Békés Megyei Népújság, 1990. március (45. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-23 / 69. szám

1998. március 23., péntek Péntek Előfordul az manapság, hogy az embernek változik a véleménye. No nem, én most nem arról beszélek. (Hogy ami eddig fehér volt, ma már fekete.) Ha­nem arról, hogy megesik, elfogadunk egy másik vé­leményt, mert meggyőző­dünk arról, hogy téved­tünk, vagy esetleg akadt valaki, aki nálunk jobban tapintott rá a lényegre. Valami ilyesmi történt velem szerdán este a tele­vízió előtt, amikor a ke­rekasztal körül arról (is) folyt a vita, hogy miért maradt el március 15-én az élő közvetítés. Beval­lom, úgy­ ültem le a kép­ernyő elé, hogy már a kér­dést sem értettem. Hogyan vetődhetett fel egyáltalán kérdésként, hogy közvetít­­se-e a tévé a nemzetnek­­ a nemzet ünnepét (a talán első méltó megemléke­zést)? Azt pedig végképp nem tudtam elfogadni, hogy a válaszra a pártok illetékesek. Volt vita, voltak érvek és ellenérvek bőven, és a kijelentésekben megszívle­lendő tanulságok a szak­ma és a politika számára egyaránt. Nemzeti ünnep és vá­lasztási kampány egyide­jűleg, s mindkettőt embe­rek csinálják. A kettőt szétválasztani talán nem is lehet. De nyilván összeke­verni sem... N. K. A tavalyi év egyik szépsége a sportcsarnokbeli kiállításon. Szombaton és vasárnap 9-től 18 óráig Békéscsabán, a vá­rosi sportcsarnokban rendezik meg a XX. Nemzetközi MMOE—FIFE macskakiállítást. Vasárnap 15 órakor macska­­szépségverseny lesz. A kiállításon a tavalyinál is több a jelentkezők száma: mintegy háromszáz cicát láthatnak a nézők Fotó: Veress Erzsi — AZ S. O. S.-lelkisegélyszol­­gálat változatlanul hívható Békéscsabán a 28-800-as te­lefonszámon este 7-től reg­gel 7-ig. — AZ OROSHÁZI Petőfi Művelődési Központ és a TIT városi szervezete angol nyelv­ből középfokú nyelvvizsgára felkészítő konzultációsoroza­tot szervez. Az első foglal­kozás március 30-án 14 óra­kor lesz a művelődési köz­pontban. ANYAKÖNYVI HÍREK GYULA Házasságkötések: Balog Edit Mária (Elek) és Géczei Mihály Attila (Gyula), Balogh Márta Zsuzsanna és Linden­itz Lásszló, Bohus Mária (Gyula), és Szabó Tamás Mi­hály (B­ék­éscsaba). Születések: Takács Lőrinc József és Már­thai Emília leánya Dóra, Adam­­czsák Jenő Vilmos és P­lentid Mária Edit fia Dávid, Halmos Miklós János és Mészáros Mag­dolna fia Adám, Hajdú Béla La­josi és Mészáros Andrea leányai Nikolett és Barbara, Gombos Péter és­ Hildák Erika Hana fia Krisztián (Méhkerék), Darócz Zoltán és­ Mező Erika leánya Klaudia Noénál* (Kétegyháza), Herczeg Imre és Szabó Erzsé­bet leánya Anita (Körösújfalu), Muntyán Sándor és Kocsi Róza fia Norbert (Zsadá­ny), Béres József és Bodzás Ildikó fia Jó­zsef (Sarkad), Fodor András László és Túráik Katalin leánya Edina (Kevermes), Suta Gyula Zsolt és Pós Éva leánya Enikő ( Almás kamarás), Mohácsi