Békés Megyei Népújság, 1982. május (37. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-09 / 107. szám

1982. május 9., vasárnap Hol a hiba? Orosházán a GELKÁ-hoz bevittem a lemezjátszómat — amely nem garanciás — javításra. Azóta legalább négyszer érdeklődtem, hogy mikor lesz készen. Mindig azt a választ kaptam, hogy még nincs kész, körülbelül egy hét múlva lehet érdek­lődni. Lassan már három hónapja várok, de még min­dig reménytelenül. Legutóbb azt válaszolták, hogy már nincs előtte másik a listán,­­s talán a jövő héten (május elején) készen lesz. Ez az eset nagyon feldühített, s ezzel nem vagyok egyedül. Mindenesetre egy tapaszta­lattal gazdagabb lettem, máskor maszekkal javítta­tom meg, nekik érdekük, hogy jól és gyorsan megja­vítsák. Dézsi Erika, Orosháza ♦ A megjavított lemezját­szót azóta már megkapta ol­vasónk, aki ilyen hosszú vá­­rakozás után joggal vált tü­relmetlenné. Egyébként vé­leményünk szerint helyesebb lenne, ha ilyen esetben a szolgáltató egység értesítené a tulajdonost arról, hogy el­készültek a javítással. (Per­sze, elfogadható határidőn belül.) Akkor nem kellene — bizonytalan ígéretek alap­ján — hetente eljárni a szer­vizbe. Nem emberi Megdöbbentő esetről számol be levelében szerkesztősé­günknek egyik békéscsabai olvasónk: „Azért vetemedtem er­re a tőlem szokatlan, és ez ideig még nem tapasztalt véle­ménynyilvánítási formára, mert amiről írni fogok, annyira felháborított, hogy úgy érzem, nagyobb nyilvánosságot kí­ván. Április 24-én Békéscsabán, a Haán Lajos téren egy fér­fi agyonvert egy kutyát. S tette ezt azoknak a gyerekeknek a szeme láttára, akik oly nagy­ szeretettel foglalkoztak a vö­rösesbarna, kóbor kiskutyával. Etették, gondozták, pajtásuk­ká fogadták. A férfi talán megirigyelte a szeretetet a kisku­tyától, megrugdosta az orrát, mire a jószág a tőle természe­tes módon megharapta. Ezzel elérte, amire irritálója számí­tott, azaz okot szolgáltatott annak — ki tudja, ki ellen fel­gyülemlett — indulata levezetésére. Megkezdődött a hajsza, és mert a kutya nem akart elpusztulni, elszaladt. Erre a fér­­­­fi megkérte az egyik kislányt, hogy hívja magához a kutyát, ígérve, hogy nem bántja. A gyermeknek engedelmeskedő jó­szágnak ezután, a férfi egy vasrúddal eltörte a gerincét, majd a menekülni már nem tudó állatot módszeresen agyonverte. Mindezt a Haán Lajos téren játszó gyerekek szeme láttára. Végül, mint aki jól végezte dolgát, a kimúlt állatot a házak közti fűre dobva távozott. Négylábú barátjukat a gyerekek temették el. Mindehhez csak annyit kívánok hozzátenni, hogy sem ku­tyatenyésztő, sem állatvédő nem vagyok, de úgy vélem, hogy gyermekeink nevelését, emberré válását személyes példánk­­kel segíthetjük legjobban. De ehhez emberként kell visel­kedni." „Látványosság” Ez a vigasztalan látvány fogadja mindazokat, akik Csorvás­­ról Orosházára tartanak a 47-es főútvonalon. Alighogy el­hagyjuk Csorvást, jobbról ott díszük több tekintélyes mére­tű szemétdomb, ráadásul a kocsiszám kihordott hulladék egy részét vígan kergeti a szél árkon-bokron át, így bőven jut belőle a főútvonal két szélére is. Az igaz, hogy valahol el kell helyezni a szemetet, hulladékot, de éppen itt, és éppen így? • • • Fotó: Veress ,Erzsi Visszhang . ..Sok a sóder" című rova­tunkban április 25-én közzétett olvasói levélre az Alföldi TU­­ZEP Vállalat 301-es számú bé­késcsabai telepének vezetője a következőket írja: ..Vállalatunk igyekszik a vevők részére mi­nél több szolgáltatást nyújtani. A sóder előjegyzés alapján való házhoz szállítása is