Békés Megyei Hírlap, 2000. március (55. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-22 / 68. szám

­BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP HIRDETÉS/SZOLGÁLTATÁS 2000. MÁRCIUS 22., SZERDA - 9. OLDAL Országos bordaléneklő verseny Hagyományőrző kulturális zenei vetélkedésre jelentkezhetnek A magyar kultúra és zenei hagyományok megjelenítésének az egyik legszebb, a nemzeti örökségünk megőrzésének az egyik legfontosabb, az identitásunk és a magyar szellemi­ség megtartására az egyik legméltóbb cselekvés a nemzeti daléneklés. Ennek a millenniumi megünnep­lésére egy zenei esemény meg­rendezését tartjuk a legméltóbb­nak, amely a magyar történelem évszázadainak valamennyi bána­tát és vigasságát magába foglalja. Ezen zenei szellemiség és a ma­gyar kultúra megőrzésében vál­lalt gondoskodás jegyében meg­hívunk minden magyar és magát magyarnak valló állampolgárt az Országos Bordaléneklő Verse­nyen való részvételre. Jelentkezhet levélben címünk­re minden 14. életévét betöltött ember, aki három magyar bor­dalt, ezen témájú opera és operettrészletet, népdalt vagy műdalt (pop kategória kivételé­vel) színvonalasan előad. Kevés­bé ismert, vagy erre az alkalomra komponált mű esetén, kérjük a dal kottáját és szövegét, vagy a hangkazettára felénekelt művet részünkre elküldeni. Kérjük to­vábbá a jelentkező adatait, elér­hetőségét, képzettségét feltüntet­ni. Jelentkezési határidő 2000. áp­rilis 30. Részvételi díj: 2000 forint. A befizetést igazoló szelvényt, vagy annak másolatát a jelentkezéssel együtt Ön az alábbi címre küld­heti: Országos Bordaléneklő Ver­seny Sportvonal Produkció 1088 Budapest, Rákóczi út 29. II/3. A verseny döntőjének díjai: kétszemélyes, egyhetes külföldi út, 3 egyhetes, kétszemélyes ba­latoni nyaralás, valamint minden versenyző értékes ajándékcsoma­got és bordíjat kap. A verseny döntőjét a televízió közvetíti, a győztes, valamint ki­magaslóan előadott dalokat CD-n és hangkazettán is megjelentet­jük. A döntő helye és időpontja: Budapest, 2000. június 24. Z­A­LAKER­ÁMI­A Csempemárkabolt, Orosháza, Luther u. 61. Tel.: 68/473-833 Zalakerámia termékek teljes választéka: Burkolóanyagok: Padlólapok: 1.606 Ft/m -től Falicsempék: 1.182 Ft/m -től Szaniteráruk: WC-k: 4.440 Ft-tól Mosdók: 3.380 Ft-tól Kőporcelánlapok Olaszországból: 1.900 Ft/m -től MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐK, FIGYELEM! A Békési Gabona Rt. 2000. évi takarmánykukoricára szerződéseket köt az alábbi telephelyeken: tel.: (66) 386-165. 6 Gyomaendrőd, tárház Lévai u. 2. 4 Medgyesegyháza, tárház Gárdonyi u. 21. 4 Mezőberény, raktár Vasút u. 38. 4 Békés, tárház Tárház u. 22. 4 Füzesgyarmat, tárház Vásártér 2. 4 Tótkomlós, malomüzem Széchenyi u. 33. 4 Elek, raktár Lökösházi út 1. 4 Battonya, szárító Külterület 40. 4 Békéscsaba, központ Deák F. u. 11. A termeléshez igény szerint vetőmagot biztosítunk! Várjuk szíves érdeklődésüket! B­ÉKÉSI GABONA RT. Első Honda Kurz Open nyitott nap: 2000. március 25. Amivel várjuk - Millenniumi akciós extracsomagok. - Bemutatkozik a 3 és az 5 ajtós HRV modell. - Accord-újdonság: szekvenciális automata váltó. Tesztvezetés: 10—17 h! Az ember, a gép előtt Auto-Kurz & Co« Kft. Szeged, Vásárhelyi Pál u. 15. Tel./fax: (62) 466-631. E-mail: kurz@deltav.hu 100% Peugeot, 0% kamat! Új Peugeot akár 0% kamattal, kezelési költség nélkül. További ajánlatainkról érdeklődjön márkakereskedésünkben. Kft. Békéscsaba, Urszinyi D.