Békés Megyei Népújság, 1984. május (39. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-13 / 111. szám

I? HAMM Megjelent a SO—KY album A Képzőművészeti Kiadó gondozásában a napokban jelent meg a SO—KY-mappa Kemény Éva és Sós László ahhoz a nemzedékhez tarto­zik, amelynek legtöbb kép­viselője nem úgy kezdte al­kotópályáját, hogy a tanul­mányok végeztével megbízá­sokkal vagy önálló kiállítási lehetőségekkel számolhatott volna. Első tárlatukat 1966- ban rendezték a Műcsarnok­ban. Az első plakátmegbízást 1967-ben kapták, azt követő­en, hogy a Műcsarnok kama­ratermében rendezett tárla­tukon már egy sor, részint azóta is időszerű plakátjuk szerepelt. Több díjat szerez­tek, többek között az 1982-es európai politikai plakáttrien­­nálé Villé de Mons díját. A SORKY-plakátok szelle­me a nemzetközi imperializ­mus, a világ különböző pont­jain feléledő újfasiszta ag­resszió ellen és a népek sza­badsága mellett emel szót. A fotómontázs plakátoknál a kompozíciót nem a fotók ha­tározzák meg, hanem a belső rendezőelvet körvonalazó koncepció. Kettőjük közül Sós László a gyakorlatiasabb, politikában-képben a nyílt cselekvést, szókimondást vál­lalva. Kemény Évánál az ér­zelmi hátteret a gyermek­ként átélt háború határoz­za meg. A mappa 32 színes nyoma­tot tartalmaz. Aradi Nóra 30 oldalas tanulmánya hű ké­pet rajzol a művészházaspár életútjáról. Az utolsó perc című, 1982- ben készült plakát Hazánk mezőgazdasága diákszemmel Szokolay-est Orosházán A Magyar Mezőgazdasági Múzeum csaknem másfél év­tizede minden esztendőben meghirdette az általános és középiskolák tanulói részére a „Hazánk mezőgazdasága diákszemmel” című pályáza­tot. Azóta 46 679 pályamun­ka érkezett be, köztük 4419 általános iskolai, 6330 közép­iskolai dolgozat. A kiosztott díjak és jutalmak száma 3614 volt. A beküldött anyagból minden évben ki­állítás nyílik a Vajdahunyad várban, a Magyar Mezőgaz­dasági Múzeumban. Az idén 3159 pályamunka érkezett be, közülük 2755 ál­talános iskolai tanulótól, 404 pedig középiskolákból. A kö­zelmúltban nyílt meg Buda­pesten a Magyar Mezőgaz­dasági Múzeumban a 184 rajzból, 95 kisplasztikából és 34 házikból rendezett kiállí­tás. A középiskolai pályázat eredményhirdetése, díjkiosz­tása május 19-én lesz. Az idén tizennegyedszer sorra kerülő pályázat már eddig is jó néhány ezer fiatallal is­mertette meg a felfedező, a kutató munka örömeit, s sze­rettette meg a mezőgazdasá­got. Megyénkből az általános iskolások közül Hevesi Szil­via békéscsabai, Püski Ti­bor és Csapó Mihály békési, Jarabek László dombegyhá­zi, Szabó János Zoltán med­­gyesegyházi tanuló nyert dí­jat, illetve kapott jutalmat. A középiskolások közül Ja­­nurik András szabadkígyósi, Jákó István gyulai, Novák Jenő békési, Szabó Zoltán sarkadi tanuló részesült díj­ban, illetve jutalomban. Újabb déligyümölcs? Azt már megszokhattuk, hogy ha narancs vagy — nagy ritkán — banán érkezik a boltokba, akkor pillanatok alatt hosszú so­rok keletkeznek a pultok előtt (meg az üzletek hátsó bejáratá­nál), s korlátozott mennyiségben adnak csak egy-egy vásárló­nak a hón óhajtott déligyümölcsből — legalábbis a pultoknál. Úgy látszik azonban újabb „déligyü­mölcs” van a láthatáron a narancs és a banán mellett. Mert mi is történt a napokban a megyeszékhely egyik 781- dért-boltjában? Egy fiatalember hétvégi bevásárló körútja során betért a boltba, s