Ist­ván és Rá­cz Erika leánya Me­linda (Zsadány), Várnagy Zol­tán és Ben­csik Judit leánya Berta (Szarvas), Kovács János és Mocsok Mária fia Tamás, Er­dős­ Tivadar és Almási Ilona leánya Kata, Fekete Sándor és Szonda Erzsébet Ildikó leánya Nóra (Sarkad), Valach Mihály és­­Bajkán Ilona fia Szabolcs István (Kunágota), Horváth La­jos és Tóth Eszter fia Bálint (Sar­ka­dk­er­esz­túr), Kiss-Balogh György és Szabó Róza leánya Edina (Doboz), Cseke Imre és Palásti Éva leánya Nikolett (Sarkad), Kiss Ferenc és Orosz Erzsébet fia Róbert (Kunágota), Kiss József és Csáki Erzsébet fia Csaba (Sarkad), Vámos Károly és Varga Erzsébet fia Károly (Nagykamarás), Darvas­ János és Gyebnár Mária leánya Ágo­­ta (Békés), Csukás Lajos és Barkász Anikó leánya Adrienn (Mezőgyán), Kurunczi Ferenc és S­eprén­yi Mária fia Ferenc (Vésztő), Pollak András és Pusz­­­­tái Erzsébet fia Gábor (Szarvas), Makai Albert és Földesi Ágota fia Bence (Biharugra), Marosán György és Raczkó Náda fia György (Battonya). Halálesetek: Kimpián József, Gergely Pé­ter, Cservenák Mária, Tóth Ká­roly, Gyovai Mihályné Kiss­ Má­ria, Metz Jakabné Gerebenics Mária, Stier Istvánné Kántor Mária, Kelemen Jánosné Fecz Erzsébet, Nádudvari Lajosné Borbély Mária, Gróh Mártonná Schriffert Cecília, Molnár Ist­ván, Juhász Györgyné Sánta Terézia, Gábor Dezsőné Váczi Rozália, Böködi Ferenc, Dandé András, Tódor Ferencné Pál Veronika (Orosháza), Varga­ Pál (Békéscsaba), Fazekas Amália (Okámy), Pardi Zsigmondné Hu­szár Irma (Vésztő), Kiss János (Orosháza), Szendrei Imréné Bende Zsuzsanna (Sarkad), Sze­keres Károly (Sarkadkeresztúr), Nagy Gábor (Mezőgyán), Ko­vács Márton Ferencné Nagy Julianna (Füzesgyarmat), To­man Pál (Mezőberény), Krucsai Mihály (Medgyesegyháza), Kom­lódi Endre (Mezőb­erény), Fo­dor János (Sarkad), Marik Ádám (Békéscsaba), Bedő Ká­roly, Vathi Margit, Szőke Lász­­lóné­ Nagy Eszter (Vésztő), Fa­zekas Jánosné Kovács Irén­ (Sarkadkeresztúr), Szatmári Ist­ván (Doboz), Gál Józsefné Ha­­náik Julianna (Szeghalom), Sze­les Adorján (Békéscsaba), Zu­­ba György (Békéscsaba), Haj­dú Józsefné Pálfi Etelka (Szeg­halom), Búzás András (Sarkad­keresztúr) . Párthírek — A tavaszi nagytakarítás ke­retében a Magyar Demokrata Fórum március 23-án, 12 órától ingyenes gyümölcsfaültetési ak­ciót szervez. A facsemeték át­vehetők a következő helyeken: Új­kígyós, Hosszú u. 3.; Mező­hegyes, Táncsics u. 15., Mező­­kovácsháza, Árpád u. 78; Ka­szaper, Petőfi u. 38.; Kunágota, Rákóczi u. 83.; Dombegyház, művelődési ház; Medgyesegy­háza, Lászlótelep 38.; Almáska­marás, MDF-csoport. — Megalakult a Vállalkozók Pártja Békés Megyei Intézőbi­zottsága. Feladata, hogy meg­szervezze a megye területén a Vállalkozók Pártja alapszerve­zeteit. Célkitűzésük: a vállal­kozók politikai érdekképviselete a törvényhozásban. Bővebb tá­jékoztatást a Kiosz Békés