Békés Megyei Hírlap, 1996. július (51. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-30 / 177. szám

1996. július 30., kedd MEGYEI KORKÉP Justh Zsigmond és Molnár­ C. Pál Justh Zsigmond halálának 100. évfordulóján, 1994 őszén kétnapos megemlékezést tar­tott a Magyar Irodalomtörté­neti Társaság Békés megyei tagozata, összefogva Gádoros község önkormányzatával és a helyi Justh Zsigmond Hagyo­mányőrző Egyesülettel. Ezen a rendezvényen meghívott­ként magam is részt vettem, nem csak az egykori „paraszt­­politikus” (?) iránti tiszte­letből, hanem kegyeleti okok miatt is. A kétnapos rendez­vény mély nyomokat hagyott bennünk. Justh Zsigmond századunk egyik legvilágosabban látó gondolkodója volt. Puszta­­szentetornyai „parasztszínhá­­za” színvonalas előadásaival (és kiválasztott szereplőivel) jócskán meghaladta korát. Elek László irodalomtörté­nész kitűnő könyvéből tud­tam, s Gálos Magda: Justh Zsigmond művelődéspolitikai törekvései címmel megjelent kis füzet megerősített abban, hogy Justh Zsigmond maga köré gyűjtötte a század leg­jelentősebb szellemiségű al­kotóit. Arra törekedett, hogy „hazáját és népét megismer­tesse a nagyvilággal”. Ezért hívta meg pusztaszentetomyai birtokára korának jeles külföl­di és hazai személyiségeit. A vendégek sorában felfedez­hetjük a művészvilág képvi­selőit is. Valamennyien a pusztát járták együtt, odaültek a kukoricafosztók közé, hall­gatták dalaikat, meséiket, bal­ladáikat. Ezúttal művész­vendégei közül nem az írókat, a költőket emelném ki, és nem is századunk színészetének színe-javát, hanem a képző­művészeket. Közöttük megta­láljuk Stróbl Alajos szobrászt, aki Arany János szoborcso­portjához Németh István pa­rasztlegényét mintázta meg, akivel Pusztaszentetornyán is­merkedett meg. De megfordult itt Mednyánszky László is, aki tájképeket festett, Feszty Ár­pád, aki tanulmányfejeket raj­zolt, és beharangozták Mun­kácsy Mihály látogatását is. Justh Zsigmondtól a képző­művészet támogatása nem állt messze. Az 1892 nyarán Szen­­tetornyán megfordult vendé­gek többnyire bejegyezték ne­vüket az akkor elkezdett al­bumba. Kísérlete, a debating society egy jól szervezett tár­saságot körvonalazott, ráéb­redve a magyar társadalom el­maradottságára, s az arisztok­rácia felelősségére ebben a kérdésben. A hozzá hasonló gondolkodású, haladó szelle­mű, emberséges fiatalokat gyűjtötte maga köré. 1914-ben fogadott vendé­gei között meglepetésre talál­koztam az akkor még középis­kolai tanulmányokat folytató Molnár­ C. Pál nevével. Ennek a látogatásnak bizonyítható emlékeire is rátaláltam Bálint Erzsébet naplójába készült né­hány nagyon korai MCP-rajz­­ban és grafikában, valamint szöveges bejegyzésben. Aki valamelyest is ismeri Molnár­ C. Pál munkásságát, annak azonnal a két gondolkodó kö­zötti rokon vonás és koraiság tűnik fel első látásra. MCP életrajzából tudjuk, hogy párt­fogói gazdatisztet szerettek volna belőle nevelni, ezért is iratkozott be az aradi középis­kola elvégzése után a gazda­tiszti képesítést nyújtó iskolá­ba. Az akkori viszonyokat te­kintve nem kerülhetett volna jobb „gyakornoki munkahely­re”, mint Justh Zsig­­mondékhoz Pusztaszentetor­­nyára. Itt ismerkedhetett meg egy szolgálatot teljesítő gazda lányával, Bálint Erzsébettel. MCP ebben az időben kétsze­resen is vonzódhatott Justh Zsigmondhoz. Tisztelte benne a Nyugat-Európát, köztük Pá­rizst már többször megjárt em­bert, de nem kell elfelejte­nünk, hogy valamivel később, 1937-ben ugyancsak Párizs­ban tüntették ki az akkor meg­rendezett világkiállításon Grand Prix-díjjal. De az sem közömbös, hogy franciás mű­veltsége a párizsi színjátszás felé fordította. Cyrano de Bergerac című fametszet-so­rozata (úgyszintén díjazott mű!) a bizonyítéka ennek, amely végső soron kapcsolat­ban áll a párizsi színjátszás le­gendás hagyományaival. MCP a legjobb úton volt afelé, hogy eredeti foglalkozásától a rajzolás gyönyörűsége eltérít­se. A Bálint Erzsébet naplójá­ba rajzolt néhány grafika a fia­tal Molnár­ C. Pál