Békés Megyei Népújság, 1981. április (36. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-14 / 87. szám

1981. április 14., kedd Költészet hete a baromfifeldolgozóban A Békés megyei Jókai Színház és a Békéscsabai Ba­romfifeldolgozó Vállalat kö­zötti együttműködés kereté­ben április 13. és 17. között Költészet hete címmel válto­zatos programú rendezvény­­sorozatot tartanak. Az ünne­pélyes megnyitót tegnap, hétfőn délután a vállalat Gyár utcai művelődési házá­ban, a József Attila brigád szervezésében tartották. Ma két eseményre is sor kerül: délelőtt 11 órakor a színé­szek az üzemi óvodásoknak gyermekműsort adnak, 14 órakor pedig sportdélután lesz, amelyen a színészek és a gyár dolgozóinak labdarú­gó-mérkőzését is megrende­zik. Április 15-én verses iro­dalmi összeállítást láthatnak a dolgozók, másnap pedig délelőtt a színháziak, este pe­dig az üzemiek mennek el a másik félhez „gyárlátogatás­ra”. A rendezvénysorozat be­fejező programja pénteken délután lesz, a színház klub­jában „Mit tudunk a szín­házról?” címmel vetélkedőt rendeznek. Befejeződött a tavaszi vakáció Tegnap befejeződött a ta­vaszi vakáció. Az általános iskolákban 1 millió 162 ezer, a középiskolákban több mint 200 ezer gyermek egyheti pi­henés után folytatja a tanu­lást. A tanév menetrendje sze­rint a középiskolák végzősei, az egészségügyi szakiskolák III. osztályos tanulói május 9-én búcsúznak az iskolától. Az érettségi vizsgák május 18-án kezdődnek. Az érettsé­gi-felvételi közös írásbeli vizsgákat május 25-én és 26- án tartják. A nemzetiségi gimnáziumokban, a dolgozók középiskoláiban június 1-én kezdődnek az érettségi vizs­gák. Az utolsó tanítási nap az általános iskolákban és a középiskolák I—III. osztá­lyaiban, az egészségügyi szakiskolákban, valamint a gyors- és gépíró iskolák I—II. osztályaiban június 12-e. Emlékkiállítás Anders B. Liljefors svéd keramikus emlékére kiállítás nyílt vasárnap a siklósi vár lovagtermében. Az esemé­nyen részt vett a művész öz­vegye és gyermeke, s ott voltak a budapesti svéd nagykövetség képviselői is. A skandináv mester tíz évvel ezelőtt a siklósi nem­zetközi alkotótelep vendége­ként jött hazánkba, és itt­­tartózkodása idején szívro­ham következtében meghalt. A munkásságát felidéző ki­állításon bemutatták a Sikló­son készült kerámiáit, köz­tük azokat is, amelyeket már nem tudott befejezni,, és mű­vésztársai égették ki. Az em­lékkiállítás május 3-ig te­kinthető meg. Zenei fesztivál Békéscsabán A Magyar Rádió 1972-ben rendezte meg először nem­zetiségi népzenei fesztiválját. Nem csoda hát, ha az elmúlt hét végén — az ötödik ilyen rendezvényen — jó ismerő­sökként üdvözölték egymást szereplők, s rendezők egy­aránt. A fesztivál helyszíne ezúttal is Békéscsaba volt, hiszen az országban ez a megye az egyetlen, ahol négy nemzetiség él együtt. Április 10-én, pénteken délelőtt már énektől, zenétől volt hangos a Kulich Gyula Ifjúsági és Úttörőház nagy­terme. 10 órakor kezdődött a próba. Mindent úgy kellett beállítani, ahogyan majd es­te az előadáson lesz, hiszen akkor már hangszalagra ke­rültek az elhangzottak. Délután 6 órakor Araczki János, a békéscsabai Városi Tanács elnöke ünnepélyes szavaival, végre megnyílt a fesztivál. A Bartók-centená­­riumról sem feledkeztek meg a háromnapos program ren­dezői, hisz a nyitóhangver­seny műsorával kapcsolódott az évfordulóhoz. Már a nyitó­­szám — Bartók Négy szlovák népdal vegyes karra és zon­gorára — is ezt mutatta, melyet a békéscsabai Bartók vegyes kar adott elő Rázga József