me­gyei titkárságán (Békéscsaba, Kossuth tér 8. I. em 3.) adnak. A Kommunista diktatúra bú­csúztató autós konvojt szervez az SZDSZ március 23-án, pén­teken. Békéscsabán, a sport­csarnok parkolójában gyülekez­nek, innen 8.30-kor indulnak Nagy­laposra. A csárda parko­lójából 10.30-kor indul a me­gyét bejáró karaván. A később ráérők 14 órakor, a reggeli gyü­lekezőhelyen csatlakozhatnak a felvonulókhoz. — GÉPÍRÓTANFOLYAMOT indít a TIT gyulai szerveze­te. Az érdeklődőket a szer­vezet irodájában várják (48- as u. TI., telefon: 62-035). Gépkocsi-átvételi sorszámok Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 785 Trabant Combi Hyc. (Bp.) 248 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 22 480 Trabant Lim. Spec. (Debr.) 19 463 Trabant Lim. Spec. (Szeg.) 1 607 Trabant Combi Spec. (Bp.) 8 997 Trabant Combi Sp. (Debr.) 7 169 Wartburg Standard (Bp.) 6 469 Wartburg Standard (Debr.) 4 372 Wartburg Special (Bp.) 6 987 Wartburg Special (Debr.) 5 943 Wartburg Spec., tt. (Bp.) 17 900 Wartburg Tourist (Bp.) 6 235 Wartburg Tourist (Debr.) 3 452 Lada 1200 S (Bp.) 54 174 Lada 1200 S (Debr.) 38 792 Lada 1300 S (Bp.) 25 667 Lada 1300 S (Debr.) 21 200 Lada Samara 2108 (3 ajtós) (Bp.) 8 688 Lada Samara 2108 (3 ajtós) (Debr.) 5 908 Lada Samara 2109 (5 ajtós (Bp.) 651 Lada Samara 2109 (5 ajtós) (Debr.) 688 Lada 1500 L (2107) (Bp.) 22 713 Lada 1500 L (2107) (Debr.) 18 254 Lada Combi (2104) (Bp.) 2 750 Lada Combi (2104) (Debr.) 1 595 Lada Niva (2121) (Bp.) 1512 Skoda 105 L (Bp.) 12 889 Skoda 105 L (Debr.) 9 632 Skoda 120 L (Bp.) 36 938 Skoda 120 L (Debr.) 19 205 Polski Fiat 126 (Bp.) 9 874 Polski Fiat 128- (Debr.) 5 285 Polski Fiat 1500 341 Dacia TX 1310 (Bp.) 26 361 Dacia TX 1310 (Debr.) 19 622 Dacia TX 1310 (Szeged) 240 Dacia Combi 1310 (Bp.) 10 091 Dacia Combi 1310 (Debr.) 5 771 Dacia Combi 1310 (Szei&d) 28 Dacia TLX 1310 (Bp.) 21793 Dacia TLX 1Í10 (Debr.) 13 049 Zastava 20 538 Volga Limousin 76 Volga Combi 47 Opel Kadett 1555 Volkswagen Golf 789 Marutt 990 HÍREK MA: EMŐKE NAPJA A Nap kél 5.42 — nyugszik 18.00 órakor A Hold kél 3.06 — nyugszik 13.58 órakor EMŐKE Régi magyar személynév­ből felújítva. Maci jelentése: anya­tej­jel táplált újszülött, bébi. Becézés: Ernő, Möci­­(ke). Névnap: márc. 23., dec. 8. ÉVFORDULÓ Negyven évvel­ ezelőtt ala­kult meg Genfben — az 1873-ban alapított Nemzet­közi Meteorológiai Szerve­zet utódaként ■— az ENSZ szakosított intézményeként működő Meteorológiai Vi­l­ágszervezet (WMO), amely a nemzetközi meteorológiai együttműködés sikeres fej­lesztése érdeké­ben március 23-át meteorológiai világ­nappá nyilvánította.