Békés Megyei Népújság, 1974. március (29. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-09 / 57. szám

Meleg étel az olajbányászoknak Lehet-e konzervet­ tömegét­keztetésre használni? — kérde­zi Szedlák Márta, a Nagy-Al­földi Kőolaj- és Földgázterme­­lő Vállalat dolgozózója — és azonnal válaszol is abban a levélben, amelyet a napokban juttatott el szerkesztőségünk­höz. Leírja, hogy a kardoskúti üzemük munkásainak túlnyomó része a központi teleptől tá­voli, a kutaknál és tankállo­másoknál dolgozik. A napi egy­szeri meleg étel biztosítása gondot jelentett a vállalatnak mindaddig, amíg tavaly má­jusban kísérletbe nem kezdtek. Ennek lényege, hogy a Békés megyei FÜSZÉRT Vállalatnál tartott konzervbemutató ta­pasztalatait felhasználva a mun­kások ellátása az olajosoknál megoldódott. Egy konzerv árá­ból — 12 forintból — 5 forin­tot a dolgozók terítenek, 7-­et pedig a vállalat. A kísérleti hónapok leteltek. Az előre kiadott étrend szerint a távoli munkahelyeken dol­gozók naponta megkapják a fémdobozos, 45 dekás konzer­­veket. Ugyanakkor a vállalat m­u­kásellátási vezetősége min­de­n munkahelyre pb-gázpalac­­kot és gázresót juttatott ki. Ezzel jelenleg több mint 200 olajbányász étkeztetését oldot­ták meg. Szedlák Márta arról is írt, jó lenne, ha a konzerv­gyárak még tovább bővítenék a választékot és az sem len­ne rossz, ha az árak csökken­nének. Levélírónk összegezés­ként megállapítja: az ilyen ét­keztetés többe kerül, mint az üzemi konyha, hiszen a távoli munkahelyek dolgozóinak na­pi egyszeri meleg étellel való ellátása egymillió 200 ezer fo­rint többletkiadást jelent a vál­lalatnak. Ezt azonban vállalják az olajosok, hiszen a legnehe­zebb körülmények között dol­gozó olajbányászok érdekéről van szó. Fáznak a lakók Samu Imre Békéscsaba, Sza­bolcs u. 0/2. A. III. 11. sz. alatti lakos családjával a közelmúlt­ban költözött be új lakásukba két — 5 éves és háromhónapos — gyermekéve. Korábban al- I bérletben laktak, havi 600 fo­ f­rintot fizettek érte. Az új la­kásba költözéssel gondjuk saj­nos nem oldódott meg, mert a fűtési díj meglehetősen magas, havi 670 forint, s ráadásul feb­ruár 18-a óta nappalra teljesen kikapcsolják a fűtést, így a la­kás hideg. Olvasónk várja, hogy az illetékesek panaszát kivizs­gálják és orvosolják, mivel a házban több kisgyermekes csa­lád él. Miért rossz az ellátás? Tóth ülés, Kaszaper, Újtelep 6. szám alatti olvasónk azt pa­naszolja, hogy egyes árufé­leségek hiánycikként jelent­keznek Kaszaperen és a környező településeken. Olva­­sónknak Battonyára kellett utaz­nia, hogy cipőt vásároljon, ide sajnos fáradozása fölöslegesnek bizonyult. Ezzel kapcsolatban a következőket írja­. „A cipőüzlet­­ben már hosszú idő óta nincsen megfelelő választékú férfi-láb­beli. A rádió pedig azt reklá­mozza, hogy Budapesten és a vidéki nagyáruházakban milyen bő a választék és megfelelő rak­tárkészletek állnak a vevők ren­­delkezésére. Ha a falusi ember­­nek egy pár cipőre­ vagy csiz­mára van szüksége, úgy üljön vonatra, és utazzon Budapestre vásárolni? Így aztán jóval drá­gábban tudja beszerezni a szük­­séges termékeket.