ennek egy része, így megkíméljük vevőin­ket a fuvarozás tortúráitól. Ve­vőnk előjegyzés alapján meg­rendelte a sódert, amit a címé­re kiszállítottunk. Mivel a va­gonból ez volt az utolsó szál­lítmány, a fuvarozó járművön két köbméternél több volt, a fu­varos felajánlotta, hogy ameny­­nyiben szüksége van rá, a két köbméteren felüli mennyiséget is átadja vevőnk részére. Ve­vőnk úgy nyilatkozott, hogy nem veszi át a megrendelt só­dert, mert még nincs szüksége rá, nem gondolta, hogy ilyen hamar megérkezik, fuvarosunk­nak azt mondta, hogy vigye a Gyár utca 29. szám alá, ott át­veszik. Vevőnk telepünket nem ke­reste fel információ végett, így téves és alaptalan vádakkal il­leti vállalatunkat. Idézem: ..az agyagot is sódernak számolják el. Jó lenne az illetékesnek el­lenőrizni, hogy a kiszállított mennyiség egyezik-e azzal, ami papíron van". Válaszunk, hogy csak hivatalosan engedélyezett minőségű sódert forgalmazunk, főleg folyamit, melynek az agyagtartalma a legalacsonyabb. A szállítást a vagonokból a megrendelés alapján részszállí­tójegyen kiírjuk, a­ fuvaros csak hivatalos mérlegelés után, a részszállítóhoz csatolt mérleg­jegy alapján szállíthat a vevő részére, mely okmányok alap­ján számlázzuk a kiszállított mennyiséget, így téves számlá­zás nem történhet, csak a va­lóságnak megfelelő. Sajnáljuk, hogy levélírónk nem pontosan tájékoztatott ben­nünket az esetről, arról ugyan­is nem írt, hogy a megrendelt sódert sem vette át, mondván, hogy még nincs szüksége rá, nem gondolta, hogy ilyen ha­mar megérkezik. Olvasóink le­veleinek mindenkor szívesen adunk helyt, de kérjük, ponto­san, a valóságnak megfelelően tájékoztassanak, hiszen csak így tudunk érdemben foglalkozni a panaszos ügyekkel, és csak hi­teles tények, adatok alapján várhatjuk el az illetékesek in­tézkedését. Szerkesztői üzenetek Gál Lajos, Gyomaendrőd: A Szarvasi városi és járási Rendőrkapitányság tájékoz­tatása szerint olvasónk a gyalogosokra vonatkozó sza­bályok , betartásával közle­kedhet a kézikocsival közúti forgalomban, tehát a gyalog­járdán is. G .y. Fazekas Istvánná, Körös­­tarcsa: Férje az alakulatnál, ahol katona volt, rossz cí­met adott le, ezért nem kapta meg időben levél­írónk az öszeget. A pénzt egyébként azóta már a he­lyes címre postázták.­ ­. Benedek Andrásáé, Szeg­halom: Azt javasoljuk, hogy forduljon a munkaügyi dön­tőbizottsághoz, az ügy rész­leteit ugyanis nem ismerjük, konkrét választ adni nem tudunk. A felmondási idő egyébként mindenképpen megilleti, és amennyiben le­dolgozza, úgy az eddigi mun­kakörben és munkabeosztás­ban teheti.­­!4 ... Rúzsa Mihály, Méhkerék: A termelőszövetkezetben le­dolgozott 15 év után akkor számíthat jutalomra, ha azt a termelőszövetkezet alap­szabálya magába foglalja. *14 »»» Szűcs Károly, Orosháza: Levelét elküldjük a mezőko­­vácsházi Nagyközségi Ta­nácsnak, s a válaszról majd értesítjük. Kisgyerek — kis fagyi? „Nem a 3 forint miatt teszem szóvá az ügyet — panaszolja Gaál Lász­lóné békéscsabai olva­sónk — hanem azért, mert ar­ról beszélünk, neveljük szépre, jóra a gyerekeket, és közben olykor egészen mást tapasztal­hatnak." Röviden az történt, mégpedig április 24-én, egy szombati na­pon, kora délután Békéscsabán, a Tanácsköztársaság útja—Irá­nyi utca sarki büfé fagylaltozó­­jánál, hogy olvasónk kisfia, be­dobván a 3 forintot a persely­be, olyan kis adagot kapott, hogy ez feltűnt édesanyjának, aki mögötte állt a sorban. Szó­vá is tette a dolgot, mire a fagylaltgépnél ülő kiszolgáló mérgesen a kenyeresmérlegre tette a fagyit, ami tölcsérrel