Békés Megyei Népújság, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-30 / 179. szám
1983. július 30., szombat NAGYVILÁG Kádár János látogatása a Szovjetunióban Kis Csaba, az MTI hírmagyarázója írja: „A magyar és a szovjet fél teljes mértékben elégedett a tárgyalások eredményeivel.” A magyar pártos kormányküldöttség múlt heti, a Szovjetunióban tett hivatalos, baráti látogatásának eredményeiről ezt az igen tömör véleményt tartalmazza a vasárnap napvilágot látott közös közlemény. Kádár János, az MSZMP KB első titkára a látogatás során elhangzott utolsó beszédében, kijevi pohárköszöntőjében így fejtette ki ennek a mondatnak a tartalmát a magyar fél szempontjából : „Nagy megelégedéssel mondhatom. Utunk eredményes volt, megbízatásunkat sikerrel teljesítettük. Az egyetértés, a kölcsönös bizalom jellemezte megbeszéléseinket Jurij Andropov elvtárssal, és más szovjet vezetőkkel. Meggyőződésem, hogy tárgyalásaink, elvi megállapodásaink új lendületet adnak együttműködésünknek, hozzájárulnak kapcsolataink szintjének további fejlesztéséhez.” S még egy tömör, de rendkívül fontos értékelés ugyanebből a beszédből: „Tovább erősödött a magyar—szovjet barátság”. Különösebben nem szükséges elemezni ezeket a megállapításokat. Tartalmukról részletesebben szólt Kádár János moszkvai sajtókonferenciáján. A magyar küldöttség vezetője mindenekelőtt az egyetértést, a tárgyalások nyílt, elvtársi légkörét emelte ki, azt, hogy egyetlen alapvető kérdésben sem volt árnyalatnyi nézetkülönbség sem a két fél között. Külön is szólt arról, hogy Jurij Andropov személyében régi baráttal tárgyalt — márpedig a régi barátok kevés szóból is könnyen megértik egymást, s anélkül, hogy ezt a kapcsolatot — szavai szerint — „misztifikálnánk”, kétségkívül még inkább megkönynyítette a munkát, a közös álláspontok kialakítását. A kétoldalú kapcsolatokról számos elvi megállapodás született — ezek részleteit természetesen még pontosan ki kell dolgozni. Az együttműködés legfontosabb területe kétségkívül a gazdaság, s erről külön is szólni kell. A látogatás során a magyar vezetők többször is aláhúzták: Magyarország számára meghatározó jelentősége van a megbízható, hosszú távú és széles körű gazdasági együttműködésnek, amely lényeges tényezője hazánk gazdasági stabilitásának — annak is, hogy a jelenlegi nehézségeket leküzdhessük, de annak is, hogy hosszú távra szólóan tudjuk kidolgozni gazdaságunk fejlesztésére vonatkozó elképzeléseinket, terveinket. A népgazdasági tervek egyeztetése, a konkrét gazdasági megállapodások megkötése, ezen belül különösen a legkorszerűbb iparágak fejlesztésére vonatkozó szerződések létrehozása ebbe a keretbe illeszkedik. Az együttműködés bővítése számos más területen is meggyorsul a moszkvai látogatás után. Igen figyelemre méltó például, hogy megállapodás jött létre a konzultációk, a tapasztalatcserék bővítéséről minden területen, a gazdasági, a politikai, az ideológiai munka területén is. A szovjet partnerek élénk érdeklődést tanúsítanak a magyar tapasztalatok iránt, s ha e tapasztalatokban, amint erre Kádár János utalt a sajtókonferencián, találnak alkalmazható, az nagy örömünkre szolgál. Természetesen éppúgy használják hazánkban is a Szovjetunió tapasztalatait számos téren. Az pedig, hogy közös álláspontunkat a konzultációk kiszélesítésével alakítjuk ki az élet minden területén, még szorosabbá teszi a kapcsolatokat. Külföldön talán a legnagyobb figyelmet a nemzetközi kérdésekkel kapcsolatos tárgyalások, megállapítások keltették. Alighanem alaposan félreértik az ezzel kapcsolatos megbeszélések, közlések lényegét azok a nyugati kommentátorok, akik csak az eurorakéták telepítésével kapcsolatos