Békés Megyei Népújság, 1977. március (32. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-17 / 64. szám

Az igazi titkokat ott kell ke­resni, ahol minden részlet is­merősnek tűnik. Édesanyánk si­­mogatása, gyermekünk moso­lya, szerelmesünk ölelése, a ke­nyér íze és a szép szó tisztasága olyan magától adódó természe­tességgel szövi át mindennapi életünket, hogy gyakran távoli kalandoktól várjuk a csodát. Ám néha elég egy soha fel nem tett kérdés, egy átsuhanó gon­dolat és máris új színben ra­gyognak a hétköznapok fényei. Talán szentségtörést követek el, ha azt mondom, hogy számom­ra Petőfi Sándor munkássága jelenti a leghétköznapibb költé­szetet. Rongyosra olvasott ver­seskötete volt gyermekeim első imádságos könyve. Hozzá való hűtlenségeimet a bölcs barát derűjével fogadta, hiszen tudta, hogy a kiapadhatatlan titkok bűvkörétől nem szabadulhatok. Ezekben a napokban ismét felfedezem önmagamnak Pető­fi Sándort. Köszönettel tartozom érte három Katalinnak, akik hétfő délután a Kossuth adó hullámhosszán Petőfi emléké­nek tisztelegtek. „A sóhajokból égi háború lett...” című do­kumentumműsort­­ Kulcsár Ka­talin állította össze, a s­erkesz- tő Liptay Katalin s a rendező Kővéry Katalin volt. A közre­működő művészek közül ki­emelkedett Kozák András, aki lobogó tűzzel tolmácsolta a köl­teményeket. Tulajdonképpen semmi újat nem hallottam Petőfiről a hét­fői rádióműsorban, mégis em­lékezetes élményt jelentett szá­momra a hangszóró előtt töltött 50 perc. Eddig ugyanis még so­ha nem jutott eszembe, hogy egymás után olvassam a költő verseit és a prózai írásait, fű­szerezve a kor szellemét tükrö­ző egyéb dokumentumokkal. Most viszont tele van az aszta­lom 1848 emlékeivel, s ezek együttes tanulmányozása is megerősíti azt az igazságot, hogy a márciusi forradalom és a szabadságharc eseményei elvá­laszthatatlanok Petőfitől. Világszabadság! — harsogta a költő, akinek az volt a vélemé­nye: „ha valamely eszme világ­­szerűvé lesz, előbb lehet a vi­lágot magát megsemmisíteni, mint belőle azon eszmét kiirta­ni.” Milyen elevenen ható gon­dolatok ezek napjainkban is! Mikor volt Petőfinek ideje ar­ra, hogy nagy költővé legyen, hi­szen hallatlan energiával vetet­te magát a közélet harcaiba? — kérdezték Illyés Gyula szavai­val a dokumentumműsor készí­tői. A feleletet a költő egész életműve adja. Az a világiro­dalomban is párját ritkító cso­da, amely azonnal tudott rea­gálni a mások előtt még fel sem ismert rezzenésekre, amely a népet uralkodóvá tette a költé­szetben, hogy uralkodni tudjon a politikában is. Az 1848-ban el­ültetett mag a forradalmak vi­haraiban erős fává terebélyese­dett. Napjainkban is ezt a tör­zset ápoljuk, s élvezzük gyü­mölcseit. Petőfi Sándor összes prózai műveit és levelezéseit olvasva, most tűnik fel számomra elő­ször, hogy az Arany Jánoshoz írt levelek címzésén gyakran ol­vasható: Arany Jánosnak, az én drága komám uramnak. Szar­vas, Orosháza, Túl a Tiszán, Sza­­lontán. Megvallom nem tudom milyen szálak fűzik a költőket Szarvashoz és Orosházához. Majd utána nézek. Mint ahogy­­ Petőfi Sándor Gyulán tett láto­gatásáról