vezényletével. Utánuk a román zenehagyományok ápolója, Grósz György kö­vetkezett, aki Kétegyházáról érkezett. Az őt követő zólyo­mi Tibor Koblicek maga ké­szítette népi hangszerével nagy sikert aratott. A nyitó­­hangversenyen még többen is felléptek, mintegy előre jelzve, lesz látnivaló az el­következendő két nap esté­jén, szombaton és vasárnap, amikor különböző nemzetisé­giek lépnek majd fel. Minap, szombaton délelőtt a Munkácsy Mihály Múzeum nemzetiségi néprajzi kiállí­tásán mutatkozott be a fesz­tivál csehszlovák, illetve ro­mán vendégművésze, Tibor Koblicek és Anite Tite. A délszláv, illetve német nem­zetiségi szereplők nem értek rá ezen a délelőttön, hiszen az ő műsorukat próbálták az ifjúsági házban. Így délután 1­6 órától zavartalanul foly­hatott a műsor, mely a sza­­konyfalui Mákos zenekar bemutatkozásával kezdődött. Őket a két horvátzsidványi szereplő, Brigovits Marietta és Brigovits Anikó követte, menyasszony-búcsúztatóval, és más lírai dalokkal. A kópházi tamburazenekar fiatalos lendületével bűvölte el a közönséget. Nem csoda,­­ hiszen az együttes átlagélet­­kora 17 év. Még náluk is fiatalabbak, általános isko­lások voltak a Jugoszláviá­ból érkezett Mira Mamuzicz és Irenka Tumbas. Műsoru­kat jugoszláv vendégművész, Stevan Prcic-Baca tambura­­játék­kal színesítette. A dél­szláv­­ bemutatkozás talán leghangulatosabb része a garai bunyevác énekkettős fellépte a Krékity István ve­zette zenekarral. A műsor második részében pesthideg­kúti, farkasgyepűi, pusztavá­­mi, herendi, illetve mohácsi szereplők léptek fel többek között, de nagy sikert­ ara­tott a Német Demokratikus Köztársaságból érkezett Thüringische Spielleut együttes is. Másnap, vasárnap délelőtt az előző esti nemzetiségek képviseletében a Vasutasok Szakszervezete Művelődési Házában lépett fel az úr­kúti énekhármas német, a garai bunyevác zenek­ar és énekkötős pedig délszláv műsorral. Érdekes színfoltja volt a fesztiválnak a vasár­nap délelőtti Kossuth téri fellépés. A dunabogdányi ön­kéntes tűzoltóegyesület fú­vószenekara adott térzenét.­ Este, mint a korábbi napo­kon is, hangszóróval csalo­gatták ismét a közönséget az ifjúsági ház előtt, a 6 óra­kor kezdődő román műsorra. A fellépők sorát a battonyai népdalkor nyitotta, majd a kétegyházi Árgyelán Péterné és Simonka Tivadar lépett színre. Ugyancsak Kétegyhá­záról érkezett ifjabb Bandu­­la János, aki lassú, mulató dallamokat és táncdalokat csalt ki furulyájából. A ro­mán nemzetiségiek műsorá­ból nem maradhattak ki a méhkeréki szereplők sem, de föllépett rajtuk kívül a be­­dői népdalkör, valamint a romániai énekes, Anuta Tite. A vasárnap esti műsor má­sodik­ részében a szlovák nemzetiség legjobb énekesei, hangszeres szólistái, illetve népdalkörei mutatkoztak be. Hogy a háromnapos feszti­vál jó hangulatban zajlott, bizonyították a bemutatókat követő nemzetiségi tánchá­zak, melyeken alig maradt ülve vendég. Este 10-ig ment a vigalom. A rádiós felvételek tehát elkészültek, s hogy felidéz­hessük e három nap hangu­latát, április 29-én a Kossuth adót, április 30-án, valamint május 1-én, 2-án és 3-án a Petőfi adót kell megkeres­nünk a rádióban, s már hallhatjuk is G. Mezei Má­ria műsorvezető szavait, s az ezt követő nemzetiségi zenét. Nagy Ágnes A garai bunyevác énekkettős jó hangulatot varázsolt a színpadra a zenekarral Mira Mamuzic és Irenka Tumbas Jugoszláviából érkeztek Grósz György a román ének­hagyományokat ápolja Fotó: Gál Edit ■KIWJKffM KÉPERNYŐ Úgy tűnik, mintha... Feyér Zoltán, „A Hét­gyerekek” egyike mondta