Békés Megyei Népújság, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-07 / 237. szám
1978. október 7., szombat Az iskolások szabad szombatján A békéscsabai Kulich Gyula Ifjúsági és Úttörőház az idén a korábbiaknál is több pajtást fogad szakköreiben, művészeti csoportjaiban és klubjaiban. Ily módon több mint 800 kisdobos és úttörő lesz rendszeres látogatója az ifjúsági háznak, amelynek, vezetői elégedettek a sikeres évkezdéssel. A gyerekek érdeklődése viszont néhány szakkör esetében mégis kemény próba elé állítja az ifjúsági házat. A nyári szünetben is működő gokartklubba például több mint 120 fiú jelentkezett. Jó ez? De még mennyire! A baj inkább ott van, hogy a lelkes kispajtások foglalkoztatásához nincs elegendő gokart. Már tavaly is előfordult néhányszor, hogy a szakkör kezdése előtt egy órával már sorban álltak, hogy járműhöz jussanak. Mit lehet tenni? Az anyagi eszközök szűkössége miatt nincs más, mint újból a város szocialista brigádjaihoz fordulni. Talán ők segítenek. .. Az idei évkezdés egyéb figyelemreméltó változást is tükröz. A fiatal korosztály érdeklődése egyre inkább a technika, a természettudományok felé fordul. Pedig a könyvbarát klub és különösen a kiemelkedő eredményekkel büszkélkedő irodalmi színpad megérdemelte volna a tehetséges, érdeklődő gyerekek határozottabb figyelemfelkeltését e szakkörök iránt ! A 11 napos általános iskolai munkarend új feladatok elé állította a megyeszékhely ifjúsági és úttörőházát is. Hiszen gondolniuk kell azokra a gyerekekre is, akiknek szülei a páros hét szabad szombatján továbbra is csak a napközi adta szűkös lehetőségekkel élhetnek. A szabad idő tartalmas eltöltéséhez az ifjúsági ház munkatársai színes programokat állítottak össze, amelyeken a napközis csoportokat, s az egyéni érdeklődőket is szeretettel várják. Minden hónap első iskolai szabad szombatján délelőtt 9 órakor a kisdobosok játékkészítő klubja látja vendégül a város kisdobosait. Ugyanekkor a kíváncsiak klubjában az első foglalkozáson például diavetítésen vehetnek részt a klubtagok és a vendégek. A moziüzemi vállalat pedig tíz órától filmvetítést tart. Minden hónap második szabad szombatján az úttörőcsoportok délelőtti foglalkozását biztosítja az ifjúsági ház. Délelőtt 9 órától a nyolcadikosok klubja és az úttörőklub várja a gyerekeket. Azokon a délutánokon, amikor délelőtt a kisdobosoké az ifjúsági ház, délután az úttörőknek 4 órától táncdélutánt rendeznek. S ugyanez fordítva. Az úttörők szabad szombatján délután a kicsinyeknek kerül sor a hagyományos „Játszó” néptánc foglalkozására. B. S. E. Florion Pagitsch orgonahangversenye Az Országos Filharmónia az idei évadot megnyitó első hangverseny szólistájaként az I. Liszt Ferenc nemzetközi orgonaversenyen a megosztott III. díjjal kitüntetett Florian Pagitsch osztrák versenyzőt hívta meg Gyulára. A versenyszabályzat szerint a díjnyertesek önálló hangversenyre is lehetőséget kapnak. A 19 éves, tehetséges salzburgi orgonista a pesti bazilika karnagya, Fehér László kíséretében érkezett a hét elején Gyulára, hogy a belvárosi templomban hangversenyt adjon. A szólista versenyműsorából hallottunk hat művet; J. S. Bach 3 ismert művét, Liszt Ferenc: Adagio és a híres Bach-prelúdium és fúgát, valamint Koloss István: Finálé c. alkotását. A hangverseny nagy eseménye a pesti Madrigál Kórus