mert nagy a család — három generáció él együtt — és szeretik a krumplit, kért hat kilót. — Nem adhatok csak két kilót egy embernek — mondta az eladónő. A fiatalember nemigen értette, de hosszasan nem vitatkoztak vele, kénytelen volt két kiló krumlival távozni. Ám szerencséje volt, összefutott egyik barátjával a bolt előtt. Megkérte, vegyen neki még legalább egy „fejadag” krumplit. A barát bement a boltba, s kért két kilót az óhajtott „gyümölcsből”. — Nem adhatok, mert a barátjának viszi — hangzott az éber eladónő válasza, láttam az üvegen keresztül, hogy megbeszélték. — Mondjuk, a saját részemre kell, akkor sem lehet? — De lehet, de hát nem magának kell — zárta le a vitát a kérlelhetetlen asszony. A barát azonban nem csüggedt, s ő már óvatosabb volt. Az egyik mellékutcába húzódott. Nem csalatkozott, hamarosan meg­látta az egyik ismerősét. Megkérte, bonyolítsa le a „nagy ak­ciót”. Nem telt el öt perc, a kezében volt a két kiló csomagolt krumpli. Keresni kezdte — a nagy izgalomban egészen megfe­ledkezett róla — a nagycsaládos fiatalembert, de nem talált rá, nyilván belefáradt a várakozásba. Így hát, kezében a két kiló krumplival hazaindult, s azon gondolkodott, mihez is kezd vele... —pécs— Az orosházi Városi Tanács művelődési osztálya, a Pető­fi Sándor Művelődési Köz­pont és a 3-as számú általá­nos iskola rendezi meg Szo­­kolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző zenés beszélgeté­sekkel és vallomásokkal egy­bekötött szerzői estjét május 14-én este 7 órától a műve­lődési központ koncerttermé­ben. Az esten közreműködik Szokolay Sándor, Pászthy Júlia, a Magyar Állami Ope­raház szólistája, valamint a 3-as számú általános iskola ének-zene tagozatának Ko­dály kórusa. Vezényel, s egy­ben az est házigazdája: Dinnyés István. Rehabilitációs szakmunkásképző tanfolyam Az Országos Orvosi Reha­bilitációs Intézet foglalkozási rehabilitációs szakmunkás­­képző tanfolyamot indít 1984. augusztus 1-ével, a 615. sz. műszergyártó és karban­tartó szakmában. A tanfolyamra 18-tól 45 éves korig azok a megválto­zott munkaképességű férfiak jelentkezhetnek, akik egész­ségi állapotuk miatt eredeti szakmájukban nem dolgoz­hatnak, illetve jelenlegi munkakörüket nem tudják ellátni, vagy eddig nem volt módjuk szakmai képesítés megszerzésére. Eszméletvesz­téssel járó betegség, továbbá idegrendszeri károsodás mi­att leszázalékolt fogyatéko­sokat, valamint csak tolóko­csival közlekedő, önmagukat ellátni nem tudó mozgássé­rültek felvételét körülmé­nyeik miatt nem tudják biz­­­tosítani. A szakmunkások, középis­kolai végzettséggel rendel­kezők, továbbá azok, akik a 8 általános osztályt eredmé­nyesen befejezték és jelen­leg — vagy korábban — be­tanított műszerészként dol­goznak, illetve dolgoztak, a képzés ideje egy év. Ha a jelentkező a fenti feltételek valamelyikének nem felel meg, abban az esetben a kép­zés időtartama két év. A kétéves képzésre a dolgozó­kat 2567 egyéb fizikai mun­kás kulcsszámba veszik fel, az egyéves időszakra pedig 2565 betanított munkás is foglalkoztatják őket. A rok­kantsági nyugdíjas dolgozó­kat nyugdíjuk teljes összegű megtartása mellett alkal­mazzák. Akiknek munkaké­pesség-csökkenése üzemi baleset, foglalkozási betegség miatt 36 százalékos vagy bár­mely más okból eléri az 50 százalékot, azok részére a 8/1983. (VI. 29.) EüM—PM rendeletnek megfelelően