Békés Megyei Népújság, 1984. június (39. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-08 / 133. szám

1984. június 8., péntek TELEX - ULÁNBÁTOR A Mongol Népi Forradal­mi­­Párt (MNFP) KB Poli­tikai Bizottsága határozat­ban értékelte a közelmúlt­ban megtartott magas szin­tű mongol—magyar tárgya­lások eredményeit. Megálla­pította, hogy a Jumdzságin Cedenbal, az MNFP KB fő­titkára, a nagy népi hurál elnökségének elnöke és Lo­­sonczi Pál, az MSZMP PB tagja, a Magyar Népköztár­saság Elnöki Tanácsának el­nöke közötti megbeszélések az MNFP és az MSZMP, Mongólia és Magyarország, valamint a két nép közötti testvéri barátság és szoros együttműködés fejlődéséről tanúskodtak. * VARSÓ Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára, a Román Szocia­lista Köztársaság elnöke, aki szerdán érkezett hivatalos baráti látogatásra Varsóba, csütörtökön megbeszélése­ket folytatott Wojciech Ja­­ruzelskivel, a LEMP KB el­ső titkárával, a lengyel kor­mány elnökével. * ÚJ-DELHI Az északnyugat-indiai Am­­ritszár szikh szent helyének, az Aranytemplomnak ost­roma során életét vesztette Dzsam­ail Szingh Bhindran­­vale, a szikh mozgalom szél­sőséges, szakadár szárnyának vezetője. Mint az ANI indiai hírügynökség jelentette, Bhindranvale holttestét csü­törtökön találták meg. * PRÁGA A csehszlovák kormány hi­vatalosan tiltakozott az NSZK kormányánál a szu­­détanémet honfitársi szövet­ség müncheni gyűlésének megrendezése, valamint amiatt, hogy a gyűlésen Karl Carstens államelnök és a nyugatnémet kormány tag­jai is részt vesznek — jelen­tették be csütörtökön Prá­gában. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke csütörtökön az Országház Nándorfehérvár-termében fogadta a kambodzsai parlamenti küldöttséget, amely Chea Simnek, a Kambodzsai Nép­­köztársaság nemzetgyűlés elnöke vezetésével hivatalos, baráti látogatáson tartózkodik ha­zánkban (Telefotó) KNDK párt-és állami küldöttség hazánkban (Folytatás az 1. oldalról) Több ezer budapesti dol­gozó és fiatal gyűlt össze a téren, s üdvözölte a Kádár János és Losonczi Pál tár­saságában érkező Kim Ir Szent — aki 28 esztendővel ezelőtt már járt hazánkban —, valamint a delegáció tagjait, közöttük Kang Szong Szont, a KNDK mi­nisztertanácsának elnökét, Li Dzong Okot, a KNDK al­­elnökét, Kim Jong Nam mi­niszterelnök-helyettest és külügyminisztert és Jon Hjong Mukot, a­­ Koreai Munkapárt KB titkárát, a KB Politikai Bizottságának tagjait. Fogadtatásukra megjelent Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Ha­vasi Ferenc, a KB titkára, Maróthy László, a budapes­ti pártbizottság első titkára, Sarlós István, a Miniszter­­tanács elnökhelyettese, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagjai, Apró Antal, az országgyűlés elnöke, Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Borbándi János, a Minisz­tertanács elnökhelyettese, valamint a kormány több tagja — köztük Várkonyi Péter külügyminiszter — to­vábbá párt-, állami és tár­sadalmi életünk számos más vezető személyisége.­­Jelen volt Erre Sándor hazánk phenjani és Ju Jong Gol, a KNDK budapesti nagyköve­te. Ott volt az ünnepélyes fogadtatáson több Budapes­ten akkreditált diplomáciai képviselet vezetője és tag­ja is. Az ünnepélyes fogadtatás a katonai díszzászlóalj dísz­menetével zárult. A koreai párt- és állami küldöttség magyarországi programja délután tisztelet­­adással folytatódott: Kim Ir Szen és a delegáció tagjai a Hősök terén koszorút he­lyeztek el a Magyar Hősök Emlékművén. Este a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága, a Magyar Népköz­­társaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa díszvacso­rát adott a Kim Ir Szen ve­zette koreai párt- és állami küldöttség tiszteletére a Parlament vadásztermében. A