Békés Megyei Hírlap, 2000. március (55. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-30 / 75. szám
10. OLDAL - 2000. MÁRCIUS 30., CSÜTÖRTÖK KULTÚRA Négyen éjfélkor—Négy hálás szerepTízéves a Magyarországról jövök A pénteki, ünnepi adás lesz az 1675. Ha adásonként hat témát számolok, akkor tíz év alatt 10 ezer ember történetével kopogtattunk be az otthonokba — mondta tegnapi tájékoztatóján Wágner Mária, a Magyarországról jövök című rádióműsor felelős szerkesztője. Jubileum Wágner Mária szólt arról: az indulás után hosszú hónapokig égtek a telefonok. Honnan jönnek maguk hová? Hát, Magyarországról, igaz egy másik, a vidéki Magyarországról, amelyről alig esett szó a fővárosközpontú rádióban - hangzott a válasz. Hitvallásuk tíz év óta ugyanis nem változott tükröt tartani a világnak, hogy láttassák ezt a hétköznapi emberek szemével, azonosulva örömeikkel és gondjaikkal. A jövőben is hű krónikásai kívánnak lenni az élet produkálta, sokszor furcsa helyzeteknek, témáknak. És hogy mi kap helyet az ünnepi adásban, amely március 31-én, pénteken 17.05 órától kerül adásba a Kossuth Rádió hullámsávján? Élőzenével köszönt be a Bartók Béla Allegro barbarójából komponált „vonatos szignál”, Sztarenki Pál színművész - aki megyei, kondorosi származású — a műsor címének alapjául szolgáló Szép Ernő írásból idéz. Megszólalnak egykori munkatársak, szerkesztők, műsorvezetők Kondor Katalintól Pikó Andrásig, tiszai montázs hallható a szennyezésekről, és értékelik azt a pályázatot is, ahova mindenki beküldhette a maga tíz évének történetét, ny. l. Negyedszázad után ismét nálunk Káló Flórián darabja Mi történik, ha a színész is ír darabot? A kérdésre az ismert színművész, Káló Flórián a gyakorlatban kereste meg a választ. Mindez még 1976-ban volt. Akkor született a Négyen éjfélkor. Holnap este a Békés Megyei Jókai Színház újra műsorra tűzi a darabot. Káló Flórián ebben az értelemben hazajött Békéscsabára, hiszen műve ősbemutatójának frenetikus sikere huszonnégy évvel ezelőtt éppen itt volt. Káló Flórián, a Jászai-díjas, érdemes művész amellett, hogy szerzője darabjának, rendezője is. Szokásos premier előtti beszélgetésre az egyik délelőtti próba előtt kértük. - Mándy Iván, az ismert író azzal magyarázta, hogy miért írt hangjátékot, mert hallani is akarta a hőseit. A színész a teremteni képes alkotót kívánja megkeresni önmagában? - Azzal, hogy beszélgetésünket Mándy Ivánnal kezdte, megnyitotta a szívemet, hiszen ő a legjobb barátom volt, máig szomorúsággal tölt el a hiánya. A halála előtti napon együtt ebédeltünk... Kérdésére válaszolva, ha színész ír darabot, akkor mindig színészekben gondolkodik, hogy a színészek a darabon keresztül tudjanak találkozni a közönséggel. Munkámnak, ha darabot írok, ez a legfontosabb része. Életem első műve volt ez, azóta is mindent az akkori szempontok szerint írtam. E darab központi részében például a férfiszereplők feladata lereagálniuk azt, amit az ő háttérbeli jelenlétükben a feleségeik kibeszélnek róluk. - Most a darab felújítását nézheti meg a közönség. - Jó néhány helyen végeztem betoldásokat, hogy a mű a mai kor követelményének is megfeleljen. Például az egyik szereplő arról beszél, hogy az ország hivatalban lévő kormányát csak négy évre választja az állampolgár. A közalkalmazott szereplő a jövedelembevallásra tesz megjegyzést. Ilyen dolgok a hetvenes évek emberét még nem foglalkoztathatták.