Békés Megyei Népújság, 1980. február (35. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-26 / 47. szám
Egy este a Família-bázban kicsit megtévesztő a címben szereplő név, amellyel a Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalat művelődési háza a hóvégi, szabad szombatokat megelőző, szórakoztató estjeit illeti. Bár kimondottan családoknak, húszon-, harmincéves „famíliáknak” szánják, de hát éppen ebből eredően — és szerencsére! — nem annyira „báros” a hangulat, a műsor. Szórakoztatóbb, de tartalmasabb, színesebb és bensőségesebb annál. No és vacsorázni is lehet, megdöbbentően jót és olcsón. A legutóbbi Família-bárban a szórakoztatást vállaló megyénkbeli művészek léptek a közönség elé és arattak megérdemelten nagy sikert. Nagyidai István színművész Karinthyhumoreszke, Antal Sándor párizsi hangulatú harmonikázása, Hollai István bűvész szemkápráztató ügyessége, Árvai Kornélia énekes kellemes előadásmódja, a Family-együttes ide is illő rockzenéje, valamint a József Attila Színpad amatőr színjátszóinak tanulságosan szórakoztató, vérbő humorú farsangi játéka egy nagyszerű, kikapcsolódást jelentő estét adott mindazoknak, akik eljöttek a Família-bárba. Árvai Kornélia Jelenet a Vidám koldusokból, a JASZI előadásában Antal Sándor A hangulat felsőfoka • • • Nagyidai István Hollai bűvész és a váltakozó mennyiségű golyó Gál Edit képösszeállítása Földeák János hetven éves Az élő magyar irodalom egyik legismertebb alakja. Legalábbis az irodalom világában és elsősorban az írók között. János bácsi, ahogyan elnéz, villogó vastag üvegű szemüvege fölött, ahogyan pipáját kezébe véve megkérdezi: hogyan vagy? — az a pénztelen magyar író számára a legbiztatóbb szituáció. János bácsi ugyanis az állami mecenatúra vezetője, az Irodalmi Alap helyettes főnöke, majd fő főnöke, vagyis a pénzszűkében leledző író mindenkori megmentője. Volt! Mert most már nyugdíjban van. Most már egyszerűen csak magyar író ő is. Mint a többiek. Azaz nem egészen. Földeák János egy nagy nemzedék jelentős alakja, s ezen a 70. évfordulón a magyar munkásirodalom kiváló képviselőjét üdvözöljük. Nem egyszerűen csak az évforduló miatt, hanem azért is, mert szeretjük őt, szeretjük alkotásait és szeretjük az embert, akinek élete második felében a magyar irodalom gondja vált munkájává, és aki annyi szeretettel, hozzáértéssel támogatta és segítette az alkotókat. Nem tehette volna olyan gondos beleérzéssel, ha ő maga is nem lenne az, ami: alkotó ember. 1910. február 20-án született munkáscsaládból. Könyvkötőnek tanult, ez a szakmája a felszabadulásig. De a munkásmozgalomnak már szinte gyerekkorában tagja. Első versei a húszas évek végén a pesterzsébeti újságban jelennek meg, és attól kezdve szinte a kor minden baloldali vagy tisztes polgári újságja közli verseit. Persze elsősorban a Népszava az, mely írásainak teret ad, és azok a szocialista antológiák, amelyek a harmincas években és a negyvenes évek elején megjelennek. Ezekben a nagyüzemi munkás életérzéseit, megnyomorítottságát, a világhoz való kapcsolatának motívumait énekli meg, követve a „munkásírók” csoportjának arg poétikáját, csak a valóságot, a munkásélet valóságának hiteles rezdüléseit. A szakszervezeti mozgalom vezető egyénisége a harmincas évek közepétől, a felszabadulás után függetlenített szakszervezeti titkár, vállalati igazgató, írószövetségi funkcionárius, rövid