-né u. 23. Tel.: (66) 454-149.________ PEUGEOT Központ: Szeged, Kálváriáért. 104. Tel./fax.: 63/444-508 . BALTEX KERÁMIA KFT tel.: (68) 440-050. tel.: (66) 352-024. tel.: (66) 341-933. tel.: (66) 371-781. tel.: (68) 385-103. tel.: (66) 240-564. tel.: (68) 456-102. tel.: (66) 447-422. Niki Lauda fölöttünk röpköd A Temesvár és Bécs közötti légi közlekedést a világhírű sportember, Niki Lauda re­pülőgépei bonyolítják. Az egykori Forma-1-es ver­senyző a múlt héten maga vezette a Bánság fővárosába Boeing 737-esét. Temesvár—Bécs A magyar történelemből „kis Bécsiként is ismert Temesváron a közelmúltban leszállás közben megsérült az egyik Lauda-gép, és háromhetes javításra szorult. Az osztrák magán-légitársaság tulaj­din (IS 06-90-230-351 06-90-230-357 MÉRLEG) 06-90-230-352 06-90-230-357 SKOKN­Ó IKIEK 06-90-230-353 06-90-230-359 NYILAS­IÁK 06-90-230-354 06-90-230-360 UK mim 06-90-230-355­ 06-90-230-361 VÍZÖNTŐ szűz 06-90-230-356­­ 06-90-230-362 UHUK Éjjel-Nappal hívhatói A hívás díja 99 Ft+áfa percenként+6.60+áfa kapcsolási díj donosa akkor néhány órás terep­szemlét tartott a reptéren, meg­győzött a romániai műszakiak felkészültségéről, és rájuk bízta a sérült gép javítását. A neves autóversenyző a múlt héten ismét Temesváron járt, ez­úttal egy Boeing 737-es pilótája­ként. A 184 személyes gépnek ez volt az első romániai útja, így ért­hető, hogy Lauda ült a botkor­mány mögé. „Visszamenetben azonban már beérte a másodpiló­ta szereppel” - írja laptársunk, az Aradon megjelenő Nyugati Je­len. M. OY. A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet FEGYVERES SZOLGÁLATRA férfi munkatársakat keres Feltételek: • feddhetetlen előélet • be nem töltött 35 éves kor • letöltött sorkatonai szolgálat • egészségügyi alkalmasság. Juttatások: • egyéb járandóságokkal együtt bruttó 60 000-70 000 Ft illetmény • 13. havi fizetés • költségtérítések • ruhapénz­­ • szállón való elhelyezés.­­ A részletes önéletrajzokat Hivatás jeligére az 1363 Budapest, Pf. 56 címre kérjük beküldeni. Búcsúzunk, emlékezünk GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették. ho® ÖZV. KOVÁCS JÁNOSNÉ szül. Farkas Anna kondorosi lakos 2000. március 17-én, 73 éves korában elhunyt. Temetése 2000. márci­us 23-án 13 órakor lesz a kondorosi közteme­tőben. Megköszönjük mindazoknak, akik utol­só útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család ! GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik is­merték és szerették. bo® ZSÍROS ENDRE Gyula: Vértanúk útja 4. II. emelet 6. szám alat­ti lakos 61 éves éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Temetése 2000. márci­us 22-én 13 órakor lesz a gyulai Szenthárom­ság temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család GYÁSZHIR Mély fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szeret­ték, hogy HALUSTYIK EDIT orosházi lakos tragikus körülmé­nyek között elhunyt. Temetése 2000. március 23-án, csütörtö­kön 15 órakor lesz az orosházi Al­­végi temetőben. A gyászoló család GYASZHIR Értesítjük a rokonokat barátokat ismerősöket ho® ÖZV. KÁROLYI GYULÁNÉ szül. Bucm Judit életének 