Békés Megyei Népújság, 1975. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-07 / 5. szám

Onregiszet Magyar parasztbútorok Örökség címmel dr. Ortutay Gyula akadémikus százezrekhez közérthetően szóló megnyitójá­val kezdődött szombaton késő délután egy kitűnőnek, ígérkező és első részében máris nagy értékű néprajzi sorozat. A ma­gyar parasztbútorok dióhéj-tör­ténetét, a készítés évszázadok során kialakult menetét és fogá­sait, technikáját és néhány meg­őrzött bútorremekét láthattuk többek között az első filmben, mely szolgált néhány ismert ta­nulsággal általában a néprajz­zal, a népi művészettel kapcso­latban is. Először azzal, hogy ezek a pa­rasztbútorok — hasonlóan a népi művészet más alkotásaihoz — milyen mélyen azonosak al­kotóikkal, mennyire sokszínűen őrzik alkotóik — és használóik — lelkivilágát, valóságlátását, örömeiket, bánataikat és babo­náikat. Másodszor, talán egyre inkább igaz, hogy korunkban a népi művészet már nemcsak a szno­bok felületes újdonság- és divat­igényét elégíti ki, hanem a szá­zadokat látott tárgyak vagy az azok ihletésében fogant maiak, ma élő népművészek alkotásai végre természetes velejárói éle­tünknek és környezetünk kultú­rájának szinte emberi tulajdon­ságokat hordozó tárgyaivá let­tek. Lakásunk szépsége, meg­hittsége a népművészet remekei­­■ nek is köszönhető, és ami még jelentősebb: a giccs ellen is jó fegyver a népművészet! Bárki próbát tehet, a végeredmény nem kétséges. Most már csak annak kellene következnie, hogy a népművészeti tárgyak ára csökkenne némiképp és a giccseké lenne sokkal magasabb, az igazi kultúra terjesztésének ez sem megvetendő módja. A harmadik tanulság pedig: felbecsülhetetlen szerepet tölte­nek be ezek a filmek (és az ez­után készülők is) a lassan ki­hunyó népművészeti ágak mun­kafolyamatának megőrzésében, azok megőrzésében, akik népi kultúránk legtöbbször névtelen­­ bajnokaiként embertömegek íz­lését formálták, határozták meg, önmaguk is a tiszta, emberi szépség bűvöletében élve, an­­­nak hitében alkotva. Nagy érdeklődéssel várjuk a következő részeket és előlegez­zük az elismerést Kernács Gab­riella szerkesztőnek, Kenyeres Gábor operatőrnek és Németh Attila rendezőnek. Sass Ervin TELEVÍZIÓ­­ BUDAPEST. 16.30 Műsorismerte­tés. 16.55 Hírek. 174» Síugró négy­­sáncverseny. 16.00 A nagy heiró. 1843 Termel MTV-ben .. . . 13.40 Já­ték a betűkkel. 19.10 MOKÉP-rek­­lám. 19.15 Esti mese. 19.36 Tv-hír­­adó. 20.00 Tréfacsinálók. Angol film. 21.35 Rendezte: Szőnyi G. Sándor. 22.00 Tv-híradó — 3. 22.10— 33.00 Változatok Tazlarra, Doku­mentumaim. BUKAREST: ISO# Orvos nyelv­oktatás. 15.30 Angol nyelvoktatás. 16.46 Zenei újdonságok. 1740 Ifj. enciklopédia. 18.00 Kézilabda egye­temi világbajnokság: Románia— Lengyelország. 18.30 Híradó. 19.00 A legkisebbeknek. 19.36 A vígjá­ték története. Shakespeare: „Sok hűhó semmiért”. A Román Televízió Szerkesztősé­ge a műsorváltoztatás jogát fenn­tartja! BELGRÁD. 16.35 Magyar nyelvű tv-napló. 17.30 Az­ emberek és a föld­­ népszerű-tudományos film. 18.15 Történetek a zenéről. 18.45 a felismerés pillanata. 19.15 Rajzfilm. 20.00 Fehérkön­yv — külpolitikai tárca. 20.45 , a Thibault család — francia filmsorozat. 