kibontako­zását mutatja, s mint ilyen, megkülönböztetett figyelmet érdemel. Részben azért, mert e rajzok témája nem szokványo­san emlékkönyvbe illik. MCP megrajzolta az ott tapasztalha­tó almaszüretet, a puszta­­szentetornyai park egyes rész­leteit, a temetőben található jellegzetes síremlékeket. Ko­rai bravúrnak számít 1914. szeptember 13-án készült raj­za Bálint Erzsébetről, amely­ben a számára valamit jelentő fiatal leány portréját egy őszi falevél keretében rajzolja meg. Megjegyzése a rajzzal kapcsolatban („rém rossz, de nem is csuda”) MCP igényes­ségre való törekvését jelenti. De lerajzolta Bálint Erzsébe­tet zongorázás közben is ugyancsak találó kommentár­ral („ha valaha büszke lehet­nél rá, hogy ihletem, múzsám valál?!!!”) A naplóba készült rajzok közül „kétsíkúságával” kiemelkedik MCP egyházmű­vészetére is utaló, találó rajza, amelyben már benne foglalta­tik a későbbi művészi önkife­jezés minden (csaknem min­den) eszköze. A kis törpe ábrá­zolása meg mintha jelképes lenne. („Derékon tört ketté, mintha csak jelkép lenne. Te bolond!”) Ezek a korai grafikák 1913—14-ben készültek. Bennük feszül egy kibonta­kozni kívánó, megértésre váró egyéniség őszinte kitárulko­zása éppúgy, mint a háború közelsége elleni ösztönös til­takozás. Az emlékkönyvbe írott szöveges bejegyzések részben MCP korai művészet­­filozófiáját, részben klasszi­cista érdeklődését tükrözik („Szeresd a művészetet, találj benne gyönyörűséget, értsd meg, mert akkor... igen.”) Molnár­ C. Pál korai grafi­kái az emlékkönyvben feltét­lenül olyan maradandó érté­kek, amelyeknek örülnünk kell. Nemcsak Battonyán, az MCP képzőművészeti emlék­házban, hanem megyénkben is. Justh Zsigmond és Molnár­ C. Pál környezetének találko­zása két eredeti tehetség őszinte megnyilatkozása. Ér­demes lenne Gádoroson tüze­tesebben is szétnézni, hátha rejt még ez a község olyan ma­radandó értékeket, amelyeket ápolni ma is kötelességünk. Dr. Takács László „Mintha csak jelkép lenne ” A fiatal lány, Bálint Erzsébet portréja — korai bravúrnak számít ez a rajz „Furcsa, hogy vannak az ember életében olyan pillanatok, melyekről képtelen számot adni!” — Molnár­ C. Pál sorai és rajza Bálint Erzsébet emlékkönyvéből, anno 1914 Kilátástalan küzdelem a bürokráciával? Házat a hazában Amikor Czene Ferenc elhatá­rozta, hogy — évente legalább fél évre — otthagyja a napfé­nyes Kaliforniát és farmot épít a Jánoszugi megálló közelében, Gyula és Békéscsaba között, nem tudta milyen nagy fába vág­ja a fejszéjét. Hozzászokott az elmúlt negyven év alatt, hogy Amerikában a hivatalok nem la­­cafacáznak, ott a jogszabályok az állampolgárért vannak és nem fordítva. Ott már régen nem csak tanulják, hanem keményen gyakorolják is a demokráciát. Ott a magántulajdon szentség, hogy ne is soroljam tovább, mi van még a tengerentúlon... —Megkeserítik az életemet a sok huzavonával, amin keresz­tül kell mennem, mióta elkezd­tem az építkezést — kezdi az 1956 óta Kaliforniában élő és magyar állampolgárságát mind­végig megtartó Czene Ferenc. —­ Alig vártam, hogy hazajö­hessek, hiszen nem tettem a lá­bam fatornyos hazám földjére, amíg az oroszok benn voltak. Az volt a tervem, hogy saját tulajdo­nomon egy tanyát építek. 1994- ben elkészült az épület alapozá­sa. Már akkor ledöbbentem, amikor közölték, hogy tanyát nem építhetek. Ez a felfogás szá­momra teljesen idegen, a saját tulajdonomon nem olyan épüle­tet húzhatok fel, amilyet szeret­nék? Ez abszurdum. De hát tör­vénytisztelő vagyok, s a terv a jogszabályoknak megfelelően készült el. Akkor meg az volt a kifogás, hogy külterületen nincs még meg a rendezési terv, lakás nem építhető, legfeljebb egy panzió fennmaradására lehet a fennmaradást megadni. Érti? Panziót kell építsek, mert ezt írja elő a jogszabály. Belevertek egy csomó felesleges kiadásba, hi­szen szerettem volna, ha az el­kezdett építkezés folytatódik. Közben mára már kiderült, ezen a területen mégiscsak építhető magánház. Ez egy agyrém. De ez még nem minden. Több éve arra