És a miniszoknya is divat lett újra. Ami pedig a házasság intézményét illeti, eddig az emberiség nem talált ki jobbat. Mintha pesszimistának látnám darabja kicsengését. Rossz a rosszul, de a rossz nélkül még rosszabb? - Jól látja. Mi emberek hajlamosak vagyunk a problémákat a szőnyeg alá söpörni. Hajlamosak vagyunk fenntartani a látszatot, akár kompromisszumok árán is. A darabbeli férjek mást hisznek a házasságukról, mint ami a valóság. A végén mindkét házaspár saját ábrándvilágába menekül. - Mindig maga rendezi a saját darabjait? - Igen, mert megesett az is, hogy másra bíztam a rendezést, és alig ismertem rá a saját gondolataimra. - Pontos muzikalitással, könnyed, elegáns, jól megformált stílusban aratta sikereit, írta Önről a Magyar Színházművészeti Lexikon. Mikor látjuk ismét színpadon, televízióban? - Amióta nyugdíjas vagyok, azóta nem lépek színpadra, ezt megfogadtam. Nem vállalok már semmit. Pihenek. Nagyon szeretek sétálni. Órákat töltök vele. Békéscsabát is bejártam. - A holnap esti bemutatón kiket láthat a stúdiószínpad közönsége? - Dobó Alexandrát, Nagy Erikát, Áts Tibort és Hody Józsefet. Szeretném, ha cikkében megemlítené a hajdani békéscsabai előadás szereplőit is. Felkai Eszter, Fodor Zsóka, Cserényi Béla és Ács Gyula indította el akkor a siker útján a színművet, melyet azután a fővárosi színházak is bemutattak. Nem sokkal később tévéjáték is készült belőle. Sajnos nem a békéscsabai szereplőkkel, pedig állítom, hogy jobbak lettek volna, mint a fővárosi sztárok. PANICS SZABÓ FERENC A háttérben Hoda József, Ács Tibor, a padon Nagy Erika és Dobó Alexandra .-FOTÓ: SUCH TAMÁS Minden férfi ugyanazt akarja A képen látható gépkocsi extra felszereltséget tartalmaz. Auto-Brill Kft., 5600 Békéscsaba, Bartók B. u. 46-50., tel.: (66) 442 748, fax: (66) 450 622 GAKAN'r JA «MANSXIWOZ« mint én. Fortissimo 1.6-os modelleknél ABS + légkondicionáló , bruttó 150 000 Bravó 1.4 269000 Ft-tól Brava 1.6 2765000 Ft-tól Rendkívüli zeneóra A békéscsabai Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola diákjai rendhagyó zeneórát tartottak a napokban a nagykamarási általános iskola első osztályosainak. Dr. Sasné Balda Dorottya igazgatónő személyes meghívására Kónya Éva, Szárnyai Anita és Fehér Klára, Székely Csaba hegedűművész tanár diákjai tartottak színvonalas órát a komolyzenei nevelés jegyében a kicsinyeknek. Ugyancsak hasonló összeállítással mutatkoztak be Végegyházán is Baráth Mihály igazgató és Lázár Szilveszter igazgató-helyettes felkérésére az alsó tagozatosok körében._______ty Öt kötet Gádoroson Falunapra jelentetik meg - Gádorosi Füzetek néven - azt az öt kötetből álló sorozatot, amely a település múltját, hírességeit mutatja be. A millenniumi évben az első kiadvány Gádoros története kapcsán Justh Zsigmond életét dolgozza fel Pongó Bertalan és dr. Bárány Ferenc közreműködésével. A kötet lektora az orosházi születésű dr. Szabó Ferenc nyugalmazott megyei múzeum-igazgató. Információink