Békés Megyei Hírlap, 1993. július (48. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-10-11 / 159. szám
OBÉRES MEGYEI HÍRLAP GYULAI VÁRSZÍNHÁZ 93’ 1993. július 10-11., szombat-vasárnap íme az ember, aki a szenvedések bugyraiból hozta az üzenetet Sütő András Az ugató madár gyulai ősbemutatóján Ünnepelni jöttünk. Köszönteni egy új magyar dráma megszületését, s azt, hogy ez a mű is a Gyulai Várszínházban szólalt meg először. És nagy szeretettel fogadni a szerzőt, Sütő Andrást, aki eljött közénk Az ugató madár című darabjának ősbemutatójára. Külön-külön is örömteli esemény, együttesen pedig szívet melengető élmény. Önnön értékeink egyik bizonyítéka, elsősorban saját magunk számára, hogy új meg új drámákat vet ki magából a magyar valóság. Szellemi aszályok idején is, ha éppen nincsen sok büszkélkedni valónk, amikor már magunk mögött tudhatjuk a legvidámabb barakk kétes dicsőségét, és riadtan hallgatjuk a hagymázas álmok pikulásait, akik fújják, hogy a föld Isten kalapja, s hazánk bokréta rajta, amikor kábán keressük helyünket a világban, olykor megszólal egy dalnok, aki művészi formába sűríti a mindnyájunkban fortyogó érzéseket. Drámai alkotások sora jelzi, hogy él itt egy nép, mert a sors különös rendelése folytán életre ítéltetett, nem rosszabb és nem jobb más népeknél, küzd és elbukik, de csodák csodája, mindig tovább remél, s e balga reménye ad hitet a mindennapokhoz. Ezért tehát — mint már századok óta így van minálunk — nagy munkát vállal az magára, ki most kezébe lantot vesz. És nagy munkát, gyönyörű hivatást vállal a Gyulai Várszínház, mert a magyar dráma éltető, teremtő otthona lett. Végvári helyeken minden ősbemutató egy-egy szellemi hőstett, ám különös és torokszorítóan szép alkalom, amikor Sütő András nagy kínokkal megvajúdott szellemi gyermekét segítették világra jönni. Poklok hangzavarán át érkezett a tiszta szó, ezért hát tisztelet és főhajtás illesse az írót, aki eljött közénk. Drámájának bemutatója után Sütő András megilletődötten fogadta a közönség ünneplését, és mi néztük csodálattal: íme az ember, aki szenvedések bugyraiból hozta az üzenetet, nekünk, rólunk, és talán az utódainknak is. Mert magával ragadott Sütő András valójának sugárzása, ezért ne várjon tőlem senki elfogulatlan színikritikát. Bevallom: elfogódott vagyok. Egyébként is az az érzésem, nincs ma ember, aki megmondhatná, hogy Az ugató madár című dráma milyen helyet érdemel Sütő András életművében, s főként a magyar drámairodalomban. Úgy érzem, jelentős alkotás, amelyről — más alkalommal— még beszélni kell, felmutatni erényeit és gyengéit. Ám az bizonyos, hogy a szemünk láttán világrajött „szellemi újszülött” életképes lesz, mi pedig büszkén mondhatjuk: ott voltunk a bölcsőjénél. Az embernek káromkodni kél kedve, ha végiggondolja, miféle anyagból vagyunk megszerkesztve. Mennyi megalkuvás, átkos csatavesztés, kisszerű bukdácsolások közt folyik el az életünk, és jaj de nehéz tisztának megmaradni. Győztesnek lenni pedig nagyon is veszélyes. Nem csak nekünk, itt és most élő magyaroknak kell a tükör, amelyet Sütő András elénk mutat, de „gyönyörködhetnek” benne, s megrettenhetnek tőle más nemzetek fiai, lányai. Úgy tűnik, mintha ezen az égtájon az életbenmaradás feltétele lenne a túlzásba vitt alkalmazkodóképesség. A művész dolga, hogy feltegye a kérdést: szabad-e behódolnunk a mindenkori uralkodók előtt? A feleletet a közönségnek kell megadni. Sütő András eredendően jó ember, ezért annyi segítséget ad a kérdés eldöntéséhez, hogy kimondja a saját ítéletét: meg se éri csúszómászóvá aljasodni. Hallgassuk a szót, lelkünk frissüljön a pataktiszta magyar nyelv harmatos tisztaságában, humorában, keserű hangulataiban. Súlyos emberi drámákat hordoznak ezek a szavak, így a főhős, Bodor Péter drámáját, aki örökös válaszút előtt van: tett ő már eleget a honért, a halál mezsgyéjéről