Békés Megyei Népújság, 1970. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-30 / 125. szám

A Szovjetunió nem szabott feltételt a segítségért Nasszer beszéde a hármas találkozó után Csütörtökön este Khartoum­­ban, az egyiptomi—líbiai—szu­­dáni hármas találkozó befeje­zését követő nagygyűlésen be­szédet mondott Nasszer, az EAK elnöke. Nasszer mindenekelőtt kö­szönetet mondott a Szovjet­uniónak azért a katonai segít­ségért, amelyben az arab or­szágokat részesítette. Ezzel kap­­csolatban az elnök hangoztat­ta, hogy a fegyverek „védelmi jellegűek” s az arab országok anélkül jutottak hozzájuk, hogy a Szovjetunió bármilyen felté­telt szabott volna nekik. „Kértünk és kaptunk tanács­adókat és szakértőket a Szov­jetuniótól” — jelentette ki Nasszer, majd így folytatta: „a tanácsadók különböző mo­dern fegyverek használatára ta­nítják be katonáinkat és csak­is kiképzéssel foglalkoznak­. Nem avatkoznak bele a politikába”. A szovjet segítség nélkül — folytatta Nasszer — az Egye­sült Arab Köztársaság teljesen ki lett volna szolgáltatva az iz­raeliek amerikai és brit fegy­vereinek. A Szovjetunió által szállított modern fegyverek le­hetetlenné teszik Izraelnek, hogy Kairót és a Nílus deltá­ját, Egyiptom létfontosságú gazdasági létesítményeit pusz­títsa. Nasszer megismételte az EAK álláspontját a közel-keleti vál­ság békés megoldását illetően. A békének két feltétele van: — Izraelnek ki kell vonulnia az 1967-es háború során meg­szállt arab területekről; — helyre kell állítani a Pa­lesztinai arab nép törvényes jogait. A khartoumi tömeggyűlésen beszédet mondott Kadhafi ez­redes, a líbiai forradalmi tanács elnöke is. Síkraszállt azért, hogy kivétel nélkül minden arab ország vegye ki részét az Izrael ellen folyó harcból. Rogers nem állt szóba a spanyol ellenzékkel Rogers amerikai külügymi­niszter nem volt hajlandó fo­gadni a spanyol liberális ellen­zék képviselőit, akik a spanyol­ -amerikai katonai egyezmény­­ felújításával kapcsolatban petí­­í­ciót kívántak neki átnyújtani.­­ A petíciót a spanyol liberális és mérsékel ellenzék 120 tagja­­ írta alá, akik azt kérték, hogy a két ország a spanyol nép hozzájárulása nélkül ne kössön semmiféle egyezményt. Külö­nösen pedig ne írjanak alá semmiféle egyezményt anélkül, hogy az Egyesült Államok sze­nátusa révén ne kötelezné ma­gát arra, hogy automatikusan el­utasít mindennemű agressziót, amelyre Spanyolország a te­rületén levő amerikai támasz­pontokat felhasználhatná. A petíció egyik aláírója, Jose Maria de Areilza, Motrico her­cege a dokumentum másolatát átadta a külföldi sajtó képvi­selőinek s ez alkalomból kije­lentette: „a spanyol—amerikai tárgyalások a spanyol közvéle­mény teljes semmibevevésével folynak. A corteseket nem in­formálták s nem is konzultál­tak velük. — Úgy kezelnek minket, mint valami gyarmatot. (MTI) Beszéljetek, de „megfelelő formában” Nixon a diákok elé merészkedett Nixon amerikai elnök csü-­­törtökön beszédet mondott­­ az evangélikus diákok Knox­­villeban rendezett nagygyű­lésén. Hírügynökségek meg­jegyzik: ez az első eset, hogy az elnök a kambodzsai inter-­­ venció megindítása és az or­szágszerte kirobbant ifjúsági megmozdulások óta diákok elé merészkedik. Az amerikai elnök beszé­dében keveset mondott. Ékes­szólóan dicsérte a diákokat, „nagyszerű ifjú nemzedék­nek” nevezte őket és közölte velük, hogy „nagyszerű or­szágban” élnek, mert ez az ország azt is lehetővé teszi, hogy hangot adjanak eltérő véleményüknek, amennyiben ezt ,,megfelelő formában” te­szik. Nixon hosszasan beszélt arról, hogy a diákoknak meg kell tanulniuk a „helyes vi­selkedési formákat” és le kell mondaniuk az erőszakos cse­lekményekről. Megfigyelők szerint Nixon szavai aligha érhették el a kívánt hatást. Ennek oka fő­leg abban keresendő, hogy a minduntalan kirobbanó fütty­koncert és hangorkán miatt a hallgatósághoz csak elvétve juthattak el az erőszakmen­tességre vonatkozó kenettel­­jes szavak. Azok, akik hallot­ták Nixon szavait, mindun­talan a következő feliratú transzparensét emelték ma­gasra: „Ne ölj!” A tízparan­csolat egyikével emlékeztet­ve az elnököt arra, hogy in­dokínai politikája békés vi­etnami és kambodzsai lakosok ezreinek halálát okozza. Kellemes, szép, korszerű a békési strandfürdő Új medencék (33 1/3 'úszó, lubickoló és meleg­vizes). Három különböző hőfokú termálvíz, strand, fedett és kádfürdő. 