közreműködése volt Szekeres Ferenc karnagy vezényletével. A 25 éve sikeresen működő, s népszerű kórus — kihasználva a templom kitűnő akusztikáját — nyolc számból álló műsorát csodálatra méltóan, a szólamok tökéletes egybeforrottságával és a hangképzés magas fokú iskolázottságával tolmácsolta. Négy egyházi jellegű szerzemény mellett (Palestrina, Lassus és Viadana) F. Schubert, Liszt Ferenc, Farkas Ferenc és Kodály Zoltán egy-egy kórusművét tűzték műsorukra. Dr. Márai György 64. Sőt Králik Józse, mintha úticéljukról is elfeledkezett volna, szívdobogása múltával, melyet a vakmerő felfedezők emelkedett érzése keltett benne (hiszen ahová jutottak, nem tapodta ismerős emberláb), most egyszerre beszédes lett, mintha elodázni akarna valami egyebet — esetleg éppen a cselekvést. Mintha nem is lappangana ott mindannyiukban a továbbhaladás kínos kényszere. Mintha elegendő volna nem venni róla tudomást. Tájolósdit játszott, merre esik a falu, merre az Erdészet fűrésztelepe. — És mit gondoltok, a Kakukk-rét merre van? — kérdezte. — Arra — mutattak a fiúk némileg a nap iránt. — Szerintem idébb. És a Vaskapu-szikla? Annak itt kell lenni, egészen közel. — Talán ott a nagy fejű bálvány mögött — kapcsolódott bele Buda tanító is, s az egyik sziklaóriásra mutatott. — Kicsit délkeletnek. Nem lehet nagyon messze. A fiúk megértették, hogy Buda tanító se bánja az elodázást. Lelkében alighanem alkudozik magával. A napot is nagyon nézegette. A távoli és kékesfekete színt öltött múmiahegy tetején ült már a nap, legurulni készült onnan. S ekkor Dombai Gyurka felkiáltott: — Nézzétek! Mindnyájan odakapták a fejüket. Látták a nyomot a füvön. A sűrű, selymes szálak, mint a dőlt rend, úgy lapultak a talajhoz, embernyi helyen. Feró is odanézett, de csak egy pillanatig halt meg tőle. — Eredjetek a fenébe! Hornyák Marci nyomtatta le az elébb. Fellélegeztek. Csakugyan. Hornyák Marci leült az imént egy percre. Hornyák Marci némileg tűnődve nézte a saját nyomát. Ha nagynak találta is kicsit, de elfogadta. Különben is Králik Józsa véleménye látszott a legreálisabbnak. — Mi itt vacakolunk, ők meg már régen otthon vannak ... Nem találtak a bányában, fogták magukat, hazamentek. — Hát gyerünk! — sóhajtott Buda tanító. Visszafordultak. Készségesebben, mint gondolná az ember. És szokatlanul frissen ennyi törődés után. Buda tanító pedig átölelte Lacót. — Azt hiszem, képzelődtél, gyerek. Laco nem mert szólni, röstellte magát. Visszafelé is nézték a kannát, de nem találták. Nem is csoda, akkora sűrűségben. Mintha a szél kapta volna hátba őket, úgy vitte a lábuk. Hiszen lejtett is az út hazáig. Csak itt-ott kapott fel kisebb emelkedőre, hogy utána még nagyobbat lódítson rajtuk. Maguk is szívesen hitték, hogy megiramodásuk csak az út lejtése miatt van. S tán az is, hogy egész út alatt alig szóltak. Králik Józsa folytonos bizonygatása pedig már mindenkit idegesített. — No, ezek jól átráztak — harsogta. A biztos tudat hazugul harsány nevetése bosszantó volt. A félelem kiabálása az erdőn. S a rossz érzést, mely ott volt a hátukban, láthatatlan szélként egyáltalán nem oszlatta szét. Inkább felerősítette a bevallani se jót. ■ — A kis hamisak! — harsogott Králik Józsa. — Direkt csinálták. — Hallgass már, a fenébe! Ki kérdezett? Dombai Gyurka és Kis Pista nagyon is ingerlékenyek voltak. S különösképp