együtt 9 deka volt. Újabb mé­­rges egy levélmérlegen — ez meg 7 dekát mutatott! A fagyi köz­ben olvadt, a kiszolgálónő amúgy is kevés türelme pedig végképp elfogyhatott, mert nem éppen udvariasan nyomta a „kellemetlenkedő" vevő kezébe a két mérleget megjárt cseme­gét, mondván: „na itt van, vi­gye a fagylaltját." Három forintért — igaza van olvasónknak — 100 gramm fagy­lalt jár. Se több, se kevesebb. Kicsiknek és nagyoknak egy­aránt. És persze, udvariasság, mert tévedni is lehet — de ak­kor illik legalább gyorsan hely­rehozni a hibát. A hónap rendeletei jogszabályt alkottak a jog­alkotásról. Az országgyűlés tavaszi ülésszakának határo­zata a Magyar Közlöny áp­rilis 2-i számában jelent meg. A jogalkotás tovább­fejlesztése érdekében a par­lament egyebek között el­határozta, hogy fokozni kell az országgyűlés törvényal­kotó tevékenységét. Ma már jogos kívánalom, hogy ne csak az új törvények meg­alkotásáról döntsön a parla­ment, hanem a korábbi tör­vények jelentős vagy átfogó módosításáról is. Elő kell se­gíteni a határozat­ szerint, hogy növekedjen a parla­menti bizottságok szerepe a jogszabály-előkészítésben, valamint a magas­ szintű jogszabályok végrehajtásá­nak ellenőrzésében is. Gya­koribbá, szélesebbé, tartal­masabbá kell tenni a társa­dalmi vitákat, eredményei­ket pedig jobban hasznosíta­ni kell. Még szervezettebb és hatékonyabb jogpropagan­dára lenne szükség annak érdekében, hogy az állam­polgárok megismerjék, gya­korolják jogaikat, teljesítsék kötelességeiket, törvénytisz­telő emberekként éljenek és dolgozzanak. Az országgyűlési határozat szellemében tekintsük át röviden a legközérdekűbb áprilisi jogszabályokat. A Magyar Közlöny ápri­lis 15-i számában jelentek meg azok a részletes előírá­sok, amelyek a már közis­mert hatósági árintézkedé­sekkel kapcsolatosak. A táv­fűtés, a melegvíz-ellátás, a háztartási célú városi- és földgázszolgáltatás díjának, valamint az egyes tüzelő­anyagok kereskedelmi eladá­si árainak módosításáról szóló rendelkezések mellett ebben a közlönyben talál­hatják meg az érdeklődők azt a minisztertanácsi rende­letet is, amely — az ár­emelések kompenzálására­l— egyes nyugellátások kiegé­szítéséről, valamint a ház­tartási pótlék összegének felemeléséről intézkedik.­­ Szintén köztudott, hogy a kormány új rendeletet adott ki a gyermekgondozási se­gélyről, sőt már megjelent ennek egészségügyi minisz­teri végrehajtási utasítása is. Ezek a rendelkezések, ame­lyek a Magyar Közlöny ápri­lis 16-i számában láttak napvilágot, május elsején léptek hatályba. Jelenleg már tehát a gyest a gyer­mek egyéves korának betöl­tése után az anya helyett a vele közös háztartásban élő apa is igénybe veheti. A szülő a segély teljes összegének folyósítása mellett a gyer­mek másfél éve kora után munkát vállalhat, feltéve, ha a munkavégzés havi átlag­ban a napi négy órát nem haladja meg. A segély összege az első gyermek után 800, a máso­dik után 900, a harmadik és minden további gyermek után pedig ezer forint. A mezőgazdasági szövetkeze­tek tagjainál, a közös mun­kában részt vevő családta­goknál, valamint a mezőgaz­dasági szövetkezetben mun­kaviszonyban dolgozó sze­mélyeknél ugyanezek az ösz­­szegek hatszáz, nyolcszáz, il­letve kilencszáz forint. Lé­nyeges tudnivaló, hogy ha több gyermek után jár a se­gély, és közülük az egyik meghal, vagy elkerül a csa­ládtól (például örökbefoga­dás, állami gondozásba vé­tellel), akkor mindig az ala­csonyabb összegű gyest kell megszüntetni, függetlenül attól, hogy a gyermek há­nyadik volt. Teljesen más