­­ A SZEGEDI KÖRZETI tv-stúdió Virradóra című tá­jékoztató, információs, négy megyét átfogó műsorát lát­hatják a nézők ma reggel hattól nyolcig a kettes prog­ramon a szentesi vételkör­zetben. Az első adás alkal­mából minden észrevételt, információt érdeklődéssel vár a szerkesztőség. Békés­csabai ügyeleti telefonszá­muk a 28-623, mely az adás ideje alatt hívható. — HARMINC AUTÓBUSZ­­JÁRAT a határmenti ma­gyar és román megyék kö­zött. Keretmegállapodás alá­írásával fejeződött be csü­törtökön Békéscsabán hat magyar és nyolc román köz­lekedési vállalat szakembe­reinek többnapos tanácsko­zása. A megbeszélésen a két ország szomszédos megyéit összekötő közvetlen járatok újraindításáról volt szó. A hét évvel ezelőtt megszünte­tett járatok helyett, a most aláírt megállapodás értel­mében, hetente mintegy 30 járatpárt közlekedtetnek. Indításuk konkrét időpontját később egyeztetik.­­ A BÉKÉSI BAPTISTA gyülekezet 90 tagú aradi ro­mán baptista csoportot lát vendégül a hét végén. Szom­baton délután 5 órakor és vasárnap 5 órakor énekes evangelizációt tartanak a vendégek, akik ellátogatnak Kétegyházára is. Hírügyeletünk munkanapokon 9-től 19 óra­közvetlenül a (66)28-623 telefonszámon. Üzenetrögzítőnk ugyanezen a telefonszámon este 7-től reg­gel 9 óráig, valamint mun­kaszüneti napokon működik. Telexszámunk: Telefaxszámunk: 83-312 21-401 Ma a telefonnál: GUBUCZ KATALIN Tegnap már-már nyártalan meleg időjárás köszöntötte az ismét visszatérő gólyákat me­gyénkben. Bár hajnalban még az évszaknak megfelelően 2, 1 Celsius-fokig süllyedt a hőmér­séklet, napközben a sok napsü­tés és a megélénkülő déli szél hatására 23, 24 fokig melegedett a levegő. A késő délután nyu­gat felől megnövekvő felhőzet és a levegő légnyomássüllyedése közeli időjárás-változás lehetősé­gét jelzi — kaptuk a tájékozta­tást Zsiros Györgytől, a Békés­csabai Meteorológiai Állomás ügyeletesétől. Várható időjárás :az ország­ban ma estig, az éjszakai órák­tól észak felől megnövekszik, napközben fokozatosan csökken a felhőzet és sok lesz a napsü­tés. Legfeljebb egy-egy átfutó zápor lehet. Átmenetileg meg­erősödik az északnyugatira for­duló szél. Hajnalra csak 7 és 0 fok közé csökken, kora délután­ra 17, 22 fokig emelkedik a hő­mérséklet. — DIÁKHUMOR minden mennyiségben a Téglában. Március 27—28—29-én 19 óráitól a Békéscsabai Városi Diá­kszövetség és a Tégla Közösségi Ház közös rende­zésében tartják meg az öt­éves jubileumi diákvarietét. — KÖZLEMÉNY. A Gyulai- Békéscsaba között közlekedő autóbuszjáratok békéscsabai megállóhelyét a városi ta­nács végrehajtó bizottsága március 18-ától a Bánszki utcából ideiglenesen a Beloi­annisz utcai megállójába he­lyezte át, viszont a Körös Volán szervezési okok miatt nem végezte el az átállást. A megállóhely áthelyezésé­nek újabb időpontját és he­lyének megjelölését a Körös Volán fogja közölni. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó­­igazgatóság közlése szerint a 12. játékhéten a következő nyerőszámokat húzták ki: 15, 34, 37, 50, 71. MAI MŰSOR KOSSUTH RÁDIÓ 8.05: Hangszemle. 