kedvetlenek. Buda tanító elöl haladt, s minden lépésnél — egy-egy zöttyenés — mellére hullott a feje. És senki se merte Buda tanítót a gondolataiban zavarni. Mikor pedig a torony kibukkant elöl a táj hullámaiból, s az erős szürkület páráiból, szívük üteme felgyorsult. Hihetetlen: sohasem értek haza ily egykettőre. Pedig a bányába benéztek még egyszer — a nap már az erdőbe került a bánya pereme fölött, s mélyülő sötétség töltötte meg a domb gyomrába vágott mészkőüreget; a megkezdett kőhasábok fázósan burkolóztak leplébe. Utána több erdőcskén átvágtak, melyeket irtások szaggattak meg, puszta, füves lejtők, némi bozótos kaptatók, s a völgyeken kerekké szelídült egykori rengetegek. Alighogy berontottak a faluba, máris találkoztak Holub Cipriánnal. Kinn pipázott a kapuban. — Megjöttetek? — szólott a pipája mellől. — Kislányt hol hagytatok? Megálltak, hirtelen fékkel. Holub Ciprián megijedt tőlük, az arcuktól. (Folytatjuk) A szűkebb haza szeretete Békés megye sajtóbibliográfiája 1855—1973 című kötet 124. oldalán ez áll: „Gádorosi Híradó, készült kéziratként a munkásmozgalmi és községtörténeti kiállítás alkalmából 1962. július. Egyetlen szám. Kiadta az MSZMP gádorosi szervezete, felelős szerkesztő Pongó Bertalan. Kossuth nyomda, Budapest.” Ilyen is volt? Még más is. Az előzményről a Viharsarok Népe 1955. április 19-i számában így kezdődik a tudósítás: „Gádoroson Pongó Bertalan községi tanító, a községi tanács segítségével falukiállítást rendezett a tanács kultúrtermében. A kiállítás anyagát iskolás gyermekek és a községbeliek hozták össze. Pongó Bertalan 160 oldalnyi terjedelemben megírta a táj és a község történetét is.” * » * Ez a pedagógus már nem tanít, hét éve az ÁFÉSZ dolgozója. Előbb Gádoroson, most Orosházán, ahova naponta bejár. A titkárság vezetője, de továbbra is a gádorosi tanács társadalmi elnökhelyettese, és az ottani úttörőcsapat tiszteletbeli tagja. Születése szerint borsodi. Hogy mégis szívvel-lélekkel ide tartozik, annak a múltban is leli magyarázatát. Apja, a 19-es vöröskatona családjában alig van olyan férfi, akinek ne lett volna szerepe a Tanácsköztársaságban. Ezt a munkásmozgalmi hagyományt egészítette ki az aszódi gimnázium és a debreceni tanítóképző. Olyan tanárok példája és hatása, mint a későbbi orosházi gimnázium igazgatója, Csizmadia György, vagy Gyóni Géza testvére, meg Gulyás György, aki most a debreceni zeneiskola igazgatója. Tőlük tanulta a népi hagyományok gyűjtését és ápolását, a hely, a táj megismerésének szenvedélyét. Ehhez az útravalóhoz az új rendszer adta meg a feladatokat, az elkötelezettséget pedig a kommunista párt. Otthon, vagy másutt? Ez így föl sem merült. Az ő nemzedéke mindenütt otthon volt, s egyformán várta őket a hajnaltól késő éjszakáig tartó lázas munka. Pongó Bertalant a képző után 1948- ban Csorváson, ahol egy napig sem tanított, mert tanyai állás nem volt üres, ő pedig csak oda akart menni. A Füzesgyarmat melletti Görbeszigetre kinevezett kolléga boldogan cserélt vele. Ő is az volt, mert a 73-as létszámú osztatlan iskolával párhuzamosan az analfbéták oktatásához is hozzáfogott az okányi Schwarzok kis katélyában, ahova egy állvány nélküli táblával, egy doboz krétával és egy horganyzott vödörrel érkezett. A gyerekek meg — akik közt 11 éves első osztályos is volt — hozták a zsámolyt, hokedlit, kisszéket, mert