közös állásfoglalásra, az amerikai lépésre adandó válasz problémájára próbálják koncentrálni a figyelmet. Magától értetődő, hogy az ilyen veszélyes következményekkel járó lépésről szó volt a moszkvai megbeszéléseken, de állásfoglalásaiban mind Jurij Andropov, mind Kádár János nem az esetleges válaszlépések tartalmát, mikéntét húzta alá, hanem azt, hogy korántsem tekintik végzetszerűen elkerülhetetlennek a megállapodás elmaradását, változatlanul lehetségesnek tartják a megegyezést, mindenekelőtt a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének prágai nyilatkozata, illetve a hét szocialista ország párt- és állami vezetőinek júniusi moszkvai állásfoglalása alapján. Andropov utalt Madrid példájára: nagyon nehéz politikai csatában, erőteljes vitákban sikerült végül is elfogadható megállapodásra jutni. Kádár János pedig a Kremlben elmondott pohárköszöntőjében így összegezte hazánk álláspontját: „A Magyar Népköztársaság a szocialista országokkal együtt abban érdekelt, hogy csökkenjen a nukleáris háború veszélye, ne kerüljön sor a fegyverkezési verseny új fordulójára, és mérséklődjön a katonai szembenállás szintje... A helyzet bonyolultsága ellenére valljuk, hogy megvannak a lehetőségek a legfőbb veszély elhárítására. Szilárd meggyőződésünk, hogy ez a megállapítás nem csupán óhaj, hanem reális, elérhető cél". KHUUK Tiltj Mongóliai képekben Mongóliában igen nagy a szerepe az állat A mongol nép nagy gonddal őrzi, ápolja hagyótenyésztésnek. A hazánknál tizenhétszer nagyobb mányait. Ezek közé tartozik az íjászverseny is, szocialista ország területén mintegy 24 millió ál- amelyen idősebbek és fiatalok egyaránt szívesen latot tenyésztenek. A képen: az ország északírén vesznek részt. A képen: néhány versenyző széltől tevekaraván szállítja a fát az ipari központokba. Mongóliában az utóbbi években gyorsan fejlő- Ma már korszerű gépekkel készítik a híres népi dört a könnyűipar. Ez a kép a főváros, Alanda- lábbelit, a gutult, a gyártási mód azonban soktor egyik modern textilgyárában készült sok évszázadra tekint vissza. A képen egy gutult meóznak (Fotók: MTI Külföldi Képszolgálat — KS) Város az „Arany háromszögben” Az „Arany háromszög” néven ismert térség fővárosának is mondják a Thaiföldi Chiang Mai-t, de nevezhetnénk akár „ópiumvárosnak” is a kábítószercsempészet egyik legjelentősebb ázsiai központját. A gyanútlan turista számára csupán a mákgubóval díszített emléktárgyak jelzik, hogy a Thaiföldi, burmai és laoszi határ mentén elterülő „Arany háromszögbe” érkezett. Chiang Mai, az egykoron félreeső település a Burmától Kínáig húzódó végtelen erdőség egyik szélén az utóbbi tíz évben valóságos turistaparadicsommá nőtte ki magát. A gyógyszeripar számára is értékes alapanyagot adó mákot a város körüli hegyek lejtőin termesztik, az üzleteket pedig bent a városban kötik. Chiang Mai a Thaiföldön keresztül a tengeren túlra jutó heroin- és ópium-alapanyagok legjelentősebb közvetítő állomása, és a hatóságokat, a nemzetközi kábítószer-kereskedelem leküzdésével foglalkozó különleges brigádokat is beleértve, senki sem tudja pontosan, mennyi kábítószer-alapanyag áramlik át a városon. Az évi hatszáz tonnára becsült máktermés (a mákgubó tejnedvéből vonják ki a különféle alkaloidokat, a morfint, a nikotint és a papaverint) útját végigkísérő thaiföldi és külföldi titkosrendőrök szerint a narkokereskedelem ösvényei oly szövevényesek és titkosak, hogy könnyen megeshet: akit a külső szemlélő egyszerű utcaseprőnek vagy koldusnak vél, valójában valamelyik „nagymenőnek” dolgozik vagy maga is milliomos kábítószer-kereskedő. A város fekvése kedvező, rajta keresztül haladnak át a „hippiösvények”. Az ausztrálok