Békés Megyei Népújság, 1970. június (25. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-03 / 128. szám

I a megyei pártbizottság és a megyei tanács lapja 1970. JÚNIUS 3., SZERDA Ára: 80 fillér Fock Jenő Belgrádban Belgrád Foc­k Jenő, a forradalmi mun­kás-paraszt kormány elnöke és felesége, kíséretével, különvona­­ton kedd délután megérkezett Belgrádiba. A jugoszláv főváros topcsideri pályaudvaron a ma­gyar vendégeket Mit­ja Ribi­­csics, a jugoszláv szövetségi végrehajtó tanács (kormány) elnöke és felesége, Mirko Tepa­­vac külügyminiszter és felesé­ge, Dragutin Haramija, a Hor­­vát Szocialista Köztársaság Szabara Végrehajtó Tanácsának (kormányának) elnöke, Milenko Bojanics, a Szerb Szocialista Köztársaság Végrehajtó Taná­csának (kormányának) elnöke, Branko Pesics, a belgrádi vá­rosi tanács elnöke, Muhamed Hadzsics külkereskedelmi mi­niszter, Lojze Skok, a tájékoz­tatási miniszter első helyettese, Jaksa Petrics külügyminiszter­helyettes, Haszan Sdljak gazda­sági miniszterhelyettes, Milorad Jankovics altábornagy és más vezető személyiségek fogadták. A szívélyes fogadtatás után Fock Jenő és kísérete szállás­helyére hajtott, majd a magyar kormány elnöke Belgrádtól 20 kilométerre, az Avalon megko­szorúzta a világhírű jugoszláv szobrászművész, Ivan Mestro­­vics mesteri alkotását, az isme­retlen katona sírját. A jugoszláv kormány új­belgrádi palotájában késő dél­után megkezdődtek a hivatalos magyar—jugoszláv tárgyalások. A megyei tanács vb-üléséről jelentjük: Javítani kell a belső ellenőrzést • Százötven családi ház felépítését vállalta a megye Fehérgyarmaton A megyei tanács végrehajtó­ bizottsága június 2-án tartotta ülését Békéscsabán Klaukó Má­­­­­yás elnökletével. A vb előző ülésein hozott és lejárt határ­idejű határozatok végrehajtásá­ról szóló jelentés elfogadása után Király József pénzügyi osztályvezető adott tájékozta­tást a tanács felújítási gazdál­kodás tapasztalatairól, valamint az elmúlt év költségvetési re­víziójáról. A jelentés alapján képet kapott a végrehajtó bi­zottság az elmúlt évben végzett munkáról. A vita alapján fel­hívta a figyelmet a belső el­lenőrzés további javítására. Ki­­mondotta, hogy a nagyközségek­­re különös gondot kell fordíta­ni a költségvetés arányában. Egyben utasította a pénzügyi osztály vezetőjét, hogy a jövő­beni feladatok folyamatosságáról gondoskodjon. Ezt követően megerősítette a végrehajtó bizottság a már lét­rehozott megyei helyreállítási operatív bizottságot. Elnöke Csatári Béla, a végrehajtó bi­zottság elnökhelyettese röviden vázolta az eddig végzett mun­kát. Elmondotta, hogy a Sza-a­bolcs-Szatmár megyében levő Fehérgyarmat lakosságának visszatelepítésében a megye kü­lönböző vállalásokat tett. Töb­bek között a Vöröskereszt gyűj­tést indított, melyben megyénk lakossága forintjaival fejezte ki együttérzését. Ezenkívül vállal­ta a megye, hogy egészségügyi­­ embereket küld e településre. Jelenleg is ott tartózkodnak é­ ahol ez lehetséges, fertőtlení­tést végeznek. A termelőszövet-­­­kezetek, állami gazdaságok ta­­­karmányt , és vetőmagot szállít­­­tottak. Elmondotta tájékoztató­­j­­ában, hogy az 1800 lakásból az eddigi felmérések szerint mint­egy 700 dőlt össze, rongálódott meg­. Fő feladatnak tekinti az operatív bizottság, hogy a vál­lalatok, szövetkezetek, intézmé­nyek, tanácsi szervek — tehát­­ a pénzeszközökkel rendelkező szervek — az árvízkárosultak megsegítésére felajánlott mint­egy 7 millió