Békés Megyei Népújság, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-19 / 169. szám

Magyar—szovjet kooperáció Minden eddiginél jelen­tősebb kutatási és ipari koo­peráció bontakozik ki a ma­gyar és a szovjet mezőgaz­dasági gépgyártásban. A fo­lyamatban levő tárgyalások, és a már megkötött megál­lapodások szerint a HÖD­­GÉP és a szovjet mezőgép­ipar készíti majd a két or­szág, s a többi KGST-or­­szág számára a nagyüzemi zöldségtermesztés berende­zéseit, közöttük a zöldborsó, a hagyma, a paradicsom, az uborka, az étkezési paprika termesztésének, betakarítá­sának gépsorait. Az együtt­működés kiterjed a fejlesz­tési és a gyártási feladatok­ra egyaránt. Az együttműködés kiala­kításának fő szempontja az volt, hogy a szocialista or­szágok közösségében a ma­gyar mezőgépipar rendelke­zik az említett gépek gyártá­sa terén legtöbb tapasztalat­tal, önmagában mégsem tu­dott volna megbirkózni a feladattal, mert egyes spe­ciális meghajtó motorok ké­szítésére, vagy például a feltétlenül szükséges hid­raulikus megoldások kivite­lezésére a magyar ipar nincs berendezkedve. A szovjet partnerek elsősor­ban ezeket a problémákat oldják meg. Az együttműködés első eredményeként már erre az idényre elkészült a zöldbor­sókombájn első tízdarabos sorozata. A csaknem tíz méter hosszú, három és fél méter magas berendezés több fontos része, így a meghajtó motor, a hidrauli­kus vezérlőberendezés, a csupa üveg vezetőfülke szov­jet gyártmányú, a többi a HÖDGÉP szakembereinek munkája. A kombájn telje­sítőképessége kétszeresen meghaladja traktor vontatá­sú elődjének teljesítményét. A szovjet szerkezeti elemek alkalmazásával kombájnon­ként 700 ezer forint értékű konvertibilis elszámolású import vált és válik feles­legessé. Hasonlóképpen szovjet részegységek felhasználásá­val készül az uborkabetaka­rító és a paradicsomkom­bájn. Valamennyi eszközt még tovább tökéletesítik a két ország tervezői. Az el­képzelések szerint a korsze­rű gépparkból évente 600 millió forint értékűt gyárt majd csak szovjet partnere számára a HÖDGÉP, s ezzel teljes kapacitásának a felét leköti. Ezenkívül várható megrendelés a KGST-orszá­­gokból, illetve tőkés orszá­gokból is. Együttműködés szellemi termékek hasznosítására Együttműködési megálla­podást kötött a Licencia Ta­lálmányokat Értékesítő Vál­lalat és az Alkotó Ifjúság Egyesülés szellemi termé­kek, licencek innovációs me­nedzselésére. Az együttműködés alapján a két vállalat arra törek­szik, hogy a műszaki újdon­ságot megtestesítő ötletek minél gyorsabban a gya­korlatban hasznosuljanak. Fontos része a megállapo­dásnak a szükséges iparjogi védettség biztosítása, és a szélesebb körű értékesítési lehetőségek felkutatása is. Lényeges eleme továbbá, hogy az Alkotó Ifjúság Egyesülés megyei megbízot­tai, illetve irodái — most már a licencia lehetőségeit is figyelembe véve — a jö­vőben szervezettebb formá­ban vállalnak szerepet a vi­déken jelentkező, illetve meglevő témák felkutatásá­ban és felkarolásában. Készletbörze Orosházán A magyar ipar egyik nagy gondja, hogy a nemzetközi színvonalhoz mérten magas készlettel rendelkezik. Per­sze, meg lehet erre is találni a magyarázatot a rendelé­sek teljesítésének hosszú idejével, a beszerzési bi­zonytalanságokkal. Ez a spájzolás viszont gyakran vezet odáig, hogy tetemes mennyiségű felhasználat­lan, és esetleg az adott he­lyen már felhasználhatatlan anyag halmozódik fel. Ezek az elfekvő anyagok másutt esetleg éppen nagyon kere­settek, és van olyan eset is, hogy