Békés Megyei Hírlap, 2001. június (56. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-15 / 138. szám

S BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP INTERJÚ 2001. JÚNIUS 15., PÉNTEK - 7. OLDAL Tamáskám, ilyen ember kell nekünk! Beszélgetés családi légkörről és városi jellegről, amely egész életre meghatározó Több nemzedéknek köszönhetően, akik a városban maradan­dót teremtettek, a család neve fogalommá vált Békéscsabán. Szeberényi Tamás indíttatása is sokat ígérőnek tűnt az elején, 1956-ban azonban nyugatra menekült, és a németországi Aa­chenben találta meg második hazáját. Ezen a nyáron több oka is volt, hogy szeretett szülőföldjére hazalátogasson: az 55 éves érettségi találkozóra hívták és a könyvhéten dedikált. A szerkesztőségben kalandos sorsáról, első könyvéről és az egész életét meghatározó csabai jellegről beszélgettünk. Békéscsaba - Tősgyökeres csabai a csalá­dom, itt születtem és nőttem fel én is. A dédapám lelkészként az 1800-as évek elején jött ide a Fel­vidékről, megválasztották püs­pöknek,, akkor lett Békéscsaba püspöki székhely. Nagyapám is, édesapám is itt volt lelkész. Apám diakonissza anyaházat alapított, a két háború között lét­rehozta a város szeretetszolgála­tát, alapított árvaházat, aggok házát, átvette a szegényház gon­dozását. A nagyapám, Sze­berényi Lajos Zsigmond meg­szervezte a tanyai iskolákat, ki­harcolta az államtól a támogatást a tanítóknak. Először fordította Kierkegardot magyarra, a svéd érsekkel együtt szervezték az ökumenikus világmozgalmat, le­velezésben állt Leo Tolsztojjal... Szeberényi Tamás nagy tiszte­lettel emlékezik és mesél. Szere­tetteljes szavaiból kitűnik, milyen nagy becsben őrzi a családi törté­netet, az iskolát, kultúrát, a rászo­rulóknak ellátást, gondoskodást teremtő elődök hagyományt te­remtő tetteit. Az első unoka eb­ben a légkörben nőtt fel, a nagy­apa könyvei között. Apja lelkész volt, egyik nagybátyja tanár, majd igazgató, a másik orvos, a harma­dik gyógyszerész. Ebéd után, ká­vé mellett „apuka és a négy fia mindig megtárgyalta a város, a vi­lág eseményeit­’. — Ez a család a két világháború idején mértékadóan befolyásolta Békéscsaba életét. Azokban a vad, nacionalista időkben, amikor a származásuk miatt gyilkolták egymást az emberek, itt teljes harmónia, tolerancia, béke ural­kodott; nem számított a gimnázi­umban sem, hogy ki szlovák, ma­gyar vagy sváb, katolikus, evan­gélikus vagy zsidó, mindenki egy­forma volt. Ebben a békés légkör­ben nőttem föl, és ezt egész éle­temben hordtam magamban, ez az alapja a világnézetemnek, ezt a­­csabai jelleget nem lehet rólunk lemosni - mondja Szeberényi Ta­más. Érettségi után „tradícióból” ment a soproni teológiára, de az egyházi dogmatikával „nem egé­szen értett egyet”. (Édesapja meg nagyapja sem, de ők már megen­gedhették maguknak.) 24 évesen a Magyarországi Evangélikus Egyház sajtóosztályának ügyvivő lelkésze. Nagy volt a nyomás: po­litikai irányvonal és dogmatika, két és fél évi kínlódás után elege lett. Rossz kádernak bizonyult, kilépett az egyházi szolgálatból és elment sofőrnek az Egyesült Izzó lámpagyárába Újpestre, ahol előt­te segédlelkész volt. Békén hagy­ták, befogadták. — Más Újpestet ismertem meg! Egész életemre kihatott, hogy itt az egyszerű emberek között él­tem. Közölték velem: „Tudjuk, hogy máshonnan jössz, de ha rendesen viselkedsz, nem lesz semmi bajod”. Nem is volt, ha bármi történt, megvédtek. Aztán jött 56 tavasza, és kezdett minden mozgolódni. A gépkocsi-előadó ment nyugdíjba, szerettem volna a helyére kerülni, de