vasárnap este hellyel-közzel humorosan: az özönlő infor­mációkat úgy is lehet cso­portosítani, hogy van jó hír és van rossz hír. Nos, a fia­tal műsorvezető ezzel a tévé hétvégi műsorairól is — akaratlanul — véleményt, ítéletet mondott. Jó volt az általában mindig ötletesen és körültekintően szerkesz­tett Szombat esti filmkoktél, s abban is a „nagy ajándék” az egyre sokasodó dzsessz­­rajongóknak Oscar Peterson és barátai ötven percig szó­rakoztattak bennünket a le­hető legmagasabb színvona­lon. Aztán jó volt, hogy lát­tuk a francia­­ film kicsit szentimentalista alkotását, de két csodás színésszel, Picco­­lival és Schneiderrel vasár­nap este. És jó volt a dél­előtti Szünidei matiné össze­állítása is — végre! Meg A Hét is, bár a trióvá bő­vült műsorvezetés mintha megmerevítené, a korábbi el­várt magabiztosságot aka­ratlanul is óvatos tapogatód­­zássá tenné a megnövelt lét­szám. .Lehet, hogy „A Hét­gyerekek” hamar felnőnek, így is, úgy is ... Dehát a rossz hírek ... Két vetélkedő is esett erre a hét­re, a végére. Az amúgy is erőtlen programú pénteki műsorba, a kettes csatorna programjába illesztették az önmagában szellemes „A fe­le sem igaz!” újabb fordu­lóját. Az egyik „hazudós­igazmondó” Szegő András, a Képes Sport munkatársa volt. Nos, nem vele, nem szereplésével, nem is a mű­sorral, hanem a közvetítés­sel van baj. Akárcsak a szí­nes tévét osztogató vasárnap esti Lehet egy kérdéssel több? esetében. Mert érte­lemszerűen azt hisszük mi, nézők, hogy a versenyzők akkor és másodpercnyi azo­nossággal izzadnak és verse­nyeznek a budapesti stúdió­ban ... De a pénteki vetél­kedés után kiderült: nem­csak a kérdésekre adott né­mely válasz, hanem ez az azonosság is valótlan. Hi­szen a műsort követően fel­tették az egy órával azelőtt lezajlott göteborgi birkózó­verseny videoszalagját, amelyről ismét Szegő András szólalt meg ... Úgy tudom, Svédországból fél óra alatt nem lehet a pesti tévéstúdió­ba érni... Ez az eset is meggyőzött bennünket ar­ról, hogy valami „sumáko­lás” van. No, nem azért, hogy ne felvételeket játsza­nak le! így biztonságosabb, kétségtelenül. Csak ne „ver­jenek át” bennünket. Ez így részben illúziórombolás (mert vetélkedőről, a mi szurkolá­sunkról, együttgondolkozá­­sunkról is szó van), részben kisebb fokú, de mégis csak csalás. Ha bevallotta volna a tévé, kevesebb „rossz hír” kategóriájú műsor lett volna ezen­ a hétvégén is. (nemesi) MM MŰSOROK KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Véges Föld, véges­­ ener­giaforrások — avagy in­dokolt-e az optimizmus? (ism.) 8.57: A koldusdiák. 9.44: Rímek és ritmusok. 10.05: MR 10—14. 10.35: Szovjet fúvószene. 11.00: Kamarazene. 11.39: A Balogh család. 12.35: Törvénykönyv. 12.50: Hangverseny délidőben. 13.45: Nóták. 14.13: Kóruspódium. 14.40: Élő világirodalom. 15.10: Holnap közvetítjük. . . 15.28: Nyitnikék. 16.05: Nóták. 16.22: Új kamarazene-felvétele­inkből. 17.07: Mozgásterek. 17.32: Young: Lenn a folyónál. 17.45: A Szabó család. 19.15: Mindenki zeneiskolája. 20.05: Közügyek — felsőfokon. 20.45: Népdalok. 21.05: Húszas stúdió. 22.20: Amiről Amerika beszél. 22.30: Operaáriák. 22.51: Késő este. 23.01: Wilhelm Furtwängler hang­versenyfelvételeiből. 0.10: Dobsa Sándor táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének ének­kara énekel. 8.20: Vonzások és változások. 8.33: Társalgó. 10.00: Zene délelőtt. 12.25: Gyermekek könyvespolca. 12.33: Melódiakoktél. 13.30: Éneklő Ifjúság. 14.00: Kettőtől hatig . . . 18.00: Tip-top parádé. 18.33: Népdalok. 