csak kis mennyiségre van szükség, de ennyit nem lehet beszerezni. Ezek a jól ismert gon­dok voltak az indítékai a különféle készletbörzéknek, melyek az országban né­hány helyen, több-kevesebb sikerrel már lezajlottak. Ha­sonlót tervez a Békés me­gyei Gépipari Tudományos Egyesület orosházi csoportja, ez év augusztus 10-én a megyei iparvállalatok, ipa­ri és mezőgazdasági szövet­kezetek részére. Erre a kész­letgazdálkodási ankétra 200 meghívót küldtek szét, mel­lékelve a készletcsere-akció technikai lebonyolításának rendjét, és mellékleteket, melyeken az elfekvőségeket és a keresletet lehet bejelen­teni. Az időpont nem véletle­nül augusztus eleje, ugyan­is az akció egyik bevallott célja, hogy a szeptember 30-i készletzárásokra, a gazdálkodó egységek meg­szabadulhassanak felesleges anyagaiktól. A pontos nyil­vántartás érdekében az el­fekvő készletek bejelentésé­hez fehér, a keresett anya­gokhoz színes kartonokat küldtek a résztvevőknek, és 11 osztályba sorolták a kü­lönböző anyagféleségeket. A helyszínen egy 11 tagú, té­mafelelősökből álló csoport fogadja majd az érdeklődő­ket. Minden szakember is­meri majd az adott anyag­osztály teljes készletét, meg­adják a beszerezhetőségre vonatkozó információkat. Ha ilyen anyag nincs, akkor valamilyen helyettesítő ter­méket ajánlanak. Az orosházi Petőfi Sándor Művelődési Központban sor­ra kerülő ankét egyik szer­vezője Fodor Attila, a GTE helyi csoportjának elnöke, „civilben" az AKG műsza­ki igazgatóhelyettese: — Saját üzemi gyakorla­tunkból is tudom, hogy mennyit kell futkosniuk az anyagbeszerzőknek egy-egy ritkábban használatos anyagféleség után, és már jó néhányszor sikerült ezeket partnervállalatoktól besze­rezni. Mi is sokszor segí­tettünk ki másokat, így adó­dott az ötlet, hogy ezt szer­vezetté, és ha a kezdeménye­zés beválik, rendszeressé kel­lene tenni. A szervezők a maguk részéről igyekeznek mindent megtenni a sikerért. A ren­dezvényen való részvétel költsége csak töredéke a hasonlókénak. Egyedül a kartonok anyagköltségét, mintegy 4-5 forintot kell fi­zetni egy-egy anyag nyil­vántartásba vételéért. A nap­rakészséget az biztosítja, hogy a szervezők hosszú ha­táridőt adtak a kartonok visszaküldésére, elég, ha augusztus 5-én megkapják azokat,­ így minden vállalat friss adatok birtokában jö­het majd a rendezvényre. A szervező bizottság arra számít, hogy ezen az egyet­len napon több millió fo­rint értékű árukészlet cse­rél majd gazdát. De az anyagiakon túl azt is fontos szempontnak tartják, hogy az ankét résztvevői az azo­nos munkaterületen tevé­­kenyekdő szakemberek, meg­ismerkedhetnek egymással, és a jövőben már közvetle­nül, a személyes kapcsolato­kat felhasználva is segíthe­tik egymás munkáját. L. L. Ami itt „elfekszik", másutt hiányzik Fotó: Fazekas László Kamut, Béke tsz tsz állattenyésztés tervei Két megoldás közül vá­laszthattak a kamuti Béke Tsz tagjai: vagy felszámol­ják a szarvasmarhatelepet és tehenek helyett sertést ne­velnek, vagy teljes fertőtle­nítés után, új állománnyal tovább folytatják a szarvas­­marhatartást. A döntésre az állomány brucella-fertőzöttsége miatt került sor, és gondos mérle­gelés, kalkulálás után a szö­vetkezet a sertésprogramot választotta. Az istállókat most állá alakítják, és nö­velik a sertésállományt. A szövetkezet egyelőre nem alakít ki saját tenyészetet, hanem malacokat vásárol fel a környéken. Csak a ka­muti lakosok — becslések szerint — 1000—1100 kocát tartanak. A malacokat a szö­vetkezet folyamatosan felvá­sárolja