a párttitkár figyelmeztetett: „Megnéztem a káderlapját, egyet tanácsolok ma­gának, üljön nyugodtan a fene­kén, és örüljön, hogy él! Maga a népi demokráciában elérte karri­erje csúcspontját, innen csak bukhat!” Nyugton maradni, amikor for­rósodott a levegő? Szeberényi Ta­más úgy gondolta, megpróbálja, a Petőfi Kör felé kacsingatott, ki­lépett az izzótól és kapcsolatok, összeköttetés után nézett. Fontos elvtársak először kedvesen fo­gadták: „Tamáskám, segítünk, ilyen ember kell nekünk”, ám az ígéretből nem lett semmi. Hiába jelentkezett ismét néhány nap múltán, „patronálóit”, akik köz­ben tájékozódtak, soha többet nem sikerült elérni. Mivel több nyelven beszélt, elment az IBUSZ-hoz. Unokabátyja azt ja­vasolta, ne a fejnél, a gyenge pon­toknál próbálkozzon, azt mond­ta: „Eredj a nőkhöz!” így történt. Három hónapon át órabéres ide­genvezető volt. 56 őszén elé állt az osztályvezető: „Elvtárs, elége­dettek vagyunk a munkájával, adja be a kérvényét, és felvesz­szük végleg!” De addigra már megtanulta: jön a káderlap, és kész... Nem várhatott tovább. Fel­mérte, abban a rendszerben leg­feljebb nyugdíjas éjjeliőr lehet, más lehetősége nincs. Ezért vá­gott neki az ismeretlennek, csak ezért. Egyébként sosem hagyta volna el a hazáját,­­ így kerültem Németország­ba, először Mainzba, le akartam doktorálni filozófiából, de azt kér­dezték: miből akar megélni? Jól beszéltem németül, kaptam egy állást. Gondoznom, tanítanom kellett a magyar fiúkat, akik 56- ban, 57-ben odakerültek. Elhatá­roztam, hogy megpróbálom a lel­­készi diplomámat hasznosítani. Mondták, beállítanak hittantanár­nak, de el kell végeznem a német egyetemet is. Óraadóként tanítot­tam, és mellette tanultam, két év alatt államvizsgáztam, véglegesí­tettek gimnáziumi tanárnak Aa­chenben, azóta ott élek. Nem volt könnyű az új hazá­ban egzisztenciát teremteni. Szeberényi Tamás második,fele­sége is magyar volt, két gyerme­ket hozott a házasságba, majd született még három. Öt gyerek felneveléséhez a tanári fizetést pótolni kellett. (Később mind az öt gyermek diplomát szerzett.) Felesége megbetegedett,­ 25 éven keresztül gondozta, öt éve halt meg. S milyen az élet?! Négy évtized múltán újra talál­kozott első feleségével - szin­tén csabai lány, és eltemette má­sodik férjét. —­ Boldogabban élünk, mint valaha! — mondja, és könnyei mögül felragyog a szeme.­­ Na­gyon szép öregkorunk van. Neki köszönhetem, hogy megírtam a könyvemet. Biztatott: „írj le min­dent, ami eszedbe jut, hadd tud­ják meg a gyerekeid, az unokáid, hogy mi volt!” Emlékeztem, és jött egyik történet a másik után, főleg gyermek- és ifjúkori életké­pek. Hát ilyen az élet - ez a címe. Humoros önéletrajzi karcolatok. Viczián János segített és közvetí­tett, Barta Kálmán fantáziát látott az írásaimban, így adta ki a bé­késcsabai Magyar Téka Erkel Sándor Könyvesház. Én nem aka­rok tanítani, már eleget tanítot­tam. Csak mesélek, és akinek tet­szik, elolvassa, de nem kötelező. Nem akarok senkit megjavítani, szórakozok, és ha akar, szóra­kozzon más is! Szeretném az em­bereket megnevettetni, mert az a tapasztalatom, hogy keveset ne­vetnek. Egyik legkedvesebb íróm Karinthy Frigyes, és mindig na­gyon szerettem a­ humort, külö­nösen a­ magyar és a pesti hu­mort. Ezt a kalandos élettörténetet és kedves írói ars poeticát hallgatva ide kívánkozik a kérdés: tíz éve rendszerváltás zajlott Magyaror­szágon, vajon nem gondolkodott azon, hogy hazajöhetne? — Nemcsak gondolkodtam, ha­nem már 1990-ben Budapesten béreltem lakást. Akkor már ké­szültem nyugdíjba, s