Békés Megyei Népújság, 1977. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-18 / 14. szám

Képernyő Közhangulat és vidékei Már a szándék és a törekvés is dicsérendő, habár régen le­mondtunk arról, hogy a szándék és a törekvés jelentőségét túl­hangsúlyozzuk, miként tettük azt a sematizmus időszakában. Mégis, a kiindulópontról van szó, és ha az jó, akkor van esély a sikerre is. Azt hiszem, nyilvánvaló, hogy a bevezető sorok arra utalnak: volt a televízió hétvégi műsorá­ban olyan, melynek szándéka, törekvése és megvalósulása örö­münkre szolgált. Sokféle örömre és sokféle tanulságra is, s ez utó­végre szintén figyelemre méltó dolog. A „Suga Juli és a többi­ek” címeiű riportfilmről van szó, a szombati televíziós program kora este sugrázott huszonöt percéről. A műsorrengetegben szinte villanásnyi idő ez az alig fél óra — bár akik látták, bi­zonyára egyetértenek velem ab­ban, hogy többször is meg kel­lene ismételni, hogy­ még többen lássák, és megérezzék (vagy megtanulják?) a közösséggé for­málódás bonyolult útjait. Végső soron nem is az a fon­tos, hogy „Suga Juli és a többi­ek” a Szerencsi Csokoládégyár diósgyőri telepén dolgoznak, ha­nem sokkal inkább az, hogy íme, nem írott malaszt és üres szó­beszéd, vezetők és beosztottak kapcsolatán múlik minden, mú­lik az, amit munkahelyi légkör­nek szokás nevezni.­­Azt pedig a társadalomtudományokban kez­dők is tudják: ahol jó a közhan­gulat, a közszellem, ott a munka is másképpen megy, ott a világ legtermészetesebb dolga, hogy „egy mindenkiért, mindenki egyért”. Mint ahogy a diósgyőri telepen is magától értetődik, hogy így beszélt egy asszony. ..Milyen a mi vezetőnk? Lényeg­látó, szubjektív egyéniség. Ma­gával viszi az egész brigádot.” Számtalanszor gondolkodtam már azon, hogyan is van ez az egész? Nem mond-e ellent a kö­zösséget hangsúlyozó meggyőző­désünknek az a számtalan­ példa, hogy egyetlen jó, arra termett vezető képes — például — évti­zedekig országos hírű énekkart szervezni, tanítani; hogy egyet­len, ötletgazdag, képzett, és ki­tűnő személyi tulajdonságokkal­­ rendelkező tanácselnök keze alatt­­ felvirágzik az addig szürkén élő­­ település, hogy egyetlen brigád-­­ vezető, ha olyan, „magával viszi­­ az egész brigádot”. És hogyan van az, ha az a karnagy, az a tanácselnök, vagy az a’brigád­vezető elkerül helyéről (most ne azt firtassuk, miért), visszaesik minden oda, ahol elkezdték, vagy még mélyebbre, és csak az esetek elenyésző százalékában i­s tudják ott folytatni, ahol az előd abbahagyta? Meggyőződésem,­­ hogy mégsincs itt semmiféle el- s lent­mondás, mert az is törvény-­­ szerű, hogy a közösségek min-­­­dig megtalálják — ha elérkezik­­ a minőségváltás ideje — megfe­ i­­­lelő vezetőiket, akik aztán „eső- i­dákra képesek”. Van persze idő­szak, amikor ennek ellenkezője­­ látszik igaznak, de a figyelmes,­­ a helyzet valamennyi összetevő­­­­jét ismerő és helyesen értékelő­­ ember azonban felismeri, hogy t­apsi van, csupán hosszabb-rövi-­­ debb ideig tartó átmeneti álla­pot. Nyugodtan mondhatjuk te-­ hát, hogy amit a szombati ri- s portfilmből megtanulhatott a­­ Tisztelt Néző, az bizony nagyon is egyértelmű: a közösség ereje | akkor a leghatalmasabb, ha an- | nak minden rendű és rangú tag­­j­­a egyformán hisz a kölcsönös­­ bizalom, a tisztelet és a megbe­csülés erejében. Ha távol áll kö­reiktől az irigység, a hiúság és a sértődöttség, ha — mintha mindig úgy lett volna — megta­lálják a közös nyelv, a közös gondolkodás titkát. Ha mindenki­ érzi a másikról, hogy érte, ha kell, bármit vállalnának, és ő is érzi, hogy ugyanazt tenné. Lám-lám, miven távolra jut­hat az ember, ha egy célba ta­láló televíziós riportfilmen el­gondolkodik? Nyilván, csak jó filmek indítanak el gondolat­sort, és jobbítják az embert, te­szik többé, értékesebbé. Aminek apropóján most elcse­vegtünk,milyen film volt. Sok kellene, hasonló. Sass Ervin C Televízió ) BUDAPEST: I. műsor: Tv-tocnó (Sz). 