Békés Megyei Hírlap, 1996. július (51. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-30 / 177. szám
1996. július 30., kedd MEGYEI KORKÉP Justh Zsigmond és Molnár C. Pál Justh Zsigmond halálának 100. évfordulóján, 1994 őszén kétnapos megemlékezést tartott a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Békés megyei tagozata, összefogva Gádoros község önkormányzatával és a helyi Justh Zsigmond Hagyományőrző Egyesülettel. Ezen a rendezvényen meghívottként magam is részt vettem, nem csak az egykori „parasztpolitikus” (?) iránti tiszteletből, hanem kegyeleti okok miatt is. A kétnapos rendezvény mély nyomokat hagyott bennünk. Justh Zsigmond századunk egyik legvilágosabban látó gondolkodója volt. Pusztaszentetornyai „parasztszínháza” színvonalas előadásaival (és kiválasztott szereplőivel) jócskán meghaladta korát. Elek László irodalomtörténész kitűnő könyvéből tudtam, s Gálos Magda: Justh Zsigmond művelődéspolitikai törekvései címmel megjelent kis füzet megerősített abban, hogy Justh Zsigmond maga köré gyűjtötte a század legjelentősebb szellemiségű alkotóit. Arra törekedett, hogy „hazáját és népét megismertesse a nagyvilággal”. Ezért hívta meg pusztaszentetomyai birtokára korának jeles külföldi és hazai személyiségeit. A vendégek sorában felfedezhetjük a művészvilág képviselőit is. Valamennyien a pusztát járták együtt, odaültek a kukoricafosztók közé, hallgatták dalaikat, meséiket, balladáikat. Ezúttal művészvendégei közül nem az írókat, a költőket emelném ki, és nem is századunk színészetének színe-javát, hanem a képzőművészeket. Közöttük megtaláljuk Stróbl Alajos szobrászt, aki Arany János szoborcsoportjához Németh István parasztlegényét mintázta meg, akivel Pusztaszentetornyán ismerkedett meg. De megfordult itt Mednyánszky László is, aki tájképeket festett, Feszty Árpád, aki tanulmányfejeket rajzolt, és beharangozták Munkácsy Mihály látogatását is. Justh Zsigmondtól a képzőművészet támogatása nem állt messze. Az 1892 nyarán Szentetornyán megfordult vendégek többnyire bejegyezték nevüket az akkor elkezdett albumba. Kísérlete, a debating society egy jól szervezett társaságot körvonalazott, ráébredve a magyar társadalom elmaradottságára, s az arisztokrácia felelősségére ebben a kérdésben. A hozzá hasonló gondolkodású, haladó szellemű, emberséges fiatalokat gyűjtötte maga köré. 1914-ben fogadott vendégei között meglepetésre találkoztam az akkor még középiskolai tanulmányokat folytató Molnár C. Pál nevével. Ennek a látogatásnak bizonyítható emlékeire is rátaláltam Bálint Erzsébet naplójába készült néhány nagyon korai MCP-rajzban és grafikában, valamint szöveges bejegyzésben. Aki valamelyest is ismeri Molnár C. Pál munkásságát, annak azonnal a két gondolkodó közötti rokon vonás és koraiság tűnik fel első látásra. MCP életrajzából tudjuk, hogy pártfogói gazdatisztet szerettek volna belőle nevelni, ezért is iratkozott be az aradi középiskola elvégzése után a gazdatiszti képesítést nyújtó iskolába. Az akkori viszonyokat tekintve nem kerülhetett volna jobb „gyakornoki munkahelyre”, mint Justh Zsigmondékhoz Pusztaszentetornyára. Itt ismerkedhetett meg egy szolgálatot teljesítő gazda lányával, Bálint Erzsébettel. MCP ebben az időben kétszeresen is vonzódhatott Justh Zsigmondhoz. Tisztelte benne a Nyugat-Európát, köztük Párizst már többször megjárt embert, de nem kell elfelejtenünk, hogy valamivel később, 1937-ben ugyancsak Párizsban tüntették ki az akkor megrendezett világkiállításon Grand Prix-díjjal. De az sem közömbös, hogy franciás műveltsége a párizsi színjátszás felé fordította. Cyrano de Bergerac című fametszet-sorozata (úgyszintén díjazott mű!) a bizonyítéka ennek, amely végső soron kapcsolatban áll a párizsi színjátszás legendás hagyományaival. MCP a legjobb úton volt afelé, hogy eredeti foglalkozásától a rajzolás gyönyörűsége eltérítse. A Bálint Erzsébet naplójába rajzolt néhány grafika a fiatal Molnár C. Pál