Békés Megyei Népújság, 1977. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-22 / 93. szám
Új könyvek A Kossuth Könyvkiadó újdonságai közül első helyen említjük Lenin háromkötetes Válogatott Műveinek újbóli kiadását; a három kötet az orosz és a nemzetközi munkásmozgalom legfontosabb kérdéseivel foglalkozó írásokat, a lenini életmű legjelentősebb dokumentumait tartalmazza. Mariano Constante visszaemlékezéseinek kötete a Vörös évek, kifejező az alcíme: Guernicától Mauthausenig. Második, átdolgozott kiadásban látott napvilágot Búza Márton munkája, Az üzemi demokrácia fejlesztésének kérdései címmel. Az Akadémiai Kiadó megjelentette Nagy László: A szövetkezeti jog alapkérdései című monográfiáját. Most került a könyvesboltokba A magyar néprajztudomány bibliográfiája 1850—1870 című vaskos kötet Sándor István szerkesztésében, amely tanulmányokat és adatokat közöl a Kárpát-medence etnográfiájához. A bibliográfiai kötet szinte keresztmetszetét adja Magyarország 1848—49-es szabadságharc leverését követő két évtizedének. Az Irodalomtörténeti Füzetek sorozat új kötete Szuromi Lajos tanulmánya, amely József Attila Eszmélet című versének gondolat gazdag elemzését, s a mű megszületésének körülményeit tartalmazza. A szentendrei festészet kialakulása, története és stílusa 1945-ig című művészettörténeti monográfia Haulisch Lenke hozzáértő munkája; a kötetet sok szép, részben reprodukció egészíti ki. Újabb kiadásban látott napvilágot az Új Magyar Lexikon második kötete, a DDF címszavakkal. A Szépirodalmi Könyvkiadó az Olcsó Könyvtárban jelentette meg Gárdonyi Géza egyik legnépszerűbb történelmi regényét, A láthatatlan embert. Somlyó György tanulmányaiból ad jó összefoglalót A költészet vérszerződése című tartalmas kötet. Kerényi Grácia Csupa boldogság című könyve regényminiatűröket, kisprózákat, stílusparódiákat közöl. A Szépirodalmi Zsebkönyvtár népszerű sorozatának új kötetében kaptak helyet Granasztói Pál visszaemlékezései, Liane címmel. Juhász Béla tanulmánykötete az Irodalom és valóság, Dékány Kálmán kisregényeit tartalmazza a Vakítás című kötet. A Magyar Remekírók sorozatban látott napvilágot Tömörkény István válogatott novelláinak gyűjteménye, a válogatás és a jegyzetek Vas István munkája. Kiállításában is szép a Magyar Helikon új kötete, Eustache le Noble egykori munkája: Rákóczi fejedelem históriája avagy az elégedetlenek háborúja az ő vezérlete alatt. Köpeczi Béla írt rendkívül érdekes tanulmányt a fejedelem első életrajzírójáról, Eustache le Noble-ról. Néhány verseskötetet is érdemes megemlíteni: Kálnoky László: Farsang utóján, Galambosi László: A forrás lányai, Balogh László: A kilencedik vízesés. A Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadónál jelent meg a népszerű így élt... sorozatban Fekete Sándor könyve, az Így élt a szabadságharc költője. Petőfi Sándor élete — saját műveiben, kortársi emlékezésekben és egykorú képekben. Móra Ferenc bűbájos ifjúsági regénye, a Kincskereső kisködmön új kiadását Lengyel Dénes rendezte sajtó alá, s látta el bevezetővel. Móra könyvének népszerűségét jelzi, hogy ez a felszabadulás óta a 19. kiadás. A Delfin-könyvek sorozatában jelent meg Alekszandr Beljajev A kétéltű ember című ifjúsági regénye, az ungvári Kárpáti Kiadóval közös gondozásban. C Televízió 3 BUDAPEST: I. műsor. 8.00 Tvtorna. 8.03 Matematika. 5. o. 9.05 Földrajz. 6. o. 10.05 Fizika. 7. o. 13.05Matematika. (ism.). 14.05 Földrajz. (ism.). 14.55 Fizika. (ism.). 16.03 Irány az egyetem! .16.40 Hírek. 