is ezután szeretném bővíteni ismereteimet. Mező­be­rényi tartózkodásáról is jó vol­na többet megtudni, hiszen itt írt utoljára verset, s Mezőbe­­rényben kezdett bele egy drá­ma írásába is. A költő mindnyájunké, mű­veinek hatása beleivódott hét­köznapjaink életébe, mégis hasz­nos dolog, ha ünnepi műsorok­kal emlékezünk Petőfi Sándor­ra, a forradalmak évfordulóin. (Andódy) f Televízió ) BUDAPEST: I. műsor: 3.00 Tv­­torna (S£.). (Isim.). S.O. Magyar iro­dalom 5. o. fúvó Stop (sz.). 9.05 Fi­zika S. o. 10.05 Matematika 6. o. 11.05 Kémia 7. o. 11.30 Nyelvi to­vábbképzés orosztanároknak: (sz..). 12.05 Filmesztétika. . I—n—ii—IV. 13.05 Magyar irodalom (ism.). 14.00 Közlekedj okosan (ism.). (Sz.). 14.05 Fizika (ism.). 14.55 Matematika (ism.). 15.15 Nyelvi továbbképzés orosztanároknak (ism.). (Sz.). 16.43 [ Halászat és vadászat VT. 17.15 ,.Eles­­­tét az éveknek". Nyugdíjasok mű­ .­sora. 17.45 Telesport. 18.15 Az Or­­­­szágh­áz­ból jelentjük ... 19.10 Esti [ mese. 19.20 Tv-torna (sz.). 19.30 Tv­­híradó. 20.00 Clochmerle. (Angol—­­ NSZK tv-filmsorozat). II. 20.55 Soha jobb kor! 21.25 Művészeti Magazin (sz.). 22.25 Tv-híradó — 3-II. műsor. 20.01 Johann Strauss­­hangverseny közvetítése a csepeli munkásotthonból. 20.25 A tengeri madarak királya (sz.). Japán rö­vidfilm. 20.55 Tv-hiradó. 21.15 Róma, 1870. (Olasz film). 23.19 Tv-börze. A Román Televízió műsorát tech­nikai okok miatt nem közöljük BELGRÁD. 17.10 Magyar nyelvű tv.napló. 17.45 A nagymama uno­kája. 18.15 Tanácsadás szülőknek. 18.45 Bocsánat, tudja-e? — vetélke­dő­. 19.15 A konyha nagy mesterei­nek kis titkai. 20.59 A. Maródié: Utak és tévutak — drámasorozat. 22.10 Emlékezés a zenére. 22.35 Sakk. tr. műsor. 18.45 Válogatás m­ás tv-központok műsoraiból. 19.15 Nap, felhők, szél — tájékoztató adás. 20.00 A South Riding-i tanítónő — filmsorozat. 20.50 Történetek a fen­ségesről. 21.20 Huszonnégy óra. 21.40 A tengelyhatalmak nagy vereségei — dokumentumfilm. Se­gundo Som­bra X. 12.35 Meloóia­­koktél. Közben: 13.15 Házunk tája. 14.00 Déry Tibor: Libikóka. 14.33 Dalok Leninről. 14.43 Fúvószene. 15.10 Beethoven-műveltségi verseny. 15.31 Ezeregy délután. Vendégjáték. Hárs László műsora (ism.). 10.10 Zenekari muzsika. 17.07 Az egész­ségügy frontjain. 17.30 Bemutatjuk új lemezünket. (Beethoven). 18.13 Kritikusok fóru­ja. 18.30 Esti ma­gazin. 19.30 Rádiószínház: A harag napja. 21.30 Színes népi muzsika. 22.20 Meditáció. II.. 22.30 A Magyar Rádió és Televízió énekkarának új felvételei. 22.44 Gondolatok a fil­mekről. 22.59 Bartók-művek. o.io Régi magyar táncok. PETŐFI RADIO. 8.05 Népdalok. 3.20 A növekedés kérdőjelei (ism.). 8.33 Slágermúzeum. 9.15 Polkák fú­vószenekarra. 9.33 Fejezetek Szepsi Csombor Márton XVII. századi úti­könyvéből. 10.02 A zene hullámhosz­­szán. 11.55 Gyermekek könyvespol­ca. 12.33 Szolnoki stúdiónk jelent­­ke­zik. 12.55 Szimfonikus zene. 13.23 Édes anyanyelvünk (ism.). 13.33 Operarészletek. 14.00 Szórakoztató antikvárium. 17.00 Zenei tükör. 18.00 Mindenki iskolája. Valóságábrázo­lás és fantasztikum. 18.33 Hétvégi panoráma. Közben: Jó estét, gye­rekek! 