Békés Megyei Népújság, 1971. április (26. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-03 / 79. szám

­..—------—**' Mini Magazin n»»MM«BWii HBmmi HffTin­­iinmn Mir ■ Nincs holt idői — Nemrég jöttetek haza, hol járta-­­­tok?■ — Nigériában, Ghánában. — Mennyi ideig voltatok Afriká-­­ ban és hol játszottatok? — Huszonöt napig voltunk kint. • Játszottunk a Magyar Kiállításon, bárokban, egyetemeken és önálló hangversenyeken. — Milyen az ottani zenei élet? — Főként pódium- és bárzene van. A zenészek jól képzettek, bár a legjobb együttesek külföldre szer­ződtek. — Műsorotok miből állt? — Az első részben angol számokat játszottunk, majd saját számainkat angolul. Legnagyobb sikere a Holt Idő. Kell, hogy várj és a Menj az utcán hazafelé című számainknak volt. — Kard a Beáta is veletek volt? — Igen. Beát is mindenhol nagy szeretettel fogadták. A legnagyobb tapsot a Vasárnap este című szám után kapta. — Milyen élményeitek voltak? — Érdekes ritmusokat, hangszere­ket ismertünk meg. Új dobokat, csörgőket hoztunk. Kipróbáltuk a hullámlovaglást. Gépkocsival bejár­tuk az agánai őserdőt. (Az interjúalany Pásztor László volt, a budapesti Neoton-együttes tag­ja). Bugár László r Egy este I József Attilával t­r­t­ hatatlanul Béták Katié. Az övé £ is, a legesleginkább a Napló és £ verstöredékek előadása által. £ Az egész műsor alatt mit sem 5 „lázit”, s a töredékek végtelenül £ megkínozzák, talán azért is, £ mert ezek a szövegek teljesen­­ az övéi. A pódium számára ő­­ fedezte fel ezeket a drámarész- £ leteknek beillő sorokat. Apró íj drámák, vagy inkább József At­­­­tila képével élve „alvadt vérda- 5 rabok?” — Elviselhetetlen «­iá- * szük­ségük. Hallatlan mélyről £ szakad fel például az ilyen vád: : „Én voltam a gyermek, akit­­ nem szerettek”. S Berek Kati­­ érti, érzi a tragédiát, s vállalja­­ a fájdalom felszakításának, fele-­­ lősségét. A Töredékekben évek­­ óta benne él, s még mindig esi- • szolja, míves gonddal alakítja ■ azokat Emlékezetemben él egy £ Költészet Napja, amikor a tele- ■ vízióban, ezt a sort „irgalom,­­ édesanyám, mama, nézd, jaj ■ kész ez a vers is!" sikoltva , mondta. Úgy éreztem, ez a te-­­ hely. Most az izgalomtól feszült , csendben suttogva adta elő. . — Igazabb volt ! Felejthetetlen forróságú es­­­­tét kilátárik. Ajándékot. Utána­­ sétálni kellett, mert a felzak­­­­lató élmény után gondolni sem £ lehetett az alvásra. £ Persze, Katiról beszélgettünk..­­ Csak így emlegettük. Egy magyar tanárnő azt mond­ ■ ta: — József Attila még nincs £ igazán felfedezve. Most kezdő-­5 dik, s a jövőben érkezik el az ■ ő reneszánsza, s hogy ez mikor £ válik valóra, az ilyen estéken­­ is múlik... Az előadóest azonban vitáé- Szabad Olga Jössz a Berek-estre? 7- Tie a­ded, hogy jön Berek Kati?­­• Hallottuk itt is — ott is a na­pokban. S 30-án a Megyei Mű­velődési Központ­ hívására va­lóban, megtelt az Ifjúsági Ház nagyterme. Több mint három­­százfős közönség várta Berek Katit. S ezen az estén a költő ér­kezett meg. Volt valaha egy szép irodalmi műsor. Az volt a ríme: Ma este eljön Attila. Ez történt az Ifjúsági Házban. At­tila eljön. Hárman is követték: Berek Katalin előadóművész, Sebő Ferenc zeneszerző, Halmos Béla énekes. Hallgattuk, mit mond József Attila. Négy részből átlő, laza cik­lusokra bontott, de feszes ér­telmi, érzelmi egységbe foglalt, értő szeretettel szerkesztett mű­sor tanúi lehettünk. Ifjúkori versekkel kezdődött az est. Van-e más, mint ifjúkor itt? Talán mondjuk így, a ko­rai versekkel indult a műsor. E költemények tiszta