kibontakozását mutatja, s mint ilyen, megkülönböztetett figyelmet érdemel. Részben azért, mert e rajzok témája nem szokványosan emlékkönyvbe illik. MCP megrajzolta az ott tapasztalható almaszüretet, a pusztaszentetornyai park egyes részleteit, a temetőben található jellegzetes síremlékeket. Korai bravúrnak számít 1914. szeptember 13-án készült rajza Bálint Erzsébetről, amelyben a számára valamit jelentő fiatal leány portréját egy őszi falevél keretében rajzolja meg. Megjegyzése a rajzzal kapcsolatban („rém rossz, de nem is csuda”) MCP igényességre való törekvését jelenti. De lerajzolta Bálint Erzsébetet zongorázás közben is ugyancsak találó kommentárral („ha valaha büszke lehetnél rá, hogy ihletem, múzsám valál?!!!”) A naplóba készült rajzok közül „kétsíkúságával” kiemelkedik MCP egyházművészetére is utaló, találó rajza, amelyben már benne foglaltatik a későbbi művészi önkifejezés minden (csaknem minden) eszköze. A kis törpe ábrázolása meg mintha jelképes lenne. („Derékon tört ketté, mintha csak jelkép lenne. Te bolond!”) Ezek a korai grafikák 1913—14-ben készültek. Bennük feszül egy kibontakozni kívánó, megértésre váró egyéniség őszinte kitárulkozása éppúgy, mint a háború közelsége elleni ösztönös tiltakozás. Az emlékkönyvbe írott szöveges bejegyzések részben MCP korai művészetfilozófiáját, részben klasszicista érdeklődését tükrözik („Szeresd a művészetet, találj benne gyönyörűséget, értsd meg, mert akkor... igen.”) Molnár C. Pál korai grafikái az emlékkönyvben feltétlenül olyan maradandó értékek, amelyeknek örülnünk kell. Nemcsak Battonyán, az MCP képzőművészeti emlékházban, hanem megyénkben is. Justh Zsigmond és Molnár C. Pál környezetének találkozása két eredeti tehetség őszinte megnyilatkozása. Érdemes lenne Gádoroson tüzetesebben is szétnézni, hátha rejt még ez a község olyan maradandó értékeket, amelyeket ápolni ma is kötelességünk. Dr. Takács László „Mintha csak jelkép lenne ” A fiatal lány, Bálint Erzsébet portréja — korai bravúrnak számít ez a rajz „Furcsa, hogy vannak az ember életében olyan pillanatok, melyekről képtelen számot adni!” — Molnár C. Pál sorai és rajza Bálint Erzsébet emlékkönyvéből, anno 1914 Kilátástalan küzdelem a bürokráciával? Házat a hazában Amikor Czene Ferenc elhatározta, hogy — évente legalább fél évre — otthagyja a napfényes Kaliforniát és farmot épít a Jánoszugi megálló közelében, Gyula és Békéscsaba között, nem tudta milyen nagy fába vágja a fejszéjét. Hozzászokott az elmúlt negyven év alatt, hogy Amerikában a hivatalok nem lacafacáznak, ott a jogszabályok az állampolgárért vannak és nem fordítva. Ott már régen nem csak tanulják, hanem keményen gyakorolják is a demokráciát. Ott a magántulajdon szentség, hogy ne is soroljam tovább, mi van még a tengerentúlon... —Megkeserítik az életemet a sok huzavonával, amin keresztül kell mennem, mióta elkezdtem az építkezést — kezdi az 1956 óta Kaliforniában élő és magyar állampolgárságát mindvégig megtartó Czene Ferenc. — Alig vártam, hogy hazajöhessek, hiszen nem tettem a lábam fatornyos hazám földjére, amíg az oroszok benn voltak. Az volt a tervem, hogy saját tulajdonomon egy tanyát építek. 1994- ben elkészült az épület alapozása. Már akkor ledöbbentem, amikor közölték, hogy tanyát nem építhetek. Ez a felfogás számomra teljesen idegen, a saját tulajdonomon nem olyan épületet húzhatok fel, amilyet szeretnék? Ez abszurdum. De hát törvénytisztelő vagyok, s a terv a jogszabályoknak megfelelően készült el. Akkor meg az volt a kifogás, hogy külterületen nincs még meg a rendezési terv, lakás nem építhető, legfeljebb egy panzió fennmaradására lehet a fennmaradást megadni. Érti? Panziót kell építsek, mert ezt írja elő a jogszabály. Belevertek egy csomó felesleges kiadásba, hiszen szerettem volna, ha az elkezdett építkezés folytatódik. Közben mára már kiderült, ezen a területen mégiscsak építhető magánház. Ez egy agyrém. De ez még nem minden. Több éve arra