azt hittem, talán haza is jövök. A következő évben a lakást megvettem, a ma­gyar állampolgárságomról soha nem mondtam le, viszont megál­lapítottak egy olyan betegséget nálam, amit Németországban jobban tudnak gyógyítani. Ezért maradtam. Mindketten kettős ál­lampolgárok vagyunk, a felesé­gem sem adja fel angol állampol­gárságát. Most három országban élünk, állandóan utazunk... Ősz­szel is jövünk, hozzuk a gyereke­ket, az unokákat, hadd lássák a szülőföldünket. Mi itt itthon va­gyunk... MIEDZIELSKY KATALIN Névjegy: Szeberényi Tamás 1928-ban született Békéscsabán. Az Evangélikus Gimnáziumban érettségizett, a soproni Teoló­giai Akadémián szerzett diplomát. 1954-ben kilépett az egy­házi szolgálatból, 1956-ban nyugatra menekült, Németor­szágban telepedett le. 1963-ban a német tanári diplomát is megszerezte, az aacheni gimnáziumban tanított történelmet és hittant 1990-ig, nyugdíjazásáig. Szeberényi Tamás könyvével nem akar tanítani, csak mesél, szórakoztat. Szeretné az em­bereket megnevettetni... d-fotó: lehoczky péter Kútjeggyel is támogatható Ismét ülésezett a napokban a Békéscsaba Közterületei­ért Alapítvány kuratóriuma. Végh László elnök adott tá­jékoztatást az eddig elvég­zett munkáról, a szponzorá­lás helyzetéről, valamint a soros feladatokról. Békéscsaba A munkák jelenlegi állása biztató. Az angyalos kút augusztus 20-ai átadására ma már komoly esély van. A legfontosabb és egyben leg­nehezebb feladat a felszabadulási emlékmű lebontása a Petőfi téren, amelyre hamarosan sor kerül. A folyamatos munkához továb­bi anyagi segítségre van szükség. Ezért a kibocsátott ezer, illetőleg ötezer forint értékű "Kútjegy" a Fi­ume szálló portája mellett, a Békés Megyei Hírlap hirdetésfelvételi iro­dájában is kapható a megfelelő igazolásokkal együtt. A befize­téseket a 10912005-00000011- 10410004 sz. számlára várja az ala­pítvány____________________■ Vendégváró Békés megye Teljességre törekvő útikönyv nem csak turistáknak Az idegenforgalmi szakmának nélkü­lözhetetlen, de az utazást kedvelők­nek is alapvető útikönyv látott napvilágot. A Ven­dégváró útikönyv­sorozat legújabb kötetét, a Látniva­lók Békés megyé­ben című kiad­ványt a napokban mutatták be Budapesten. ________Gyula A miskolci Well—Press Kiadó Kft. sorra jelenteti meg megyei útika­lauzait. A Békés megyei a 16. a sorban, 10 ezer példányban adták ki, magyar nyelven - mondta a kötet főszerkesztője, a gyulai Klinkovics Márta. - Utoljára 1989- ben jelent meg megyei útikönyv. A mostani nemcsak a látnivalókra hívja fel a figyelmet, hanem prak­tikus információkat is tartalmaz. Békés megyét öt régióra osztotta fel útikalauzunk, mindegyik feje­zetét helyi szerzők, településmo­­nográfusok,írták. A hatodik feje­zet a turistáknak nél­külözhetetlen infor­mációkat tartalmaz, például szállodák, ét­termek, utazási iro­dák, tourinform iro­dák címeivel, telefon­számaival. Külön fe­jezetben szerepel a megye néprajza, gasztronómiája, s vé­dett növényeit és álla­tait akvarellek segít­ségével is bemutatjuk. A visszaté­rő megyei rendezvények teljes ajánlatát felsorakoztatjuk, teljes körűen bemutatjuk megyénk ter­mál- és gyógyfürdőit, vízi-,­s ke­rékpártúra ajánlatait, de nem hiá­nyoznak a lovasiskolák, a horgá­szati, a vadászati lehetőségek sem. A tájékozódást térképek se­gítik. Közel kétszáz színes fotó szerepel a könyvben, melyeket, mások mellett, elsősorban a gyu­lai Bagyinszki Zoltán készített. A kötet, amely a műemlékekre és a természeti értékekre figye­lemmel készült, a könyvesbolt­okban és a tourinform irodákban