várok, hogy a földhivatal nevemre írja azt a földet, amit a családom kapott kárpótlásként. Szinte elsőként kaptuk meg a megyében ezt a területet, s az én részem a mai napig nincs a neve­men... A gyulai önkormányzat építési osztályán Béres Istvánnal, a vá­ros főépítészével és Balogh Ti­bor csoportvezetővel ülünk le, hogy tisztázzuk, hogyan is zajla­nak az elbírálások manapság az építési engedélyek esetében. — Mennyi idő szükséges ah­hoz, hogy egy beadott építési en­gedélyt elbíráljanak? — A szabályok szerint har­minc nap — válaszol készsége­sen Balogh Tibor. — Elképzelhető, hogy évek is eltelnek, mire az ügyfél kézhez kapja az engedélyét? — Volt rá példa. Hiszen ha bármilyen, a jogszabályban elő­írt irat hiányzik, akkor visszaad­juk hiánypótlásra. Ettől kezdve ismét harminc nappal tolódik az elbírálás, s ez így megy mindad­dig, amíg a hivatalos iratokat hi­ánytalanul be nem csatolják. Sok minden előfordulhat. Mon­dok példákat is. Zűr lehet a telek tulajdonát illetően. A földhiva­talok le vannak terhelve, s az átírás is elhúzódhat évekig, ha pedig több tulajdonos van, azok beleszólhatnak az építkezés me­netébe.­­— Térjünk rá a konkrét ügy­re. Mi a helyzet a Czene Ferenc által már két éve beadott építési engedéllyel? — Azzal kezdem, hogy az engedélyhez szükséges iratokat ez év július 9-én adták be. A tervező valóban jelezte koráb­ban, hogy építkezés folyik a Jánoszugi megállónál, de az en­gedélyt csak ez évben kérték meg.­­ — Úgy tudom, Önök már többször is jártak a helyszínen ellenőrizni. — Ez így igaz — veszi át a szót Béres István. — Felhívtuk a figyelmét, hogy engedély nélkül építkezik, s fennmaradási enge­dély csak akkor adható, ha az objektum megfelel a jogsza­bályban előírtaknak. Egyébként 1996 januárja előtt nem is kap­hatott volna építési engedélyt, mert a terület lakóépület szem­pontjából tilalom alatt állt. Az országos építési szabályzatnak megfelelően csak úgy kaphatta volna meg a fennmaradást, ha panziót és szolgálati lakást épít. — Tudja, ez a jó szándékú, s hazáját szerető ember lassan belekeseredik ebbe a herce­hurcába. — Az lett volna a szerencsés, ha az engedélyek megszerzése után kezdi meg az építkezést. — Már meg ne haragudjon, de Czene Ferenc 60 éves. Sze­retne letelepedni, szeretne em­beri körülmények között élni, s ezt szinte lehetetlenné teszik. — A jogszabályokat neki is be kell tartani. Ennek a földterületének is több tulajdo­nosa van, körültekintően kell el­járnunk.­ A gyulai földhivatal vezetője, Bojtos Sándor nem érti, mi a gond? — Az, hogy Czene Ferenc évek óta arra vár, hogy átírják nevére a tulajdonába került te­rületet. Amikor bejött érdek­lődni azzal küldték el, hogy nincs pénz, nincs ember... — Való igaz, hogy nincsenek meg a feltételeink — kezdi a földhivatal vezetője. — Munka­társaim túl vannak terhelve. Gondjaink vannak, hiszen a nyakunkba zúdították a kárpót­lással kapcsolatos összes eljá­rást, s most ennek isszuk a levét. 5500 kárpótlásra jogosult vásá­rolt a gyulai földhivatal illeté­kességi területén földet, s ennek mindnek el kellett készíteni a területi rajzát. A létszámunk pe­dig maradt. Egy éve hitegetnek, hogy a kárrendezési hivatal munkatársai átkerülnek hoz­zánk, de a mai napig semmi sem történt. Ehhez képest 3500 kár­pótoltnál be van jegyezve a tu­lajdonjog. — Úgy tudom, azoknál is, akik jóval később adták be az igényüket, mint Czene Ferenc. — Ez elképzelhető, hiszen nem a beadási sorrend szerint dolgozunk, hanem táblánként ír­juk át a tulajdonjogot. —Tehát az is lehet, hogy még egy évet kell várnia Czene Fe­rencnek, hogy papíron is tulaj­donába kerüljön végre a földje? — Elképzelhető, de hangsú­lyozom, nemcsak Czene Ferenc, hanem rajta kívül még kétezren várnak erre. —Még egy utolsó kérdés, til­takozzon, ha nem tetszik. Igaz, hogy pénzzel meggyorsítható az átírási folyamat? — Nem igaz. Ha mégis mond egy konkrétumot, s kitudódik, hogy bármelyik munkatársam elfogadott csúszópénzt, garan­tálom, azonnal mennie kell... Béla Vali

Next