Békés Megyei Népújság, 1966. november (21. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-20 / 274. szám
IMS: november 20. 6 Új színészarcok Békéscsabán Javában tart a színházi szezon, a színház új tagjaiban is körvonalazódhattak már az első impressziók, összegeződhettek bizonyos tapasztalatok. Ezzel kapcsolatos baráti beszélgetés szándékával kerestük fel őket: kit a színházban, kit tájelőadáson, kit délelőtt a próbaszünetben, ebéd közben vagy a színészház építkezésénél. Bár a cél nem az volt, vallomásaik miniatűr sorozattá kerekedtek. — Ami érdekeset mondani tudok másoknak, azt megpróbáltam elmondani a Vízkereszt Violájaként. S megpróbálom majd a következő szerepeimben is. Szóban többet nemigen lehet Talán csak annyit: jól érzem magam, szeretek itt lenni. S ha egy kritikai megjegyzést szabad a közönséghez: miért nem szeretik jobban a csabaiak a városukat? Sok olyan értéke van, amire büszkének kellene lenni. S lehetősége, amivel jobban élhetnének. — Egy dolog biztos: unatkozni még nem értem rá Békéscsabán. Délelőtt a Liliomfi-próbák, délután szereptanulás, este előadás... Így aztán tulajdonképpen alig ismerem még a várost. De mivel jól érzem magam a színházban, Csaba is csak rokonszenves lehet. Színházi közönsége pedig egészen biztosan jó: ezt már saját tapasztalatból is tudom, kiderült az eddigi előadásokon. Legalább ugyanilyen mértékben vonatkozik ez a megye többi helységére is... S tulajdonképpen ez talán a legfontosabb... — Két, két és fél hónap nem túlságosan hosszú idő egy új színháznál, részben ismeretlen munkatársak között. Mégis már most a Jókai Színház „öreg” tagjának érzem magam. Ami jó dolog. És elsősorban a kollégáknak köszönhetem, akik nagyon őszinte szeretettel fogadtak és segítettek átjutni az első napok nehézségein. Segítettek a munkában, meg olyan — nem közvetlenül szakmai, mégis igen-igen fontos — kérdésekben, mint például: a lakás... S ehhez kapcsolódva: megható az a lelkesedés és ügyszeretet, ahogy a színészház építésében — társadalmi munkában — részt vesznek az ipari tanulók és a „vízműsök” brigádjai. Csak a legnagyobb köszönettel lehet adózni nekik... — Az „új” tagok között én tulajdonképpen „régi” vagyok. Hiszen nem egyszerűen jöttem, hanem hazajöttem Csabára. A színházhoz is, meg a szó szoros értelmében is. Hazajönni mindig jó, örül az ember az ismerős utcáknak, rég látott barátoknak, kollégáknak. A mostani hazatérés pedig külön örömet is tartogatott a számomra: régi vágyam volt, hogy egyszer eljátszhassam Keszeg Andrást a Vízkeresztben. Emellett egy másik kitűnő szerepbe még be is ugrottam. És mindezt alig pár hét alatt... Jó lenne, ha ilyen maradna a folytatás is. — Hamar feloldódó, új környezetbe gyorsan beilleszkedni tudó ember vagyok. Itt is szereztem már barátokat, elsősorban a kollégák köréből, de rajtuk kívül is. Emellett eljátszottam egy „álomszerepet” a Vízkeresztben, s most készülőik egy következőre — ez idő szerint tehát még rosszindulattal sem tudnék olyan okot említeni, ami miatt ne érezném magam kitűnően Békéscsabán. Egyszóval: nagyon elégedett vágyái Nehéz, az időjárás miatt néha rossz körülmények között játszszuk a Vízkeresztet. Harmincöt fokos melegben maximális teljesítményt nyújtani, vagy a közönség oldaláról: hideg szélben, havas esőben kilométereket gyalogolni a kultúrházig — olyan dolgok, amelyekhez óriási hit és színházszeretet kell. Őszintén csodálom és tisztelem azokat a nézőket és kollégákat, akik már évek óta töretlen energiával, lelkesedéssel találkoznak egymással az előadásokon, s adnak egymásnak kölcsönösen emlékezetes színházi estéket. — Pécstől Budapestig, Miskolciól Kecskemétig az ország nagyon sok városában játszottam már. Volt tehát bőven alkalmam színházi és „privát” élmények szerzésére. Olyan kedves pillanatot azonban ritkán éltem meg, mint csabai tartózkodásom második vagy harmadik napján... Tejet ittam az önkiszolgáló KÖZÉRT- ben, majd visszatettem a polcra az üres üveget és kértem az eladót, hogy adjon blokkot, amivel majd a pénztárnál fizethetek. Erre ő azt válaszolta nekem, az ismeretlennek, hogy náluk ehhez nem kell blokk, mondjam meg a pénztárnál magam, hogy mit fogyasztottam, fizessem ki és azzal a dolog el van intézve... Azt hiszem, hogy ilyen történet csak nagyon kedves, barátságos városban képzelhető el. — Fiatal színésznek mindig izgalmas, nagy várakozást keltő újdonság egy addig nem ismert színházi város. Lassan megbarátkozik a kollégákkal, a közönséggel, szinte észre sem veszi és máris otthon érzi magát. Az én esetemben ez már megtörtént. Ami pedig a továbbiakat illeti... az első bemutatókon megismert bennünket a közönség. Jó lenne, ha az évad végén elmondhatnánk: meg is szerettek minket Békéscsabán. * Ennyit mondtak el. Őszintén, barátian... új arcok, új emberek Békéscsabán. Jó dolog, hogy már most ennyire magukénak érzik a várost. — sz — KOROMPAY VALI GÁLFY LÁSZLÓ KANALAS LÁSZLÓ PÁKOZDY JÁNOS PARRAGI MARIA — Legintenzívebb élményem eddig a tájelőadásokhoz fűződik. PINTÉR ZSUZSA TATAY KÁROLY Vasárnap Vendégségben Krupa Andrásnál A népművelők körében jól ismert alakját talán a nem népművelőknek kell inkább bemutatni. Most jubilál — említi —, tíz éve Békés megyei lakos, és öt éve a TIT megyei titkára. Őszintén megmondjuk, hogy a kettős jubileumról nem is tudtunk, nem ez volt tehát látogatásunk apropója. A dolgok nem tervezett, jó találkozásáról van szó csupán, és ha már így van, örömmel köszöntjük. Különben szabad idejében a mai szlovák irodalomból fordít novellákat, karcolatokat, s művelődéspolitikai tanulmányokat ír, öt éve a TIT megyei titkára, és öt év alatt csak megerősödött benne az, hogy az ismeretterjesztés — hivatás. (i. e.) Munkatársaival új feladatokról beszél. Az ismeretterjesztés — hivatás. Fotó: Demény