az augusztus 18-án a kerten is végig­söprő vihar okozta károkat — amely a termés 20 százalékát el­vitte — öntözés segítségével pó­tolni tudták. Cukrász-és vendéglátó-üzemeket korszerűsítenek Bizottság ellenőrizte me­gyénk vendéglátóipari vállalatai­nak, valamint a földművesszövet­kezetek cukrász- és fagylaltkészí­­tő­ üzemeinek helyzetét. Ennek alapján tervezik, hogy a jövő év­ben több cukrász, és vendéglátó­ipari üzemegységet korszerűsíte­nek. Erre mintegy 600 ezer forin­to terveznek. ftVVVVVWVVVNW­VWVVVVlVVVV> fi Két és fél óra hosszat tanácskozott Gromiko és Kennedy Washington Kennedy, az Egyesült Államok elnöke csütörtökön este a Fehér Házban fogadta Gromiko szovjet külügyminisztert és tanácskozást folytatott vele. A megbeszélés csaknem két és fél óra hosszat tartott. A találkozón szovjet részről részt vett Szemjonov külügymi­niszterhelyettes és Dobrinyin, a Szovjetunió washingtoni nagykö­vete. Amerikai részről jelen volt Dean Rusk külügyminiszter, Thompson rendkívüli külügyi tanácsadó az Egyesült Államok volt moszkvai nagykövete és Hillenbrand külügyi tanácsadó. Gromiko a tanácskozás után új­ságíróknak kijelentette: „Az el­nökkel számos fontos kérdést vi­tattunk meg, köztük a német kér­­dés békés rendezését. Úgy gondo­lom, hogy a véleménycsere hasz­nos volt’’. Dean Rusk amerikai külügymi­niszter csütörtökön este a külügy­minisztérium épületében díszva­csorát adott Gromiko tiszteletére. Gromiko és Rusk a vacsora során folytatta a két országot kölcsönö­sen érintő kérdések megvitatását. (MTI) Piacon a fényképezőgép Képriport a 6. oldalon Hz öl vezető nyugati hatalom rövidesen elismeri a Jemeni Arab Köztársaságot Szanaa—Mekka A péntekre virradó éjszaka fo­lyamán a jemeni belső helyzetről nemigen érkeztek jelentések. Csak a monarchisták adtak hírt állító­lagos újabb harci sikereikről. A rádióállomás ezenkívül ismer­tette a trónfosztott Mohamed al Badr újabb rádiónyilatkozatát Csütörtökön elhangzott nyilatko­zatában Mohamed király Szalaf jemeni miniszterelnököt kommu­nistának nevezte és kérkedőn beje­lentette, hogy a „halálba kergeti”. Közölte, hogy tömöríteni kíván­ja maga köré a sorkatonákat és a törzsek fegyverforgatásra alkal­mas férfiait és „minden irányból megindul Szanaa ellen”. A monarchisták állítása szerint Mohamed al Badr jemeni föl­dön van, főhadiszállását a főváros­tól, Szanaától 100—110 kilométer­nyire ütötte fel. A szanaai rádió hírt ad róla, hogy a kormány újabb intézkedé­seket tett a köztársasági rendszer védelmére. Péntekre virradó éj­szaka 14 ellenforradalmár poli­tikust ítéltek halálra. A szanaai rádió arról is beszá­mol, hogy Bajdani miniszterelnök­helyettes fogadta Gandyt, Anglia jemeni követét és kétórás megbe­szélést folytatott vele. A követ azt kérte, hogy az angol diplomáciai képviseletet áthelyezhessék Taiz­­ból Szanaába. A miniszterelnök-helyettes a ké­rést elutasította, hiszen Anglia mindeddig még el sem ismerte a Jemeni Arab Köztársaságot. Az angol követ azzal érvelt, ha­zája nem kíván beavatkozni Je­men belügyeibe, és a köztársaság elismerésének elhalasztása nem jelenti, hogy Angliának „nézetel­térései” vannak a forradalom ve­zetőivel. Bajdani ezzel szemben arra mu­­tatott rá, hogy az angol kormány nem viselkedett valami barátságo­san Jemennel szemben, azt sem engedte meg, hogy az ENSZ köz­gyűlésére utazó El Aini jemeni külügyminiszter Londonon át menjen New Yorkba. Az angol követség sorsa attól függ, hogy London elismeri-e a jemeni rendszert. London Arthur Garshon, az AP tudósí­tója diplomáciai körökre hivat­kozva arról ír, hogy az öt vezető nyugati hatalom — az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország, Olaszország és Nyugat-Németor­­szág — elhatározta, rövidesen el­ismeri a Jemeni Arab Köztársa­ságot. Erre a lépésre egy-két hé­ten belül lehet számítani. A nyugati hatalmak „áthango­­lódása” annak tudható be, hogy a monarchisták mindeddig „nem tudták kétségessé tenni Szalaf ha­talmát” — mutat rá a tudósító. (MTI)

Next