és bérhízókat is ki­helyez, jelenleg mintegy 3 ezer nyolcszáz ilyen sertésük van. Tejelő tehenei tehát már nincsenek a szövetkezetnek, de tervezik, hogy hízómar­hával foglalkoznak majd. Ez ugyanis keresett exportcikk, ám nem mindegy, milyen fajta marha hízik a legelő­kön. Leginkább a magyar tarka fajta húsát kedvelik a külföldiek, ebből azonban hazánkban már kevés van. Nehéz szert tenni ilyen állo­mányra, ez a kamutiak gond­ja. Amihez könnyebb hozzá­jutni, az a magyartarka és a Holstein-Fríz első keresz­tezéséből származó egyed, ez viszont inkább csak a bel­földi piacon értékesíthető. Gondolkodnak a juhászat sor­sán is, érdemes-e néhány száz birkával foglalkozni. Rét, legelő a környéken nemigen van, az állományt növelni nem lehet, kis meny­­nyiségben pedig nem éri meg foglalkozni ezzel. A liba „farmot” tavaly hozta létre a szövetkezet, így az, a beruházás költségei mi­att, nyereséget még nem ho­zott, majd az idén. A BOV- on keresztül 38 ezer liba ér­tékesítését tervezik. Jó eredményeket várnak ettől is, de a legmegbízha­tóbb, legstabilabb tevékeny­ség — a tsz vezetői szerint — a sertéstartás. —szatmári— 1983. július 19­, keddo is bűvös kocka után is hazai játékgyártás és -értékesítés ! Játszani jó, játszani min­denki szeret. A játék (a ját­szás) ősrégi emberi foglala­tosság, amely korunkban sokoldalú kutatás tárgya lett. A különféle játékelméletek megegyeznek abban, hogy a gyermek számára a testi és szellemi fejlődés szempont­jából igen jelentős a játék személyiségformáló szerepe, de a serdülő vagy a felnőtt életében is — különösen a növekvő szabad idő kultu­rált eltöltése szempontjából — fontos tartalmakat hordoz. Az Országos Műszaki Fej­lesztési Bizottság felismerve a téma fontosságát, megje­lentette A játékgyártás és -értékesítés hosszú távú fej­lesztése című tanulmányt, amelynek célja a hazai játé­kok, mint eszközök (játék­szer) fejlesztési, gyártási bél­és külpiaci értékesítési lehe­tőségeinek a vizsgálata. Az elemző tanulmány kidolgozá­sát dr. Geleji Frigyes fő­osztályvezet­ő koordinálta. Hozzá intéztük kérdéseinket. — Mi adott különös idő­szerűséget a tanulmány meg­születésének? — A magyar játékgyártás és -export 1981-ben kiugró­magas — a népgazdasági megítélés szempontjából fon­tosabb ágazatokat megelőző — eredményeket ért el, a korábbi évtizedek lassú, egyenletes fejlődése után. Az 1980—81-ben exportált bűvös kocka jelentős devizát ho­zott, a gyártóknak jó jöve­delmet eredményezett. Ez indokolttá tette a játékex­portban rejlő lehetőségek fel­tárását, emellett a hazai já­tékellátás felülvizsgálatát. A téma kijelölésénél azt az elvet követtük, hogy a játék szempontjából nincs korha­tár, így vizsgálódásunkat nem korlátoztuk a gyermek­­játékokra, nem tekintettük viszont játéknak azokat az eszközöket, amelyek átmene­tet képeznek más termék­­csoportokkal (például a sporteszköz, hangszer), s nem vizsgáltuk a játszótéri felszereléseket sem. A JÁTÉKKULTÚRA HELYZETE HAZÁNKBAN —­ Századunkban a külön­féle társadalomtudományok, így a kultúrtörténet, pedagó­gia, pszichológia, néprajz és a művészetek egyaránt nagy érdeklődést mutatnak a já­ték iránt. Mégis hazánkban a játékkultúra és a vele ösz­­szefüggő területek mintha érdemtelenül mellőzöttek let­tek volna. Véleménye szerint ma milyen a helyzet e tekin­tetben? — Valóban mellőzött volt: a játékkal, illetve a játszás­sal, mint tevékenységgel, legfeljebb a pszichológia fog­lalkozott (játékdiagnosztika, játékterápia), a pedagógiá­ban sem az