Békés Megyei Népújság, 1969. július (24. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-31 / 175. szám

A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG C­S A MEGYEI TANÁCS LAPJA Felhős idő Várható idő­járás ma estig: Változóan fel­hős idő, több­felé esővel, zá­poresővel, zi­vatarral. Mér­sékelt, időnként élénk keleti, dél­keleti szél. A hőmérséklet ala­kulásában lényeges változás nem lesz. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 14— 19 fok között. Legmagasabb nap­pali hőmérséklet 25 fok körül. Évforduló Százhúsz éve, 1849. július 1-­én, a segesvári ütközetben esett el Petőfi Sándor, a magyar nép örök büszkesége, a legnagyobb költők egyike. 1848 dicsőséges napjai elválaszthatatlanok nevé­től. A forradalmi napok eseményeit szervezte, irá­nyította. Költeményei száz­ezreket lelkesítettek, moz­gósítottak harcra. Petőfi a nép felemelkedéséért élt, har­colt és halt meg. Egy volt a for­radalommal, nevének varázsa, életművének harcra tüzelő ha­tása, több mint egy évszázad óta sem vesztett erejéből. Szer­te a világon megbecsülés, sze­retet övezi emlékét. A magyar nép minden haladó megmozdu­lása az ő nevét írta zászlajára. Neve, személyes példamutatása lelkesít mindenütt, ahol a népek szabadságküzdelmet vívnak a zsarnokság, az elnyomás ellen és azokban az országokban is, ahol a felszabadulásért folytatott küzdelem már győzelemre veze­tett, Petőfi ma is tanítója, buz­­dítója a mind szebb holnapért síkra szálló embereknek. — ZÖLDBORSÓT jelenleg me­gyénkben 1800 katasztrális hol­don termelnek. A tervek sze­rint 1970-ig a zöldborsótermesz­tés területét 4000 katasztrális holdra fogják növelni. — MEGKEZDTÉK A PÁRT­OKTATÁS SZERVEZÉSÉT a békési Október 6 Termelőszö­vetkezetben. Eddig 70-en jelent­keztek az oktatásra. Az előadó­kat is kijelölték. YUóg proletárjai. A szocialista brigádmozgalom az új szakmunkásokért Az Endrődi Cipész Ktsz-ben tizenöt szocialista brigád össze­sen 132 taggal dolgozik. A szo­cialista brigádok többek közt azt is vállalták, hogy a most fel­szabadult szakmunkásokat segí­tik, átadják tapasztalataikat, hogy az új munkakörülmények­be jobban tudjanak beilleszked­ni. A Ságvári KISZ-brigád húsz szakmunkást, az Április 4. és az ifjúsági szocialista brigádok pedig együtt 30 új szakember patronálását segítik. Országos versenyre készülnek A KISZ Központi Bizottsága által meghirdetett, a termelőszö­vetkezetekben a gépesítésben dolgozó fiatalok versenyére me­gyénkben is megkezdődött a fel­készülés. A megyei KISZ-bizott­­ság illetékesei létrehozták a szervező bizottságot, amelynek feladata lesz a tíz főből álló csa­pat megszervezése, összeállítása. A bizottság meg is tartotta első ülését a közelmúltban. Itt hang­zott el, hogy a majd kijelölt csapat egy négynapos előkészítő tanfolyamon vesz részt. Az ön­tözők és szántók a dobozi Pe­tőfi Termelőszövetkezetben, a növényvédők a Tarhosi Növény­védő Állomáson, míg az erőgép­­szerelők, munkagép vezetők és vontatóvezetők a Hidasháti Ál­lami Gazdaságban. A vetélke­dőn, amelyet augusztus 8-án és 9-én rendeznek Tiszalökön, poli­tikai és munkavédelmi oktatás is szerepel. A Békés megyei csa­pat vezetői: Szekeres János, a KISZ megyei bizottságának me­zőgazdasági és falufelelőse, va­lamint