karácsonyig padjuk sem volt. De úttörőszervezetük igen, bár még működési engedély nélkül. És tanult mindenki! A fiatalok szórakozva az ifjúsági szervezetekben, kultúrgárdában, a felnőttek meg az esti ismeretterjesztő előadásokon. S május elsején együtt mindnyájan táblákkal, virágokkal és víg nótaszóval gyalogoltak be a gyarmati fölvonulásra. Egy év után Bucsa az új állomáshely, de itt is alig melegszik meg, viszik Csabára, a tankerületi főigazgatóságra. Mindkét helyen fölfokozott a tempó, s amikor beteg lesz, a hollóházi iskola nyújtja a magaslati levegőt. Gádoros, életének külön nagy fejezete 1951 őszén kezdődik. Tanít, tanácstag, alapszervi párttitkár, és a mindennél kedvesebb: az úttörőcsapat vezetése. Közben a község múltjának kutatgatása mind komolyabb formában, mert közeledik a tízéves évforduló, s 1955. április 4-re nagy terveket sző a pártszervezet és a tanács egyetértő segítségével. Ismerje meg a falu minden lakója a szülőhely történetét, a dédek és ükök volt életét, szokásait. És a nagy évtized adta újat, a változást. A tanácstól zsákszámra hordja a régi iratokat, s feleségével együtt dolgozzák föl ; a gyerekek és lelkes felnőttek a padlásokat, fészereket járják keresgélve, s gyűlnek a régi cserepek, szilkék, köcsögök, bütykösök, tányérok, szobaberendezések, földművelő eszközök. S fényképeznek minden régit és újat. A kiállításon ott van az örökeladási szerződés, az eredeti pecsétes okmány Rudnyánszki báró aláírásával. A falualapító 30 család, a Dudás, Fenyvesi, Kovács, Kővágó, Páli, Pálinkás, Vass és a többiek utódai most látják először, a Tizennyolcak nevével együtt. Akik az alapítás után 20 évvel a kis közösségből Kossuth zászlaja alatt védték a hazát és harcoltak a szabadságért. S ki tudja már felsorolni, mi minden volt a több száz kiállítási tárgy között, még lakodalmi versek és népdalok is. Lebontás után mindent összekötve, dobozokba rakva, vagy külön csomagolva az iskolai szertárba és a tanácsházára vittek. S abban a hiszemben kezdtek ősszel Upponyban tanítani, hogy a kiállítás anyaga jó helyen van. Aztán, amikor 1961-ben visszajöttek Gádorosra, alig 20 százalékát lelték meg, a tanácsnál hagyottat. * * * S kezdtek elölről mindent. A hat évvel azelőtt abbahagyott társadalmi munkákat, és makacsul egy újabb kiállítási anyag gyűjtését. Elveszett a gépelt községtörténet is; ezt a régi kézirat egy részéből és új kutatással pótolták. Közben az úttörőcsapat kapcsolatot vett föl a budapesti Kossuth Nyomda KISZ-eseivel, a községi pártszervezet a nyomdaival, és tartós barátság lett belőle. A ■második — az 1962-es — tárlat anyagát már a pesti Szakemberek rendezték el a Lenin úti nagy iskola öt termében és folyosóján. S az erre az alkalomra szerkesztett Gádorosi Híradó 1000 példányát hozták magukkal a VIII. pártkongresszus tiszteletére tartott kétnapos ünnepségre, amely a város és falu közötti szoros, jó viszony jegyében zajlott le. Nagy megmozdulás volt, máig felejthetetlen. A következő években a Justh Zsigmond-emlékek felkutatása folyik, és még egy utolsó — nehezen kiegészített — községtörténeti kiállítást rendeztek. Azért, hogy a falu újabb nemzedéke is megismerte a múltat és jelent, hiszen az első óta már az akkori csecsemők is felnőttek lettek. Csak a szervező lelkesedés nem változott. * * * Egy falu vagy város életében mindig voltak és