­” Érthető ol­vasónk felháborod­ása. Levél­írónk észrevételét az illetékesek figyelmébe ajánljuk. Kis Sándor Békéscsaba, I.Eg­­ressy u. 38. szám alatti lakos a következőt kérdezne: „Békéscsa­­bán hol terveznek új telekkimé­rést építés célából és mikor le­­het majd azokat megvásárolni?” A választ a Békéscsabai városi Tanács műszaki osztályától kap­­juk: „Házhelyrendezési terv és házhely-kialakítási terv Erzsé­­bethelyen, a Csáki utca környé­kén készül. Itt 80—100 építési telek kialakítása várható, mely­nek értékesítési idejét ez év ne­­gyedik negyedévére terveztük. Ugyancsak rendezési terv ké­szül a Szőlő utca környékére.. Ezen a területen 100—120 épí­tési telek kerül kialakításra, me­lyeknek várható értékesí­tsi ide­je 1975. első félévére tehető. Az általános rendezési tervben sze­repel a VII. kerület (Mezőme­­gyer), is. Családiházas építési övezet biztosítása céljából ren­dezzük ezt a területet, melynek várható ideje az ötödik ötéves terv időszakára esik.” Továb­bra is várjuk olvasóink köz­rdekl­yé­se számot sejtő kérdéseit, amelyeket ezeken a hasá­okon az illetékesek vála­szaival együtt közlünk. Tollhegy-ügy Mivel írjanak az első osztá­lyosok? — kérdezi Baranyi Mihályné, Csorvás, Zrínyi u. 18. sz. alatti lakos. Olvasónk a következőket írja: — „Amikor visszamentek a gyerekek a ka­rácsonyi szünet után az isko­lába, tintát kellett volna vin­niük. Azért írom, hogy vinni­ük, mert a három első osztá­lyos tanító néni megengedte, hogy azzal az írótollal lehet írni, aminek a végében víz van, mert ez nem drága, vé­konyan ír és beszerezhető. Én is megvettem a tollat. A gye­rekek boldogan vitték az isko­lába egy hétig. Azért egy hétig, mert az egyik tanító néni bent járt a járásnál és ott arról tá­jékoztatták, hogy tollszárral kell megtanítani írni a gyere­keket, s csak­ a 363-as toll­heggyel írhatnak. Viszont ezt a tollhegyet nem tudják be­szerezni, s másfajta hegyet nem tudnak a tollszárba pré­selni.­­ Az iskolában már minden szemléltetőeszköz korszerűbb, csak pont azt a bizonyos toll­szárat nem lehet elhagyni, he­lyette korszerűbb íróeszközzel íratni? Arra szeretnék választ kapni, hogy más illetékes is ilyen véleményen van, mint a járásnál vannak, és hol lehet 363-as számú tollat beszerez­ni?” a i-i ao Bsolsasa •J»w­al A Szerkesszen velünk a rovatot összeállította: • Szekeres András ! Válasz kenyér- és A Népújság 1974. február 23-i számában, a „Szerkesszen velünk” rovatban megjelent „Rossz a kenyér- és a tejel­látás” című cikkünk nyomán a Békéscsabai városi Tanács V. B. termelés-ellátásfelügye­­leti osztálya az ügyet kivizs­gálta és a következő intézke­désről tájékoztatott bennünket az osztályvezető.­­ „Az ügyet kivizsgáltam az üzlet vezetőjével és a kör­nyékbeli lakosok elmondása alapján megállapítottam, hogy tej-ügyben ez évben a kenyér kiszállítása több esetben késett, a tej ké­sőbbi kiszállítása 2 esetben for­dult elő. Az üzletvezető elmon­dotta, hogy a rendelt mennyi­séget mindenkor az illetékes vállalat kiszállította. A­ kenyér kései kiszállítása ügyében megkerestem a Sütő­ipari Vállalatot, ahol elismer­ték, hogy ez évben valóban a ■kenyeres gépkocsi műszaki meghibásodása miatt 5 esetben szállították késve. A kereske­delmi csoport vezetője továbbá elmondotta, hogy 1974. január hó 2-től új szállítási ütemter­vet dolgoztak ki. Az ütemterv szerint a Mátyás király utcai boltba a kenyér kiszállítása 10—11 óra között történik, mely az elmúlt évben megál­lapított szállítási időponttól 1 órával későbbre esik. A ke­nyérgyár megbízottja ígéretet tett arra, hogy a szükséges in­tézkedést saját hatáskörében megteszi, a kenyeret a szállí­tási ütemtervben megállapí­tott időpontban minden eset­ben kiszállítják. Tej­kiszállítás ügyében meg­kerestem a tejüzemet is, az üzem vezetője elmondotta, hogy bármely mennyiségű te­jet ki tudnak szállítani. Ré­szükről tudják vállalni azt, hogy a Mátyás király utcai boltba — amennyiben az üzlet vezetője igényli — a délutáni órákban is szállítsanak. Sajnos az üzlet kicsi, hűtő­pulttal még­­ nem rendelkezik, ezért hűtőhely hiányában a megmaradt tejet másnap reg­gelig nem tudják tárolni.” Csillag­garázs? Vasárnap délben készítettük a fenti