8 05 Élővilág. 3. o. 0.00 Éne­­­­keljünk együtt! 10.05 Élővilág. 6. o . 10.30 Aprók tánca (Sz). II. 11.05 A kémia tudománya és oktatása. 12.0­5­­ Földrajz. 5. o. 13.05 Élővilág. 8. o.­­ 14.00 Énekeljünk együtt! 14.55 Élő­, világ. 5. o. 13.20 A kémia tudomá-­­ nya és oktatat­a. 16.03 Hírek. 16.05­­ Földrajz. 17.20 Fúvós hangszerek. 17.30 Sakk-matt. 17.50 Postafiók 250.­­ Takács Mari műsora. 18.10 Min-­­ denki iskolája. Köbben. 18 40 Rek-­­­lámműsor. 10.15 Esti mese. 19.26 Tv­­torna (Sz). 10.30 Tv-híradó. 20.00 Sarkadi Imre: Szeptember. Dráma három felvonásban. 21.55 Szíriai uta­zás. Útirajzfilm. 22.30 Tv-hiradó — 3. H. műsor. 20.00 Az eltűnt hollandi. Magyarul be­szélő olasz tv-filmsoro­­zat. I. 21.00 Tv-híradó — 2. in 20 Az öreg. Magyar film. BUKAREST. 15.00 Iskola-tv. 15.30 Angol nyelvoktatás. 16.05 Riport film. 16 40 A mezőgaz­dasság dolgozóinak. 17.50 Kérdések és feleletek. 18.26 A legkisebbeknek. 18.30 Tv-híradó. 19.10 Ismeretterjesztő műsor. 19.50 Román színházi est. 21.45 Tv-híradó. A Román Televízió Szerkesztősége ■a műsor-változtatás jogát fenntartja BELGRÁD. 17 10 Magyar nyelvű tv-napló. 17.45 A termész­et Japán­ban. Népszerű-tudományos film. 18.15 Külföldi dokumentumfilm. A­00 Stop. 20.40 Akciók. 20.45 Norma­l közvetítés a milánói Scalából. (Eu­­rovízió). 21.00 Tv .bemutatók: Új föld. Svéd játékfilm. 22.50 Rajzfilm. II. műsor. 18.45 Filmjek a termé­szetről. 19.00 Humoros sorozat. 21­.00 Petar gecek: Fehér orgona. Drá­ma. 20 50 Huszonnéer óra. 21.10 A belgrádi dzsesszfesztivál. 21.50 Lá­tóhatár. C Rádió KOSSUTH RADIO ; 8­17 Schumann: 4-akoll szonáta. 0.00 A változó ii- Md&r, V'U, Haydn: Esz-dúr szim­­ití­t -­io.tv iskolaridió. ro.35 Ravel:­­ A gyermek és a varázslat. 11.38 A [ Pickwick klub. 12.35 Melódiakoktél. Közben: 13.10 Törvénykönyv. 14.14, Ezeregy délután. 14.49 Éneklő ifjú­ság. 14.10 Boris Christoff csajkovsz-­­­idi-dalokat énekel. 15.44 Magyarán­­ szólva ■ ■ ■ 16.05 Harsán a kürtszó­ . 16.35 Palló Imre nótafel­vételeiből. I 17.07 Fiatalok stúdiója. 17.32 Astrid­­ Varnay énekel. 18.o6 A Szabó csa-­­­lad. 19.15 Köszöntjü­k a 70 éves Fe­­rencsik Jánost- 20.45 Bemutatjuk új népzenei felvételeinket. 21.05 Húszas stúdió. 22.20 Századunk kórusművei-­­ ből. 22.56 Meditáció. 2­1.00 Zonso- i raszonatak. 0.10 Eper és vér. Film-­­ zene. Pet­ŐFI RADIO: A lipcsei Rádió tánczenekara játszik. 8.20 Tíz perc külpolitika. 8.33 Operettrészletek. 9.09 A fúvószene története III. 9.33 Derűre is derű. 16.00 a zene hul­lámhosszán. 11.55 Látószög. 12.00 Népdalok. 12.33 Arcképek az orosz irodalomból. 12 50 Zenekari muzsi­ka. 13.33 Bájává András dalaiból.­­ 14.00 Ketőtől hatig . . . 18.00 Ül Szi­­­belius.lemezeinkből. 18.39 Nóták. 19.15 A politikai irodalom új köny­veiről. 19.30 Csak­ fiataloknak! 20.33 Mindenki könyvtára. 21.03 Olasz da­lok. 21.26 A rádió dalszínháza. 23.24 Verbunkosok, nóták, SZOLNOKI STÚDIÓ. 17.6.­ Műsor­­ismertetés, hírek. Mungo Jerry éne­kel. Szót kérek . . . 