intézményes, sem a köznapi nevelésben nem töltötte be jelentőségének megfelelő szerepét. Kivételt csak az óvodák jelentettek. Gyerekszoba- és játszótér­kultúránk ma is szegényes, sok esetben uniformizált. A játékpszichológiai oktatás ma is hiányzik mindenfajta közép- és felsőfokú képzés­ből (gondozónői, tanítói, ta­nári, népművelői, gyermek­­orvosi, művészeti főiskolák stb.). A játékkal, mint tárgy­­gyal, mint eszközzel is csak néhány iparművész és nép­művész próbált meg foglal­kozni — külföldi példák és ráérzés nyomán —, részben a hagyományos játékok és játékmódok újrateremtésé­vel, részben új kreatív, konstruktív és logikai játé­kok megteremtésével. Egyéni és kisebb stúdiókba, műhe­lyekbe tömörült csoportok kísérletei kuriozitásnak szá­mítottak, és csak szűk kör­ben érvényesültek. A köz­­művelődési intézmények az utóbbi időben az úgyneve­zett játszóházakban teret és lehetőséget próbálnak bizto­sítani a játékkultúra fejlesz­tésére irányuló spontán kez­deményezéseknek. — A játékoknak az ember életében betöltött fontos sze­repe közismert, de azért ta­lán nem érdektelen röviden erre is kitérni néhány mon­dat erejéig. — A játék asszociálja a teljesség, a szállai ív, a sza­badság ismérveit, különböző változatai általában modell­jei a reális, a személyi és társadalmi életnek. A játék arra irányul, hogy bizonyos rendet teremtsen a kapcso­latok anarchiájában, és a természetes állapotot a kul­túra állapotával váltsa fel, vagyis a spontán elemekkel szemben az akarati tényező­ket juttassa érvényre. A já­ték ösztönszerű és nem tu­datos felkészülés a jövőbeni komoly tevékenységre, a felnőtt életre. De nagyon meghatározó mértékben a játéktól is függ, hogy valaki felnőtté válik, vagy csak nagykorúvá. A játék műsza­ki és formai színvonala meg­határozó a gyermek és ké­sőbb a felnőtt alkotóképes­ségének kifejlesztésében, és így a leendő generáció mű­szaki színvonalának előké­szítője is. A fentiekből kö­vetkezik, hogy a játékgyár­tásnak nem szabad figyel­men kívül hagynia, hogy a játéknak kulturális (nevelé­si, kreativitási, oktatási, vi­selkedéskultúrát fejlesztő stb.) tartalmakat is kell hor­doznia, hogy teljesítse tör­ténelmi-társadalmi szerepét. A MAGYAR JÁTÉKPIAC A SZÁMOK TÜKRÉBEN — A számadatok általában untatják az olvasót, de ez­úttal éppen a sokatmondó számadatok segítségével raj­zolódik ki az olvasóban egy megközelítőleg teljes kép a magyar játékpiacról. Mit mondanak tehát a számok? — A hazai játékipar és ke­reskedelem területén jelen­leg több százra tehető azon intézmények, szervezetek, gazdasági egységek, bizottsá­gok száma, amelyek a játé­kok fejlesztésével, tervezésé­vel, gyártásával, véleménye­zésével, értékesítésével fog­lalkoznak. A sok bába kö­zött azonban, úgy tűnik, el­vész a gyermek. Magyaror­szágon jelenleg mindössze 62 gyártó tekinti fő profiljának a játékgyártást. A többi szá­mára csak másodlagos tevé­kenység. A jelenlegi szerény választék mintegy 2200 fajta játékból áll. Ebből 700—750 belföldi termék, 1450—1500 pedig importból származik. A FEJLESZTÉS LEHETŐSÉGEI ÉS CÉLJAI — Játékgyártásunk hosszú távú fejlesztését meghatáro­zó tényezőként azt a törek­vést kell tekintenünk, hogy az eredeti új ötleteken ala­puló és színvonalas kivitelű játékainkkal felkeltett igé­nyeknek megfelelően ellás­suk a belföldi piacot, és vi­lágpiaci érdeklődést is ki­váltva, gazdaságos exportot érjünk el. Fő célként azt az alapvető közgazdasági célki­tűzést kell megvalósítanunk, ami sajátos adottságainknak is