Békés Megyei Népújság, 1988. február (43. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-06 / 31. szám
A kőszívű ember fiai és unokái Békés megyében Még a múlt év december elején Kiss Horváth Sándor tollából ismertetés jelent meg a kondorosi Geist kastélyról és a csákói vadászkastélyról. Szó esett a volt tulajdonosokról — a Geist családról is — csak éppen az első gazda, a Batthyány családról esett kevés szó, pedig a kiscsákói vadászkastély történetében ez az idő volt a csúcs! Ez a vadászlak 1850—51-ben épült a gyászos világosi fegyverletételt követően; a Szarvason élő Batthyány István gróf és Bolza Antónia házasságából született László jóvoltából, aki 1840—1860 között Szarvason élt és tevékeny szerepet játszott megyénk társadalmi életében. Nevéhez fűződött a Szarvasi Gazdasági Egylet vezetése és a Csákói Vadásztársaság megalakítása is. Ezt a tényt hiányoltam Kiss Horváth Sándor írásából, mert ebben a vadászkastélyban olyan férfiak jöttek össze vadászat címén, akik később az ország és a megye közéletében kiemelkedő szerepet játszottak. Többszörös felkiáltójellel kellett volna leírni, hogy itt, az isten háta mögött készültek a jövőre, az alkotmányos rend helyreállítására, és talán a passzív ellenállásra is; olyan személyiségek, akik a levert szabadságharcban aktív, cselekvő szerepet vállaltak. Régen szándékomban állt bemutatni a hazafiak közül néhányat, olyanokat, akiknek ismerjük a nevét, az életrajzát. Nem az érdemek szerint, hanem nevük alapján, az abc sorrendjében. Károlyi György gróf (1802 —1877) 1820-ban lépett a hadseregbe, és Széchenyi ezredében szolgált, akivel itt kötött barátságot. E réven lett ő is a Tudományos Akadémia egyik törzsalapítója, amikor 40 000 Ft-tal támogatta e nemes célt. Házasságával Batthyány Lajos gróf sógora lett. 1841-ben Békés megye főispánja és országgyűlési követ, ahol a mérsékelt ellenzék programját támogatta. A szabadságharc alatt a nemzeti vonalat támogatta, a trónfosztást elítélte, de ennek ellenére Haynau lefogatta és csak nagy váltságdíj ellenében szabadult. Az alkotmányos éra alatt nem vállalt szerepet, de jótékonysági alapítványaival nagy népszerűségre tett szert. Károlyi Sándor gróf (1831 —1906) politikus és közgazdász volt. A szabadságharcban az apja által létesített huszárezred századosa Klapka alatt, majd Párizsba emigrált. Több jelentős politikai és gazdasági tevékenysége mellett a legjelentősebb a Hangya fogyasztási szövetkezetek megalakítása 1898-ban, melyek a felszabadulás utáni évekig is igen jó kereskedelmi és szövetkezeti politikát folytattak. Orczy Béla báró (1822—?) jogi és bölcsészeti tanulmányokat végzett, a szabadságharc első szakaszában fegyveresen vett részt a délvidéki arcvonalon, majd viszszavonult. A közügyekben 1865-től mint Deák-párti képviselő szerepel. Andrássy kívánságára 1868-ban a külügyminisztériumba került, majd Wenckheim Béla halála után 1879-től a király személye körüli miniszter. Naplói fontos kútforrások a korról. Podmaniczky Frigyes báró (1824—1907) az, akinek a munkásságát Budapest világvárossá fejlesztésében Ráday Mihály televíziós műsorában oly sokszor hallhattunk. Podmaniczky Ráday Gedeon Pest vármegyei követ mellett 1843-ban írnok, majd aljegyző. A szabadságharcban mint huszárszázados vett részt. A bukás után gyalogos közlegénynek sorozzák be, de 1850 végén elbocsátják. Ezt követően az irodalomnak él. 1873— 1905 a közmunkák tanácsának elnöke, 1875—1885. operaházi és nemzeti színházi intendáns. Négy kötetben bocsátotta közre a Naplótöredékeit. Simonyi Lajos báró (1824 —1894) jogi tanulmányait megszakítva beállt honvédnek, s végigküzdötte a szabadságharcot. A világosi fegyverletétel után várfogságra ítélték. (Apja a híres huszárebestet, Simonyi József!) Később kegyelmet nyerve, Arad melletti birtokára vonult vissza. Az alkotmányos korban a