ke­resetkiegészítést fizetnek. A tanfolyamot eredménye­sen elvégző dolgozók szak­munkásvizsgát tesznek, és az ipari tanulókkal azonos ér­tékű szakmunkás-bizonyít­ványt szereznek. A képzés­ben való részvétel ingyenes, a vidéki dolgozók elhelyezé­séről gondoskodnak. Az átképző tanfolyamra elsősorban kirendeléssel kül­dött dolgozók jelentkezését várják. A tanfolyamra jelentkezők­nek jelentkezési lapot kül­denek, melyet szakorvosi igazolással, erkölcsi bizo­nyítvánnyal és iskolai bizo­nyítvánnyal (szakmunkás, középiskolai vagy általános) együtt 1984. május 10-ig, legkésőbb 15-ig kell meg­küldeni az alábbi címre: „Fürst Sándor kollégium”, 2002 Budakeszi, Erkel u. 1. (telefon: 365-737). 1984. május 13., vasárnap Negyven éve történt Deportálások Magyarországról háborús főbűnösök nürnbergi perében a brit fő­ügyész szavai — ha ebben az esetben egyáltalán helytálló ez a kifezetés — plasztikus tömörséggel jellemezték a borzalmat. „Az európai zsidók kétharmad részét irtották ki, több mint hatmillió zsidót gyilkoltak meg, maguknak a gyilkosoknak az adatai szerint. Akár­csak a sorozatgyártást valamely tömegcikket gyártó ipar­ágban, úgy szervezték meg a gyilkolást Auschwitz, Da­chau, Treblinka, Buchenwald, Mauthausen, Majdanek és Oranienburg gázkamráiban és krematóriumaiban.” Az országhatárokat összemosó összeurópai számadat már tartalmazta a megdöbbentő hazai adatokat: az úgyneve­zett országgyarapítással 800 ezerre gyarapodott magyar­­országi zsidóság többsége is áldozatul esett a holoka­­usztnak. •Nem a megsemmisítő táborokba irányuló deportálások­kal kezdődött a tragédia. A Trianont és a forradalmakat egyaránt a zsidók (és persze a munkásosztály, a mun­kásmozgalom) nyakába varró „keresztény nemzeti gon­dolat” antiszemitizmusa ott munkált már az ellenforra­dalmi rendszer születésénél is. Az 1867-tel kezdődő dua­lista korszak liberalizmusát jobbról opponáló konzervati­vizmus már a ’20-as évek elején a hazai zsidóság jogai­nak addig szokatlan törvényhozási csorbításáig jutott. Az új középrétegek lehetőségeinek javítására, a békeszerző­dés következményeképpen hatalmasra duzzadt dzsentri­­katonatiszti-közhivatalnoki gárda gazdasági-hatalmi po­zícióinak megteremtésére a nemzetgyűlés elfogadta az úgynevezett numerus clausus törvényt, amely a zsidó ér­telmiség gyarapodásának útjába „törvényes korlátokat” állított, behatárolva egyetemi felvételének lehetőségét. Az előző század emancipációs törekvéseire, az eötvösi re­formgondolatokra adott „alkotmányos” antiszemita vá­­­lasz tovább erősítette a Magyarországon mindig is léte­ző kontraszelekciót, és az értelmiségi hivatások szaksze­rűsége ellenében az úri társadalomvezetés hagyományait mélyítette. A polgári jogegyenlőség elvének további, most már gyökeresebb feladása akkor folytatódott, amikor Ma­gyarország erősebben kötődött a fasiszta Németország életteréhez, összhangban a háborús győri fegyverkezési programmal. 