ideig az Új Hang felelős szerkesztője, de mindig s elsősorban: író. Költészete sajátos forrásvidéke a közvetlen élményből táplálkozó munkáslírának, de igazán érdekessé az élete második felében kibontakozó prózája teszi. Lírai prozódiája az élő beszéd elevenségét megkísértő versalakzat, mintegy esztétikai tükörképe annak a tárgyias prózanyelvnek, amely oly jellemző Földeák János stílusára. Kisregények (Kenyér, keresők 1945, Férfiút 1957), regények (Tékozlók 1960, Eszter és Miklós 1963, Vádlottak 1965, Apák lánya 1967, Hetedik hétköznap 1968 stb.) és rengeteg novella jelzi a versek mellett, hogy János bácsi a minden percet lekötő komoly irodalomszervező munka mellett mindig tudott időt szakítani magának — hogy hogyan csinálta, ez az ő titka — az alkotásra is. Az elbeszélés modellje, a klasszikus magyar anekdota-novellának megfelelő rövid történet, amely világos morális tanúságot hordoz, a végén legtöbbször humoros, de mindig szellemes poénnal, amely visszamenőleg is megemeli, általános érvényűvé teszi az egyedi történetet. János bácsi 70 éves. Alkotó világa egy végleg letűnt történelmi időszakban indult és a szocialista Magyarország mai mindennapjaiig él. Hatalmas híd az idő szakadékain át vernékből, elbeszélésekből, regényekből. Az egész a közvetlen élmény hatásán túl az utókor számára biztosan értékes történelmi tanúságot nyújt. De számunkra még az is érték, amit ezután fog alkotni. Ehhez kívánunk neki töretlen munkakedvet, és jó egészséget. Sz. M. Szülőknek az olvasóvá nevelésről Több nézet van a nevelés lényegéről. Bábosik István a nevelésen elsősorban a szükségleteknek és ezek származékainak, a beállítódásnak, irányultságnak és a jellemnek a formálását érti. A szükségletek közé tartoznak a kulturális szükségletek is, melyeket az ember a szabadidő-tevékenységek végzése során elégít ki. Korunkra jellemző, hogy információk özöne éri az errbert, még a falun élőket is. Időszámításunk kezdete óta az ismerethalmaz csak az 1750. évre duplázódott meg először. A negyedik megduplázódáshoz csupán tíz év kellett: 1950-től 1960- ig.Kialakult egy új tudomány, az információelmélet, amely meghatározza az ismeretek mennyiségi, tehát mérhető oldalát. Erre azért volt szükség, mert egy adott időszakban csak véges információt, ismeretet tudunk elsajátítani. Cikkünkben elsősorban a szülők feladatairól szeretnénk szólni az olvasóvá nevelés területén. A szülőkre fontos tennivalók hárulnak, hogy ki tudják alakítani az olvasás igényét, szükségletét. Mint a különböző felmérések és kutatások mutatják, hazánkban sok állampolgárban nem alakult ki ez a szükséglet. Különösen fontos tehát, hogy a mai fiatalság rendszeresen olvasson, szabad idejének jó részét erre szentelje. Kiemelkedő fontossága van a szülői példának. Ma már sok család rendelkezik házi könyvtárral, melyeknek egy része még csak dekorációs célokat szolgál. Nem megnyugtató a családi gyűjteményekben a szépirodalom és a szakirodalom aránya. Nem szükséges hangsúlyozni, hogy a gyermekek számára mit jelent, ha látják szüleiket, hogy nemcsak szépirodalmat, hanem foglalkozásuknak megfelelő szakirodalmat is olvasnak, ez persze megfordítva is így van. Az iskolák sokat, de nem eleget tesznek az olvasóvá nevelés területén. Gondoljunk az iskolai könyvtárakra, könyvtárlátogatásokra stb. A szülőkre is nagy feladat hárul ezen a területen. Sokkal otthonosabban mozognak