forintot fordítsák családi házak felépítésére. Ezzel kapcsolatban a végrehajtó bi­zottság felkeresi az országos helyreállítási bizottságot, hogy az ilyen irányú befizetett pén­zekből ezt a vállalást finanszí­rozzák. Végezetül a megyei ta­nács végrehajtó bizottsága és a megyei helyreállítási operatív bizottság elismerését fejezte ki jegyzőkönyvileg a megye lakos­ságának, vállalatainak, intézmé­nyeknek, valamennyi szervnek, akik hozzájárultak különböző formában a katasztrofális ár­víz sújtotta település lakosságá­nak megsegítéséhez. A végrehajtó bizottság ülése bejelentésekkel zárult. XXV. ÉVFOLYAM, 128. SZÁM Sikeresen teljesítik feladatukat a szovjet űrhajósok Moszkva A TASZSZ kedd reggeli je­lentése beszámol arról, hogy a Szojuz–9 űrhajó moszkvai idő szerint 5 óra 12 percig öt for­dulatot tett Földünk körül. Andrijan Nyikolajev, az űr­hajó parancsnoka rádión közöl­te, hogy a személyzet kifogásta­lanul alkalmazkodott a súlyta­lanság állapotához és teljesíti a kitűzött repülési programot. A szívműködés gyorsasága Nyiko­­lajevnál az első fordulóban per­cenként 94 dobbanás volt, Sze­­vasztyjanovnál 92. A légzés gyakorisága mindkét űrhajósnál 18. Az űrhajófülkék mikroklí­májának adatai: hőmérséklet 23 Celsius-fok, légnyomás 765 mil­liméter. A Szojuz—9 személyzetének munkanapja — hangzik a jelen­tés — befejeződött. Június 2-án moszkvai idő szerint 6 órától 14.00 óráig az űrhajósok pihen­nek. Ez alatt az idő alatt a Szo­juz—9-cel a Szovjetunió terüle-­­­téről nem lehet rádiókapcsola­tot létesíteni. Valamennyi moszkvai lap ve­zető helyen számol be az új szovjet űrhajó rajtjáról. Az új­ságok az első oldalon közlik Nyikolajev és Szevasztyjanov fényképét. A felbocsátáskor je­len volt tudósítók élénk portrét festenek a ,,Kozmosz munkásai­ról”. Valamennyi riporter ki­emeli Nyikolajev „vasbeton” nyugalmát. A felbocsátás előtt a tudósítók beszélgettek Nyikolajevel. Ez­úttal is minden segítség nélkül, megfontoltan válaszolt a kérdé­sekre. Elmondotta, hogy a szov­jet űrprogram széles és sokré­tű. Jellegzetes vonása, hogy tu­dományosan megalapozott, vég­rehajtása pedig következetes és tervszerű. Hozzáfűzte azt is, hogy a kozmosz meghódításában nincs és nem is lehet olyan cél, amelyet ne a népgazdaság, vagy a tudomány érdekei határozná­nak meg. Műszaki küldöttségünk F­ehérgyarmaton Hat-hét millió forint segély Békés megyéből az árvízkárosultaknak Tegnap, június 2-án délután ülést tartott a megyei árvízse­gélyezési operatív bizottság Csatári Bélának, a megyei ta­nács elnökhelyettesének vezeté­sével. Megállapították, hogy me­gyénk vállalataiból, intézmé­nyeiből eddig 6—7 millió segélyt ajánlottak fel az árvízkárosul­taknak. Országosan — a legfris­sebb jelentéseik szerint — 33 millió forint gyűlt össze az ár­vízkárosultak számláján. A fel­ajánlások tovább folynak. A megye két tsz-szövetsége hatha­tós segítséget nyújt a fehérgyar­mati Győzhetetlen brigád és Új Élet Tsz-nek. Több tíz vagon ta­­j kormányt szállítottak eddig az­­ árvíz sújtotta területre.