Békés Megyei Népújság, 1980. december (35. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-19 / 297. szám

1980. december 19., péntek Vetélkedjünk okosan! A napokban Gyulán, a Kötőipari Vállalat ebédlőjé­ben játékos pályaválasztási vetélkedőn vettünk részt. A 3-as számú iskola 32 hetedi­kes diákját mozgósította a vállalat KISZ-eseinek meg­hívása. Elnéztük az izga­lomtól kipirult arcokat, és az igyekezetüket, mint szab­ták, varrták a kapott anya­got a babaruhának. Néhá­­nyan nyelvüket is kinnfelej­tették az orsóról gombolyí­­tás két perce alatt... Ezek a gyerekek nem felejtik el egyhamar az itt szerzett él­ményeket. Talán textilszak­mát választanak? Hiszen el­sősorban ez a cél.. Egy-egy vetélkedőről ugyanis nem véletlenül hangzik el a közhelynek számító mondat: „Itt, min­denki győztes.” Mert ha iga­zi, jó vetélkedőről van szó, ahol a versenyzők maguké­nak, nekik fogalmazottnak érzik a feladatokat, kérdé­seket, és ha netán előzetesen tájékoztatták őket a témakö­rökről is ... Ha felkészülhet­tek, és nem utolsó sorban, ha a rendezők is tisztában vannak a vetélkedő céljával, és aszerint irányítják az eseményeket, akkor a fent említett közhely máris tar­talommal telik meg. Vetélkedőt sokféle kollek­tívának rendeznek — ezt már a népművelők gyakor­latból tudják — sikerrel: gyerekeknek, munkahelyi közösségeknek, nem soro­lom tovább. A témák is vál­tozatosak. Hallottunk már szakmai, közművelődési, ügyességi vagy éppen évfor­dulóhoz, aktuális események­hez kötődő agytornáról. Kü­lönösen a komplex vetélke­dők szerencsések, hiszen ha nem is a teljesség igényével, de próbálnak több, keve­sebb sikerrel körüljárni egy­­egy dolgot. Másik előnyük, hogy nemcsak a felkészülést teszik változatossá, hanem maga a vetélkedő is per­gőbb, sokszínűbb. És mint ilyen, gondolkodásra, odafi­gyelésre ösztönzi (ha van) a nézősereget is. Ám, ha nem vagyunk elég óvatosak, veszélye is lehet mindennek. Félő ugyanis, hogy letudva egy-egy ilyen rendezvényt, fittyet, hányva a folyamatos önművelés igé­nyére, egy-két évig úgy érez­zük, megtettük a tőlünk tel­hetőt, lehet pihenni. Arról nem beszélve, hogy mond­juk, adott egy kollektíva (munkahely, település), amelyből néhányan teljes erőbedobással készülnek, ve­télkednek ... és a többiek? Akik nem vesznek részt mindebben? Róluk sem sza­bad megfeledkeznünk! Egy másik oldal, de leg­alább olyan lényeges kérdés, a zsűri, bíráló bizottság — melyik milyen elnevezést használ — szerepe. Ha fele­lősségük teljes tudatában látják el feladatukat, nincs baj. De ha figyelmezteltek, vagy ne adj isten, részrehaj­lók, több kárt tesznek, mint hasznot... És még egy dolgot... A jutalmazást. A közelmúltban hallottam egy tizenegyné­­hány fős szocialista brigád egyik tagjától, hogy egy munkavédelmi vetélkedőt nyertek meg. A jutalom — ha jól rémlik — 300 forintos könyvutalvány volt. Idézem az asszonyt: „Azt sem tud­tuk, hogyan adjunk túl raj­ta.” s én megértettem ... Mert, ha kollektíva nyer, le­hetővé kell tennünk — ha már elvártuk erejük megosz­tását a versenyben —, hogy megoszthassák munkájuk jutalmát is. Nos, adott eset­ben éppen ettől fosztották meg őket. Nincs értelme, hogy össze­gezzük a fentieket. Minden­ki vonja le a tanulságokat a maga számára. A jövőben in­­kább versenyezzünk mi is, abban, ki rendez jó, s még jobb vetélkedőket. A szán­dék ugyanaz lesz: segíteni embertársaink, és persze, a magunk művelését, mert a kérdések, feladatok