89. évében, rövid szenvedés után el­hunyt Drága halottunktól 2000. március 23-án, csütörtökön 15 órakor a Ligeti temetőben ve­szünk búcsút és 16 óra 30 perckor a belvárosi római katolikus templomban szentmisén imád­kozunk érte. Gyászold gyermekei és családjuk GYÁSZHÍR tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették. ho® OTOTT JÓZSEF (Béla) Békéscsaba, Irányi u. 4-6, II. 17. szám alatti la­kos, hosszan tartó, súlyos betegség következté­ben 2000. március 14-én, 48 éves korában el­hunyt Hamvasztás utáni temetése 2000. márci­us 24-én 11 órakor lesz a békéscsabai ligeti te­metőben. Ezúton köszönetet mondunk mind­azoknak, akik temetésén megjelennek, részvénY­KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS „Értünk éltét, bennünket szerettél. Legyen a föld olyan könnyű neked, amilyen nehéz az élet nélküled. ’ Ezúton mondunk köszönetet mind­azoknak, akik KISS JÓZSEFNÉ Kiss Etelka drága halottunk temetésén megje­lentek, gyászunkban osztoztak, együttérzésüket a kegyelet virágaival kifejezték. Gyászoló férje és családja * / A­RIO* ' Kiváló középiskolás matematikusok A gyulai Erkel Ferenc Gim­náziumban szombaton rendezték meg a Hajnal Imre Matematika Tesztver­seny és Módszertani Na­pot. A fürdővárosban im­már negyedik alkalommal mérték össze tudásukat a megye legjobb középisko­lás matematikusai. •_____Gyula A 30 feladatot tartalmazó teszt­lap kitöltésére 120 percet kaptak a diákok. Ez idő alatt a tanárok­nak előadást tartott a verseny névadójának fia, dr. Hajnal Péter egyetemi docens, valamint dr. Németh József egyetemi docens, Somfai Zsuzsa vezető szakta­nácsadó, dr. Bonifert Domonkos főiskolai tanár és Fábosné Zách Enikő vezető tanító. Eredmények: 1. Kádas Attila (tanára: Szabó Zsófia), 2. Jelenka József (t.: Pocsai Zoltánné), 3. Baur Eszter (t.: Szabó Zsófia) mindhárman a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium tanulói. 4-5. Szántó Imre (gyulai Karácsonyi Já­nos Katolikus Gimnázium, t.: Ve­ress Erzsébet) és Nadabán János (békéscsabai Széchenyi István Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskola, t.: dr. Rókáné Rózsa Anikó) 6. Benkő Zoltán (orosházi Táncsics Mihály Gimná­­zium, t.: Hegedűs Zoltán), b. h. Az akarok lenni, aki akkor voltam, amikor az akartam lenni, aki most vagyok! Tini telefonos lelkisegély-szolgálat * 447-750 Ingyenesen hívhatod hétköznap 16.30—19.30-ig I ILY! I.I M! AKWIS­.I NI I! Értesítjük tisztelt Fogyasztóinkat, hogy hálózati berendezéseink karbantartása miatt Bé­késcsabán az alább felsorolt utcákban SZÜNETELNI FOG AZ ÁRAMSZOLGÁLTATÁS. A Szemere, a Vozárik, az Erkel, a Gálik János, az Október 6. és a 4-es Honvéd utcában, vala­mint a Kereki sikátorban. A FENT FELSOROLTAKON KÍVÜL ÁRAMSZÜNET LESZ az Egressy, az Arany János és a Bánát utcáknak a Kereki sikátor és Tessedik utca közti szakaszán, a Tessedik utcának az Aradi utca és a Klapka utca közti szakaszán, valamint a Bartók Béla út páros oldalán, az 52. és a 68/B házszámok közti szakaszon.___________________________________________________ Az áramszünet időpontja: 2000. március 30-án 9 órától 14 óráig. Hálózati berendezéseinket a kikapcsolás idején is feszültség alatt állónak kell tekinteni. Meg­közelítésük és érintésük életveszélyes és tilos! ,14624, Démász Rt., Békéscsaba

Next