8.20: Sokszemközt az egészség­ről. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.00: Napközben. 11.05: Verbunkosok, katonada­­lok. 11.42: Védtelen teremtés. Anton Csehov novellája. 12.50: Van új a Nap alatt. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.05: A Magyar Rádió szolnoki és pécsi stúdiójának mű­sora. 14.05: Földművelés elektroniká­val. 14.20: Lézerálmok megvalósuló­ban 3. rész. 14.35: Bátyai gyermekmondókák. 14.51: Britten: Zenés délelőttök. Szvit Rossini nyomán. 15.00: Magyar Írás. A Rádió Iro­dalmi hetilapja. 15.50: Szergej Jeszenyin versel. 16.00: Tizenhat óra. 16.15: Zenei magazin gyerekek­nek. 17.00: Orvosi tanácsok. 17.05: Vesszőfutások 2. 17.30: Díjnyertes zeneszerzők V/5. rész. 18.05: Láttuk, hallottuk, olvas­tuk.­­ 18.20: Levelekre röviden. 18.30: Esti Magazin. 19.15: Sportvilág. 19.40: Hollós Máté feldolgozásai­ból. 19.50: Gong. 20.00: Riport-összeállítás. * 22.00: Hírvilág. 22.30: PAF-műsor. 23.30: Száz éve született Lauricz Melchior. PETŐFI RÁDIÓ 7.35: Sportreggel. 8.05: Rivaldafényben. 9.05: Betűtenger — a sportról. 10.00:­Kertbarátok műsora. 10.05: Idősebbek hullámhosszán. 11.05: Neveletlenek. 13.10:­­Nóták. 12.53: Édes anyanyelvűnk. 13.05: Pophullám. 16.55: Ajánlóműsor sok muzsi­kával. 17.05: Kölyökrádió. 17.30: Ötödik sebesség. 18.30: Popregiszter. 19.05: Garázs. 19.35: Reggeli csúcs — esti lista. Kívánságműsor. 21.05: Tip-top parádé. 21.30: Cigányfélóra. 22.00: Népdalkörök pódiuma. 22.30:­ Pop-rock műhely. 23.10: Sporthíredó. BARTÓK RÁDIÓ 9.15: Charles Münch vezényli a Bostoni szimfonikus zene­kart. é® az Új Fiilharmo­­nia zenekart. 10.25: Versek­ elmondja: Egyed Emese. 10.30: Zengjen a muzsika. 11.00: Friedrich Ádám kürtön játszik, Falvai Sándor zon­gorázik. H.17: A Magyar Rádió és Tele­vízió énekkara énekel. 12.05: Nagy mesterek kamaraze­néjéből. 13.00: Hallgassuk újra! 13.52: Meyerbeer: A próféta, öt­­felvonásos opera. 16.05: Gárdonyi Géza: Az a ha­talmas harmadik. Közben: 17.00: Kosztolányi Dezső versei. 17.50: Zenekari muzsika. 18.30: Hiányjel. Ami a nyolcadi­kosok történelemkönyvé­ből kimaradt... 19.05: A szovjet hegedűiskola. 19.35: Budapesti Tavaszi Feszti­vál. Közben: 20.25: Zsebrádiószínház. Tiszta üzlet. 22.19: A Stuttgarti Rádió szimfo­nikus zenekarának hang­versenye. MAGYAR RÁDIÓ, SZEGED Szeged 94.90 MHz Szentes 66,29 MHz Telefon: (62) 23-311 5.55—8.00: Alföldi Hírmondó. Zenés hírműsor. A tartalomból: 5.55: Rövid hírek, útinform. 6.15: Dél-alföldi hírek, tudósí­tások. Lapszemle három megyéből. 6.45: Reggeli párbeszéd. 6.55: Hasznos tanácsok közleke­dőknek. 7.15: Rövid hírek, tudósítások. 7.25: Körzeti időjárás. 7.30: Dél-alföldi hírek, tudósí­tások . Választások előtt. 16.00—18.00: A 94,9 MHz-es szege­di URH-adón: szolgáltató adás. 9.00: Képújság. 9.05: Tévétémna. 