díszvacsorán Kádár Já­nos és Kim Ir Szen pohár­köszöntőt mondott. Mondale a cél előtt Gyakorlatilag véget ért az amerikai előválasztási had­járat, bár a jövő kedden még egy nem jelentős állam­ban sor kerül szavazásra. Köztudott, hogy a republi­kánusoknál nem került sor szavazásra, minthogy a párt egyetlen jelöltje a hivatalban levő elnök, Ronald Reagan. A kaliforniai „döntő” játsz­mával” a demokratáknál is pont került a februárban el­kezdett mondat végére, mert minden jel szerint a volt al­­elnök Mondásétól vetélytár­­sai nem tudják elvenni a párt elnökjelölti megbízatá­sát. Igaz, a nagyon fontos Kaliforniában végül is Hart szenátor súlyos vereséget mért ellenfelére. Mondáié­nak eddig már összesen any­­nyi küldött kötelezte el ma­gát, amennyinek a szavaza­ta elegendő lesz a jelöltség megszerzéséhez a júliusi San Francisco-i konvenci­ón. S akikor még ott vannak a magukat eddig el nem kö­telezett küldöttek is. Csakhogy négy év óta a pártkonvencióra delegált képviselőket jogilag nem kötelezik az előválasztási­ eredmények. (Éppen azért határoztak így 1980-ban, mert akkor Carter már ko­rábban megszerezte a küldöt­tek zömének támogatását, viszont a konvención kide­rült, hogy Reagan ellen nem lesz nagy esélye a csökkenő népszerűségű elnöknek.) A pártnak tehát elvileg szabad a keze, hogy a legesélyesebb jelöltet küldje harcba az ősz­­szel. Csakhogy a fényesen induló, de azóta igencsak el­halványult Hart aligha tud­ja igazolni, hogy jobb ered­ményt hozhat, mint Mondale. A nagy előválasztási harc­ban a demokrata jelöltek in­kább egymás helyzetét rom­bolták, ahelyett, hogy a párt módszeresen „felépítette” volna Reagan novemberi ki­hívóját. A demokratáknál az elmúlt évtizedekben nem ez az első eset, hogy a belső harcban meggyengítik a párt elnökjelöltjének esé­lyeit. Korábban azonban ar­ra is volt példa, hogy a két ádázul viaskodó ellenfél az előválasztások után össze­fogott, és együtt indult az elnökválasztáson. John Ken­nedy és Johnson így nyert 1960-ban a Nixont elnöknek jelölő republikánusokkal szemben. Most hasonló fejleménye­ket várnak San Franciscoitól. Bár Hart fennen hirdeti, hogy — éppen az utolsó szal­maszálat, a kaliforniai győ­zelmet megragadva —, nem adja fel a párviadalt, a hát­térben már erősen működnek a párt meghatározó erői az összebékítésben. Erre sar­kallják őket az elmúlt hóna­pok közvélemény-kutatási eredményei is, amelyek sze­rint egy Mondale—Hart el­nöki-alelnöki párosnak nincs rosszabb esélye november­ben, mint a Reagan—Bush duónak. Avar Károly Valerian Mihajlov felszólalása Az új amerikai atomraké­­ták nyugat-európai — köz­tük a bécsi tárgyaláson részt vevő — országok terü­letén való megjelenése ki­élezte a nemzetközi helyze­tet, csökkentette maguknak a tárgyalásoknak a kilátása­it is. Ezt Valerian Mihajlov, a szovjet küldöttség vezető­je fejtette ki az osztrák fő­városban folyó közép-euró­pai haderő- és fegyverzet­­csökkentési tárgyalások csü­törtöki teljes ülésén. Az Egyesült Államok és más NATO-országok szavak­ban ragaszkodnak a tárgya­lásokhoz, gyakorlatilag azon­ban szabotálják a kölcsönö­sen elfogadható megállapo­dások elérését. Erről tanús­kodik az április 19-én elő­terjesztett javaslatuk is.