fotót Békéscsabán, a Ti­nódi utcában. Két pótkocsis teherautó is a ház előtt parkí­rozott. Lehet, hogy máshol nem volt számukra hely? Különö­sen veszélyes ez a sötétedés után, mivel az utca ezen a sza­kaszán nincs közvilágítás OQecDOBxaaoaoQOBQQQQaeeQataaQasoaoesBaaaa&aeoaaeaGBeaeseAacssi A GELKA intézkedett Március 2-án megjelent szá­munkban közölt Miért a kü­lönbség című cikkünkre Mátrai János, a szeghalmi GELKA ve­zetője a következőt válaszolta: „A cikk nyomán a helyszínen kivizsgáltam Helmeczi Lajosné panaszát. Megállapítottam, hogy a GELKA-szerviz műszerésze tévesen értelmezhető választ adott a panaszosnak. Azt mond­ta ugyanis, hogy szerdáig szál­lítsák be a villanyfőzőt a szer­vizbe, hogy rövid időn belül megjavítsa. Sajnálatos módon ügyfelünk szerdai napon vitte el a készüléket, amikor helyszí­ni javítás miatt éppen szünnap van; ez a körülmény szerepel ki­írás formájában a szerviz kira­katában. A bosszúságért a panaszostól ezúton is szíves elnézést kérek. Megállapítottam továbbá, hogy a Szarvasi Vas-, Fém Kisz csak az egyik főzőlapot cserélte ki. Helmecziné kérésére folyó hó 4-én szervizünk kicserélte a másik főzőlapot.” I Szerkesztői üzenetek Fazekas Jánosné, Sarkad, Mar­jakovszkij u. 5. szám alatti la­kos levelét továbbítottuk a Volán 8-as számú Vállalatához. Szabó Lajos személyforgalmi osztály­vezető arról tájékoztatott ben­nünket, hogy a sarkadi helyi já­ratú autóbuszok menetrendje — a korábbi tervekkel szemben — változatlan marad. P. J.-né, 1157 Budapest,­Erdő­kerülő út 30. I. em. 6. Levelét­ továbbítottuk az illetékesekhez. Hídvégi Jánosné, Csárdaszál­­lás, Kossuth u. 10. Levele nyo­mán az esetet kivizsgálta a MÁV. A közölt tények nem minden részletükben felelnek meg a valóságnak. A vasutasok eljárása a vizsgálat szerint­­ jogos volt, mivel az illető sze­méllyel már több hasonló prob­léma előfordult. Ez alkalommal a jegypénztárost tettleg bántal­mazta. Kohut Erzsébet, Kondoros, Gépállomás 21. Levelét eljut­tattuk a Volán 8-as számú Vál­lalathoz. Változnak az idők de... Valóban. Minden változik, fej­lődik, halad. Senki­ és semmi nem az, aki és ami volt évek­kel ezelőtt vagy akárcsak teg­nap. Ám mégis vannak dolgok..., vannak kivételek. Hiába múlik az idő, hiába annyi más és any­­nyi új, csak maradnak. Megre­kedtek. Például? Például a gyufa, amelyet évekkel ezelőtt vizsgálat alá vet­tünk és a borongás hangulatú sorokban az alábbiakat állapí­tottuk meg róla: 1. Minden dobozban találha­tók olyan szálak, amelyek rob­bannak, s tiszta szerencse, ha csak a levegőben és nem a ru­hán, blúzon, ingen vagy nadrá­gon rendeznek tűzijátékot. Ezek a robbanó fejűek. 2. Ez ellenkezője a fejletlen gyufaszál, amitől elsajnálták a mérget, talán hogy több jusson belőle a fogyasztóknak. 3. Sikeres fogyókúrán átesett szálak a következők, melyeket csak az imádság tart egyben, s az első gyenge kis mozdulatra széttörnek. Annyira vékonyak ugyanis, hogy még fogpiszkálók­nak sem felelnének meg. 4. Vastag, kövér szálak is vannak minden dobozban. Rej­tett hibájuk ugyanaz, mint az elhízott embereké: nem­ bírják, a terhelést, s a legváratlanabb pillanatban roppannak össze. 5. Ezután a fél és negyed szá­lak jönnek, majd az az eset, amikor minden meglenne a si­keres gyújtáshoz, de a doboz oldala mond csődöt. Újabb — mostani — beható elemzés után, dobozt dobozra átvizsgálva, s persze használat közben a sok használhatatlan szálon bosszankodva, ugyaneze­ket állapíthatjuk meg a gyufá­ról. Magyarán: változnak az idők, de a gyufák nem. Bocsánat. Egy változás mégis volt. Eltűnt a 30 filléres gyufa. Minden külön értesítés nélkül És nyomtalanul. 1974. MÁRCIUS 9.

Next