téma, de szintén sokakat érdekelhet az a kormányrendelet, amely az árvízi szükségtározókról jelent meg a közelmúltban. A Minisztertanács a lakosság élete és javai, valamint a népgazdasági vagyon foko­zott védelme érdekében elő­írta, hogy azokban az ár­­vízvédelmi térségekben (öb­­lözetekben), amelyeknél az az árvízvédelmi művek az árvizek kellő biztonsággal történő levezetésére nem al­kalmasak, szükségtározókat lehet kijelölni. Azokat a tér­ségeket, ahol erre szükség van, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke határozza meg. Magának a szükségtá­rozónak a területét a helyi­leg illetékes első fokú víz­ügyi hatóság jelöli ki. Arra kell törekedni, hogy ezek a tározók elsősorban nem la­kott, üzemekkel be nem te­lepített, mező- és erdőgazda­sági szempontból gyengébb minőségű területre kerülje­nek. Az építésügyi hatósá­gok az érintett területekre telekalakítási és építési tilal­mat (korlátozást) rendelnek el, s ezt az ingatlannyilván­tartásba is be kell jegyezni. A szükségtározó igénybevé­telét az OVH elnöke, illet­ve az árvízvédelmi kormány­­biztos rendelheti el. Április havi jogszabály­összefoglalónk nem lenne teljes, ha nem utalnánk azokra a rendelkezésekre, amelyek a vállalatok, szö­vetkezetek szerződéses fe­gyelmével, a gazdasági te­vékenység jogi megregulázá­­sával kapcsolatosak. A kor­mány rendelete általában felemelte a szerződésszegés esetén fizetendő kötbérek mértékét. A Minisztertanács külön rendeletet adott ki a vállalkozással és a szállítási szerződésekkel kapcsolatos versenytárgyalásról, amely nyilvános és zárt körű is le­het. A részvétel bánatpénz letétbe helyezéséhez köthető. A versenytárgyalást a szol­gáltatás egészére vagy egyes részeire is meg lehet hir­detni, s az két fordulóban is lebonyolítható. Ez a rende­let július elsején lép majd hatályba. A kormány felha­talmazta a pénzügyminisz­tert, hogy az érdekeltekkel egyetértésben határozza meg a vállalkozási és szállítási szerződéseknek azt a körét, amelyben kötelezővé teszik a versenytárgyalások kiírá­sát. D. A. Mai műsor KOSSUTH RÁDIÓ 7.23: „Vadat és halat, s mi jó falat. . . ” 8.05: Öt kontinens hét napja. 8.21: Népdalok. 9.00: Rádiómagazin. 10.03: Kenderke. 10.44: A Magyar Rádió és Tele­vízió gyermekkórusa éne­kel. 11.00: Vasárnapi koktél. 12.05: Harminc perc alatt a Föld körül. 12.35: Édes anyanyelvünk. 12.40: Történetünk a történelem­ben. 12.50: Operaáriák. 13.19: Így láttam Kodályt. 13.50: Daloló, muzsikáló tájak. 14.30: Beszélgetés a gazdaságról. 15.05: Művészlemezek. 16.00: Bankett Blitvában. 17.05: A Csehszlovák Köztársa­ság nemzeti ünnepén. 17.35: A zeneirodalom remekmű­veiből.­18.40: Eljött a tavasz. 19.49: Cigánydalok. 19.57: Zenemúzeum. Közben: 20.56: Nemzetségem földje. 21.16: A Zenemúzeum folytatása. 22.10: Tudósítás az ökölvívó VB- ről. 22.25: A Magyar fúvósötös felvé­teleiből. 22.45: Húsvét a Rózsák terén. 23.00 : Dzsessz kaleidofónia. 0.10: A Monseratti kórus gre­gorián dallamokat énekel. PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Népszerű muzsika a korán kelőknek. 7.00: A római katolikus egyház félórája. 7.30: Vasárnapi muzsika. 8.05: A Nyitnikék postája. 8.50: Leselkedő magány. 9.05: Mit hallunk? 9.30: Magnóról magnóra, (ism.) 10.15: Operettdalok. 10.50: A Rádió Kabarészínházá­nak III. humorfesztiválja, (ism.) 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.00: Marcipáncica meg az oroszlánság. 14.00: Ha még nem tudná . . . 14.35: Táskarádió. 15.35: Poptarisznya . . . 17.29: A küszöbön. 18.35: Útközben — hazafelé. 