9.10: Főszerepben: a színész Roy Scheider. Amerikai film. (ism.) 9.40: Ave Maria. Amerikai do­kumentumfilm. (ism.) 10.05: Felelet. Déry Tibor regé­nyének tévéfilmváltozata. VIH/4. rész (ism.) 11.20: Képújság. 16.45: Képújság. 16.55: Szép magyar tánc. 17.00: Péntek délután. Nyugdí­jasok műsora. 17.30: Téka. 17.40: Riportfilm. 18.00: Ablak. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: Választási vitaműsor. 22.10: Budapesti Tavaszi Feszti­vál. 22.40: Híradó 3.­­ Sugár Ágnessel és Dombóvári Gáborral. 17.00: Képújság. 17.15: Riportok. Időjárás. Zene. 17.45: Kérdezz! Felelek. 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek! 19.00: Michel. Francia film. 19.30: Budapesti Tavaszi Feszti­­vál. 21.10: Híradó 2. 21.40: Videovilág. New York Ci­ty. n/1. rész. (ism.) 22.20: Napzárta. 23.05: Dobogó szívvel. Olasz film. BUKAREST 10.00: Hírek. 10.15: Népzene. 10.40: Lammranoori Luciás. 13.05: Mentsük meg a természe­tet. 12.35: Építő szavaink. 13.00: Hírek. 13.10: Zárás. 15.15: Pakisztáni útiképek. 15.30: Mezőgazdasági műsor. 16.00: Romáin piackutatás. 16.20: Műkincseink. 16.50: Közérdekű információk. 17.10: Német nyelvű adás. 18.10: Politikai pártok fóruma. 19.10: Rajzfilmek. 19.30: Híradó. 20.00: A privatizálásról. 20.30: Vér és orchideák. Film. 21.20: Gaudeamus. 22.20: Híradó. 22.30: Éjszakai műsor. Újvidéki televízió 16.10: Műsorismertetés és híradó .magyarul. 16.25:­Ismétlés. 16.55: Műsorismertetés és híradó szerbhorvátul. 17.25: Szerbhorvát nyelvű mű­sor. 18.15: Tévémagazin szlovákul. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Híradó magyarul. 20.00: Törvény Los Angelesben. Filmsorozat. 20.55: Szórakoztató zenés műsor. 21.40: Híradó szerbhorvátul. 22.05: Az animáció mestered.­­ Filmsorozat. 22.35: Játékfilm. 0.05: A szombati műsor ismer­tetése. 7.00: Pirkadat. 8.00: Egyveleg. 18.00: Forró drót. 17.00: Adásban. Élő videoshow. 18.30: Nemzetközi slágerstúdió. • 19.30: Nemzetközi hírek. 19.45: Időlánc. Tévénosztalgia. 20.00: Harry Belafonte koncert­­je. 21.00: Amerikai földalatti. 22.00: Nemzetközi hírek. Időjá-22.15: Kék éj. Magazin. 23.15: Itt a hét vége!­0.15: Nemzetközi hírek. 0.30: Kék éj. EUROSPORT 10.00: Nemzetközi motorsport. 10.30: Kaland. Magazin. 11.00: Kosárlabda. 13.00: Labdarúgó-vb. 14.00: Biatlon. 15.00: A kalandok órája. 16.00: Biliárd. 17.00: Kosárlabda. 19.00: Labdarúgó-vb. 20.00: Birkózás. 22.00: Sf. 23.30: Forma—1 24.00: Biliárd. 17.45: Ínyencek. 18.00: Játék a betűkkel. 18.20: Gyermekműsor 18.50: TV5-klub. 19.00: Tudományos-technikai magazin. 19.30: Hírek. Csillogó papiros 20.00: vitaműsor Finnorszá­gról. 21.00: Világvízum. Tunézia. 22.30: Moziklub. A királyné nyakékje. 23.45: Klasszikus zene. 0.15: Hangverseny, SZÍNHÁZ 1990. március 23-án, péntek­en 15 óraikor Békéscsabán: ÓZ, A NAGY VARÁZSLÓ Kin­c­skereső-b­érlet 19 órakor Békéscsabán: HAMLET Bérletszünet

Next