16.45 Óvodások film műsora. 17.15 Kuckó. 17.45 Reklám. 17.50 Öt perc meteorológia. 17.55 Mindenki közlekedik . . . 18.10 Kargala ’77. A szegedi körzeti stúdió műsora. 13.40 Stúdió 9. A Szovjet Televízió külpolitikai vitaműsora. 19.10 Esti mese. 19.20 Idősebbek is elkezdhetik... (sz.): Tvtorna. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Scapin furfangjai. Moliére vígjátéka. (sz). 21.10 Delta. (sz.). 21.50 Az igazmondó. (sz.): Emlékműsor Muharay Elemérről. 22.55 Tv-híradó — 3. 0. műsor: 20.01 Gáspár, a kovács. NDK bábfilm. 20.45 Tv-híradó — 2. 21.05 Új hanglemezek. (sz.). 21.40 Egy krumpli, két krumpli. Amerikai film. BUKAREST: 14.00 Nemzetközi ikölvívóverseny. 18.20 A legkisebbeknek. 18.30 Tv-híradó. 19.00 Éneke Románia. 20.00 ..A szerelem jogán". Franciafilm. A Román Televízió Szerkesztősége a műsorváltoztatás jogát fenntartja. BELGRÁD: 17.10 Magyar nyelvű jtv-napló. 17.45 Kék kiskabát — játéksorozat gyermekeknek. 18.45 Gyújtópontban. 18.45 A falu közepén. 20.00 Vidám vajdaságiak — szórakoztató zenei adás. 21.05 Jelenetek egy házasságból — filmsorozat. 21.55 Nagyvásári tv-iroda. 22.10 Európa ma: Dánia — dokumentumfilm. 2. műsor. 18.45 Odüsszea 2200 — rajzfilmsorozat. 19.15 Források — költészeti adás. 20.00 Stúdió III. 21.00 Huszonnégy óra. 21.15 A Gallus oktett hangversenye. 22.00 Színházművészeti fesztiváli krónika. Munkásdaloső. 14.24 Életutam. Hegyesi Jánossal beszélget Fekete Gyula. 15.10 Longjumeau. Andrej Voznyeszenszkij költeménye. 15.26 A Rádió Dalszínháza. Szőnyi Erzsébet: Az aranyszárnyú méhecske. Gyermekopera. 16.05 Húszas stúdió. 17.07 Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 18.30 Esti magazin. 19.13 A Rádiószínház bemutatója. Késő éjjel a Watling Streeten. Bill Naughton hangjátéka. 20.30 Töltsön egy órát kedvenceivel. 21.30 Háttérbeszélgetés. 22.20 Tíz perc külpolitika. 22.30 • Mozart: D-dúr vonósnégyes. 22.57 Szociológusszemmel Indiában. 23.17 Operarészletek. 0.10 Lakatos Lajos cimbalmozik. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05 Dzsessz. 8.33 Népdalok, néptáncok. 9.15 Kincsek a nemzet múzeumában. IV. 9.33 Fúvószene. 10.00 A zene hullámhoszszán. 11.50 Üdülés vagy nyaralás? 12.00 Részletek zenés játékokból. 12.33 Operarészletek. 13.33 Gyermekdalok a Svéd Rádió műsorából. 14.00 Kettőtől ötig... Jó utat! 14.45 A beat kedvelőinek. 15.36 Könyvről könyvért. 15.46 Rivaldafényben. 17.00 Ötödik sebesség. 18.00 Mindenki iskolája. Történelem. 8. o. 18.33 Tánczene. 19.03 Jó estét, gyerekek! 19.11 Nótacsokor. 20.00 Könv. a kardbajnokcsapatok Európa Kupájának döntőjéről. 20.33 Falusi esték. (ism.). 21.30 Népszerű dallamok. Esti hangverseny. 22.33 Kellemes pihenést! SZOLNOKI STÚDIÓ. 17.00 Műsorismertetés, hírek. 17.05 Két dal Katona Klári műsorából. 17.10 Hangképek a propagandisták ünnepi tanácskozásáról. Szolnokról. Könnyűzene tangóritmusban. 17.30 Kulturális figyelő. Szerkesztő: Pálréti Ágoston. 17.45 Részletek a szolnoki Bartók Béla kamarakórus március 28-i hangversenyéből. 18.00—18.30 Alföldi krónika. — Délutáni mimikoktél. — Hírösszefoglaló, műsorelőzetes. Rádió ! KOSSUTH RÁDIÓ. 3.27 Dalok Leninről. 8.37 Szegődjünk a nyomába! 8.47 Bach: 205. kanitáta. 9.34 Óvodá- Isok műsora. 9.58 Lottósorsolás! 10.05 Szerencse fel, fiúk! Az Ifjúsági Rádió műsora. 10.29 A jaguár készülődik. 10.34 Kórusművek. 11.00 Gondolat. 11.45 Dinu Lipatti Chopinkeringőket zongorázik. 12.35 Tánc- zenei koktél. 