2245 A kultú­ra ma. MÁSODIK MŰSOR. 20.00 Az évek múlnak, az idő folyik — humoros sorozat. 20­25 Monty Puytton repülő cirkusza. 21.00 Huszonnégy óra. 2145 Dokumentumfilm. 21.30 Tudo­mányos á­rca: Jövő minden gyer­­mek számára. 22.10 Gidon Kremer hangversenye­,, hegedű, (fevétel a Dubrovnik! Nyári Játékokról.) rek. (Csak vasárnap). 16.30 Hírek. 17.30 Hírek. 18.00 Hírek. 19.54 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 Esti kró­nika. II. 23.00 Hírek. KOSSUTH RADIO. 8.22 Bartók­kórusok. 8.35 Karban a kürtszót 9.10 Bizet: Gyöngyhalászok. Közben: 10.05 Iskolarádió. 11.00 Édes anya­nyelvünk. 11.47 Fúvósművek. 12.35 Melódiákoktól. 14.00 A beszélőgép. Mesejáték. 14.47 Éneklő Ifjúság. 15.10 Rádióiskola. 16.05 Latin-ameri­kai dalok és táncok. 16.20 Látoga­tóban a Hradec-Kralovec-i narodny vybornál. 16.40 Grieg: Holberg-szvit. 17.05 Fiatalok stúdiója. 17.31 Ope­rettrészletek. 17.45 Havasok és tea­ültetvények. 2. rész. 18.00 Népda­lok. 18.30 A Szabó család. 19.25 Em­­­lékezetes pillanatok. 20.15 Lionel Hampton együttese játszik. 20.27 Élet a születés előtt­­. 21.00 Hang­verseny. 22.12 Tíz perc külpolitika. 22.36 Cigánydalok, nóták. 22.45 A túlélés forgatókönyve. 23 00 Soszta­­kovics: XL szimfónia. „1906”, 040 Operettdalok. PETŐFI RÁDIÓ: 8.06 operettrész­­letek. 9.03 Verbunkosok, népdalok. 9.50 Kritikusok fóruma. 12.00 Ver­sek. 12.05 XX. századi muzsika. Közben: 12.43 Törvénykönyv. 14.00 Kettőtől hatig. 18.10 A fogyasztás két világa . 18.35 Éneklő világ. 19.00 Szokolay Sándor: Duhajkodó. 19.09 A rock mesterei. 19.39 Riportműsor. 20.28 KriteRisok dija, 1974! 21.26 Népdalok. 21.38 A gondolattól a megvalósításig. 21.58 Sanzonok. 22.23 Balettzene. 2345 Nóták. SZOLNOKI STÚDIÓ: a 222.38 Hi­es hullámhosszon, 18.00—19.00 óráig. Alföldi krónika. Népdalok. Megfe­lelő embert a megfelelő helyre. Feuer András aktuális jegyzete: Sonny és Cher énekel. Terveztük, megvalósítottuk. Kósa Judit riport­ja. Szerkesztik a hallgatók: Békési Bástya: Alzana. Békés­csabai Brigád: fél 4-, fél 6-kor: Vágtass, lovam 1 fél 8-kor: Az ör­dög fogadója. Békéscsabai Sza­badság: A "dunai hajós. Békéscsa­ , bal Terv: Napraforgó. Gyulai Er­­s­kel: Jöttem, láttam, lőttem. Gyu­­­­lai Petőfi: 3, 5 és 7-kor: Mr. Tibbs nyomoz. Orosházi Partizán: fél 4-kor: A lovag végakarata, fél 6-, fél 8-kor: Tibbs és a szervezet. Szarvasi Táncsics: Váltságdíj egy halottért. RÁDIÓ Állandó műsorok: KOSSUTH RÁDIO. 4.30 Hírek. Idől- Járás. 4.33 Zenés műsor. 5.00 Hírek. 5.39 Krónika. 5.45 Falurádió. 6.00 Hí­rek. 6.30 Hírek. 7.00 Krónika. 1.10 Körzeti Időjárás. 7.30 Új könyvek. 8.00 Hírek. 8.05 Műsorismertetés. 10.00 Hírek. Lapszemle. 12.00 Hírek. 15.00 Hírek. 16.00 Világgazdaság hírei. 17.09 Hírek. 19.00 Esti krónika. 19.30 Hírek. (Csak vasárnap) 20.00 Hírek. (Csak vasárnap.) 21 .06 Hírek. 32.00 Hírek. 24.00 Hírek. 0.28 Himnusz. 0.55 Hí­rek. (Csak szombaton). PETŐFI RÁDIO: 4.30—8.05 Azonos a Kossuth rádió műsorával. 11.00 Hí­rek. 13.00 Hírek. 13.47 Vízállás jel­es­t­g. 14.30 Hírek. 15.30 Hírek. 16.00 Hí­ Apróhirdetések Házi vízellátó hidrofor, kétszáz li­teres, újszerű állapotban eladó. Sarkad, Zsarói u. 81.