kapható. ____________sr»i. Vandálok a Gödényhalomnál Ismeretlen tettesek feldúl­ták a békésszentandrási Gödényhalom területén ki­alakított természetismereti bemutatóhelyet. A termé­szetvédelem oltalma alatt álló Gödényhalom hazánk legnagyobb kunhalma. Békésszentandrás Mint azt Sinka József polgármes­ter elmondta, a jóérzésű polgáro­kat megdöbbentették a történtek, kivált azért, mert a településen nem jellemző a vandalizmus. A Gödényhalom a rézkorból számlázó temetkezési hely. Tizen­két méter magas, a palástmérete százhatvan méter. A helyi önkor­mányzat régóta szerette volna köz­kinccsé tenni e ritka kultúrtörténe­ti és természeti értéket. Sikeres pá­lyázat eredményeként tavaly tíz­millió forintból helyreállították a természeti tájat és térképes ismer­tető táblákat helyeztek el. A kun­halmot és a mellette lévő vizes élő­helyet bemutató területet a telepü­lés millenniumi ünnepségcsokra részeként augusztusban avatták fel. A Szentandrás központjától nyolc kiométerre lévő bemutató­­hely az iskolák és más csoportok kedvelt kirándulóhelye lett. Felte­hetően az elmúlt hét végén isme­retlenek az információs táblákat és a gyalogoshidak korlátját vandál módon ledöntötték, összetörték. Az önkormányzat az ügyben felje­lentést tett a rendőrségen. Sinka József hozzátette, sajnos, a terüle­tet nem tudják őrizni, ezért csak az emberek jóérzésére hagyatkozhat­nak, továbbá olyan táblák felállítá­sával kísérletezhetnek, amelyek jobban ellenállnak a vandalizmus­nak. Bár a táblák újbóli elkészítte­tése jelentős összeg lesz, keresik a módját, hogy a területet mielőbb helyreállítsák._____________cs.r. Már csak két Elektroház-nap Különleges kedvezmények a ballagó diákoknak Hajrájához érkezett az Elektroház-napok rendezvénysoro­zata, így fontos tudnivaló, hogy az akciók csak június 16- áig, azaz szombaton 21 óráig, illetve a készlet erejéig érvé­nyesek. Békéscsaba Bár a termékutánpótlás folya­matos az Elektroház mind­egyik Békés megyei szaküzlet­ében, de érdemes mihamarabb vásárolni, mert a nagy forga­lom miatt előfordulhat, hogy egy-egy típusból kifogy a kész­let. A választék ugyanakkor olyan széles, hogy mindenki találhat az igényeinek és a pénztárcájának megfelelő áru­cikket. Ha már a pénztárcát említettük, még két napig érvé­nyesek a 10 éves Elektroház születésnapi árai. Ma Samsung-napot tartanak, és a cég például teljes videoka­mera kínálatával , az LCD- kijelzős és a normálkeresős ki­vitelű kamerákkal egyaránt - jelen van az Elektroházban. Egyáltalán nem mellékes, hogy videokamera már 100 ezer fo­rintért is elvihető. A Samsung bemutatja és kínálja a teljesen sík képernyős, új technológiájú Piano-tévéit is, hasonlóan a minihifikhez vagy a háztartási elektronikánál a mikrohullámú sütőkhöz. Valóságos léggömb­eső várja ma a látogatókat, hi­szen mintegy 2 ezer lufit oszta­nak szét. A Samsung-termékek vásárlásáért kapott sorsjegyek­kel tévét, hifitornyot és mikrót is nyerni lehet, de ehhez az kell,­­hogy a nyertes sorsjegy tulajdo­nosa jelen legyen a ma 21 óra­kor kezdődő békéscsabai sorso­láson. Az Elektroház Békés megyei üzleteiben a szombati sorsolás díjának, a robogónak a megnye­résére dupla esélyt kínálnak ma és holnap a ballagóknak, hozzá­tartozóiknak. Aki egy ballagó di­ák kíséretében vásárol, 10 ezer forintonként nem egy, hanem két sorsjegyet kap. (A ballagó di­áknak az ellenőrzőjét és a diák­­igazolványát magával kell vin­nie.) NY. L. A tegnapi nap slágerei a Samsung-televíziók, akadt is csodálójuk bőven .-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET

Next