hangjai, félrevert harangokra emlékez­tető zúgásától, a kemény, min­dent megértő okosság szólamain át a bonnló személyiség réveteg szorongásainak vers­b­e fogalma­zásáig hallottunk József Attila remekmívű költeményeiből. Csendült az ének is. Beat, Beat és József Attila? Illenek egymáshoz, így kristálytisztán érvényesül benne a Regős ének ritmusa, a Szegény ember bal­ladájának keserűsége, a Futot­tam, mint a szarvasok kezdetű „Bánat” című vers szimbólum­füzére. ■ 5 ■ ■■ Megkezdődtek az iskolai KISZ-vezetőségválasztásoki A KISZ KB határozata értel­mében az 1971-es évtől kezdődő­­en a közép- és felsőfokú tanuinn­tézetekben tavasszal, a tanév végén, március 15 és május 30 között kell új KISZ-vezetősége­ket választani. Az idei vezetőségvá­lasztásoki­­nak különleges jelentőséget ad az, hogy 1971 decemberében ül össze a KISZ VIII. kongresszu­sa. Az ifjúsági szervezet e nagy eseményére is készülnek a fia­talok, amikor a vezetőségválasz-­ tó taggyűléseken számot adnak az előző kongresszus óta eltelt időszak eredményeiről, valamint a leköszönő vezetőség által vég­zett egyéves munkáról. Megyénkben elsőnek a békés­csabai Vásárhelyi Pál Ipari Technikumban tartottak iskolai küldöttértekezletet, melyet alap­­szervezeti vezetőségválasztó tag­gyűlések előztek meg. A békés­­csabai Ifjúsági és Úttörőházban megjelent 63 küldött nagy fi­gyelemmel hallgatta az iskola­­titkár beszámolóját a KISZ-bi­­zottság tevékenységéről, mely a felsőbb KISZ-szervek szerint is igen eredményes és elismerésre méltó volt. A KISZ igyekezett segíteni a gyengébb tanulókat, a tanulók politikai aktivitását, a szakkörök szervezését, az Erkel Diákünnepekre való felkészítést, a KPM-fesztivál sikeres megren­dezését, valamint az évfordulók méltó megünneplését. Komoly munkát fejtett ki az iskola KISZ-szervezete, az árvízkáro­sult családok megsegítésére szer­vezett mozgalomban is. A távozó KISZ-vezetőség kö­szönetét fejezte ki az iskola ve­zetőinek, valamint pártszerveze­teinek a támogatásért. A 27 ta­gú K­ISZ-bizot­tság és a 9 tagú végrehajtó bizottság választását titkos szavazásssal bonyolították le, s titkárrá Bencsik Gabr­iella harmadik osztályos tanulót vá­lasztották. Igen jól sikerült küldöttérte­kezletet tartottak a Debre­ceni Agrártudományi Egyetem Szarvasi Öntözéses-Meliorációs Főiskolai Karán is. A megyei- és városi KISZ-bizottság képvi­selőinek, valamint az intézmény állami vezetőinek jelenlétében Németh András KISZ-titkár tar­tott értékelő beszámolót a főiiss­­kolán végzett másfél éves moz­galmi munkáról, mely örvende­tes módon fokozatos javulást mutat. A most befejeződő tan­évben a leköszönő KISZ-bizott­­ság vezetésével lényeges ered­ményeket értek el az intézet hallgatói, a tanulmányi ered­mény javítása, a fizikai dolgo­zók gyermekeinek fokozottabb segítése, valamint a hatható­sabb érdekvédelem területén. A beszámoló kritikusan elemezte a végzett m­unkát és megszabta a jövő feladatait is a megválasz­tandó új vezetőség számára. A titkári beszámolót a reszortfele­­lősök értékelő jelentése egészí­tette ki, melyet színvonalas vita követett Koszti Pál Szarvas vá­ros KISZ-bizottságának titkára hozzászólásában megállapította, hogy a távozó KISZ-bizottság­­ lerakta a jó mozgalmi munka­­ alapjait és az új vezetőség fél- £ adata lesz, hogy ezeket az ala­ £ pokat továbbfejlessze. Ezután­­ bejelentette, hogy kiemelkedő ■ közösségi munkája elismeréséül • Németh Andrást, a megyei­­ KISZ-bizottság kéthetes szov- S­jetunióbedi úttal jutalmazta­ meg.