várok, hogy a földhivatal nevemre írja azt a földet, amit a családom kapott kárpótlásként. Szinte elsőként kaptuk meg a megyében ezt a területet, s az én részem a mai napig nincs a nevemen... A gyulai önkormányzat építési osztályán Béres Istvánnal, a város főépítészével és Balogh Tibor csoportvezetővel ülünk le, hogy tisztázzuk, hogyan is zajlanak az elbírálások manapság az építési engedélyek esetében. — Mennyi idő szükséges ahhoz, hogy egy beadott építési engedélyt elbíráljanak? — A szabályok szerint harminc nap — válaszol készségesen Balogh Tibor. — Elképzelhető, hogy évek is eltelnek, mire az ügyfél kézhez kapja az engedélyét? — Volt rá példa. Hiszen ha bármilyen, a jogszabályban előírt irat hiányzik, akkor visszaadjuk hiánypótlásra. Ettől kezdve ismét harminc nappal tolódik az elbírálás, s ez így megy mindaddig, amíg a hivatalos iratokat hiánytalanul be nem csatolják. Sok minden előfordulhat. Mondok példákat is. Zűr lehet a telek tulajdonát illetően. A földhivatalok le vannak terhelve, s az átírás is elhúzódhat évekig, ha pedig több tulajdonos van, azok beleszólhatnak az építkezés menetébe.— Térjünk rá a konkrét ügyre. Mi a helyzet a Czene Ferenc által már két éve beadott építési engedéllyel? — Azzal kezdem, hogy az engedélyhez szükséges iratokat ez év július 9-én adták be. A tervező valóban jelezte korábban, hogy építkezés folyik a Jánoszugi megállónál, de az engedélyt csak ez évben kérték meg. — Úgy tudom, Önök már többször is jártak a helyszínen ellenőrizni. — Ez így igaz — veszi át a szót Béres István. — Felhívtuk a figyelmét, hogy engedély nélkül építkezik, s fennmaradási engedély csak akkor adható, ha az objektum megfelel a jogszabályban előírtaknak. Egyébként 1996 januárja előtt nem is kaphatott volna építési engedélyt, mert a terület lakóépület szempontjából tilalom alatt állt. Az országos építési szabályzatnak megfelelően csak úgy kaphatta volna meg a fennmaradást, ha panziót és szolgálati lakást épít. — Tudja, ez a jó szándékú, s hazáját szerető ember lassan belekeseredik ebbe a hercehurcába. — Az lett volna a szerencsés, ha az engedélyek megszerzése után kezdi meg az építkezést. — Már meg ne haragudjon, de Czene Ferenc 60 éves. Szeretne letelepedni, szeretne emberi körülmények között élni, s ezt szinte lehetetlenné teszik. — A jogszabályokat neki is be kell tartani. Ennek a földterületének is több tulajdonosa van, körültekintően kell eljárnunk. A gyulai földhivatal vezetője, Bojtos Sándor nem érti, mi a gond? — Az, hogy Czene Ferenc évek óta arra vár, hogy átírják nevére a tulajdonába került területet. Amikor bejött érdeklődni azzal küldték el, hogy nincs pénz, nincs ember... — Való igaz, hogy nincsenek meg a feltételeink — kezdi a földhivatal vezetője. — Munkatársaim túl vannak terhelve. Gondjaink vannak, hiszen a nyakunkba zúdították a kárpótlással kapcsolatos összes eljárást, s most ennek isszuk a levét. 5500 kárpótlásra jogosult vásárolt a gyulai földhivatal illetékességi területén földet, s ennek mindnek el kellett készíteni a területi rajzát. A létszámunk pedig maradt. Egy éve hitegetnek, hogy a kárrendezési hivatal munkatársai átkerülnek hozzánk, de a mai napig semmi sem történt. Ehhez képest 3500 kárpótoltnál be van jegyezve a tulajdonjog. — Úgy tudom, azoknál is, akik jóval később adták be az igényüket, mint Czene Ferenc. — Ez elképzelhető, hiszen nem a beadási sorrend szerint dolgozunk, hanem táblánként írjuk át a tulajdonjogot. —Tehát az is lehet, hogy még egy évet kell várnia Czene Ferencnek, hogy papíron is tulajdonába kerüljön végre a földje? — Elképzelhető, de hangsúlyozom, nemcsak Czene Ferenc, hanem rajta kívül még kétezren várnak erre. —Még egy utolsó kérdés, tiltakozzon, ha nem tetszik. Igaz, hogy pénzzel meggyorsítható az átírási folyamat? — Nem igaz. Ha mégis mond egy konkrétumot, s kitudódik, hogy bármelyik munkatársam elfogadott csúszópénzt, garantálom, azonnal mennie kell... Béla Vali