általában az indonéziai Bali-szigete felől érkeznek, s Indiába, Nepálba vagy esetleg Európába mennek tovább. A másik irányból főleg francia, olasz és nyugatnémet fiatalok jönnek. Az amerikaiak mindkét irányból megszokott vendégek. Thaiföldi törvények szerint csak az állítható bíróság elé tiltott kábítószer-élvezet vagy -kereskedelem miatt, akinél kábítószert találnak. A fiatal külföldiek kedvelt helyén, a kínai étteremben angol nyelvű felírat sorolja fel a kábítószer-csempészésért kapható büntetéseket, a több éves elzárástól az életfogytiglani börtönig. Figyelmeztetik a turistákat: senkitől se vásároljanak kábítószert, mert az exotikus vakáció csaf véget érhet a rendőrségen. „Tisztelt Fejti Elvtárs." Fogadja a Július 19. Sandinista Ifjúsági Szövetség forradalmi üdvözletét olyan időszakban, amikor hazánk agresszorokkal szembeni védelme minden korábbinál nagyobb áldozatokat kíván népünktől. Népünk és ifjúságunk nevében szeretnénk megköszönni a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának azt a segítséget és szolidáris együttműködést, melyet szervezetük képviselői — Kelédi Gábor, Kemény Magdolna és Halász Tünde elvtársak nyújtottak. Az agresszió hozta nehéz körülmények között az elvtársak kitartással dolgoztak népünk javára, s olyan internacionalista szellemről tettek tanúbizonyságot, mely tovább erősíti szervezeteink közötti testvéri kapcsolatokat. Azzal a reménnyel búcsúzunk, hogy testvéri együttműködésünk a jövőben is fejlődni fog. Elvtársi üdvözlettel: Fernando Cardenal, a Sandinista Ifjúsági Szövetség főkoordinátor-helyettese” H ír a július 19-i újságokból: „A Nicaraguában járt ifjúsági brigád vezetőjének és két tagjának kitüntetéseket adományozott a KISZ KB Intéző Bizottsága, a nicaraguai gyógypedagógiai oktatás újjászervezéséért nyújtott segítségükért. Kelédi Gábor, a Siketek Általános Iskolája tanára, a KISZ Érdemérmet, Halász Tünde, a Fogócska utcai kisegítő iskola tanára és Kemény Magdolna, a Siketek Általános Iskolája tanára az Ifjúságért Érdemérmet kapta. A kitüntetéseket Fejti György, a KISZ KB első titkára adta át az ifjúsági szövetség székházában.” * * * Kerédi Gábor még beszélgetésünkkor is hitetlenkedik: — Nem számítottam erre a kitüntetésre. Szóltak, hogy menjünk be a KISZ KB-ba, gondoltam a nemzetközi kapcsolatok osztályán lesz megbeszélésünk. Valóban mindhármunk számára meglepetés volt az elismerés. — Mi volt az előzménye a köszönő soroknak, illetve a magas kitüntetésnek? — Idén tavasszal, pontosabban február 20.—június 1. között Nicaraguában jártunk a KISZ KB megbízásából. Lévén, hogy gyógypedagógusok vagyunk, feladatunk elsősorban pedagógiai volt. Feltérképeztük a gyógypedagógia jelenlegi helyzetét,milyen eredményeket értek el a forradalom győzelme óta eltelt három és fél év alatt. Küldetésünk másik fontos célja volt, hogy szakmai segítséget nyújtsunk a gyógypedagógia különböző területeinek továbbfejlesztéséhez. — Hogy alakult kinti programotok ? — Két hónapot az ottani minisztériumban töltöttünk és előadásokat tartottunk a hazai gyógypedagógiai helyzetről, a szelekciós rendszerünkről. Ezt követően négy iskolában tanulmányoztuk a helyi gyógypedagógiai oktatást, illetve igyekeztünk segítséget, módszertani útmutatót adni e munkához. A forradalom győzelme óta eltelt alig négy esztendő alatt Nicaraguában megszervezték az általános iskolai hálózatot, így a szellemi érzékszervi, illetve testi fogyatékos gyermekek részére — nagyobb körzetenként — intézeteket hoztak létre a néhai Somoza-kastélyokban, nagyobb épületekben. Ez a szelekciós munka még jelenleg is tart, sőt talán épp a rászorulók kiválogatása az, ami az egyik megoldatlan kérdés. Ezekbe