1938-ban a képviselőház elfogadta az úgy­nevezett első zsidótörvényt, amely a zsidó vallású ma­gyar állampolgároknak a szabad értelmiségi pályákon maradását kamarai tagsághoz kötötte, és általában a zsi­dó értelmiség számarányát 20 százalékban kívánta maxi­málni. A második zsidótörvény — ezt mindjárt a követ­kező évben a Teleki-kormány terjesztette elő — már nemcsak a zsidó vallásúak, hanem a zsidó származásúak diszkriminációját is jelentette. Vagyis a korábbinál jóval szélesebb, most már faji, s nem vallási alapra helyezte az igazolhatatlan jogfosztást. Az értelmiségi pályákon további radikális számarány-csökkentést határozott el, a köztisztviselői pályát teljesen elzárta a zsidók elől, akik­nek politikai jogait is korlátozta. A törvény következté-­­­ben egyébként mintegy 60 ezer ember veszítette el a ke­nyerét. Az úgynevezett harmadik zsidótörvény (1941-ben) ismét továbbment egy lépéssel: „fajvédelmi” alapon meg­tiltotta a zsidók és a nem zsidók házasságát. A német befolyás a háború alatt — Magyarország há­borús elkötelezettségének mértékében — tovább növeke­dett, többek között és leginkább a zsidóság százezreit lé­tükben veszélyeztetve. Az úgynevezett honvédelmi mun­kaszolgálat embertelenségei, a visszacsatolt területeken állampolgárságukat igazolni nem tudók minden további nélküli deportálása, a szélsőjobboldali hecckampány, és az attrocitások, a „zsidókérdés radikálisabb megoldását” sürgető sorozatos német jegyzékek már 1942-től közeli­nek láttatták a tömegirtás rémét. A Kállay-kormány és Horthy — külpolitikai megfontolásból — a sárga csillag megalázó bélyegének viselését, a zsidóság teljes eltávolí­tását a közéletből és a deportálást követelő német fellé­péseket egyelőre még elhárították. Az ország német megszállása után aztán megtört a magyar hivatalos körök „ellenállása”. A németek irányí­totta magyar állami szervek legfőbb igazgatási felada­tuknak a zsidórendeletek futószalagon gyártását, a zsi­dóüldözést, vagyis a német kívánságok teljes kielégítését tekintették. A propaganda és a lumpenindulat is elszaba­dult. A Magyarországra érkezett Eichmann-kommandó, amely Baky László és Endre László belügyi államtitká­rok és a csendőrség túlbuzgó segítségével megkezdte a vidéki zsidóság gettókba és gyűjtőtáborokba hurcolását. Május 15-től pedig — a csendőrség kifejezett brutalitásá­val, embertelen körülmények között — megindult a de­portálás. Naponta több mint 10 ezer embert küldtek az auschwitzi haláltáborba, június elejéig mintegy 300 ezer áldozatot. A deportálások célja persze nem maradhatott titokban. Az attrocitások mellett és ellenében a segítés, a menle­véladás, a bújtatás is megsokszorozódott. Belső és külső erők, szervezetek és személyiségek, köztük uralkodók, va­tikáni körök és angolszász vezetők tiltakozása megretten­tette a rendszer átmentésére spekuláló Horthyt és kör­nyezetét. A kormányzó június végén — a csendőrség ha­talmának túlságos megnövekedésétől és a háború utáni esetleges felelősségrevonástól tartva — leállította a to­vábbi deportálásokat. Ezzel azonban csupán a budapesti zsidók haláltáborba hurcolását sikerült megakadályozni. (Az ő kálváriájukra majd a nyilaspuccs és Budapest ostroma idején került sor, s veszteségeik alig maradnak el vidéki sorstársaikétól. A gettó pokla és a keretlegé­nyek féktelen garázdálkodása ekkor már a menlevéllel rendelkezőket sem kímélte.J­úlius elején maga Eichmann jelentette a magyar hatóságokkal közös akciójának végeredményét. Csaknem 440 ezer embert hajtott táborokba az el­vakult fasiszta barbarizmus, s az elhurcoltak háromne­gyede a gázkamrákban lelte halálát. Emlékezni és em­lékeztetni a 40 év előtti rettenetre létérdekünk. Korunk népirtásai: My Lai, Szabra és Szatila, a vörös khmer ál­dozatai erre figyelmeztetnek. Dérer Miklós a J

Next