Békés Megyei Hírlap, 1995. október (50. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-06 / 235. szám

CÉGFOTÓ Szarvasi Integrál Gmk A szarvasi Integrál Tervező és Beruházási Gmk. Békés megye legrégebbi — 1982-ben alakult — ma is prosperáló gazdasági munkaközössége, melyet az ala­pító és céget jegyző tulajdonosra utalással gyakran csak „Bődi­­cég”-ként emlegetnek a megyé­ben. A töretlenül fejlődő, tőkeerős, 100 fős privát építési vállalkozás tevékenysége kiter­jed az építőipar szinte minden te­rületére, a tervezéstől a kulcsra­kész átadásig. Fő elvük a rugal­mas vállalkozáspolitika: relatíve kis nyereséggel minél több meg­rendelést szerezni. Végül, ha kell túlórákkal, rendkívüli műszakok­kal teljesíteni az igen szigorú, rö­vid határidőket és magas minőségi követelményeket. Min­den építési feladatra megvannak a jól felkészült szakembereik, így alvállalkozók nélkül tudnak tevé­kenykedni. Tizenhárom év alatt közel egymilliárd forintnyi meg­rendelésnek tettek eleget. Éves kapacitásuk ma már meghaladja a 200 millió forintot. A cég Szarvas térségén kívül ma Szentesen és Orosházán van jelen. Jövő évi terveik között sze­repel — de ezért még kemény versenytárgyalásokon kell majd megküzdeniük —, részvétel a PIONEER szarvasi vetőmagüze­mének a megvalósításának és az orosházi bíróság teljes felújításá­nak az elnyerése is. P. J. GAZDASÁG A Békéscsabai Regionális Munkaerőfejlesztő és Képző Központban (BRMKK) 1995. októberben befejeződő képzési programok Mérlegképes könyvelő 15 fő Békés, Békéscsaba, Gyomaendrőd, Gyula, BRMKK-bizonyítvány Kondoros, Gazdasági, számviteli, Orosháza, Tótkomlós, CKJ 4393614092003 pénzügyi vezető Újkígyós Európai üzleti asszisztens 18 fő Békéscsaba, BRMKK-bizonyítvány Dombegyház, Európai üzleti Füzesgyarmat, Gádoros, asszisztens Gyula, Kaszaper, OKJ 49436199101002 titkársági, Orosháza, Sarkad, Szarvas könyvelői munkakörök További információ személyesen a Békéscsabai Regionális Munkaerőfejlesztő és Képző Köz­pont információs és marketingosztályán kérhető: Békéscsaba, Kétegyházi út 1. Telefon: (66) 445-040. Képzési program OKTÓBER Létszám Végzett hallgatók Képesítés lakóhelye Javasolt munkakörök és feladatkörök ­ A Budapesti Árutőzsde hírei A beharangozott kormányintézkedések hatására befordultak a 95. évi búzatermés határidői, vége a jó áraknak, aki eddig nem adott el, az búcsúzhat. A kukoricaárak továbbra is nőnek, a május: 20 180. A 86. évi októberi napraforgó: 42 600 Ft/to. A BL—55-ös liszt novemberben 35 80 Ft/kg. A sertésárak szilárdulnak, a vevők visszahúzódtak.­­Ballai Pál BÁT-tőzsdetag 1995. október 6., péntek Teendők a kiskertben A zöldségfélék tárolása Az ősznek is van hangulata a kert­ben, a színes levelek és termé­nyek, a télre való felkészülés a kertészre is „ráragad”. Bizony, az egyre emelkedő zöldségárak egyre takarékosabb életmódra nevelnek bennünket. Ilyenkor már nemcsak friss fogyasztásra, de a tárolásra is alkalmasak ter­ményeink. Érdemes kiválasztani a legkedvezőbb tárolási módot. Szerencsére a káposztafélék igen hálás növények, mert fo­gyasztásra alkalmas részeik több hónapig tárolhatók. Ilyen például a fejes káposzta 5—6 hónapig, a karalábé és a kelkáposzta 2—3 hónapig. A kelkáposzta a vörös­káposzta és a bimbóskel a sza­badban is jól tárolható. Ha még­sem akarjuk kint hagyni, érdemes veremben betárolni és szalmával takarni, így télen bármikor hozzáférhető. A karfiol, ha telje­sen nem tudott kifejlődni, föld­labdával is felszedhető, nyirkos klímájú pincében néhány ujjnyi nyirkos földbe ültethető, és így kifejlődhet a módosult virágzat. Ha viszonylag kevés a tárolóhely, a tövestől felszedett karfiol fejjel lefelé, lombozatával együtt fel­kötve tárolható. A gyökérzöldsé­gek szintén igen jól tárolhatók, a sárgarépa, a petrezselyem, a zel­ler, a cékla még a fagyok előtt kerüljön betakarításra. A lombot lecsavarva, homokba rétegezve, pincében tárolható. Makó környékén a petrezsely­met nem szedik fel, hagyják a helyén télire, és innen szedik szükség szerint. Nagyobb hide­gek esetén szalmával takarható. A vöröshagyma és a fokhagy­ma igen száraz és szellős helyet szerez tárolása során, felfűzve igen jól tárolható. A leve­gőztetésre minden tárolt növény­nek szüksége van, ezért az épített tárolóban feltétlenül érdemes szellőzőkürtőt beépíteni. A burgonyát a szedést követően érdemes szellős helyen szikkasztani 10—14 napig, majd pincében, veremben, tárolóban zsákba rakva, ládában tárolni. Arra ügyeljünk, a tárolóban ne csökkenjen 4 fok alá a hőmérséklet, mert a gumó meg­­édesedik, így íze élvezhetetlen lesz. A tárolót havonta érdemes átvizsgálni. Tusjak Jánosné Gépfejlesztés a ménesbirtokon Az 550 ezer márka értékű Hol­mer cukorrépa-betakarító gépsor megérkezésével befejeződött az idei gépfejlesztés a mezőhegyesi ménesbirtokon. — A közelmúltban a 40 nam­es esők hatására környezetünk­ben mindenütt szünetelt a répa kiszedése — mondja dr. Megye­ri Zsolt vezérigazgató. — A Holmer ekkor is­ teljes kapaci­tással, kifogástalanul dolgozott. — Jövőre milyen gépek be­szerzését tervezik? — Elősorban növényvédő gépekét. Varga Ferenc gépesíté­si igazgató és dr. Szabó Zoltán növényvédelmi vezető szak­mérnök a szolnoki Magtár Kft. szakembereivel együtt a közeljövőben külföldre utazik, hogy kiválasszák az igényeink­nek legmegfelelőbb gépeket. Mintegy 25 millió forintot kívá­nunk fordítani a növényvédelem gépesítésére, a korszerűtlen be­rendezések cseréjére. M. Gy.

Next