__________153650 R—10 főtengely eladó. Érdeklődni: Medgyesegyháza, Véndiófa ital­bolt. _______________ 434406 Szabadkígyós, Széchenyi u. 4. sz. alatti 600 négyszögöles telken egy szoba, összkomfortos lakás beköl­tözhetően_ e­lad­o_______________434402 Új tetőfedő pala, képek, szőnye­gek, bútorok, egyéb háztartási esz­közök eladók. Békéscsaba, Árpád sor 12. ________________________ 434401 IE Wartburg eladó. Gyula, Budk­ó s. a. 1/5._____­__________153656 Lakótelepi lakást vennék Gyulán vagy Székéscsabán, OTP-átvállalás­­sal. ,,70 OOO.— Ft kap.” jeligére, lap­kiadóba._______ 002213 Zongora 2000.— Ft-ért eladó.­ Sar­kad, Nagykert u. 7. Érdeklődni: 16 óra után.___________ 002214 200 tojásos 220 Voltos keltetőgép, 10 Q cirokmag eladó. Békés, Szabó D. 22-____________­_________a 76148 ELCSERÉLNÉM budapesti, nagy­méretű, kettő plusz személyzeti szobás, összkomfortos, öröklakáso­mat, gyulai kisméretű kettő szo­bás, összkomfortos bér- vagy örök­lakásra. Érdeklődni lehet: Gyula, Eötvös utca 10. Simon.________153656 200 kg-os hízó eladó. Békéscsaba, Ka­zinczy_U. 23- SZ.­_______________ 434453 Modern konyhaszekrény eladó. Bé­késcsaba, III. Szt. László u.­ 14. ______________ 434441 Családi ház 60 ezerért eladó. Al­máskamarás,­ Szabadság 48. ___ Eladó Békés, Kossuth u. 1. in. em. 20. számú lakás, OTP-átvállalással. Érd. :_este 17 órától. 434446 Drótszőrű foxterrier kiskutyák el­adók. Békéscsaba, Csongor u. 8. ________ __. 434445 Mély gyermekkocsi eladó. Békés- i­­t­t-Ador fi u. 12 434444 Hampshire (sárga) naposcsibe 1975. január 11-től állandóan kapható, 5,50/db. Zahorán András Medgyes­egyháza._Üttk­ő u. 17.________ 434447 Orvos-házaspár keres megbízható, főzni tudó bejárónőt, heti öt nap­ra, havi fizetésért. Lehet nyugdíjas is. Cím a hirdetőben.__________4­74443 Jó állapotban levő mély gyermek­­kocsi eladó. Békéscsaba, Győri u. 33 434436 Központban beköltözhető egy szoba, konyha, fürdőszobás, udvari lakás eladó. Érd.: mindennap 5 óráig. Békéscsaba, Derkovits sor 12. I. 3. Szikvízhordót lovas kocsira, jó ke­reseti lehetőséggel felveszek. Mar­ton Andor. Békéscsaba, Jókai u. 15. ______________________ 434437 Antik órák eladók. Békéscsaba. V., Hargita, sor 6/6. Érd.: szombatig. __________________________________434438 Békés, Petőfi utca 40. szám alatti háromszobás, központi fűtéses la­­kás eladó. 176149 Hatvani erős és fehér paprika­­palánták kaphatók. Gyula, Arany János u. 37. Máriafalva,_______153861 Galambkiállítást és -vásárt rendez a 627-es szarvasi egyesület. 1975. ja­nuár 11-, 12-én, a Tessedik téri II. sz. ált. iskola dísztermében.________ Decemberben vizsgázott Wartburg Limousine eladó. Tóth. 5461. Ho­mok, Ovsrág, első u. 38. 66912 Értesítjük a 1 pb-gázpalackkal rendelkező fogyasztóinkat, hogy 1975. január 1-től orosházi kirendeltségünk végzi: Orosháza, Békéssámson, Battonya, Dombegyháza, Csorvás, Dombiratos, Gádoros, Kaszaper, Ge­rendás, Kardoskút, Kisdombegyház, Nagyszénás, Kunágota, Nagykopáncs, Magyarbánhegyes, Pusztaföldvár, Magyardombegyház, Tótkomlós, Nagybánhegyes, Mezőhegyes, Mezőkovácsháza, Végegyháza, Kakasszék, Pusztaszentetornya, Pusztaszöllős ( közigazgatási területén üzemelő gázkészülékek ellenőrzését, javítását, cím, névváltozás és egyéb reklamációs ügy intézé­sét. Fentieken kívül ezen területek lakóinak új bekapcsolási és másod­palack-kérelmeit elbíráljuk, engedélyezzük. Kérjük az értesítésünkben foglaltak tudomásul­­vételét. DÉGÁZ orosházi kirendeltsége 5900 Orosháza’, Rákóczi út 5. Telefon: 640. 