vannak olyan emberek, akik a vártnál jóval többet nyújtanak a közösségnek. Annak a közösségnek, amelyben élnek, munkálkodnak, s amelyhez ezer szállal kötődnek, büszkék múltjára, jelenére és a jövőjét formálják. Lokálpatrióták. Pongó Bertalan is az választott szűkebb hazájában, Gádoroson. Vass Márta Meghozták a Híradót. Jobbról a második Pongó Bertalan NÉPÚJSÁG A csipkeverőnő Gondolataimmal több oldalról is támadásba lendültem, hogy kutatni, elemezni próbáljam A csipkeverőnő című svájci—francia—NSZK film ellentmondásosságát. Pascal Lainé Goncourt-díjas regényéből készült ez a szerelmi történet. Jó rendező, kitűnő színészek munkája nemes irodalmi anyagból. Akkor mégis, mitől ilyen unalmas ez az egész? Az 1977-es cannesi filmfesztiválról így írt egy tekintélyes francia újság, a Guardian kritikusa: „Borzalmas fesztivál? Nem. Hiszen a tegnapi nap meglepetéssel szolgált. Claude Goretta : A csipkeverőnő valóban megrázó, nagy film. Mint minden más Garetta-film, ez is mollban hangszerelt, és egy hétköznapi tragédiát dolgoz fel. Egy fiatal, csinos nő a film hőse, aki egy kozmetikai szalonban dolgozik. Egy szép napon találkozik egy egyetemi hallgatóval, egymásba szeretnek. Egy idő után azonban a fiút untatni kezdi a lány, főleg műveletlensége, tájékozatlansága és nyugalma. A lány összeroppan, a fiú is tanácstalan ... mit lehet itt tenni? Elgondolkoztató, hogy milyen lehetett a rangos francia filmfesztivál programja, ha A csipkeverőnő ilyen mély nyomot hagyott nézőiben. Hétköznapi (hogy azt ne mondjam banális) szerelmi történet, szokványos fordulatokkal. Majd egy óráig ülünk már a nézőtéren a filmvászonra meredve, amíg végre megtudjuk, hogy a megismert két fodrászlány közül ki az igazi főhős, amíg a cselekmény kibontakozik, s találkozik a két ifjú: a művelt, egyetemista fiatalember, s a hallgatagságát, tetteit ösztönös intelligenciával irányító, ámde tudatlan leány. A csendes szerelmi boldogságot azonban kibékíthetetlen ellentmondás zavarja meg, ekkora társadalmi helyzeti és értelmi különbséggel nem maradhat együtt Francois és Pomme. Mély és felszínes lélektani motivációk, szociológiai ellentmondások, értelmiségi viták az élet beskatulyázottságáról, az emberi magányosság végzetszerű bekövetkezéséről mind-mind ott bújkálnak valahol a mondanivalóban. Sőt, még a nyugati egyetemista fiatalság röplaposztogató, „világmegváltó forradalmisága” is felbukkan a történetben. Elemzés ide a pszichológia oda, a lassan bontakozó cselekmény nagy önfegyelmet kíván a nézőktől, ez biztos. A csipkeverőnő legnagyobb erénye viszont a Pommet alakító Isabelle Huppert játéka. A kislányból lassan alakuló nő kedvessége, gátlásos bája, filmvégi depressziója borzongásé® együttérzést váltott ki a néhány elszánt nyugdíjasból és fiatal nézőből, akik végigvárták A csipkeverőnőt. Isabelle Huppertről bizonyosan sokat hallunk még, érdemes figyelnünk rá. Nálunk már bemutatott filmje a Csak egy asszony ... amelyben Annie Girardot oldalán játszott kisebb szerepet. 1978- ban a cannes-i filmfesztiválon megkapta a legjobb női alakítás díját a Violette Nozierre című filmben nyújtott játékáért, amelyben Claude Chabrol partnereként vett részt. Sajnos, nem kell hozzá jósnak lennünk, hogy leírjuk, megyénk mozijaiban nem ostromolja majd a közönség a pénztárakat, amikor A csipkeverőnőt vetítik. Bede Zsóka