összeál­lításánál, valljuk meg, mi is nyerhetünk tapasztalatokat. S ha jól dolgozunk, egy si­keres rendezvényt is ma­gunk mögött tudhatunk. Nagy Ágnes Munkában a zsűri Az elmélyülés pillanataiban­Fotó: Gál Edit Balogh Ferenc fotói Aradon A két megye kulturális kapcsolatának keretében rendezték és nyitották meg december 13-án, Aradon, a Fórum klubban a békéscsa­bai fotográfus, Balogh Fe­renc kiállítását. A hatvankét képet bemutató tárlaton Koszta Rozália festőművész mondott bevezetőt, közelebb hozva a kiállítót az érdeklő­dőkhöz. „Balogh Ferenc mű­vész — mondotta többek között —, ugyanúgy, mint egy festő, író vagy szobrász, mert életformája lett az igaz, a szép felmutatása. Nyugtalan, örökmozgó ter­mészetének a technika se­gített a leggyorsabban rörí­­teni mindazt, amit az em­beri lét, a környezet sugall neki.” A jól sikerült fotókiállí­táson Jszeghei Virgil, az aradi fotóklub elnöke is kö­szöntötte a megjelenteket, a kiállítót és a Békési megyei vendégeket, közöttük Kacse­ra Lajost, a megyei tanács művelődésügyi osztályának főelőadóját. A kiállítás december 27-ig lesz nyitva. Jubilál a telekgerendási­ szlovák klub Öt éve alakult a telekgerendá­­siak hagyományőrző szlovák klubja. A jubileumot december 20-án, szombaton este 7 órától ünnepüik a művelődési házban. Ekkor felelevenítik a múlt em­lékeit, nevezetes eseményeit, a közös kirándulásokat, szomszé­dolásokat a hasonló klubokba. Ezen a klubtalálkozón a jövő terveit és feladatait is megbe­­szélik, majd a szlovák népdal­kor és a citerazenekar ad mű­sort. Varga Mátyás és zenekara az ünnepi program után regge­lig muzsikál a bálozóknak. KHilMMTcl Könyvtáravatás Köröstarcsán Harmincegy évvel ezelőtt, 1949-ben alapították a kö­­röstarcsai könyvtárat, 103 kö­tettel. A parányi könyvtár gyorsan fejlődött, 1969-ben már 4 ezer kötetes állomány­nyal rendelkezett. Időköz­ben a község újból kinőtte könyvtárát, és a megyei ta­nács 340 ezer forintos tá­mogatásával, saját erőből pedig több mint 200 ezer fo­rinttal megkezdték a könyv­tár épületének kibővítését. A kőművesmunkákat a körös­­ladányi tanács költségvetési üzemének építői vállalták. Sajnos, igen lassan dolgoz­tak, több évbe került, még az új szárny elkészült, és kitűzhették az átadás idő­pontját. Tegnap délelőtt 11 órakor Smiri Lajos tanácselnök kö­szöntötte a község és az avatóünnepség vendégeit, közöttük Vámos Lászlót, a megyei tanács művelődés­ügyi osztályának vezetőjét, dr. Gerő Gyulát, a Könyvtá­ros főszerkesztőjét és Lipták Pált, a megyei könyvtár Kossuth-díjas igazgatóját. Vámos László ünnepi be­szédében beszélt a könyvtá­rak nevelő és önművelődést segítő feladatáról, a külön­böző típusú könyvtárak egy­mást kiegészítő tevékenysé­géről. Kiemelte, hogy javí­tani kell a szolgáltatás mi­nőségét, mind több embert kell megnyerni a rendszeres olvasás műveltséggyarapító jó szokásának. Az ünnepségen Smiri La­jos tanácselnök 15 éves mun­kája elismeréseként emlék­plakettet és pénzjutalmat adott át Ladányi Istvánná könyvtárosnak, majd a he­lyi általános iskola citeraze­­nekara játszott Békés me­gyei népdalokat. (sdn) Vámos László, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője a könyvtárak feladatairól beszélt Fotó: Gál Edit Lux Erika Beethoven-zongoraestje Gyulán (Tudósítónktól) Lux Erika első ízben láto­gatott el Gyulára a napok­ban, hogy az Erkel Művelő­dési Központban megtartsa hangversenyét Beethoven zongoraszonátáiból. Előkelő