a gyógypedagógiai iskolákba ugyanis, azokat a gyerekeket küldik, akikkel más iskolákban nem boldogulnak. — Milyen más segítséget tudtatok adni? — Sajnos, Nicaraguában nagy a szakemberhiány. Viszonylag sok a képesítés nélküli pedagógus, s a gyógypedagógiai osztályokban is azok a tanárok oktatnak, akik speciális képzésben nem részesültek. Éppen kintjártunkkor indult be egy gyógypedagógiai speciális tanfolyam, ez még mindig csak részképzést ad, tehát a nálunk már bevált gyógypedagógiai főiskolai szintű képzés bevezetése még hátra van ebben a közép-amerikai országban. A legtöbb szakember, aki mégis valamiféle gyógypedagógiai ismerettel rendelkezik Costa Ricában vagy Panamában szerzett diplomát. — Mi volt a legszokatlanabb számotokra e messzi vidéken ? — Elsősorban a nagy forróság. Mi februárban — az itteni télből — érkeztünk Nicaraguába, s kint 50—55 fokos kánikula tombolt. Az első hét után részt vettünk egy politikai nagygyűlésen, ahol negyedóra alatt „leégtünk”. Na, nem politikailag, hanem bőrünk pörkölődött pecsenyévé. — Hogy esett rátok a választás? — Mindhárman 1979-ben végeztünk a főiskolán. Akkoriban volt egy évfolyamtársunk, aki Venezuelából érkezett, s ő szervezett egy csoportot az ottani gyógypedagógiai oktatáshoz, elsősorban spanyolul tudó logopédusokat keresett. Akkor különböző adminisztratív nehézségek miatt végül is meghiúsult a próbálkozás, viszont számon tartottak bennünket, mint ilyen munkára vállalkozókat. Amikor a KISZ Központi Bizottsága küldöttsége hazaérkezett Nicaraguából, megkeresték a főiskolát, s így jutottak hozzánk. — Mit tapasztaltatok, mit láttatok az oktatáson kívül Nicaraguában? — Nehéz sokrétű, sokszínű benyomásainkról beszélni. Az első kellemes meglepetésünk az volt, hogy tulajdonképpen mi egy „hadikommunizmus” állapotra számítottunk. Nicaraguában azonban meglepetésünkre viszonylag normális mederben folyt az élet. A fővárosban, Managuában az üzletekben — ha nem is mindenütt nagy bőségben —, de kaphatók áruk, az ország, a Hondurasból szakadatlanul támadó nicaraguai ellenforradalmárok betörései ellenére is dolgozik, folytatja a megkezdett munkát. A pedagógiai területre visszatérve például bevezették az általános tankötelezettséget és 1980-ban, az alfabetizáció évében — és természetesen azóta is — megkísérlik az 50 százalékos írástudatlanság felszámolását. Ezt a munkát az ország különböző területein, főleg diákok, illetve kubai és más nemzetiségű internacionalisták segítségével végzik. Utunk során több szolidaritási nagygyűlésen is részt vettünk, kísérőnkkel, a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front július 19-ről elnevezett ifjúsági szervezetének a megbízottjával Managuában és Marajában egyaránt. Ott voltunk a március elején bestiálisan meggyilkolt 17 sandinista fiatal ravatalánál, illetve az április 28-i Reagan-beszédet követő politikai tiltakozó nagygyűlésen is. Ezen a nagygyűlésen felszólalt — Reagan közép-amerikai politikája ellen — az ifjúsági szervezet egyik tagja, a kormány egyik képviselője és a népi egyház reprezentáns papja. Látható volt, hogy az USA-politika ellen a legszélesebb társadalmi ellenállás bontakozott ki, a sandinistáktól, a jobboldali polgári és papi ellenzéki rétegekig. A sandinisták fokozatosan képzik ki forradalmuk megvédésére a fiatalokat, így két fiatal kollégánk is, a tavasz folyamán az északi frontra indult. A háború, az ellenforradalmi erők elleni harc állásáról a napilapok, a rádió és a tévé híradásai naponta részletesen beszámoltak. — Jutott-e szabad időtök az ország megismerésére? — Szombat-vasárnap ott is leállt az élet. Nehezítette országjárásunkat, hogy gyakorlatilag nincs tömegközlekedés