13.20 Népi zene. 14.09 C Mozi ! Békési Bástya: Különben dühbe jövünk. Békéscsabai Brigád: fél 4- kor: A Noszty fiú esete Tóth Marival: fél 6- és fél 8-kor: Egy kaland utóélete. Békéscsabai Szabadság: 4- kor: A fehér csuklyát, 6- és 8-kor: Jeremy. Békéscsabai Terv: Falusi ballada. Gyulai Erkel: fél 6-kor: Robbanás, fél 8-kor: Stress. Gyulai Petőfi: Lúdas Matyi. Orosházi Béke: Mr. McKinley szökése I—II. Orosházi Partizán, fél 4-kor: A villámcsináló, fél 6- és fél 8-kor: Egy lány Chicagóban. Szarvasi Táncsics: Csak 6 órakor: Uzsicei köztársaság X—II. Békéscsaba, Nyisztor u. 11. sz. házrész, utcáról külön bejárattal, sürgősen eladó.__________________________| Kétszobás, fürdőszobás, családi ház sürgősen eladó. Békéscsaba, Gorkij u. 53.__________________________________1 Kétszobás, villannyal, fürdőszobával ellátott tanya sürgősen, beköltözhetően eladó. Murony, II., 65. sz., kövesút mellett.________________ Választási bárányok eladók. Békéscsaba, Wagner u. folytatása, 3. tanya._____________________________ ZE rendszámú Lada 1300-as eladó. Érdeklődni: Bélmegyer, tsziroda. Telefon: 8. _______________ IY rendszámú Zsiguli eladó. Békéscsaba, Vécsey u. 14. NA- Érdeklődni: 16 óra után._____________________ Gyula, Sánc utca 12. számú ház beköltözhetően eladó. ____________ Vízhúzó motor, olajkályha, cementkádak, egyéb háztartási berendezések eladók. Gyula. Április 4. tér 22. Érdeklődni: péntek, szombat, vasárnap. Műszálas pulóverek, ruhák, farmernadrágok, nyloningek festése. Süveges vegytisztító, kelmefestő, Szarvas, Árpád utca._______________ 408-as, CN-es Moszkvics sürgősen eladó. Békés, II., J Bánát u. 3. sz. 125-ös Fiat príma állapotban eladó. Orosháza, Szabó Dezső 26. IX-es Skoda 110 L, eladó. Murony, Tessedik 17.__________________________ Eladó 12 anyaférőhelyes és egy 150 férőhelyes süldőnyúl-ketrec. Cesznák Pál. Csabacsűd, Petőfi _u. 16. Kétszobás, OTP-s öröklakás és két kenderföld eladó. Békéscsaba, Vécsey u. 1. sz. I. 4. sz. Elcserélném kétszobás, szövetkezeti lakásomat kertes házra vagy tanyára._Békéscsaba, Vécsey_út 24. II. 7. Zsiguli Combi UF írsz. eladó. Gyulavári, Zrínyi u. 2. sz. Budapesti, Vili.. I. em. szoba, konyha. spájzos főbérleti lakásomat elcserélném gyulai egyszoba-összkomfortos tanácsba. Érdeklődni: Gyula, Virág u. 11._________________ Gyula, Törökzug, Budapest krt. 26. III. 10. számú, kétszobás lakás OTP- átvállalással, azonnali beköltözéssel ^ A iC1 m J /. 1 ,1 X i * 1 CAmA 4-as Trabant Combi igényesnek eladó. Gyula. T utca 17., szombat, vasárnap, hétköznap 17 óra után._______ Gyula. Budapest krt. 9. III. em. 10. számú OTP-s lakás, azonnali beköltözéssel. eladó.___________________ Szegedi kétszobás, OTP-s lakás eladó. ..Egyetemhez közel, 24544” jeligére a szegedi hirdetőbe.________ 125-ös MZ eladó. Békés, Drága u. 51. sz._________________________________ 2 koca, 22 pár napos kismalaccal eladó. Békéscsaba, V. ker., Ludvigh 17.______________________________ Fizetési kedvezménnyel, különálló udvari ház azonnali beköltözéssel eladó. Gyula, Budai N. Antal u. 20/a. Érdeklődni: szombaton.