17.15 Pár perc dzsessz. A Benkó Dixilend zene­kar játszik. 17.30 Nők negyedórgá­ia. Kardos Ernő műsora. Operarészle­tek Bizet műveiből. 18.00 Alföldi krónika. 18.15 Koncz Zsuzsa felvé­teleiből. 18.28 Hírösszefoglaló, mű­sorelőzetes. C Mozi Békési Bástya: A három testőr.­ Békéscsabai Brigád: fél 4-kor: Ku­­tyahűtség: fél 6 és háromnegyed 8- kor: Ez a mi otthonunk. Békéscsa­bai­­Szabadság: 4-kor: Tótágas; íj­kor: Uzsicei köztársaság I—II. Bé­késcsabai Terv: A szórakozott. Gyu­lai Erkel: fél 6-kor: A copfos csoda; fél 8-kor: Madárijesztő. Gyulai Pe­tőfi: 3 és 5-kor: Isztambuli akció: 7-kor: Puha ágyak, kemény csaták. Orosházi Partizán: A járvány. Szarvasi Táncsics: 6 órakor: Sze­relmesek románca 1—11. MUNKAALKALOM Az Ingatlankezelő Vállalat felvesz: ács-állványozó, gáz,vezeték­szerelő szakmunkásokat és segédmunkáso­kat. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Békéscsaba, Kétegy­­házi u. 3. Munkaügyi osztály. A Körösvidéki vízügyi Igazgatóság államigazgatási munkakörbe gya­korlott jogászt alkalmazna. Tájékoz­tatást az igazgatóság személyzeti és oktatási osztálya ad. Cím: Gyula,­ Városház u. 26. sz. Tehergépkocsi-vezetői jogosítvány­nyal és nehézgépkezelői vizsgával rendelkező férfit Dutra rakodógép­re vesz fel a MÉH-telep. Orosháza,­­ Huba u. 31. A Dévaványa és Vidéke ÁFÉSZ , 1977. február 1-i belépéssel vezetőt­­ és két helyettest keres felvételre a , II. osztályú „Vidám” eszpresszójá-­­­ban. Havi átlagforgalom: 200 Ooa Ft.­­ Jelentkezni személyesen az ÁFÉ­SZ I ker. osztályán, január 25-ig. A Szeghalmi Állami Gazdaság pá­lyázatot hirdet kerületi állattenyész­tői munkakör betöltésére. Feltéte­lek: legalább főiskolai végzettség, és hároméves nagyüzemi gyakorlat.­­ Fizetés megegyezés szerint, szolgá­­­­lati lakást biztosítunk. Jelentkezés írásban a személyzeti osztályon. I 5521 Szeghalom, pf.: 34. apróhirdetések Most vizsgázott Ma 21 Volga eladó. Gyula, Villa 3. Érdeklődni: dél­­u­tá­n._________________________________ Gyula, Budk­ó 16. B. I. em. 3. örök­lakás eladó. _________________________ Orosháza, Hold utca 6. számú ház­­ eladó, beköltözhető.__________" | 5400 négyszögöl szőlőföld eladó. Ér­­­­deklődni: Gyulavári, Rákóczi F. u.­­ 26.__________________________ _____ Kétszobás, fürdőszobás családi ház sürgősen eladó. Békéscsaba, V. ker., Gorkij u. 13.__sz.___________________ Modern gyermekkocsi eladó. Békés­csaba, V. ker., Mátyás kir. u. 051__ Jó állapotban levő, 200 kem-es Java eladó. Békéscsaba, Bartók Béla út 85. I. lépcsőház, II. em.­2. ajtó. Csabaszabadi környékén 7 kh föld­területet haszonbérbe vennék. Cím- Szabó István, Békéscsaba, Micsurin­­ 4/1.____________________________________ Medgyesegyházán, Vörösmarty u. 25. sz. 2 szobás beköltözhető csa­­ládi ház eladó. Érdeklődni: Ollár Péter. Medgyesegyháza, Dobó u. 5. sz. alatt. ■_____________________ 36 éves nő hétéves gyermekkel al­­­ bérletet keres idős személynél, eset­­leg takarítást is vállalok. Ajánlato-­­ hát „Megbízható, sürgős” jeligére a békéscsabai hirdetőbe. _ 7 darab hasas anyajuh sürgősen el­adó. Gyula, Pet­rét 130. Kitűnően bevadászott kétéves drót­szőrű német vizsla kan eladó. He­­­­gyi József, 1821 Szélkkutas VII. ker.,­­ 34. sz.______________________________| Műszálas pulóverek, ruhák festése, | Süveges, vegytisztító, kelmefestő,­­ Szarvas, Árpád utca._____. . ..­­ | Egy darab billenős lovaskocsi el­adó. Gyula, Szélső u.