340698 ■■■■■■■•■lllltll ■■■■■■■■ ■ ■■HŰI’ ■■■■■■■■ A MEZŐGÉP Vállalat mezőkovácsházi gyáregysége (Tanya 2.) felvételre keres — elemző, statisztikus, belső ellenőri munkakör­be gyakorlattal rendelkező mérlegképes vagy képesített könyvelői oklevéllel, felsőfokú köz­­gazdasági végzettséggel, továbbá — műszaki osztályvezetői munkakörbe gyakor­lattal rendelkező mezőgazdasági gépészmér­nököt. — Igazgatási osztályvezetői munkakör ellátásá­ban jártas jogügyi előadót, — norma- és gyártástechnológusokat kiemelt fizetéssel. Jelentkezni lehet munkanapokon a gyáregység igazgatójánál és a személyzeti előadónál 7.30-tól 13 óráig.x 4 A Körösvidéki Cipész Szövetkezet női munkásokat FELVESZ betanított munkakörbe. Jelentkezni lehet: a szövet­kezet központjában, Békéscsaba, Kinizsi u. 5. l , i, i, „„„..... ., • — «■■■■■■ N­P.IM« 41.49116 Hulllht 1117 119.919 1999. I 9999I 99I9N­11I1|4 11 4 99 6 * ........................................................................................ Köztetek munkaerőigénye üzemgazdászt és belső el­lenőrt keres a dévaványai Lenin Mgtsz. Az üzemgazdá­szi munkakör betöltéséhez legalább tag­i technikusi, ké­pesített könyvelői és ötéves mg nagyüzemi gyakorlat­a szükséges. A belső ellenőri munkakörhöz mérlegképes vég­zettség és 5 éves mg nagy­üzemi gyakorlatra van szük­ség. Megállapodás TOT irányelv IL kategória szerint. Lakást biztosítunk. Házaspá­rok előnyben, jelentkezés írás­ban vagy személyesen a tsz elnökénél vagy főkönyvelőjé­nél.­­ „Elek nagyközségi Tanácsa Végrehajtó Bizottsága pályá­zatot hirdet igazgatási előadói munkakör betöltésére. Felté­telek: érettségi, irodai gya­korlat (gyors- és gépírók előnyben). * A PV. Szentendrei Papír­gyára felvételre keres 18* évet betöltött női munkavál­lalókat, betanított boríték­­készítő gépi munkára, három műszakos munkarendben. Tá­­­­volabbi helységekből jelentke­zők részére szállást biztosí­­t­­unk« 3094 A Volán 8. sz. Vállalat felvételre keres autóbusz-vezetőket, kalauzokat, rakodógép-kezelőket, darabáru-raktárosokat, gumijavító szak- és segédmunkásokat, gyors-és gépírónőket és kontírozó könyvelőt. Munkába járáshoz ingyenes autóbuszbérletet biztosí­tunk. Jelentkezni lehet: Békéscsaba, Szarvasi u. 87. Munkaügyi ön­álló osztály: 434414 Fizessen elő lapunkra! A KNER NYOMDA FELVESZ NŐKET betanított munkakörbe és FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT. Jelentkezni: Békéscsaba, Lenin u. 9., terv- és munkaügyi osztály: 434454 A Dél-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat békéscsabai üzemigazgatóságának szerelési osztálya értesíti a lakosságot, hogy az alábbi helyeken épült létesítményeket 1975. JANUÁR 7-ÉJN FESZÜLTSÉG ALÁ HELYEZI. Dombiratos: Béke Tsz fé­része épített 20 kV-os le­ágazást és trafóállomást, Békésen, a X. ker. tanyák részére épített kisfeszültsé­gű hálózatot. A létesítményeken elhelye­zett tárgyak érintése életve­szélyes! 134452

Next