kisjenői, majd a nagyszalontai választókerület képviselője, majd földművelési, ipari és kereskedelmi miniszter volt. Tisza Kálmán (Geszt 1830 —Bp. 1902). Mint köztudomású, Kálmán — Lajos — László nevű Tisza- fiúk a szabadságharcban végig részt vettek. Sokan állítják, hogy Jókai róluk mintázta A kőszívű ember fiai című regényének főszereplőit. Zsadányban sokáig ismert volt az a sziget, mely a Sárrét mocsarai között jó búvóhelyet nyújtott, bár a geszti kastély is (a faluval egyetemben) sokáig vízzel körülvett település. A Tisza fiúkat apjuk az elnyomás első 1-2 évében külföldre küldte, szöktette. Tisza Kálmán 1858—1859-től a református egyházkerület világi gondnoka, s az 1859-es pátens ellen felsorakoztatta a protestáns egyházak vezetőit. 1875-ben előbb belügyminiszter, majd miniszterelnök. Az ő fia volt István (1861—1918). Wenckheim Béla báró (Körösladány 1811—1879) Békés megye egyik legjelentősebb földesura, haladó gondolkodású reformer politikus, megyénk ,Széchenyije", aki testvéreivel — László (1814—1879), Viktor (1816—?) — egyetemben a megye gazdasági, hitelintézeti, lótenyésztési és sok más egyéb területeinek fellendítője. A szabadságharc alatt Békés myei főispán, ezt megelőzően országgyűlési követ, másodalispán, stb. Az 1849-es leveretés után bujdosni kényszerül, de az ellenállás egyik vezéralakja lett messze földön. A Deákvezette első felelős kormány belügyminisztere, majd miniszterelnöke, és haláláig a király körüli miniszter. Kisbéren ma is áll a Fadrusz János készítette lovasszobra, a magyar lótenyésztés nagy személyiségének tisztelegve. Részt vettek még a csákói vadászatokon: Almásy Kálmán gróf (1815—1898) lovassági százados, gazdálkodó. Főleg a népnevelés érdekében buzgólkodott, 10 000 Ft-ot meghaladó összeget adományozott Sarkad árvái és szegényei részére, mely summa egy árvaház alapjául szolgált. Károlyi Gyula gróf (1837— 1890) tanulmányai végeztével 1863-ban nyugati tanulmányúton vett részt. 1867- ben tért haza, 1872-ben képviselő. Betegeskedése miatt visszavonult a közélettől. 1880-ban a király őt bízta meg a Vöröskereszt szervezésével. Szapáry Gyula gróf (1832 —1905) jogi tanulmányokat végzett. 1860-ban Heves megye alispánja, majd 1867 után főispán, 1869-ben belügyminiszteri tanácsos. 1870-ben államtitkár, Tisza Kálmán kabinetjében földmívelésügyi miniszter, 1890- ben őt bízta meg a király a kormányalakítással. 1904- ben a Hitelbank elnökévé választják. Egy névsorról még szólni kell. Nemeskürty István, A kőszívű ember unokái című könyve jó néhány személyt említ, akiknek ilyen vagy olyan szempontból közük volt Békés megyéhez is, vagy egyik, s másik megyénkben településhez. Gerendási birtokos volt például Apponyi Albert gróf (1846—1933), aki rendszeresen itt-tartózkodott, a magyar történelemben a konzervatívok közé sorolták, de a polgári fejlődést nem gátolta. Körösladányi birtokos volt gróf Csáky Albin (1841—1912), „a magyar állami szuverenitásnak a félelem és gáncs nélküli lovagja”. Azzal tette magát nevezetessé, hogy hívő katolikus létére keményen szembeszállt a főpapság visszahúzó erőivel; egyszóval, az egyházat különválasztotta a politikától. Csáky gróf kultuszminiszter és külügyminiszter volt Wekerle Sándor kormányában. Élete végén Szeghalmon volt királyi közjegyző Csorba Géza ügyvéd (1849— 1908), aki 1879—1881-ig a Népszava szerkesztője, és Táncsics Mihály leányát, Esztert) vette feleségül. Az első kommunista pert hazánkban ő ellene indították. Vele kapcsolatosan néhány fontos irat a Sárréti Múzeum tulajdonába került. Eötvös József báró (1813 —1871) a népiskolai törvény megalapozója, író, szentetornyai birtokos volt. Okányi földbirtokos Szlávy József (1818—1900) birodalmi pénzügyminiszter. Előbb 1872-től 1874-ig magyar miniszterelnök, 1880- tól 1882-ig bécsi pénzügyminiszter. Makulátlan életű hazafi, aki