20 százalék bérlet­kedvezmény. SPORT, SZÓRAKOZÁS, JÁTÉK, ÜDÜLÉS, gyógyulás. Étkezési lehetőség a fürdő területén. Hideg-me­leg ételek. Sör, lángc­s, fagylalt, az ÁFÉSZ kisvendéglőjében. III. osztályú árak JÓL FOGJA MAGÁT ÉREZNI! Kormányhatározat az árvíz­és felméréséről, a kártalanítás és egyes kérdéseiről Kárfelmérés, kártalanítás, a helyreállítás egyes kérdései, személyi tulajdonban levő lakóépületekre vonatkozó szabályok (Folytatás az 1. oldalról) folytatják működésüket, vagy pedig feladataikat a megyei ta­j. Az árvíz és a belvíz által • * megrongált személyi tu­lajdonban álló épületekben ke­letkezett károk felmérése és helyreállítására (újjáépítésére) a 7/1969. (3. 22.) ÉVM-PM. számú együttes rendeletet, illetőleg az ezt kiegészítő és módosító jog­szabályok rendelkezéseit kell al­kalmazni. nács végrehajtó bizottsága ille­tékes szakigazgatási szerveinek adják át.­­ Az építési kölcsön törlesz­­tését, ha annak visszafi­zetése az adós szociális körül­ményei miatt nincs biztosítva, a megyei tanács végrehajtó bi­zottsága egyedi elbírálás alap­ján — a kölcsön összegének az ingatlanra való telekkönyvi be­jegyzése mellett — részben, vagy­­egészben felfüggesztheti. belvízkárok a helyreállítás tésből vissza nem térítendő hoz­zájárulás is adható.­­ I Az állami költségvetést 1 "’•terhelő térítést adómérsék­léssel az ezt meghaladó részt pedig közvetlen juttatással kell rendezni. Ennek során törölhető a földadója annak a mezőgaz­dasági nagyüzemnek, amelynél az árvíz vagy a belvíz által bo­rított művelés alatt álló terület aránya a 10 százalékot­­ meg­különböztetett támogatásban részesülő üzemeknél az 5 szá­zalékot — meghaladja. ICA mezőgazdasági nagy­­­­üzem részére a termelő­­eszközök pótlásához — ha az e célra szükséges saját pénzügyi eszközökkel nem rendelkezik —, mind a visszatérítési időre, mind pedig a kamat feltételeire kiterjedő kedvezményes beruhá­zási hitel folyósítható. 1 fa A termelőszövetkezeti ta­­­­gok háztáji gazdaságában bekövetkezett állatkárok az ál­lami biztosítási rendszer kere­tében, a mezőgazdasági művelés alatt álló háztáji területeket ért károk pedig a termelőszövetke­zet részére az ingatlant ért ká­rok után nyújtott biztosítási kártérítés keretében térülnek meg. Ezt a rendelkezést kell ér­telemszerűen alkalmazni a szak­szövetkezeti tagok egyéni tulaj­donában levő ingatlanban és állatállományban bekövetkezett károk megtérítésére is. A biztosítási kártérítésből, va­lamint egyéb forrásokból (pl. társadalmi segélyakció, vala­mint a termelőszövetkezet,­­szakszövetkezet által tagja ré­szére nyújtott segély, stb.). meg nem térülő háztáji gazdasági károk részben vagy egészben köz­ponti forrásból történő megté­rítését egyedi elbírálással (pl. szociális helyzet, a károsodás mértéke, termelési érdek, stb.), méltányossági alapon a járási tanács végrehajtó bizottsága ál­lapítja meg. ~1 *7 A nem háztáji, egyéni A * * gazdaságok kárának meg­­térítésére az általános szabályok (a károsult által kötött vagyon­biztosítás, társadalmi segély, stb.) az irányadók. Mezőgazdasági károk megtérítése végrehajtó bizottsága mezőgaz­dasági és élelmezésügyi osztá­lyának a kárfelmérésben (kár­megállapításban) való közre­működése mellett — az Állami Biztosító járási fiókjának fel­adata, tekintet