­ll. _______ Gyula, Do­bozi út 38. számú kétszo­bás családi ház eladó, vagy békés, csabai szövetkezeti lakásért elcse­rélhető. Érdeklődni: szombat, va­­sárnap._______________________________ IE írsz. 001-es Trabant eladó. Ér­deklődni: Gyula, Mártírok útja 134. 14 óra után. OTP-lakás garázzsal eladó. Gyula- Április 4-tér 33. Ll. Érdeklődni: 13 órától. Mai tv-ajánlatunk: 30­00. SZEPTEMBER Sarkadi Imre 1955-ben írt drá­mája egy Debrecen környéki ta­nyán játszódik. Itt él Sípos Istv­­­ván, az idős gazda, megfogyat­kozott családjával, hiszen mind­­három fia elment a háztól. Csak­­ lánya, felesége, meghalt fiának felesége és a veje osztják meg vele a föld művelésének gond­­j­­át. Sípos világéletében kemé-­­­nyen dolgozott, nem kímélte­­ magát, s hogy végül is embert­­ nevelt fiaiból, magának köszön-­­ heti. A legkisebb, a „tanult” fiú­t vitte a legtöbbre. Ő a főváros-­­­ban a minisztériumban dolgo-­­zik. Nem kis­­meglepetéssel és örömmel fogadják hát, hogy Pali megérkezik, s azt is kije­lenti: itthon marad. De a ta­nult fiúnak más elképzelései vannak az életről, a világról, s legfőképpen a jövendőről. Eb­ben nem tud szót érteni apjá­val. A drámát a debreceni Csoko­nai Színház művészeinek előadá­sában mutatja be a televízió. I Jelentős á­rh­ed­ve­z­m­én­nye­l ajánljuk MINI-MAX GÉPLAPÁT — Garmadában, ömlesztve tárolt szemes termények felszedé­sére, rakodására, szellőztető átforgatására Teljesítmény: 15—20 t/ó. BALLISZTIK ÖNJÁRÓ GABONAFELSZELLŐ,­­KÖPIN­TŐ- ÉS RAKODÓGÉP — Gabonafélék és egyéb szemes termények garmadából bármilyen típusú pótkocsiba történő rakodására Teljesítmény: 30 t/ó. RÖP-RAK—00. NAGY TELJESÍTMÉNYŰ GABONAFELSZEDŐ RAKODÓGÉP — Szemes termények garmadából való felszedésére, rakodá­sára, szellőztető átforgatására, szállítójárművek gyors megrakására Teljesítmény: 60 t/ó. PROPITOX: NAGY TELJESÍTMÉNYŰ SZEMES­­TAKARMÁNY-TARTÓSÍTÓ GÉP — 25—35 % nedvességtartalmú szemes termények propionsa­­vas tartósítására Teljesítmény: 30 t/ó. BNC SZÁLLÍTÓCSIGÁK Érdeklődni: MEZŐGÉP Békéscsaba, belkereskedelmi osztály Telefon: 12-197. Telex: 83-336 OLVASSA LAPUNKAT! FIATALOK! A Fővárosi 4. sz. Építőipari Vállalat szakmunkástanulókat iskoláz be az 1977—78-as tanévre, a következő szakmákban: víz- és gázszerelő,­­szerkezetlakatos, szobafestő-mázoló, ács-állványozó, fapadlózó-melegburkoló, épületasztalos, villanyszerelő, kőműves, bádogos, épületburkoló, műkő­készítő, vasbetonkészítő A beiskolázott tanulóknak a tanulmányi eredménytől füg­gően havonta 150—550 forint ösztöndíjat, a kőműves, az ács-állványozó, a tetőfedő és a vasbeton­­készítő tanulóknak további 200 forint havi ösztöndíj­kiegészítést, külön szerződés alapjai pedig havi 250—500 forint társa­dalmi ösztöndíjat fizetőink Biztosítjuk a képzéshez szükséges egyéb feltételeket is: a vidéki tanulóknak teljes tanulóotthoni ellátást Azokat a fiatalokat várjuk, akik jelenleg nyolcadik osztályos tanulók, illetve akik az általános iskolát elvégezték, de 17. életévüket még nem töltötték be A jelentkezőlevelet a következő címre kérjük, a választott szakma megjelölésével: Fővárosi 4.­­*. Építőipari Vállalat személyzeti és oktatási osztálya 1450 Budapest IX, Hámán Kató u. 3—5. Lópatkósarok (hegyes, tompa és H-jelű) minden literesben, f­élkész lópatkó 10-től 6-os számig kapható a 6. sz. boltban Budapest IX., Knéziss u. 11. Viszonteladók megrendelhetik a VASÉRT Vállalat kohóosztályán, Budapest VIII., Üllői út 32.

Next