mint a bányamérnök a szabadságharc alatt hadfelszerelési kormánybiztosként működött — írja Nemeskürty —, Világos után két évig raboskodott, hatvanhéttől Deák-párti képviselő, sokat tett a bányák fejlesztéséért. Ugyancsak okányi földbirtokos Gorove István (1818— 1881) pártelnök, földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter, aki Jókaival szemben alulmaradt a képviselő-választáson. György Aladár (1844— 1906)-ról kevesen tudják, hogy ő volt a marxista eszmék egyik első hazai terjesztője, az Internacionálé tagja. Kiváló művelődéstörténész, a magyar óvodai hálózat kiépítője stb. Megyénkhez sok szállal kötődött, de csak egyre hivatkoznak: ő volt az, aki Dapsy Gizella szeghalmi óvónőt ért támadás során leutazott Szeghalomra, és megállította ezt a méltatlan perpatvart. A szentetornyai Justh Zsigmond (1863—1894) felvilágosultsága a parasztszínház működtetésében csúcsosodott ki. A dohányosok, gányók bevonásával görög és klasszikus drámákat jelenített meg a parkjában lévő színpadon. A békési temetőben nyugszik Karacs Teréz, a magyar nőnevelés egyik személyisége. A gerendási Apponyi-birtok kiemelkedő jószágigazgatója Korossy Kamilló, aki a cselédséggel való jó bánásmóddal tűnt ki, és a legnagyobb mértékben bírta a munkásnép bizalmát és szeretetét — írja Apponyi Albert is. A kétegyházi születésű Márki Sándor (1853—1925) történész, aradi tanárkodásában jelenteti meg Dózsa György és forradalma című könyvét, amely írás a tudomány és politika felől közelíti meg Dózsát. Szeghalmi földbirtokos volt Wekerle Sándor (1848 —1921), akinek Szeghalomtöviskesi uradalmából áll még a kastély, melyet az állami gazdaság példamutatóan tart rendben, és néhány gazdasági épület. Édesapja a móri Lamberg grófok intézője volt, és rokonságban álltak a körösladányi Merán grófokkal. Feltehetően ez úton került sor a földvásárlásra. Wekerle Sándor 1870-től dolgozott a pénzügyminisztériumban, ahol előbb tanácsos (1884), majd államtitkár (1886), s végül miniszter 1889-től. Korának kiemelkedő pénzügyi szaktekintélye. Nevéhez fűződik az államháztartás stabilizálása, a valutareform, az adóreform, stb. Sokat tett Budapest nagyvárossá fejlesztéséért. Legnagyobb műve a miniszterelnökként kivívott házasságjogi sikere. 1892-től miniszterelnök, ő az első polgári származású magyar királyi miniszterelnök. Biharugrán temették el Bölöny Józsefet, kolozsvári színházi intendást, haladó szellemű képviselőt és sógorát, Nedeczky Istvánt, aki Deák Ferenc unokaöccse, ő szervezte az utolsó összeesküvést Almási Dénessel együtt Ferenc József császár ellen. Árulás folytán kiderült a szervezkedés, Nedeczkyt halálra ítélte a bíróság, de a kiegyezés előtt kegyelmet kapott. Nem a teljesség igényével, csak a már meglévő adataim alapján adtam közre azon személyek rövid jellemzését, akiknek egy része aktív közreműködője volt a szabadságharcnak, és az alkotmányos kormánynak (ők voltak a fiúk). A második csoport már koránál fogva nem vehetett részt 1848—49- ben, de az apák mellett már ők is meghatározták az ország sorsát (ezek voltak az unokák). Az itt felsorolt személyiségek egy része megyénkbeli nemes, a többiek pedig ideorientálódtak a „csákói vadásztársaság” fedőnév alatti szervezkedésbe. Úgy tűnik, hogy voltak közöttük jócskán olyanok, akikre méltán emlékezhetünk. Miklya Jenő Eötvös Józsf bíró ... a fiúk közül, akinek hamarosan szobrot emelnek Orosházán Okány, a Szlávy-féle kúria — 1988. február 6., szombat „Sóhajtva köszöntlek” Kisfaludy Károly születésnapjára „Idézetesdit” játszott nemrégiben a társaság. A játék lényege: valaki mond egy idézetet, s a többieknek ki kell találniuk, kitől származik a citátum. Röpködtek is a különböző prózai és verssorok, amikor egyszer csak elhangzott: „Hősvértől pirosult gyásztér sóhajtva köszöntlek, ■ Nemzeti nagylétünk nagy temetője, Mohács!” Egy