megfelel: viszonylag cse­kély anyagérték mellett ma­gas szellemi értéket tudjunk realizálni. A játékok elvi megítélé-­­ sével és gyakorlati minősíté­sével, terveztetésével, a já­tékok és a gyermek kapcso­latrendszerével is számos, egymástól függetlenül mű­ködő intézmény és szervezet foglalkozik, és a gyártók fel­ügyelete, érdekképviselete is szerteágazó, ezért még na­gyobb koordinációra van szükség. Az 1981 júliusában létrejött Play-Coop Játék­ipari Koordinációs Társaság­nak a továbbfejlesztésére van szükség: alkalmassá kell válnia arra, hogy a magyar játéktervezés, -gyártás és -ér­tékesítés szervező és koordi­náló centrumává váljon. Dr. Mérő Éva Anyag- és energiatakarékosság a mezőgazdaságban Az anyag- és energiataka­rékossági programok kereté­ben az idén mintegy 2,5 mil­liárd forintot takarítottak meg az élelmiszeripari vál­lalatok, az állami gazdasá­gok és a mezőgazdasági ter­melőszövetkezetek. Mint a Magyar Kereskedelmi Ka­mara mezőgazdasági és élel­miszeripari tagozatában el­mondották, egyre több gaz­daságban teremtik meg a ku­korica, illetve a cukorrépa­szelet nedves tárolásának a feltételeit. Az elmúlt idő­szakban csaknem egymilli­­árd forintot fordítottak ilyen jellegű beruházásokra, ennek eredményeként a múlt esz­tendőben már 720 ezer ton­na kukoricát tároltak ned­vesen, és így 26 ezer tonna fűtőolajat takarítottak meg. Mintegy 31 üzemben műkö­dik olyan tüzelőberendezés, amiben különböző mellékter­mékek, gyümölcs- és szőlő­­termesztésben, erdőgazdaság­ban keletkező hulladékok el­égetésével fejlesztenek hőt. Emellett mintegy száz, ko­rábban más célra használt kazánt alakítottak át a hul­ladékok eltüzelésére. A mezőgazdasági és élel­miszeripari üzemek jól ha­ladnak a melléktermék és hulladékhasznosítási prog­ram megvalósításával is. Az élelmiszer-gazdaságban éven­te mintegy 31—35 millió ton­na úgynevezett szerves ma­radvány keletkezik, amely­ből jelenleg már mintegy 22- 23 millió tonnát különböző módon, például talajerő-gaz­dálkodásnál, takarmányozás­nál, energiatermelésnél, vagy az iparban hasznosítanak. A továbblépést nehezíti, hogy a begyűjtés, a betakarítás gépesítése meglehetősen drá­ga, sokszor nincs is rá mód. A műszaki fejlesztéseket, az új módszerek elterjesztését eddig a MÉM és az OMFB mintegy 600 millió forinttal támogatta. Beruházásaikat a gazdaságok bankhitelből és saját forrásaikból valósítják meg. Ennek révén az erdő­­gazdasági hulladékok hasz­nosítására, többek között for­gácslap és farostlemezgyártó üzemeket építettek, hat ter­melőszövetkezet pedig szal­ma- és kukoricaszár-dúsító berendezéseket vásárolt, s így növelte a takarmányter­melést. A rákospalotai, a győri és a nyírbátori nö­vényolajgyárakban a napra­forgó maghéj eltüzelésének feltételeit teremtették meg. Az Ercsi Cukorgyárban veszteségcsökkentő beruhá­zás eredményeként ma már a répa fejét és farok részét is feldolgozzák, s így a múlt esztendőben mintegy 360 ezer tonna cukrot, jelentős mennyiségű melaszt termel­tek a melléktermék haszno­sításával. A gazdaságos anyagfel­használás és a technológia­korszerűsítés programja a legfiatalabb, ennek ellenére — az előzetes számítások szerint — az idén már mint­egy kétmilliárd forint meg­takarítással számolnak, a gazdálkodó egységeknél. Mindezt többek között a ter­mőföld korábbinál ésszerűbb­­hasznosításával, anyag- és energiatakarékos talajműve­léssel, a műtrágyavesztesé­gek csökkentésével, és a nö­vényvédelem gépparkjának korszerűsítésével érik el a gazdaságok.

Next