­­A javaslat szerint nem az ösz­­szes, hanem csak a harcoló csapatok és kiegészítő egy­ségeik létszámáról cserél­nék ki — kölcsönösen elfo­gadható alapon — az ada­tokat. Ennek fejében a Nyu­gat az általa javasolt eddi­ginél szélesebb körű ellen­őrzésben kíván megállapod­ni.) A legutóbbi nyugati javas­lat nemcsak hogy konzer­válja a NATO-országok ál­tal mesterségesen teremtett „létszám-vitát”, hanem to­vább szélesíti azt. Emögött a Nyugatnak az a régi pró­bálkozása rejlik, hogy meg­akadályozza az úgynevezett asszimetrikus csökkentésre vonatkozó igényét, az egyol­dalú katonai előnyök meg­szerzése céljából. A legutóbbi nyugati ja­vaslat már lehetőséget adna arra, hogy az NSZK és más nyugat-európai országok, valamint Kanada egészében véve kikerüljön a csökken­tés alól. Ami viszont azt je­lentené, hogy a NATO Kö­­zép-Európában állomásozó katonai kontingensének há­romnegyed része nem esne csökkentés alá. Az egyoldalú katonai fö­lény megszerzését szolgálná az is, hogy akkor, amikor a Szovjetunió és az Egyesült Államok mellett a tárgyalá­sokon részt vevő más álla­mok nem hajtanak végre csökkentést, a Szovjetunió­nak a korábbi megállapo­dásban rögzített szintre kell csökkentenie fegyveres ere­jét. Az, hogy az Egyesült Államokra is ugyanilyen fel­tételek vonatkoznak, nem változtat a dolog lényegén, mivel a Közép-Európában állomásozó szovjet száraz­földi erők a Varsói Szerző­désnek az adott térségben le­vő összes fegyveres ereje felét alkotják, míg az ugyanilyen amerikai erők a NATO fegyveres erejének csupán egynegyedét jelen­tik. Bányásztü­ntetés • London Nyolcezer sztrájkoló bá­nyász gyűlt össze csütörtö­kön Londonban a parlament előtt, ahol az ellenzék kez­deményezésére vita kezdő­dött a sztrájkról, illetve tá­­gabb értelemben a szén- és energiapolitikáról. Stan Orme, a munkáspárt energiaügyi szóvivője azono­sította magát és pártját a bányászszakszervezetnek a bányabezárások és elbocsá­tások megakadályozása vé­gett — tizenharmadik hete — folyó akciójával. A parlament előtt súlyos összecsapások zajlottak a felvonuló bányászok és a ki­vezényelt rendőrök között — állítólag az utóbbiak erő­szakos fellépése nyomán. Számos sebesülés történt, gyerekek is megsérültek, mi­vel a bányászok családtag­jaikat is elhozták London­ba. HÍREK HÍREK HÍREK MA: MEDÁRD NAPJA A Nap kél 4.47 — nyugszik 20.39 órakor A Hold kél 14.31 — nyugszik 2.13 órakor Évforduló Száz évvel ezelőtt, 1884. június 8-án született Szege­den és 79 éves korában, 1963-ban hunyt el Budapes­ten Petri Lajos szobrászmű­vész. Eredetileg Budapesten és Berlinben folytatott jogi ta­nulmányokat, de mivel von­zalma már korábban a kép­zőművészet felé irányította, 1907-ben Teles Ede tanítvá­nya lett. Első jelentős mun­kája az 1909-ben Juhász Gyuláról készített mellszob­ra.­­ A GYULAI kamarazene­­kar június 11-én, hétfőn es­te 7 órai kezdettel ad hang­versenyt a zeneiskolában, Herbál András vezényleté­vel. A műsorban — mely­ben közreműködik Adrovicz István gitáron — Schubert-, Giuliani-, Debussy- és Haydn-művek szerepelnek. — A BUCSAI általános is­kolában az oktatás mellett a gyermekek szabad idejé­nek hasznos eltöltéséről is gondoskodnak. Ezt a célt szolgálják az iskola által szervezett szakkörök is. Mű­ködik fotótechnikai, egész­ségügyi, könyvtáros, orosz, matematikai, KRESZ-, vala­mint kézimunkaszakkör, s akiknek az énekléshez van kedvük, eljárhatnak az ének­kar foglalkozásaira. — BÉKÉSCSABÁN a KISZ- táborban június 9-én, szom­baton reggel 9 órai kezdet­tel rendezik meg a fiatal pe­dagógusok napját. Előadás hangzik el a közoktatás táv­lati fejlesztési tervéről, majd 11 órától a fiatal pedagógu­sok fóruma lesz. Az ebédet követően karate- és aerobic­bemutató, valamint sport­­programok várják a részt­vevőket. A rendezvény sza­lonnasütéssel és diszkóval ér véget. — NAGYKAMARÁSON nép­szerűek az ismeretterjesztő előadások. Ezt bizonyítja, hogy az elmúlt évben közel 80 TIT-előadást rendezett a helyi művelődési ház. — A MAGYAR VÖRÖSKE­RESZT Békés megyei szer­vezete által életre hívott ví­zisí, vízimentő szolgálat meg­kezdi nyári ügyeletét. A szol­gálat önkéntes tagjai ma, június 8-án 8 órakor talál­koznak a szanazugi vízisport­eszköz kölcsönzőnél és átis­­métlik az elméleti­ és gya­korlati tudnivalókat.