­­ Titkos választás során Zatykó £ József másodéves hallgatót vá- £ lasztották az új KISZ-bizottság £ titkárának.­­ Az elmúlt hét folyamán vá- £ lasztottak új KISZ-vezetőséget £ Gyula legnagyobb középfokú £ tanintézetében, az Erkel Ferenc £ Gimnáziumban. Jól szervezett, £ ünnepélyes, de vita nélküli, kis- é­s­ formális küldöttértekezleten • Marsi Katalin harmadik osztá­­­­lyos tanulót választották tit­­i­karrá. :■ A hétfői küldöttértekezleten,­­ melyet a békéscsabai Sebes • György Közgazdasági Szakisko- £ jában tartottak, ismét Domokos­i Gabriellát választották KISZ-t i­t. £ kárra, kifejezésre juttatva ezzel £ azt, hogy munkájával mind a £ tagság, mind az iskolavezetés,­­ mind pedig a felsőbb KISZ-ve-­­ zetés elégedett volt í■ A héten és a következő hó­ 5 napban tovább folytatódnak £ megyénkben a tanintézeti KISZ-­­ vezetőségválasztások. A megválasztott új vezetésé- £ geknek megtisztelő feladatuk- £ hoz sok sikert kívánunk! Karaba György 5 Szakmunkásbizonyítvány, soron kívül ilyen is ritkán fordul elő. A hattagú megyei csapat öt ver­­senyzőjét az Univerzál adta, s közülük négyen nem jöttek ha­za üres kézzel a háromnapos szegedi viadalról. A Szakma Kiváló Tanulója versenyen két első, egy harmadik és egy kü­­löndíjat szereztek kereskedőta­­nulóink. Az­az, álljunk csak meg egy szóra. Ők ugyanis már nem nevezhetők tanulónak, hiszen — a szigorú szabályok értelmében — aki 120 ponton felüli teljesít­ményt ér el az országos verse­nyen, az felnőtté, azaz szak­munkássá válik. Külön vizsga nélkül és a többiekhez képest három hónappal előbb. Chrisztó Ilona, a békéscsabai István ki­rály téri cipőboltban dolgozik. Eddigi iskolai bizonyítványaiba négyesnél rosszabb jegy alig­­alig került be. Szorgalmas, in­telligens, s amikor a boltvezető Kovalcsik Pált neveltje sikeré­nek titkáról faggatjuk, csak ennyit mond: Minden érdem a kislányé. A mi szakmai tudá­sunk, segítségünk kevés, hogy valakiből jó kereskedőt gyúr­junk. Erre a mesterségre is — mint minden másra — születni kell, és szeretni, nagyon szeret­ni az embereket Néhány száz méterrel arrébb, az Univerzál Tanácsköztársaság úti műszaki boltjában Tipi An­tal éppen magnetofont kínál el­adásra. Ő is országos első, s a könnyűnek éppen nem mondha­tó híradástechnikai szakmában verte meg a mezőnyt, s hozta haza az aranyplakettet a győz­tesnek járó pénzjutalmat és a külföldi útra jogosító utalványt. Csöppet sem látszik rajta a baj­nokok melldagasztó büszkesége (kér tehetséges cselgáncsai is), ám mielőtt a fényképezőgép elé áll, beszalad a raktárba és megfésülködik. A háromnapos szegedi álom még benne él, persze, nem annyira, hogy falat se menjen le a torkán, ugyanis a verseny alatt mindent tudott, csak enni nem. A maximálisan megszerezhető 150 pontból Ill­et gyűjtött be, s áprilisban már mint szakmunkás kapja a fize­tést. Gál Anna harmadik lett. Ru­házati eladó. A csabai, Tanács­­köztársaság úti divat-kötöttáru boltban dolgozik. A megyei ver­senyt magasan nyerte, s talán ha nem izgul annyira, az orszá­goson előbbre is végezhet. Így is nagyon boldog, s nem kevésbé az Palotai Ödönné, a boltvezető, akinek eddig négy tanulója kö­zül három soron kívül kapott szakmunnkásbizonyítványt, mi­vel helyezést ért el az országos versenyen. Anna április 1-től (és ez nem tréfa) önálló osztályt kap az üzletben, így tehát nem­csak formálisan, hanem gyakor­latban is nagykorú lett Brackó István Tipi Antal, aki országos bajnok létére cselgáncsozik is Szépen csillog Christó Ilona aranyplakettje Sor önki­vili kap szakmunkásbizonyítványt Gál Anna, fe

Next