helyezést ért el 1966-ban a Liszt—Bartók nemzetközi zongoraversenyen; a rádió zongoraversenyén 1968-ban II. díjat nyert; Szófiában VIT-díjas volt; Münchenben pedig a nemzetközi zongora­­versenyen 1969-ben elsőként végzett; Leeds-ben az előb­bihez hasonló versenyen is első díjat nyert, valamint 1973-ban Debussy-zongora­­versenyt. Tudását rangos és tekintélyes zongoraművé­szeknél tökéletesítette. Így tanítványa volt 1970-ben a Gyulán is járt Jean- Marie Darré, és 1973-ban Yvone Lefebré francia zongoramű­vészeknek. A gyulai közönség is meg­csodálta játéktechnikája sokszínűségét: az erős, acé­los, férfias billentések mel­lett lágyan „énekelt” keze alatt a zongora. A hangver­seny műsora Salieri-variá­­ciókkal indult, amit Beetho­ven 1799-ben komponált. A tíz variáció egyrészt igazol­ta Beethoven ötletgazdagsá­gát, másrészt jó alkalom volt, hogy Lux Erika meg­csillogtassa billentési techni­káját. Az Esz-dúr Beetho­ven kedvenc hangneme volt, sok művet írt ebben a hang­nemben. Most a Liechtens­tein hercegnének ajánlott Esz-dúr szonátát hallottuk. Bartók Béla is minden hang­versenyén „beköszöntőnek” Beethoven egyik Esz-dúr szonátáját játszotta. A Brunszvik Teréznek ajánlott, 1810-ben írt Fisz-dúr szo­náta, éppen úgy nem volt ismerős, mint a hangverseny zárószámaként — meglepe­tésre kottából! — eljátszott Asz-dúr szonáta, amit a szerző 1917-ben Ertmann bá­rónőnek ajánlott. A hangver­seny fénypontja volt a rá­adásként eljátszott Chopin Ballada és Liszt: Manók tánca című műve, amelyek brilliánsan sikerültek. A közönség nagy tapsa és ün­neplése megérdemelt volt. Dr. Márai György MAI MŰSOROK KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Van-e „férfigyógyászat?” 8.37: Francia muzsika. 9.33: Óvodások műsora. 10.05: Visszapillantó. 10.33: A párduc. 10.40: Bartók: Kontrasztok. 11.00: A Budapesti Koncertfúvós­­zenekar játszik. 11.27: világirodalmi Dekameron. 12.35: Hétvégi panoráma. 13.54: Stúdiónk vendégei voltak! 14.14: Régi híres énekesek műso­rából. 14.44: Magyarán szólva ... 15.10: Olasz madrigálok. 15.28: Zenélő dominó. 16.05: Ami a számok mögött van. 16.35: Banda Ede gordonkázik, Lux Erika és Fellegi Ádám zongorázik. 17.10: Láttuk, halottuk. 17.35: Vörös Sári, Zentai Anna, Győri Szabó József nótá­kat énekel, Lakatos Lajos cimbalmozik. 18.15: Hol volt, hol nem volt. 19.15: Erika Roln Mozart-opera­­áriákat énekel. 19.30: Hangalbum — Simon Ist­ván. 20.30: Régi filmslágerek. 20.51: A gyorsuló idő nyomában. 21.11: Évszázadok mesterművei. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Rádiószínház. Égiháború. 23.22: Meyerbeer operáiból. 0.10: Melódiákoktól. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Békedalok. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Slágermúzeum. 9.21: Nemzetközi magazin. 11.45: Tánczenei koktél. 12.33: Édes anyanyelvünk. 12.38: Népi muzsika. 13.15: Nőkről — nőknek. 14.00: Kettőtől ötig ... 17.00: Nemzetközi kapcsolatok a XX. században. 17.30: Ötödik sebesség. 18.33: Rise Stevens és Nelson Eddy operettfelvételeiből. 19.10: Magnóról magnóra. 20.00: Régi nóta, híres nóta. 20.33: Ez nálunk lehetetlen! 21.32: Caterina Valente és Vico Torriani énekel. 22.30: Népdalok. 23.15: Gyulai Gaál János szerze­ményeiből. III. MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: Reneszánsz kórusmuzsika. 10.00: A tudás hatalom. 11.05: Dietrich Fischer-Dieskau énekel, a Guameri vonós­négyes játszik. 13.07: Operaegyüttesek. 