Brandt Szilveszter, a két­­egyházi és Varga Sándor, a bé­kési mezőgazdasági szakmunkás­képző-iskola tanárai lesznek. Országos értekezlet az áruellátásról A Belkereskedelmi Miniszté­rium szerdán országos értekezle­tet tartott a Gellért szállóban. Ke­serű Jánosné miniszterhelyettes tájékoztatta a megyei tanácsok vb elnökhelyetteseit, kereskedelmi osztályvezetőit az országos áruel­látás helyzetéről, az első félév során tapasztalt hiányosságok megszüntetésére hozott intézkedé­sekről. — BEFEJEZTÉK a gabona be­takarítását a biharugrai Felsza­badult Föld Termelőszövetkezet­­ben. A tsz 1027 katasztrális hold búzát és 44 katasztrális holdon pedig árpát termelt. Az aratást a múlt héten fejezték be. — MEGÉPÜLT a rég óhajtott strandfürdő Mezőkovács­házán, amely augusztus 2-án délelőtt 10 órakor ünnepélyes keretek kö­zött nyitja meg kapuit. — BÉKÉSCSABA TERMELŐ­SZÖVETKEZETEI az elmúlt évben közel 20 ezer hektoliter tejet értékesítettek. — TENISZBAJNOK. Békéscsa­bán, a Kállai Éva Úttörőházban asztalitenisz-bajnokságot ren­deztek, amelyen 24 úttörő vett részt. A verseny győztese Nagy János lett. Kooperáció A Békéscsabai Konzervgyár megyénkben öt községben: Bé­késen, Vésztőn, Mezőberényben, Csabacsűdön és Kondoroson ho­zott létre előkészítő telepeket. Emellett a termelőszövetkezetek­kel is kooperál a konzervgyári feldolgozótelepek létrehozására. A tervek szerint paradicsomle­­nyelő állomást létesít a békés­­szentandrási Zalka Máté Tsz, amely 600 kh-on fog termelni paradicsomot. A lényelő állomás 1970-ben kezd üzemelni és 60 ezer mázsa paradicsomot dolgoz majd fel. Hasonló állomás lét­rehozását tervezi a nagykama­­rási Ságvári Tsz is. Az említett két lenyelő állomás az összes paradicsomtermésnek az egyhar­­madát dolgozza majd fel. A mezőhegyesi és szeghalmi előkészítő telepeket a jövőben tovább fogják bővíteni. A le­nyelő állomások létesítéséhez a berendezéseket a konzervgyár, az alépítményeket pedig a ter­melőszövetkezetek hozzák létre. Üzletsor a gyopárosi nyaralóknak Fotós Dénén? Illés Béla: Augusztusi kaland című tv-filmjét láthatjuk ma este 20:20 órai kezdettel, melyet az Ég a Tisza című regényéből televízióra alkalmazott Katkó István. A film a Magyar Ta­nácsköztársaság nagyszerű kors­zakának állít emléket. — FELNŐTTOKTATÁS a Deb­­recen-Pallagi Mezőgazdasági Technikum és Szakközépiskola levelező tagozatán. Értesítem a mezőgazdasági üzemek (terme­lőszövetkezetek, kertészeti és egyéb mezőgazdasági vállalatok) és szakigazgatás területén kö­zépfokú szakmai végzettséget igénylő munkakörökben dolgo­zókat (vezetők, termelőszövet­kezeti választott vezetők, üzemi, részlegvezetők stb), hogy részükre iskolánknál a levelező tagozaton 1969. szeptember hő folyamán egy kertészeti szakkö­zépiskolai I. osztályt indítunk be. Felvételre jelentkezhet az, aki — az általános iskola VIII. osz­tályát elvégezte és a 17. életévét betöltötte, illetve 1969. augusz­tus 31-ig betölti. — 3 éves ( növénytermesztési és állattenyésztési, vagy kertészeti) nagyüzemi gyakorlattal rendel­kezik, —tanulmányi szerződést kötött,­­illetve szövetkezeti tag, — jelenlegi munkaköre közép­fokú végzettséget igényel. Jelentkezési határidő 1969. augusztus 8-ig iskolánknál. Részletes felvételi tájékoztatót