____________ Szegedi kétszobás, erkélyes II. emeleti, OTP-lakás eladó vagy gyulai kertes házra elcserélhető. Érdeklődni: Gyula, Budapest krt. 34. III. em.ll. Kókai. ___________________ Wartburg Limousine jó állapotban eladó. Gyula, Budapest krt. 18. III. em. 11. Érdeklődni: délután 5 után. Gyula, Első utca 8. számú ház azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni: Szentpálfalva, Dobó u. 8._______ Gyula, Zsinór u. 19. számú ház beköltözéssel eladó. Érdeklődni: szombat.vasárnap. Balatonfűzfőn, strandhoz 4 km, főút mellett, buszmegállónál bekerített telkek, vezetékes vízzel eladók. Teste 460-616. Cím: Pilz László, 1032 Bp.. Gárdos Mariska 2. UB-s Fiat 128-as Limousine, friss műszakival, sárga színű, igényesnek eladó. Érdeklődni: du. 4-től, vasárnap egész nap. Hódmezővásárhely, Délibáb utca 4. sz. Újváros. Bármilyen típusú, használt harmóniumot vennék kezdő számára. ..Műkedvelő” jeligére a szarvasi hirdetőbe. KÖZLEMÉNY Ma délután 15.30-kor és este 19.30-kor tart előadást az „Apolló 77” vízicirkusz Békéscsabán. köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondunk köszönetet mindazon közelebbi és távolabbi rokonoknak, jó barátoknak, jó szomszédoknak, ismerősöknek, akik drága jó férjem, szeretett édesapánk, nagyapánk, dédnagyapánk, apósunk, ID. BATTA GYÖRGY temetésén megjelentek, ravatalára a szeretet virágait elhelyezték, részvétükkel nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetet mondunk a szarvasi ÁFÉSZ igazgatóságának, dolgozóinak, tagságának, valamint a megyei, járási, városi, társadalmi szerveknek, szövetkezeteknek, és üzemeknek. Kezelőorvosának, dr. Kóczy Kálmánnak. A gyászoló család MUNKAALKALOM Az építőipari szövetkezet, Gyula, Nagyváradi út 74. sz., felvesz építőipari technikust építésvezetői munkakörbe, gyulai munkahelyre kőművest, kőműves segédmunkást, szobafestő és mázoló szakmunkást, valamint eseki munkahelyre kőműves szakmunkást, jelentkezéses munkaügyi vezetőnél. A — BUBIV — Gyulai Bútorgyára vizsgázott kazánfűtőt, A, B, C jelű jogosítvánnyal rendelkező tehergépkocsi-vezetőt, a szállításhoz csomagoló- és rakodómunkásokat vesz fel azonnali belépéssel. Jelentkezni lehet: Gyula, Balázs Deák u. 6. Gázkazánfűtőt keresünk. Jelentkezés: Gyermekvédő Intézet, Gyula, Ady 3. sz. Mai tv-ajánlatunk: 20.00: SCAPIN FURFANGJAI Moliére vígjátékából készült ez a pergő, ma is tanulságos komédia. A Nápolyban játszódó történetben a fiatal szerelmesek ,atyáik zsarnoksága alatt nyögve nem követhetik szívük vágyát. Nem választhatják férjül, feleségül, akit szívük szerint szeretnének. De közbelép Scapin, a minden hájjal megkent, leleményes és a szerelmesek kezére játszó szolga. Addig ügyeskedik, amíg úgy rendezi a körülményeket, hogy a korlátolt, önfejű atyák felsülnek, a fiatalok pedig egymáséi lehetnek. Scapin szerepében Garas Dezsőt láthatjuk. (RS) FOGADÓNAP Dr. Uhljer Mihály, a békéscsabai Városi Tanács V. B. titkára 1977. április 23-án (szombaton) délelőtt 9—12 óráig fogadónapot tart a VII. kerületi lakosság részére, hivatali helyiségében. A városi tanács költségvetési üzeme, Szarvas. Tel.: 413. ELCSERÉLNÉNK (megegyezés szerint) egy db műszaki vizsga előtt álló IFA W 50 L típusú gépkocsit NYSA, BARKAS vegyes használatú gépkocsira. MÁRCIUS 28-ÁN KEZDŐDÖTT A dolgozók és nyugdíjasok tüzelőakciója Most 11 forint engedménnyel vásárolhatja meg hazai szenekből téli tüzelőjét. Az engedmény a hitelakciós utalványokra is vonatkozik. De csak amíg a készlet tart! Keresse fel az Vállalat telepeit A békéscsabai Lenin Mgtsz FELVESZ gyakorlattal rendelkező vízvezeték-szerelő szakmunkást, hegesztő képesítéssel rendelkező lakatos szakmunkásokat és hálózati villanyszerelő szakmunkást. Faipari részlegvezetői, illetve előkészítői munkakörbe faipari mérnököt vagy tőkésexport-termelési gyakorlattal technikust, valamint belső ellenőri munkakörbe ipari mérlegképesítésű dolgozót vesz fel a Sarkadi Építőipari Szövetkezet, Sarkad, Malom utca 24—26. Hírlapkézbesítőket felveszünk Postahivatal Békéscsaba 1.