19.55 Slágerlista. 20.33 Népi zene. 21.05 Tíz perc külpolitika. 21.15 Zenekari muzsika. 22.05 A Rádió dalszínháza: A mosoly országa. SZOLNOKI ST­ÚDIO. 17.00 Műsor­­ismertetés, hírek. 17.05 Hét közben. Zenés riportműsor a hét esemé­nyeiről. Szerk.: Keresztes Ágnes. 18.00—18.30 Alföldi krónika. Az, or­szággyűlésről jelentjük. Beatparadé. Hírösszefoglaló, műsorelőzetes. ( Rádió ) KOSSUTH RÁ­DIÓ. 8.27 Zenekari muzsika. 9.60 Harsall a kürtszóm. 9.80 Mozart: g-moll zongoranégyes. 10.05 Iskolarádió. 10.13 Hétköznapok kémiája. 1O.2.4 Törd a fejed! (álta­lános iskola felsőtagozatosai szá­­mára). 10.30 Gondolatok egy palota főbejáratánál. Nyekraszov versel,­­ 10.35 Operafinálék. 11.25 Lehet-e Irányítani a minőséget? 11.46 Don' C Mozi ) Békési Bástya: Méreg a pohár­ban. Békéscsabai Brigád­: fél 4-kor: Derszu Uzala I—II.; fél 8-kor: A rejtelmes sziget. Békéscsabai Szabadság: 4-kor: Alba Regia: 6 és S-kor: Szöktetés. Békéscsabai Terv: A cigánytábor az égbe megy. Gyu­lai Erkel: fél 6-kor: Gerolsteini ka­land ; fél S-kor: Büntelenül. Gyulai Petőfi: 3-kor: Vadvízország: 5 óra­kor. Az ígéret földje I—II. Oroshá­zi Béke: Az Olsen banda nagy fo­gása. Orosházi Partizán: Különben dühbe jövünk. Szarvasi Táncsics: Duroc, a katona. Külföldi CASCO Sokan mesélik, tengerparti nyaralás, külföldi autótúra al­kalmával fél szemük mindig a kocsin volt. Mások arról panasz­kodtak: óvatosabban, sokkal fi­gyelmesebben kell vezetni ide­genben, mert gyakoriak a bal­esetek, a kisebb koccanások. Még a rutinos autósok számára sem könnyű a vezetés a keskeny hegyi utakon, a forgalmas eu­rópai nagyvárosokban. Azért mondjuk el mindezt, mert most­­ kezdődik a turistaszezon, a kül­földi autótúrák időszaka. A tapasztalt autósok utazás előtt mindenre gondolnak, már a gépkocsi kiviteli engedélyének megszerzésekor az Autóklubnál kiváltják a Zöld Kártyát (sok­­ országban már elfogadják a ..H” I betűt), megkötik a külföldi­­ CAS­CO-t, a baleset- és pogy­­gyá­szbiztosítást. Ön se induljon el ezek nél­kül. Belföldi CASCO-ja mellé 15 napra 165 forintért, 30 napra 330 forintért külföldi kiegészí­tő CASCO-biztosítást köthet. Ha ön azon kevesek közé tar­tozik, akik belföldi CASCO-va­­ nem rendelkeznek, 15 napra 330 forintért, egy hónapra 660 fo­rintért köthetik meg a 17 nyu­gat-európai­­országra érvényes külföldi CASCO-t. Az önrészese­dés összege egységesen 1 000 Ft. A hazai CASCO Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, NDK, Jugoszlávia, Románia és a Szovjetunió területén is érvé­nyes. Felhívjuk a figyelmet ar­ra, hogy az utánfutóra és a la­kókocsira külön-külön külföldi CASCO-biztosítás is köthető. Az Állami Biztosító a biztosítási kötvénnyel együtt átadja az ügyfeleknek, a külföldi társasá­goknak a címlistáját is, ahol az esetleges kárt közölni kell. A legfontosabb tudnivalók: baleset alkalmával hívjon rend­őrt és kérjen igazolást. Ha rend­őri intézkedés nem történt, fel kell jegyezni a szemtanúk cí­mét, s a kár okozójával egy nyilatkozatot kell aláíratni, s ennek minden fontos adatot tartalmaznia kell. Csak olyan nyelvű nyilatkozatot­­írjon alá, melyet­ ért. Értesíteni kell a címlistán sze­replő külföldi biztosítótársasá­got is, amely 300 dollár értékig a továbbhaladáshoz legfonto­sabb javításokat a helyszínen el­végezteti. Nagyobb kár esetén gondoskodnak a kocsi hazaszál­lításáról. Hazatérte u­tán kérjük, hogy a kárt az Állami Biztosítónak is haladéktalanul szíveskedjék bejelenteni, mert a végleges kártalanítás itthon történik. Utazás előtt kérjen részletes felvilágosítást az Állami Bizto­sító munkatársaitól. Forduljon hozzájuk mindig bi­zalommal. ügyfélszolgálati tájékoztatója KHish­irdetések Rákóczitelep,újosztás. Bottyán u­. 28. számú ház, 400 négyszögöl te­lekkel. Újkígyós, Bartók B. 18. számú két­szobás, esezkomfortos családi ház 60» négyszögöl telekkel sürgősen el­adó. Beköltözési idő 3 hét. Érdek­lődni: a reggeli és a délutáni órák­ban. Újkígyós, Petőfi u. 811. sz. alatt.___________________________________ Skoda 110—L. típusú személygépko­csi eladó. Dr. Román Ferenc. Gyu­­la, Hétvezér u. 8. Telefon: 684. Ér­deklődni lehet: 16 óra után._______ Új, kifogástalan állapotban levő mély gyermek­kocsi eladó. Érdek­lődni lehet: Gyula, Pálffi utca 4. szám alatt.____________________________ Elcserélném 78-as Wartburg de Lux kiutalásomat 1300-as Lada-kiutalá­­sért. 78-asért. Szabó, Orosháza, Rá­­kóczi u. 36A. n.18._________­­______ Nyolcméteres épület lebontásra el­adó. Értekezni: Orosháza, Székács József utca 9. sz.______________ Fiat 850-es Sport.Cupé eladó. Tót­komlós, Kossuth u. 22. Érdeklődni: vasárnap délelőtt.____________________ Tótkomlós, Mihályfalva utca 38. sz. ház eladó. 50 ezerért. Érdeklődni: Csanádalberti, Lenin u. 21._________ 407-es Moszkvics alkatrészenként is eladó. Orosháza, Bikádi utca 10.___ Eladó Orosháza. Bajnok utca 3. sz. beköltözhető ház, két családnak is alkalmas._____________________________ Fiatal női fo­drásznőt állandóra fel­veszek. Dimák, Orosháza, Kossuth _u._32._________________________________ Előhajtatott vetőburgonya, nagyobb mennyiségű. I. osztályú étkezési burgonya eladó. Orosháza, István király u. 51. Eladó nagy teljesítményű kazán, üvegház fűtéséhez. Érdeklődni: Orosháza, Thék E. u. 4.____________ Sürgősen eladó. Orosháza, Bálvány utca 18. számú, beköltözhető ház. A Kőolajfúrási Üzem orosházi üzemegysége keres felvételre 18—45 év közötti férfi segédmunkásokat fúrómunkásnak szeghalmi, endrődi, Sarkad, és Orosháza körzetében levő mu­nkahelyekre. Valamint motorkezelő szakmunkásokat. Jelentkezés: Orosháza, Csorvási úti telepünkön. IS: négyszögöl beépíthető telek el­adó. Békéscsaba V.: Julius Fucik 3. Házfelügyelői lakásomat elcserélném tanácsi bérlakásra Orosházán. ..Nyári csere” jeligére az orosházi hirdetőbe. Egy kát. hold kukoricaföld Kasza­per határában. Szőlőspusztán, kö­vesükhöz közel. Érdeklődni: Oros­­háza. Síp utca 1.___________________ Eladó székács- földből 1—2 hold, vagy bérbe kiadó. Érdeklődni: Oros­háza. Teréz utca 13.____________. Üzemképes kétlyukas morzsoló el­adó Orosháza. Bercsényi u. 8._ Munkahelyet változtatnék hivatásos gépjárművezetői és építőipari ne­hézgépkezelői jogosítvánnyal. Wei­mar, Caxtor nagy gyakorlattal. Ajánlatokat ..Lakás szükséges” jel­igére a békéscsabai hirdetőbe, 350 férőhelyes fa tyúktojóketrec el­adó. Szabadkígyós. Achim u. 6.