19.23: „Játékok számítógéppel.” 19.33: Csak fiataloknak! 20.33: Tizenkét szék. 20.58: A hanglemezbolt könnyű­zenei újdonságai. 21.20: Népszerű dallamok. 22.20: Nóták. 23.15: Kerekes János szerzemé­nyeiből. III. MŰSOR 9.00: Zenekari muzsika. 11.05: Liszt: Missa choralis. 11.39: Kamaramuzsika. 12.30: Csajkovszkij operáiból. 13.30: A Four Tops együttes fel­vételeiből. 14.00: A kegyetlen város. 14.31: Zenekari muzsika. 15.32: Jerome Rose Liszt-műveket zongorázik. 16.22: Labirintus. 16.37: Tell Vilmos. 17.30: Harminc perc alatt a Föld körül. 18.00: Szimfonikus zene. 19.35: Hangverseny Sztravinszkij és Bartók műveiből. Közben: kb. 20.15: A bányászmérnök akadé­mikus. Kb. 20.35: A hangverseny közvetítés folytatása. Kb. 21.20: Dzsesszfelvételekből. 21.46: Modern írók portréi. 22.06: A munkadal — Szántás­vetés. SZOLNOKI STÚDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Örökzöld melódiák. 17.20: Munkásélet. Merza Jenő műsora 17.45: A tiszafüredi általános is­kolai kórusok énekelnek, a tiszaroffi Rab István fu­rulyázik és citerázik. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Bródy János énekel. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 8.00: Tévétorna. 8.05: Iskolatévé. Földrajz. (Ált. isk. 7. oszt.) (f.-f.) 9.15: Osztályfőnöki óra. (Közép­­iskolásoknak.) (f.-f.) 10.05: Földrajz. (Ált. isk. 5. oszt.) (f.-f.) 10.35: Magyar nyelv. (Ált. isk. 2. oszt.) 10.50: Stop! 11.00: Óvodások filmműsora. 11.20: Bélyegvilág. (ism.) 14.15: Iskolatévé. Stop. (ism.) 14.30: Magyar nyelv, (ism.) 14.40: Földrajz (Ált. isk. 5. oszt.) (ism., f.-f.) 15.15: Földrajz. (Ált. isk. 7. oszt.) (ism., f.-f.) 15.50: Napköziseknek , szakkö­röknek. 16.00: Mindenki iskolája. Föld­rajz, (f.-f.) 16.30: Kémia, (f.-f.) 17.05: Hírek, (f.-f.) 17.10: Balthazár professzor. 17.20: Reklám, (f.-f.) 17.25:­Forduljon hozzám! 17.50: Harminc éves az Állami Népi Együttes, (f.-f.) 18.20: ,,Talán eltűnök hirtelen.” (f.-f.) 19.05: Reklám, (f.-f.) 19.15: Tévétorna. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Játék három percben. 20.05: Madame Bovary. 21.00: Stúdió ’81. 22.00: Bűn. 23.15: Tv-híradó 3. II. MŰSOR 20.00: Autó-motorsport. 20.20: Személycsere. 21.20: Tv-híradó 2. 21.40: Reklám, (f.-f.) 21.45: A félelem. (f.-f.) BUKAREST 16.05: Iskolatévé. 17.15: Fiatalok klubja. 18.00: Úttörőhíradó. 18.50: A legkisebbeknek. 19.00: Tv-híradó. 19.25: Gazdasági figyelő. 19.45: Az egészséges életmód. 20.05: Álmatlan éjszakák. Al. Voitin drámája. 22.05: Tv-híradó. BELGRÁD, I. MŰSOR 17.10: Tv-napló. 17.30: A törpéknek fogalmuk sincs. 18.30: Az asztalitenisz VB ünne­pélyes megnyitása. 20.00: Együtt — belpolitika. 21.05: Házi mozi: Először férj­nél. II. MŰSOR 17.15: Iskolai műsor. 18.00: Művelődési adás. 18.45: A JKSZ története. 19.15: Szóljon a zene. Iíf.27: Ma este. 20.00: A legfontosabb a szere­lem. 20.55: Dokumentumsorozat. 22.00: Források. SZÍNHÁZ jutalomjáték Békéscsabán 19 órakor. Blaha­­bérlet. MOZI Békési Bástya: 4 és 6 órakor: Zorró. 8 órakor: Egy egészen ki­csi kispolgár. Békéscsabai Sza­badság: de. 10 és du. 4 órakor: Start két keréken, 6 és 8 órakor: A papa mozija. Békéscsabai Terv: Orvosság a félelem ellen. Gyulai Erkel: Sokat akar a szarka. Gyulai Petőfi: 3 és 5 óra­kor: Münchhausen báró csodála­tos kalandjai, 7 órakor: Rally. Orosházi Béke: Blöff. Orosházi Partizán: fél 4 órakor: Kérek egy elefántot, fél 6 és fél 8 óra­kor: Sógorok, sógornők. Szarva­si Táncsics, 6 órakor: Vámmen­tes házasság, 8 órakor: Közép­iskolai filmklub, 22 órakor: Woyczek.

Next