a gyerekek ,a könyvtárakban, ha az édesanya vagy az édesapa is besegít az első kölcsönzésekbe; ha ő is elmagyarázza, hogy mi hol található, hol lehet lemezeket hallgatni. Miután gyermekeink otthonosan mozognak a könyvtárban, már ne kísérgessük őket (kivéve, ha nagy távolságról van szó — ekkor viszont vegyük a fáradtságot és menjünk el, amikor igénylik). Javasoljunk könyveket elolvasásra! Ne várjuk el azonban, hogy lányunk vagy fiunk ugyanazokat a műveket szeresse, mint amelyeket mi régen (talán a „klaszszikus” meséket, regényeket kivéve)! A gyermekek kora mindig más, mint a felnőttek gyermekkora volt, ez tükröződik az aktuális friss ifjúsági irodalomban is. El kell érnünk, hogy a gyerekek keressenek, válogassanak! A nagyszülők ponyvái ma már nem jelentenek akkora veszélyt, mint a korábbi időkben. Ezeknek a könyveknek jó része megsemmisült, a megmaradt példányok pedig szűk körben foroghatnak, ezek egy részét a mai gyerekek (akik minden évben új könyvet kapnak) kézbe sem veszik. Az esztétikai nevelés során figyelmeztetnünk kell a fiatal nemzedéket, hogy a jó állapotban levő könyv is lehet értéktelen. Lényeges, hogy az irodalmi értéket meg tudják különböztetni az esztétikailag értéktelentől. A tanárok, tanítók, szülők együtt építgetik a diákok fejében a világképet. Felnőtt korban azonban önállóan kell megszerezni a szükséges információkat, ismereteket. Képesnek kell lenni az önképzésre, önalakításra, formálásra (sőt az átprogramozásra is, ha az élet úgy hozza). Mint Marx György írta: „Csak akkor maradhatunk a kultúra tengerének áradó felszínén, ha tudjuk, miként érhetők el bármikor a szilárd klasszikus értékek”. Már Comenius is arról beszélt, hogy az embernek egész életében tanulnia, művelődnie olvasnia kell — korunkra ez még inkább jellemző. Minden alkalmat meg kell ragadni, hogy a gyermekeinkkel megszerettessük a könyvet. Ha kirándulni megy a család, a híres könyvtárakat nem szabad kihagyni. A gyerekeknek „megfigyelési szempontokat” kell adnunk. Közösen ámuljunk el a szép freskókon, bútorokon, könyvritkaságokon, régi térképeken. Meg kell tanítani a fiatalságot az ilyen helyeken való viselkedésre is! Észre lehet venni rögtön, hogy ki jár ritkán könyvtárba. Irányítanunk kell gyermekeinket könyvgyűjteményeik kialakításában is. Legyenek kézikönyvek, tudják felkutani és alkalmazni a megfelelő információkat, ismereteket. Ne vonjuk meg a gyerektől a zsebpénzt, ha azon könyvet és nem cukorkát vesz; legyünk büszkék rá! Tanítsuk meg ugyanakkor arra, hogy tudjon differenciálni a könyvvásárlásban is, azt vegye meg, amire szüksége van vagy lesz. Magunknak tanulunk és olvasunk, de ettől hazánk is gazdagabb lesz. Többször szerveztek olvasómozgalmat. A DISZ 1955- ben indította be a József Attila olvasómozgalmat, amelyet a KISZ 1959-ben felújított. 1961-ben több tömegszervezet könyvbarátmozgalmat hirdetett, 1968- ban a Magyar Írószövetség kezdeményezte az „Olvasó Népért” mozgalmat. Indok: olvasószociológiai vizsgálatok szerint az ország felnőtt lakosságának egynegyede olvas rendszeresen, alkalomszerűen a töredéke, 55 százaléka pedig egyáltalán nem. Az „Olvasó Népért” mozgalom az idén új feladatokat kapott. Arról van szó, hogy a hajdani munkás—földmunkás körök mintájára, szerte az országban megteremtik az egyéni művelődés közösségi formáit, könyvbarát köröket, ,a könyvtárakhoz kapcsolódó