14.10: Nagy mesterek — világhí­rű előadóművészek. 15.10: Somlyó György: Szerető­szőnyeg. 15.20: A szimfonikus zene foly­tatása. 16.15: Kórusainknak ajánljuk. 16.30: Tip-top parádé. 17.00: Bajazzók. 18.00: Glenn Gould Bach-műve­­ket zongorázik. 19.05: Az Ifjúsági Rádió műsora diákoknak, tanároknak és szülőknek. 19.35: A zürichi Tonhalle-zene­­kar hangversenye a zürichi ünnepi heteken. 20.57: A dzsessz történetéből — 80. rész. 21.37: Kováts Kolos operaáriá­kat énekel. 22.02: Nagy mesterek kamaraze­néjéből. 22.55: Decsényi János műveiből. SZOLNOKI STÚDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Ritmusrodeó. Szerkesztő: Zentai Zoltán. 17.35: Év végi számvetés. I. Szerkesztő: Palatinus Ist­ván. (A most induló soro­zatban egy jegyzetíró és egy riporter próbál képet adni az eltelt 12 hónap­ról.) 17.50: Volt szolnoki színészek felvételeiből. Bókas Mária énekel operettrészleteket. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Nótakedvelőknek. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 8.00: Tévétémna. (ism.) 8.05: Iskolatévé. Magyar iroda­lom. (Alt. isk. 6. oszt.) 15.00: Iskolatévé. Magyar iroda­lom. (ism.) 16.00: Pedagógusok fóruma. (ism., f.-f.) 16.40: Hírek. (f.-f.) 16.45: Természetbarát. 17.05: Csan. 17.10: Mindenki közlekedik . . . (f.-f.) 17.25: Reklám. (f.-f.) 17.35: Öt perc meteorológia. 17.40: Keresztkérdés. 18.10: A hiúz. Svéd rövidfilm. (ism.) 19.00: Reklám. (f.-f.) 19.10: Tévétéma. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Delta. (f.-f.) 20.20: Marin Drzic: Dundo Ma­­roje. Komédia. 22.00: Családi kör. (f.-f.) 22.50: Tv-híradó 3. II. MŰSOR 18.35: Tévébörze, (f.-f.) 18.45: Természetbarát, (ism.) 19.05: Mindenki közlekedik . . . (ism.) 19.20: öt perc meteorológia, (ism.) 19.30: Tv-híradó. 20.00: Daniel Druskat. V/4. rész. 21.00: Tv-híradó 2. 21.20: Reklám, (f.-f.) 21.30: 9-es stúdió. A Szovjet Te­levízió külpolitikai mű­sora. 22.05: Szépek az utak. Papp Ist­ván. BUKAREST 14.00: Szovjetunió—Csehszlová­kia jégkorongmérkőzés. 16.30: Német nyelvű adás. 18.35: A volánnál. Autóvezetők­nek. 18.50: A legkisebbeknek. 19.00: Tv-híradó. 19.25: Gazdasági hírek. 19.30: Történelem. 20.10: öt este. Szovjet játékfilm. 21.40: Képről képre. 22.10: Tv-híradó. BELGRÁD, I. MŰSOR 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Gyermekműsor. 18.15: Slágerlsta helyett. 18.45: Pódium. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 20.00: Séta a kvintkörön. 21.00: Edward és Simpson asz­­szony. 22.05: Valami egészen személyes. 22.50: Hét tv-nap. IL MŰSOR 17.3­0: Kis kancert. 18.45: Tanácsadás szülőknek. 19.55: Ma este. 20.00: Feljegyzések az el nem kö­telezett fejlődő országok kultúrájáról. 21.00: Huszonnégy óra. 21.15: Dokumentumfilm. 21.50: Házi mozi: Isabella. SZÍNHÁZ BOLHABAL Békéscsabán 19 órakor, KISZ- bérlet. MOZI Békési Bástya: 4 órakor: A ne­gyedik akadály, 6 és 8 órakor: Luxusbordély Párizsban. Békés­csabai Építők Kultúrotthona: 5 órakor: A bajkeverő, 7 órakor: Csendes társ. Békéscsabai Sza­badság : minden előadáson: A pap, a kurtizán és a magányos hős. Békéscsabai Terv: Sebes­ségláz. Gyulai Erkel: fél 6 óra­kor: Csúfak és gonoszak, fél 8 órakor: Kés a vízben. Gyulai Petőfi: 3 és fél 7 órakor: Szi­­bériába­n. H. rész. Orosházi Béke: 5 órakor: Földi űrutazás, 7 órakor: A cukor. Orosházi Partizán: minden előadáson: Kaliforniai lakosztály. Szarvasi Táncsics: Mondd, hogy mindent megteszel értem!

Next