nélkül arra, hogy az üzemnek van-e biztosítása, vagy nincs. in A biztosítási szerződéssel rendelkező mezőgazdasági nagyüzem kárát a biztosítási szerződésben foglalt feltételek szerint az Állami Biztosító té­ríti meg. 1 1 A biztosítási szerződéssel nem rendelkező mezőgaz­dasági nagyüzemek részére, — az állóvagyonban keletke­zett kárt teljes egészében,­­ a forgóvagyonban keletke­zett, valamint az egyéb káro­kat 50 százalékban, az állami költségvetés terhére kell megtéríteni. A kár össze­gének megállapítása ebben az esetben is az általános biztosí­tási feltételekben foglaltak sze­rint történik. A kár megtérítésével kapcso­latos feladatokat a járási ta­nács végrehajtó bizottságának pénzügyi osztálya látja el. 1 . A költségvetési térítés­­összegét a mezőgazdasági nagyüzemek biztonsági alapjá­ból (állami gazdaságoknál a tar­talékalapból és a biztonsági tartalékalapból) fedezhető ösz­­szeggel ,valamint a megsegíté­sükre indított akció során ka­pott juttatások értékével csök­kenteni kell. I . Azoknak a termelőszövet-­­ kezeteknek, amelyeknél a tárgyévi személyes jövedelem­­szint a kapott kártalanítással együtt sem éri el a pénzügyi rendszer által elismert jövede­­lemszintet — az előző két év átlagának 80 százalékát — a tényleges jövedelem kiegészíté­sére eddig a szintig 1—3 éves hitelt kell nyújtani. Kivételesen indokolt esetben a személyes jövedelem kiegé­szítésére az állami költségret. A mezőgazdasági nagy­­''­üzemek (állami gazdaság, mezőgazdasági és halászati ter­melőszövetkezet, illetőleg ezek társulásai, stb.) keletkezett ká­rok felmérése a mezőgazdasági, nagyüzemekre érvényes bizto­sítási feltételek szerinti kár­­megállapítás módszerével — szükség esetén a járási tanács A kambodzsai partizánok módosították stratégiájukat Saigoni hivatalos források­ szerint a kambodzsai partizánok az utóbbi időben módosították­­ stratégiájukat és a Mekong fo­­­­lyó szakaszán mintegy 160 ki­­­lométeres hosszúságban kezük­­be vették az ellenőrzést. A­­ partizánok ellenőrzése alatt ál­ló szakasz a laoszi határtól egé-­­­szen Kompong Cham városáig terjed. Gyors hadműveletek sorával a Lon Nol-rendszer ellen har­coló erők ezenkívül négy tar­tományban rendezhettek be tartós támaszpontokat — Rata­­nakiri, Szung Treng, Mondol­­kiri és Kratie tartományban. A partizánok e négy tartomány csaknem egész területét ellen­őrzésük alatt tartják. Ugyancsak Saigonban közöl­ték, hogy a „kommunista erők” Kambodzsában a határvidék mentén haladó és a Sziámi­­öbölig terjedő folyosót létesí­tettek. E folyosó révén a par­tizánok biztosíthatják a határ­vidék ellenőrzését és az után­pótlások zavartalan lebonyolí­tását. (MTI) 1970.­­MÁJUS 30. II költségvetési és egyéb szerveket ért károkra vonatkozó rendelkezések 10 A költségvetési szervek­­ kezelésében levő létesít­ményekben (középületek, utak, hírközlési létesítmények, vízi­­létesítmények, stb.) bekövetke­zett károkat a költségvetési elő­irányzatból ,ha pedig ez a jó­váhagyott költségvetésen belül átcsoportosítással nem oldható meg, póthitelből kell fedezni. 1 . Az egyéb — nem költ­­ségvetésből — gazdálkodó állami szervek (vállalatok), to­vábbá az egyéb szövetkezeti szervek és a társadalmi szerve­zetek az árvíz- és belvízkárokat saját alapjaiból fedezik. A köz­ponti forrásokból esetleg szük­séges térítési indokoltságát ese­tenként kell megvizsgálni. Vegyes rendelkezések 2(­­ Ez a határozat kihirdetése napján lép hatályba. Végrehajtásáról a pénzügymi­niszter — az építésügyi és vá­rosfejlesztési, valamint a mező­gazdasági és élelmezésügyi mi­niszterrel együttesen — gondos­kodik. A határozat rendelkezéseit az árvíz, és belvízkárok folyamat­ban levő felmérésénél és elbí­rálásánál is alkalmazni kell. Budapest, 1970. május 29. FEHÉR LAJOS S. K. a Magyar Forradalmi Munkás—Paraszt Kormány elnökhelyettese

Next