­­ Az árvízsegélyezési operatív­­ bizottság határozatára műszaki küldöttség utazik Fehérgyar­matra, hogy a károk megállapí­tásában segítsen és a község ve­­zetőivel tárgyaljon az újjáépí­téssel kapcsolatos igényekről. Intézkedés történt az oltóanyag elosztására. Eddig ugyanis csak Békéscsabán a KÖJÁL oltotta azokat a gépkocsivezetőket, szervezőket, akiket az operatív bizottság a Szamos térségébe irányított. Tekintettel arra, hogy egyre több szállítmány hagyja el Békés megyét és indul a kö­vetkező napokban, hetekben Fe­hérgyarmatra, decentralizálták az oltóhelyeket a városi és a járási központokra. Megmozdult a megye Mindössze néhány nap telt el azóta, ahogyan lapunk hasábja­in megjelent a megyei árvízse­gélyezési operatív bizottság fel­hívása Fehérgyarmat újjáépíté­sével kapcsolatban. Nyomban megmozdult a megye. Vállala­tok, intézmények, kisipari szö­vetkezetek, termelőszövetkeze­tek, általános fogyasztási és ér­tékesítő szövetkezetek, városok és községek sorsában jelentkez­tek, hogy segítenek. Megyénk lakossága megértően fogadta a felhívást. Egy emberként sora­koztak fel a megyei árvízsegé­lyezési operatív bizottság kéré­sére. Érdemes belepillantani azokba a felajánlásokba, melyek itt, Békésben a Szamos menti Fe­hérgyarmat újjáépítésének tá­mogatására születtek. A Békés­csabai Téglagyár műszaki és fi­zikai dolgozói vállalták, hogy a fehérgyarmati téglagyár üzem­be helyezéséhez minden segítsé­get megadnak. Ez a minden se­gítség magában foglalja a tech­nikait éppúgy, mint a szemé­lyit. A Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság dolgozói nemcsak egynapi keresetüknek megfele­lő összeget ajánlottak fel, ha­nem műszaki segítséget is a ter­melőszövetkezetek üzemi víz­rendezéséhez. Mérnökök, techni­kusok, munkások, az építésveze­tőségek szocialista brigádjai: kőművesek, ácsok, vízvezeték- és villanyszerelők szintén részt kívánnak venni az újjáépítés­ben. Megyénk két tsz-szövetsége vállalta, hogy Fehérgyarmat két közös gazdaságának talpra állí­tásában pénzzel, anyaggal, ta­karmánnyal és élő állattal köz­reműködik. Az árvíz utáni élet újrakezdéséhez mindkét szövet­ség nagy gyakorlati tapasztalat­tal rendelkező agronómusokat és állattenyésztőket küld a Sza­mos partjára. A segítésből kiválóan vizsgá­zott Békéscsaba Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága is, mivel 300 fehérgyarmati úttörő elhe­lyezését egész szünidőre vállal­ta. Az orosházi gimnazisták az iskola KISZ-szervezetének kez­deményezésére építőtábor szer­vezését indítványozták, hogy két kezük munkájával vehesse­nek részt a családi házak építé­sében. A MÉK zöldségszállítmá­nyokat irányított és irányít Fe­hérgyarmatra, hogy az emberek vitamindús és bőséges táplálko­­zását ezzel is lehetővé tegye. És a legfrissebb hír: megyénk ál­talános fogyasztási és értékesítő szövetkezetei 250 ezer forint ér­tékben elküldték az első ruhá­zati segélyszállítmányt: törülkö­zőket, takarókat, lepedőket, gu­micsizmákat, nőknek, gyerekek­nek, férfiaknak fehérneműket Állami gazdaságaink és terme­lőszövetkezeteink társadalmi, politikai vezetői már arról ta­nácskoznak, hogy a háztáji gaz­daságok törzs- és haszonállat­ellátását milyen módon tudnák megoldani, hogy az élet, a közös gazdaság eme fontos ágazatában is folytatódhasson. Az előbbi munkálatokban rendkívüli megbízatást teljesít a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete. A járásokban és a községekben dolgozó aktívák reálisan ismertették a fehér­­gyarmati helyzetet. A lakosság megértette, hogy segíteni kell a bajba jutott községen, járási központon. Folytathatnánk to­vább az adakozók felsorolását, de az előbbiekből is jól látható: megyénk segít, sokoldalú támo­gatást nyújt már most a kezdet kezdetén is ahhoz, hogy Fehér­­gyarmaton a tél beálltáig nor­malizálódjanak a jelenleg még rendkívüli állapotok. Dupsl Károly

Next