__ Gyula, Kassai u. 1. ez. új, összkom­fortos ház beköltözhetően eladó. Olvassa lapunkat­ Szarvason, centrumban eladó a Kossuth u. 16. és Kossuth tér 2. II. 15. alatti lakás. Dr. Koczy Mik­lós, utóbbi címen: 2 szobás, összkomfortos, loggiás lakás kp + OTP-átvállalással el­adó. Békéscsaba, Tulipán út 5. sz. III. em. 11. Érdeklődni: vasárnap. Kétszobás öröklakás eladó. kpt- OTP-átvállalással. Békéscsaba, Ti­nódi út CP 2. B­m. 9. Köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondunk kö­szönetet mindazon rokonok í­rtak, ismerősöknek, akik drá­­ga férjem, édesapánk, LUKOVICZKI JÁNOS temetésén részt vettek és so­ha el nem múló fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Ügyfélfogadás Dr. Kertész Márton, a megyei tanács vb-titkára március 19- én, szombaton 9-től 1­­ óráig ügyfélfogadást tart Békéscsabán hivatali helyiségében. MUNKAALKALOM A Férfifehérnemű-gyár békéscsabai gyára felvételre keres: varrónőket, férfi raktári dolgozókat és köny­velőt. _____________ __________ A Békéscsabai Állami Gazdaság IV-es kerülete felvételt hirdet 2 fő villanyszerelő, 7 fő mg-s gépszere­lő, valamint 3 fő traktoros részére. Jelentkezni lehet: Békéscsabai Ál­lami Gazdaság vetőmagtisztító üze­­me, Telekgerendás. Üdítőital-töltéshez női dolgozókat, árukísérőket, ládázókat azonnali belépéssel felvesz a Békés megyei Szikvíz- és Szeszipari Vállalat, Bé­késcsaba, Luther u. 5 b. A Békés megyei Tanácsi Építő- és Szerelőipari Vállalat szeghalmi éri tótkomlósi építkezéseire felvesz­tek, villanyszerelőket és lakatosokat je­lentkezni lehet a vállalat központ­jában. Békéscsaba, Kétegyházi u. 1921/2. (Hírtóház mellett). Nyárra készülnek A Balaton-parton kettőzött tempóban készülnek az elősze­zonra. Ennek során több éves program részeként­­ folyama­tosan felújítják és korszerűsí­tik a kempingeket. Az északi parton Balatonalmádiban, Alsó­örsön és Balatonakaliban kor­szerűsítik a kempingek útháló­zatát. A déli parton, a balatonsze­­mesi Vadvirág nyaralótelepen 3 teniszpályát építenek. Fonyódi Bélatelepen a kemping új egész­ségügyi épülettel és büfével gaz­dagodik. A tópart valamennyi sátortábo­rában hozzáláttak a tereprende­zéshez és a parkosításhoz. Gazdag autóbuszos tavaszi ki­rándulóprogramot állított össze a Volán-TOURIST — 12 féle hazai útvonalból választhatnak az érdeklődők. A két-három na­pos körutak között több újdon­ság is szerepel, ilyen például a Göcsej és Őrség tájait ismerte­tő kétnapos kirándulás, és az úgynevezett vártúra, amelynek résztvevői a Balaton-felvidék ro­mantikus várait látogatják meg. Húsvétkor háromnapos pécsi és mecseki útra kalauzolja a vál­lalat az e táj iránt érdeklődő­ket. A Volán-TOURIST útjaira jórészt nagyüzemek szocialista kollektívái, brigádjai jelentkez­hetnek, hogy közös kirándulá­son ismerkedjenek az ország látványosságaival. A Férf­if­ehér nemű­ gyár orosházi üzeme éjjeliőrt és varrodai munkára női dolgo­zókat keres felvitelre Orosháza, Előd utca 1.

Next