is vissza-visszajáró lélek, szeretne végre kiszakadni a „történelemből”, s élni, alkotni, saját örömére. Drámai helyzetek során tengődnekbukdácsolnak mind a színpadi szereplők, akik a túlélés-megalkuvás fortélyai közt emelkednek, botladoznak. Magyar sors, magyar átok. Muzsikájuk fanyar, fintoros zene. Ünnepelni jöttünk, ám az öröm perceiben is kötelességem annyit hozzátenni a dráma további életét serkentő vitához, hogy elmondom: úgy érzem, a magasságokba ívelő részek mellett néha „leül” a darab. Hosszú, magyarázkodó, nem elég feszes részesset hurcol magában. A második felvonás légritka jeleneteire gondolok, a váltóhamisítás és szervezkedés már-már zavarosan kusza összefüggéseire. Majd az idő és a további előadások megérlelik ezeknek a jeleneteknek is a sorsát A rendező, Sík Ferenc legnagyobb érdeme, hogy egyáltalán megszületett ez a dráma, s létrejött a bemutató. Sallangmentes munkával, művészi alázattal tolmácsolta Sütő András gondolatait. Színpadán a tiszta szó mintha megjárta volna a csillagok magasságait, úgy jött vissza hozzánk, nézőkhöz, közös szellemi áramkörbe vonva mindnyájunkat. Jó volt részese lenni e közösségnek. Koncs Gábor, Bodor Péter megformálója, becsülettel állta a főszerep gyönyörű terheit. Férfias dac áradt az általa színpadra vitt alakból, árnyalt, sokszínű játékkal élte a hős sorsát, s próbálta elhitetni a nehezen hihető helyzeteket is (lásd a második felvonás korábban már említett mélypontjait). Hódolat Gáspár Imolának, gróf Rhédey Claudia életrekeltéséért. Lám, eljött az asszony, a szép, az okos, aki ha szükséges, az ujja köré csavarja a férfinépet, aki az életet hozza halál helyett, s igazán nem rajta múlik, ha ez az élet olyanra sikeredik, mint amilyen. Hej, magyar urak! Rabok és foglárok, ítélők és elítéltek. Kaméleon lelkű, örökös túlélők, mégis bukásra kárhoztattak. De nagyon magunkra ismerhetünk bennetek! Hála sok kitűnő művésznek, több előadásra is futná, annyi jó szerepet formált Ferenczy Csongor, Huszár László, Szokolay Ottó, Mihály Pál, Keresztes Sándor, Áron László, Sörös Sándor, Fonyó István, Kőmíves Sándor, Szersén Gyula, Izsó Vilmos, Pathó István, Csíkos Gábor, Somogyvári Pál, Bitskey Tibor, s mind a többiek, akik részesei voltak a színházi szertartásnak. Ragyogóan felépített, pontosan ívelő szerepformálás végén, felejthetetlenül szép élménnyel ajándékozott meg Fülöp Zsigmond, aki igazi színházi légkört teremtett. A várudvarba simuló díszleteket Kemény Árpád, a jelmezeket Pap Judit tervezte. A zene Rátkay ,/or.s'c/'munkája, a koreográfus Gyalogh László volt. Andódy Tibor Fülöp Zsigmond a Bolond, azaz Horváth Csongor szerepében igazi színházi légkört teremtett Drámájának ősbemutatója után a szerző megilletődötten fogadta a közönség ünneplését, és mi néztük csodálattal... Hőseivel — Most én csak arról beszélek, ami tetszett, mert ami nem, arról mindenekelőtt Sík Ferencnek, a rendezőnek kell beszámolnom — mondta Sütő András tegnap, amikor az előadásról kérdeztük. — Rendkívüli módon tetszett az előadás dinamikája, amit a kissé túl hosszúra sikeredett szövegbe sugallt a rendező, ez így a drámát gyorsan, a meghatározott és megengedett időn belül tudta úgy görgetni, hogy érzésem és tapasztalatom szerint a közönségnek nem kellett türelmetlenkednie. Valójában másfél órával húzta meg a rendező azt az időt, amelyet az eredeti szöveg töltött ki. Ami a megoldatlan ügyeket illeti, azokat majd meg kell beszélni az őszi nemzeti színházi bemutató előtt. —Bodor Péter története arról szól, hogy bár kívánatos lenne a tiszta, az eszményi művészet, a lelkiismeretes művész azonban nem tarthatja magát távol a valóságtól, társadalmi környezetétől, véleményt kell mondania, állást kell foglalnia, különösen akkor, ha kis nemzet tagja és ebben a nehéz történelmű régióban él. Tökéletesen így van. Valójában azért választottam ezt a történelmi