szerint a többi kötet is a község múltját kutatja az első világháborúig, majd a két világháború közötti éveket tárja az olvasók elé. Egy kiadvány pedig napjainkig dolgozza fel a település mindennapjait. icsi Óvodások buszfüstben Nem jut dűlőre a békéscsabai Trefort utcai óvoda a városvezetéssel. Mivel a piac mellett működnek — legnagyobb bánatukra —, kerítésük előtt jelölte ki az önkormányzat a Romániából érkező buszok parkolóját. Békéscsaba Gábel Istvánnétól az intézmény vezetőjétől megtudtuk, hogy 1999 novemberétől udvaruk előtt létesített parkolóhelyen romániai autóbuszok állnak, és utasaik itt szortírozzák a járművek által szállított piaci csomagokat. A buszok befüstölik az udvart, nagy zajjal járnak, gyakran elállják a bejárót, de a piacra érkezők is gondot okoznak, amennyiben szemetelnek és az óvoda udvarán végzik el a dolgukat — panaszolta az óvodavezető. Mint elmondta, szülői kezdeményezésre aláírásgyűjtés indult, 78 személy írásos támogatásával került a kérés a polgármesteri hivatalhoz, melyet elutasítottak, mondván nem található alkalmasabb hely a buszok parkolására. Nemrégiben jótékonysági bált rendeztek, Test-lélek-szellem programjuk megvalósítására. „Cseppre-csepp” módszerrel kívánják a Trefort utcai óvónők kialakítani a gyerekek egészséges életmód iránti fogékonyságát, amelyhez a fejlesztőeszközök használatától kezdve, a sok mozgáson át, az egészséges étkezésre való szoktatásig, minden lehetséges módszert felhasználnak, v. j. Hat iskola versenyzett A Kazinczy szépkiejtési verseny Sarkad-térségi fordulóját rendezték meg nemrégiben a kötegyáni könyvtárban. A nemes küzdelemben Sarkad két általános iskolája, valamint a geszti, kötegyáni, méhkeréki és sarkadkeresztúri iskolák felső tagozatos tanulói mérték össze tudásukat. u£KTR°M°SS4g de A VILI.** „WMR# Mert számlabefizetéseit a CIB Bank 2000-ben DÍJMENTESEN INTÉZI ÖN HELYETT. Sorbaállás a postán, időzavar, késedelmes befizetés időről időre visszatérő kényelmetlenség mindannyiunk életében. De miért kell ezzel együtt élni, ha van más megoldás? Ahhoz, hogy a világot alkotó négy elemi erő, a föld, a víz, a tűz és a levegő meghódításával nyert szolgáltatásokat valóban élvezhessük, szükségünk van egy ötödik elemre. A CIB Bank - a limitfigyelés biztonságával - a közüzemi és egyéb rendszeres díjfizetések banki költségeit 2000-ben ügyfeleitől átvállalja. Sarkad térsége A tanulók két kategóriában versenyeztek. Az 5-6. osztályosok (ők Benedek Elek: A bujdosó herceg című művének egyik részletét adták elő) versenyét Szabó Rita (Sarkadi 1-es Számú Általános Iskola) nyerte. A második helyen Csabai Izabella (Sarkadkeresztúri Általános Iskola), a harmadikon Nagy Andrea (Sarkadi 2-es Számú Általános Iskola) végzett. A 7-8. osztályosok (ők a Szent István első lépései című mű egyik részletét tolmácsolták) vetélkedéséből Juhász Annamária (sarkadi 1-es iskola) került ki győztesen. Második lett Iván Réka (Sarkadkeresztúr), harmadik Csizmadia Mónika (sarkadi 1-es iskola), m.b. FELVESSZÜK A RITMUSÁT CIB BANK 5600 Békéscsaba, Szent István tér 2. Telefon: (66) 454-293 5900 Orosháza, Széchenyi tér 1. Telefon: (68) 510-240 CIB^0640 M2212 ^«son