a jelentkező kérésére küldünk. Igazgató: 636 — BÉKÉSCSABÁN A VÁROS LAKOSSÁGA július 30-ig 751 394 forint értékű társadalmi munkát végzett. Eszerint a ta­nács félévi társadalmi munka­tervét 101, 2 százalékra, az éves tervet pedig 51,8 százalékra tel­jesítette. — Új TÍPUSÚ SZÁMLAPOK LESZNEK AZ ÓRÁKON. A svájci óragyárosok véleménye szerint a modern ember számá­ra elavultak a mai órák 12 órá­ra beosztott számlapjai. Az élet meggyorsult tempója, s a terv­szerű napi időbeosztás megkö­veteli, hogy 24-es beosztású le­gyen az órák számlapja. — ÖREGEK NAPJA GÁDORO­SON. A Petőfi Termelőszövet­kezetben augusztus 3-án tartják a hagyományos öregek napját. Délelőtt a tsz személygépkocsi­jával és lovashintókkal mennek azokért az öregekért, akik mesz­­sze laknak a tsz-központtól. Ebédet 360 főre készítenek. — SZABOLCSBÓL IS JELENT­KEZTEK. A Kétegyházi Mező­­gazdasági Gépészképző Iskolába 150-en iratkoztak be. Ősszel négy első osztályt indítanak. Szabolcs-Szatmár­­ megyéből több mint ötvenen érkeznek, hogy a mezőgazdasági gépek ke­zelését és javítását elsajátítsák. Ha a minisztériumig is kell menni... Sz. Molnár István endrődi olvasónk elkeseredett hangú levéllel keresett fel bennünket. Azt kifogásolta, hogy beteg szemével felkereste körzeti or­vosát, akitől a szemészetre kért be­utalót. Az orvos közölte vele, hogy Szarvason, ahová tartoznak, jelenleg szünetel a rendelés, és ezért Békés­csabára kell, hogy menjen s annak rendje és módja szerint kiállította a papírokat, amivel a beteg beutazott Csabára. A szemészeti szakrendelésen viszont azt mondták, hogy nem hoz­zájuk tartozik, menjen Szarvasra. Olvasónk hiába mondta, hogy a rendelés ott szünetel, nem tárgyal­tak tovább vele. Sajnos, Szarvason is hiába járt, mivel tatarozás miatt valóban szünetel a rendelés, így dolga végezetlenül távozott és leve­lében kérdi, ki vállalja azért a fe­lelősséget, hogy amúgy is csekély nyugdíjából potyára kidobott közel 50 forintot. „És ezt én követelni fogom tőlük, hogy térítsék meg, még ha az Egész­ségügyi Minisztériumig is kell men­ni” — írja. Meg lehet érteni a le­vélből kicsendülő elkeseredettséget. Egy beteg ember még inkább érzéke­nyebb minden olyasmire, amit eset­leg egészségesen fel sem venne. Az ilyen, és hasonló panaszok, amelyek sajnos, elég gyakoriak, nemcsak ar­ra az egy-két orvosra vetnek rossz fényt, akik elkövetik — a bete­gek szeretnek általánosítani —, ha­nem a többségükben becsületes és lelkiismeretes orvosainkra is. Tudjuk, hogy az orvosok nagy ré­sze túl van terhelve. Ez az eset is bizonyára ebből adódott, hogy egy beteget elküldtek, mivel nem tartozik Békéscsabához és nem vet­ték figyelembe, hogy Szarvason nincs rendelés. De ez sem mentség arra, hogy egy beteget fölöslegesen utaztassanak és ezért az keserű kö­vetkeztetéseket vonjon le. — Asztalos szakmába ipari ta­nulót felveszek. Békés, II., Síp u. K. 68408 békés mozgón Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17. m. em. Telefon: 12—196, 12—296. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba, H., Tanácsköztársaság útja 5. Telefon: 0—021, 11—051. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy nőnapra 20,0 Ft Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba. Index- ZtOK

Next