­­ A BÉKÉSCSABAI ifjú­sági és úttörőház ifjúsági fú­vószenekaráról készített fel­vételt a Magyar Televízió szegedi körzeti stúdiója jú­nius 5-én a szlovák táj­ház­ban. Az érdeklődők június 21-én a 2-es csatornán, a szlovák nyelvű adásban lát­hatják, hallhatják az ifjú csabai zenészeket. Hírügyeletünk telefonszáma: Kevesebb eső Várható időjárás ma estig: nyugat felől időnként már csök­ken a felhőzet, és kevesebb he­lyen valószínű eső. A nyugati­ra, északnyugatira forduló szél megélénkül, a Dunántúlon meg­erősödik. A várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 9, 14, legmagasabb nappali hőmér­séklet 16, 21 fok között alakul.­­ A BÉKÉS MEGYEI Ven­déglátóipari Vállalatnál ta­valy év végén az üzletháló­zat több mint 55 százaléka, szám szerint 94 üzlet műkö­dött szerződéses formában. A vállalat forgalmából ezek az üzletek csaknem 54 százalék­kal részesedtek, a nyereség­nek pedig több mint 85 szá­zalékát adták. A DOMBEGYHÁZÁN az ál­talános művelődési központ művelődési házában június 5-én, kedden Cs. Pataj Mi­hály festményeiből nyílt ka­maratárlat. A kiállítást jú­nius 15-ig láthatják az ér­deklődők, naponta 8-tól 18 óráig.­­ A BÉKÉS MEGYEI Mú­zeumi Szervezet ez évben is meghirdeti a XXXII. orszá­gos néprajzi és nyelvjárási gyűjtőpályázatot, valamint Békés megye új és legújabb kori történetére vonatkozó helytörténeti pályázatot. A »­ pályamunkák leadási határ­ideje 1984. szeptember 1. Részletesebb tájékoztatást a Munkácsy Mihály Múzeum­ban adnak. — TÍZ TAKARÉKSZÖVET­KEZET tevékenykedik me­gyénkben. A szövetkezetek mind nagyobb gondot for­dítanak a lakossági igé­nyekhez való igazodáshoz. Ennek érdekében nagy hang­súlyt helyeznek dolgozóik szakmai továbbképzésére. A­­ középfokú takarékszövetke­zeti ügyintézői tanfolyamot eddig 184-en végezték el. Napjainkban pedig huszon­nyolcan járnak a tanfolyam­ra. — FELHÍVÁS: 1984. június 6-án elveszett egy 6 hetes német vizsla kölyökkutya. Kérjük a megtalálót, hogy az állatkórház­ba vagy tulajdonosának (Békés­csaba VI., Árpád sor 178. szám), adja le, mivel egy gyermeket megharapott, így a kutya vizs­gálata feltétlenül szükséges! — KÖZÚTI INFORMÁCIÓ. Békéscsaba belterületén, a Bánszki utcai Élővíz-csator­­na-hídon ma (pénteken) hídfenntartási munkát végez a közúti igazgatóság. A híd­­pályán levő négy forgalmi sávból a két szélső sávot a hídvizsgáló­­gépkocsi válta­kozva el fogja foglalni. Az erre közlekedőktől fokozott figyelmet kérünk! — RENDŐRSÉGI HÍR. Jú­nius 6-án délelőtt Nagyszé­náson a Kondorosi úton köz­lekedett lovas fogatával Ki­rály Imre, 66 éves nagyszé­­nási lakos. Eddig még tisz­tázatlan okok miatt a lovak megriadtak, elragadták a ko­csit, amely az út menti árok­ba borult. A fogat hajtója a kerekek alá esett és sú­lyos, nem életveszélyes sé­rülést szenvedett. A bal­eset ügyében a rendőrségi vizsgálat folyamatban van. * *#■ PROGRAMAJÁNLATUNK Békéscsaba Június 13-án 20 órai kezdettel a szabadtéri színpadon a Ray Phillips vezette Nashville Teens együttes koncertje lesz. (Eső­nap: június 14.) GYULA Az úttörő és ifjúsági házban szombaton 9 órától játszóházi programokon vehetnek részt az érdeklődő gyerekek. BÉKÉS Háromszor indul útnak a sé­tahajó pénteken, szombaton és vasárnap is: 9, 15 és 18 órakor. GYOMAENDRŐD A Katona József Művelődési Ház nőklubjában Márton Gábor tart előadást Pásztorok, betyá­rok címmel június 11-én 19 órai kezdettel. OROSHÁZA Június 9-én, szombaton 18 órai kezdettel tartja alakuló ülé­sét Orosházán, a Petőfi Sándor Művelődési Központban a Ké­pes Újság Magányosok Klubjá­nak megyei szervezete. NAGYKAMARÁS A hét végén, szombaton és vasárnap rendezik meg Nagy­kamaráson a színjátszó-juniálist megyénk amatőr színjátszócso­portjai részvételével.

Next