csoportokat, klubokat hoznak létre. Reméljük, hogy az ezekben a könyvbarát körökben tevékenykedő szülők lelkesedése hatni fog gyermekeikre is, a magyar nép kulturális felemelkedésében újabb szép eredményeknek leszünk tanúi. Dr. Oláh János főiskolai tanársegéd KÉPERNYŐ Lehet egy kérdéssel több? Kellemes szórakozásnak ígérkezik vasárnap délutánonként a „Lehet egy kérdéssel több ?” vetélkedőműsor. A legutóbbit is megnéztem, s most is jól szórakoztam. Sőt, izgultam is. Úgy sikerült, hogy az immár harmadik alkalommal játszó Darida Andrást nem egy hónapnál — mert a kérdések itt hónapokra mennek — hajszál választotta el a kieséstől. A végső céltól, a színes televízió birtoklásától a legutóbbi vasárnapon már csak három hónap választotta el. Nos, e három kérdés vagy inkább feladat nem volt éppen változatos. Lássuk csak: első feladat, hat képből hármat felismerni. Második feladat nyolc képből négyet felismerni. Harmadik feladat, na mit gondolnak? Igen, tíz képből ötöt felismerni. Végül megtudtuk, hogy a boldog nyertes megyénk egyik városa, Szarvas hírnevét öregbítette ... Ezt bizonyára más is megelégedéssel nyugtázta. Ezután jött a következő versenyző, dr. Gesztes Gáborné. Az ő kérdései már sokkal több fantáziáról árulkodtak, mert az úgy hiszem nem vitás, a feladatok kitalálásához legalább annyi fantázia kell — hogy ne legyen unalmas a műsor — mint a válaszadásokhoz... Mert például a szekrény vállfájára rácsodálkozó hölgy nem mindegy hogy hullára talált, hogy moly rágta-e estélyi ruháját, de az is lehet, hogy nem szereti a monokinit... Az ilyen és nem egy ehhez hasonló kérdésben az a jó, hogy bármely lehetőséget választhatja az ember, kellő szókinccsel mind megvédhető ... Sokkal inkább tetszettek viszont azok a kérdések, amelyek az asszociációs és logikai készséget vizsgáztatják. Ezeken a televízió nézője is leteheti a voksát, hiszen az adható válasz egyértelmű. Az más dolog, hogy ilyen esetekben különösebb válasz-magyarázatra sincs szükség, s erről Egri János gyakran megfeledkezik ... Nincs az a helyes válasz, melyre a tőle megszokott virgonc modorban ne csillogtatná meg a maga, illetve a kérdések feltevőinek bővebb tudását. No, de a lényegen ez sem változtat, tudniillik azon, hogy e műsor ki tudja már hányadik alkalommal a képernyő elé csalogatott minket, s még ennyi idő után is újat tud adni. Mert gondoljunk az azóta már kollektívák s a magánemberek körében egyaránt közkedveltté vált tv-focira, vagy arra, hogy ki tudja, hány hivatásos és amatőr fotós lesi az abszurdabbnál abszurdabb tárgyiakat, s az újszerű, beugratós felvételek lehetőségeit. Mert a cél itt nem más: úgy fotózni, hogy még véletlenül se jöjjön rá a szerencsétlen szemlélő, tulajdonképpen mit is lát... Ennyit a felvetődő kérdésekről, amelyeket én tennék fel a műsor készítőinek ... N. Á. SZIKHOZ, MOZI 1980. február 26-án, kedden Békéscsabán 19.00 órakor: OLYMPIA Móricz-bérlet. 1980. február 26-án, kedden Orosházán 19.00 órakor: MNALMI A * * * Békési Bástya: Bizalom. Békéscsabai Szabadság: de. 10 órakor: Folytassa Kleo! — 4, 6 és 8 órakor: Skalpvadászok. Békéscsabai Terv: fél 6 órakor: Az utolsó vérbosszú — fél 8 órakor: Ragadozó madarak. Gyulai Erkel: Magánvélemény. Gyulai Petőfi: 3 órakor: Kocsubej — 5 és 7 órakor: Vasárnapi szülők. Orosházi Partizán: Hair. Szarvasi Táncsics: 6 és 8 órakor: Koldus és királyfi — 22 órakor: Nevelj hollót!