szituációt, mert ez a kényszerűségek idejét és a helyét jól példázza a levert forradalom után is, nem csupán a forradalom idején. Bodor Péter orgonaművész szeretett volna lenni, szobrász óhajtott volna lenni, ehelyett ugye a történelmi helyzet odasodorta, hogy ágyút kellett gyártania Bem tábornoknak, odasodorta, hogy orgona helyett orgonaágyút szereljen a hadseregnek. Ez volt és sok tekintetben maradt a művészember helyzete. Természetesen ez nem törvény, amely mindenkire alkalmazható. Nyilván kényszerűleg, a történelemben ismert hőseimet is azok közül válogatom, akikkel egyazon szellemi vércsoportba tartozom. Tehát minden történelmi személy, aki felvonul a darabomban, valamennyire rokonom is. Általuk, velük magamról is kénytelen vagyok elmondani egyet s mást az én létezésemről. Valahogy így van ez Bodor Péterrel is. — Az ugató madár főhőse azért is nagyon rokonszenves, mert számára mindennél fontosabb a saját lelkiismereti nyugalma. Ez az viszont, ami a mai világban egyre nehezebben valósítható meg. Alkalmazkodni, túlélni és közben tisztának, becsületesnek maradni, nyugodtan a tükörbe nézni. — Igen, az a drámai helyzet, amely megkínoz egy embert, az a lelkiismeretnek a megkínzatása is. Ugyanakkor magának a lelkiismeretnek a kínzó munkája a gazdáján, ez a lélektani része egy történésnek, egy emberi sorsnak, és óhatatlan, hogy valójában a kényszerű történelmi helyzetben saját lelkiismeretével kerülhet szembe az ember. Nem abszolút biztos, hogy minden esetben a halált kell választania, semmint engedményt tennie. Ez nem biztos. Még akkor sem, ha a lelkiismeret így vagy úgy kiabál. Tulajdonképpen ez az a gondolat, amely meghatározza az én hősömnek a történetét is, és engem arra késztetett, hogy kicsit közelebbről megvizsgáljam ezt a jelenséget. Niedzielsky Katalin azonos szellemi vércsoportban „A kényszerű történelmi helyzetben a saját lelkiismeretével kerülhet szembe az ember” Kovács Erzsébet felvételei Történelem és dráma Konferencia a magyar drámairodalom jelenéről és jövőjéről A Gyulai Várszínház 30. évadja, valamint Sütő András Az ugató madár című drámájának ősbemutatója alkalmából tegnap történészek, írók, színházi szakemberek részvételével konferenciát rendeztek Történelem és dráma címmel, melyen a magyar drámairodalom jelenéről és jövőjéről beszélgettek. A fővédnöki szerepet vállaló Kosáry Domokos, az MTA elnöke egyéb elfoglaltsága miatt nem vehetett részt a rendezvényen, így Benda Kálmán kiváló történész professzor köszöntötte Sütő Andrást és a megjelent érdeklődőket. Bevezető, vitaindító előadásában Czímer József színházesztéta kiemelte, hogy minden tudományág, minden műfaj csak saját kategóriájában ítélhető meg, így a dráma történelmi hitele is csupán önmaga keretein belül vizsgálható. Véleménye szerint a történelmi dráma, mint műfaj „hazug” műfaj. Hiszen még az olyan hiteles történelmi tényen alapuló drámánál, mint Katona József Bánk bánjánál sem tudható igazán, hogy például Bánk bán és Gertrudis között milyen párbeszéd folyt valójában. Azt tulajdonképpen az író találja ki. Kádár Péter Gyula város országgyűlési képviselője fontos, életbevágó dologra hívta fel a hallgatóság figyelmét. A Gyulai Várszínháznak ma a megmaradásáért kell harcolnia, hiszen a vár rekonstrukciójával kapcsolatos tervek esetleges megvalósulásával félő, hogy arculatváltoztatásra kényszeríti a színházat. A konferencia zárásaként Benda Kálmán elmondta: a történelem egyes korszakainak értékelése koronként, nemzedékenként változik, de a tények, a dokumentumok — amelyre az írók támaszkodnak — állandóak. A drámákban általában a történelem csupán áttételesen jelentkezik, hiszen az író az elmúlt korok történelmével kíván üzenni saját korának. A magyar dráma jelenléte nagyon fontos a hazai színpadokon, mert általa erősödhet az olyannyira feledésbe merült történelmi tudat. M.K.