percre mindenki elnémult, Hogy azután annál nagyobb legyen a hangzavar. Mert mindenki kívülről fújta-skandálta ugyan a két sort — csak épp fogalma sem volt, kitől-miből való ... Tippeltek Berzsenyire, Kölcseyre, Vörösmartyra — de csak egy ember gondolt Kisfaludy Károlyra. (Igaz, ő pontosan tudta.) A hétköznapi történet akár jelképesen is fölfogható. Tény, hogy Kisfaludy Károly „irodalmi szemhatárunk peremére szorult” — ahogy Kerényi Ferenc írja róla a Szépirodalmi Könyvkiadó Magyar Remekírók sorozatában. Jól tudjuk persze, hogy korunk mostohán bánik klasszikusainkkal, de vajon van-e olyan irodalombarát, aki ne ismerné — ugyancsak a Mohács című versből — a már-már szállóigének számító szavakat: „Él magyar, áll Buda még!", akad-e, aki ne tudná folytatni: „Szülőföldem szép határa! Meglátlak-e valahára?" Naponta megyünk végig szerte az országban a Kisfaludy utcákon (s vajon melyiket nevezték el róla, s melyiket testvérbátyjáról, Kisfaludy Sándorról?) — és zöldfülű kisiskolások fújják a leckét, hogy Arany János a Toldit a Kisfaludy Társaság pályázatára írta. Ki az tehát, akinek neve tudatlanul is ennyire belénk ivódott? Az irodalomtörténészek leginkább a szervezőt, az irodalmi vezért látják benne. Ő a híd Kazinczy és Vörösmartyék között. Ö az, aki klasszicista stíluseszménytől eljut a romantika mindent elsöprő érzelemvilágáig: ő az, aki Kazinczy Ferenctől, a széphalmi mestertől átveszi a stafétabotot, és irodalmi vezére lesz — immár Pesten — a köréje tömörülő aurórásoknak. (Az Auróra című zsebkönyvet Kisfaludy 1821-től haláláig, 1830-ig szerkesztette, s a hozzá csatlakozó, s lassan irodalmi központtá szerveződő írói kör tagjai alapítják meg majd később, 1836-ban a Kisfaludy Társaságot.) De Kisfaludy nemcsak szervezi és vezérli a kibontakozó romantikus irodalmat, hanem a saját hús-vér valójában maga is éli a romantikát. Élete ugyanis szélsőségesen romantikus. Nemesi család nyolcadik gyermeke, születésébe anyja belehal. Győlölködő, szigorú apa, egyházi, majd katonaiskola — megannyi kordon a szárnypróbálgatásra készülődő, zabolátlan, ifjúi lélek számára. S a következmény? Kitagadottság, gyökeres szakítás a lehetséges katonatiszti-földbirtokosi életmóddal —, hogy helyette nyomorogjon, dorbézoljon, megpróbáljon megállni a saját lábán, és adósságokat csináljon. Festészetet tanul Bécsben, eljut Olaszországba, s csak ötévi kóborlás után tér ismét haza. Itthon azután ez a (Babits kifejezésével) „ős bohém” keményen dolgozni kezd, s egy évtizeden át kitartó, szívós munkával szervez és ír. Verset és prózát, lírai költeményeket és epigrammákat, végzetdrámákat és komédiákat (mellesleg ő a magyar vígjáték atyja is). Hogy is emlékezik Krúdy Gyula, a másik „ős bohém”? „Kisfaludy Károly az örök regényesség és szegénység példája. Legvérbelibb őse a hangulataival bíbelődő, örökké dicsőséget szomjazó, rongyoskodó magyar költőnek, aki a költészete mécsvilága mellett virraszt, a versei tűzrakásánál melegszik, dalt dúdolgat, románcot álmodik, legfeljebb kiskocsmák füstös horizontján látja a helikoni verseket." S ha nem is dolgunk most kesztyűt dobni az irodalomtörténetnek a perújrafölvételért, annyit hadd jegyezzünk meg: aki oly metszően gúnyos tud lenni epigrammáiban, mint Kisfaludy (példának okáért: „Messze halad, ki tanul, messzébb jut mézes ajakkal, / Legmesszébb, ki örök görnyedezésre szokott.”), aki olyan öniróniával emlegeti saját korábbi művének „bundás indulatait”, aki oly kaján bölcsen tud írni „A bánkódó férj"-ről, mint Kisfaludyá nos, annak bizonyára most is lennének ébresztgetésre méltó gondolatai. Számunkra is. Jó lenne látni például, mivé válik egyik-másik darabja egy jó dramaturg, egy jó rendező kezében . . . Az alkalom magától kínálkozik, tegnap, február 5-én volt kétszáz éve, hogy megszületett Kisfaludy Károly. Makai Tóth Mária