20.00: A vasárnap sportja. Totó. 20.35 : Cannes előtt. 20.55: Népdalest. 21.55: Rip van Winkle. 22.30: Barátság slágerexpressz. 23.10: Tudósítás az ökölvívó VB- ről. 23.25: Szimfonikus könnyűzene. III. MŰSOR 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb-horvát nyelvű műso­ra. 7.30: A pécsi körzeti stúdió né­met nyelvű műsora. 8.11: Komoly zenei zsákbamacs­ka. 9.45: Új operalemezeinkből. 10.15: A pori dzsesszfesztivál fel­­­­vételeiből. 10.45: Öt kontinens hét napja. (ism.) 11.06: Csengery Adrienne és Malcolm Bilson hangverse­nye. 12.30: Reneszánsz kórusmuzsika. 12.55: Kis magyar néprajz. 13.03: Műsorismertetés. 13.05: A Weather Report felvéte­leiből. 13.35: Szimfonikus zene. 14.59: Félelem nélkül élni. 16.00: Nagy mesterek kamaraze­néjéből. 17.29: Népszerű énekegyüttesek felvételeiből. 18.02: Donizetti-ciklus. 20.08: Népdalok. 20.30: Hi-Fi varieté. 21.30: Haláltánc. (ism.) Közben: 22.34: Hanglemez­eK. 22.37: A dráma folytatása. SZOLNOKI STÚDIÓ 8.30: Szlovák nyelvű műsor. Szerkesztő: Mács Ildikó. 9.00: Műsorismertetés — Hírek — Alföldi lapszemle — Programajánlat. 9.10: Nyeregben. Zenés riport­műsor a lovassportról. Ri­porter :­­ Cseh Éva és Zen­­tai Zoltán. Szerkesztő: Vá­gási Kálmán. 9.58—10.00: Műsorelőzetes. 19.00—19.30 : Sport és muzsika. Szerkesztő: Kutas János. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 8.20: Tévétorna, (ism.) 8.25: Mindenki iskolája. Kémia. (f.-f.) 9.00: Játsszunk bábszínházat! (ism.) 9.45: Varázsgömb. (ism.) 10.25: Reklám. (f.-f.) 10.30: Kutyák, macskák, gyere­kek. (ism.) 10.55: Hírek. (f.-f.) 11.00: A gyermekek békét akar­nak ! 13.35: 30 év legszebb népdalfel­dolgozásai. 13.55: A Közönségszolgálat tájé­koztatója. (f.-f.) 14.00: Pécsi Sándor-sorozat. Fe­jes Endre: Élő Klára — ballada, (ism., f.-f.) 14.45: Novákota András filmje: A természet játékai. 15.05: Reklám. (f.-f.) 15.10: A nagy verseny. 15.15: Műsorainkat ajánljuk! 15.40: Ejtőernyősök. 15.55: Vasas—Radnicski Beograd. Kézilabda női BEK döntő mérkőzés­ közvetítése. (f.-f.) A szünetben: Rek­lám. (f.-f.) 17.15: Penelope, (f.-f.) 17.25: Reklám. (f.-f.) 17.35: A Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzeti ünne­pe. 17.55: Lehet egy kérdéssel több? (f.-f.) 18.25: Reklám, (f.-f.) . 18.40: Tévétorna. 18.45: Esti mese. 19.00: A Hét. 20.00: Hírek, (f.-f.) 20.05: Ljubasa. 21.20: Telesport.­­ 22.40: Hírek, (f.-f.) II. MŰSOR 20.00: Hírek, (f.-f.) 20.05: Alfred Brendel Schubert műveiről. 21.00: Új idők új dalai, (f.-f.) 21.25: A Ribadien-szisztéma. BUKAREST 8.00: Iskolatelevízió. 8.40: Ember és egészség. 9.30: A zene örömei. 10.00: A falu életéből. 11.45: A gyermekek világa. 13.00: Hírek. 13.05: Vasárnapi album. 16.45: Riportfilm Csehszlovákiá­ról. 17.15: Telesport. 17.55: Ritmusok és dallamok. 18.10: Utazás a jövőbe. 19.00: Tv-híradó. 19.30: Május 19. — a függetlenség napja. Dokumentumfilm. 20.00: Irodalmi zenés-táncos mű­sor-összeállítás. 20.50: Románia ébredése. Román film. 22.10: Tv-híradó. 22.30: Hősi évszak. Zenés-táncos műsor. 23.00: Hírek. BELGRÁD, I. MŰSOR 9.06: Barázdák — faluműsor, utána gyermekműsor. 9.50: Hírek. (Zg) 10.00: Vasárnap délelőtt gyerme­keknek. (Zg) 11.30: Népi muzsika. (Bg) 11.58: Reklám. (Zg) 12.00: Földművelőknek. 14.00: Mozaik. (Bg) 14.45: Dokumentumriport. (Bg) 15.15: Ikonok. (Zg) 15.46: Gyermekszínészek: Hely a nap alatt. (Bg) 17.15: Túlnyomóan derült. (Bg) 18.55: Rajzfilm. (Zg) 19.21: Reklám. (Zg) 19.27: Ma este. (Zg) 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám. (Zg) 20.00 : A le nem igázott város. (Zg)

Next