Békés Megyei Hírlap, 2002. április (57. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-24 / 95. szám

4. OLDAL - 2002. ÁPRILIS 24., SZERDA Fél évszázadosak A település az idén ötven esz­tendős, 1952. január elsejétől önálló falu. A fél évszázados jubileumot egész napos prog­rammal, május 19-én — a pünkösd miatt háromnapos munkaszüneti napra esik — ünnepli a község. Csárdaszállás Az önkormányzat felkérésére már korábban elkészítette az ideiglenes munkabizottság az ünnepség programtervezetét, amit a közelmúltban hagyott jó­vá a képviselő-testület. A prog­ram délelőtt tíz órától késő éj­szakáig tart, lesz erőemelő ver­seny, s megválasztják az ünnep­ség legerősebb emberét is. Dél­ben a falu apraja-nagyja közös ebéden vesz részt, majd mazsorettek szórakoztatják a ünneplőket. Az ünnepi megem­lékezés két órakor kezdődik, majd a falu gyermekei adnak műsort. A nap során főzőver­senyt is rendeznek, a versenybe népi ételekkel lehet nevezni. A délutáni labdarúgó-mérkőzésen az idén két ötvenéves település csapata (Csárdaszállás és Telek­­gerendás) méri össze tudását. Nótaesttel és utcabállal zárul a nap, a sztárvendég Aradszky László lesz. E napon rendezik meg a Csár­daszállásról elszármazottak ta­lálkozóját, melyre várják az egy­kori falubeliek jelentkezését. _______________________15 FORRÁS: KSH BÉKÉS MEGYEI IGAZGATÓSÁGA MEGYE­IKÖR­KÉP A turizmus új jövedelmeket hozhat A fejlesztések mellett szakmai összehangoltság is szükséges A Körös-Sárréten is sokak számára az idegen­­forgalom lehet a jövő új jövedelemszerzési for­rása. De ahhoz, hogy a térségben számottevő turizmus honosodhasson meg, nem elegendő­ek csak a természeti adottságok, hanem az eredményesség érdekében beruházásokra és összehangolt munkára van szükség. A fejlesz­tések egyénileg történnek, a szakmai összefo­gásban viszont a térségben idegenforgalom­mal foglalkozóknak a Sárréti Tourinform Iro­da próbál segíteni. Körös-Sárrét - Vannak olyan részei az országnak, amelyek rejtett értékei még felfedezésre várnak, szépségü­ket csak kevesen ismerik. Ilyen a mi Körös- Sárrétünk, ez a folyók és holtágak által szabdalt alföldi táj. Aki az Al­földet egyhangú pusztának gondolja, az még sosem csó­nakázott a Körös­holtágak valame­lyikében, ahol a csendet „vágni” le­het, az érintetlen ter­mészet ezernyi cso­dát kínál. Az nem fürdött a dévaványai és a füzesgyarmati strandfürdők ter­mál-, vagy feszített víztükrű medencéi­ben, nem volt része­se egy hajnali vadász-, vagy horgászélménynek, nem lovagolt naplementekor a Körös vagy a Be­rettyó árterében. Az nem tudja micsoda kulturá­lis és történelmi értéket rejtett a vésztő-mágori domb mélye, milyen érzés kissé megilletődve áll­ni a Csolt-monostor történelmi romjainál - kö­zölte lapunkkal Tőkésné Gáli Mónika, a Sárréti Tourinform Iroda vezetője. Aki már régebben járt a Körös-Sárréten, az jólesően tapasztalhatja, hogy a turisztikai ter­mékkínálat bővülése mellett jelentős mértékben nőtt a szálláshelyek száma és minősége is.­­ Kiemelést érdemel Füzesgyarmaton a Hotel Gara - amely a nemrég történt tulajdonosváltás után júniusra teljesen megújulva, 100 személyes konferenciateremmel, saját termál- és úszóme­dencével, valamint egyéb sportolási és rekreáci­ós lehetőségekkel várja az idelátogatókat -, és a strandon 2001-ben megépült 36 személyes mo­tel. Új pihenőházakkal várják a vendégeket Zsadányban is. Kistérségünk két településén je­lentős mértékű termálfürdő-fejlesztéshez kezd­tek. Füzesgyarmaton, a meglévő gyógymedence felújítása mellett, még egy fedett medence és két új élménybetétekkel kiegészített gyógymedence építését kezdik el hamarosan. Mindemellett egy új kempinget és az új medencéket szolgáló épületet is létesítenek. Déva­­ványán a gyó­gyászati részleg együttes fejleszté­sével szálláshelyek és étterem kialakí­tását, szintén a me­dencék befedését, egy új gyermekme­dence építését és kemping létesítését kezdték el. Jelentős fejlesztés kezdő­dött a Körös-Maros Nemzeti Park beruházása révén is. A Dévaványa és Ecsegfalva között lévő réhelyi túzokrezervá­tumban a bemutatóház mellett oktatási centru­mot és szálláshelyet alakítanak ki, így megte­remtődnek az erdei iskola, diák- és ökoturizmus fejlődésének alapjai - hangoztatta Tőkésné Gáli Mónika. MAGYARI BARNA Többnapos programok kellenek! A térség idegenforgalmi fejlesztése a körös-sár­réti polgármesterek legutóbbi tanácskozásán is szóba került. - Szép számban vannak kiajánlható értékeink, amelyekkel élnünk kell. A lehető legtöbb helyen széles kínálattal jelenjünk meg. Többnapos programokat kell biztosítanunk. El kell érnünk, hogy aki felkeres bennünket, az minél több időt töltsön nálunk. Ez bevételi szempontból is jó, hi­szen amíg a turista itt marad, addig a pénzét is itt költi — vélekedett Pap Tibor, az észak-békési társulás elnöke, Dévaványa polgármestere. Bevezetik a kötelező szemétszállítást A csanádapácaiak eddig a helyi szeméttelepre hordták ki a háztartásukban összeszaporodott hulladékot. Július elsejétől azonban kéthetente kukásautó szállítja el a település lakói­nak szemetét. A második félév első napjától ugyanis életbe lép a kötelező hulladékszállításról szóló helyi rendelet. Orosháza A hulladékszállítás bevezetését törvény írja elő. A csanádapácai képviselők a közelmúltban fogad­ták el a kötelező szilárd­ és folyé­kony hulladékgyűjtésre vonatko­zó helyi rendeletet, ami július 1- jén lép életbe - tudtuk meg Zsikai Péterné jegyzőtől. A települési ön­­kormányzat valamennyi lakott in­gatlan tulajdonosának ingyen biz­tosítja a gyűjtőedényeket. Az in­gatlanokban lakók számától füg­gően 50, 120, illetve 240 literes kukát kapnak majd az apácaiak, amiért anyagi felelőséggel tartoz­nak. A szolgáltató, egy szegedi cég, kéthetente Hódmezővásár­helyre szállítja majd el a szemetet. Zsikai Péternétől azt is megtud­tuk, az 50 literes edénnyel rendel­kezőknek 504 forint havi díjat kell július 1-jétől fizetniük, míg a 120 literes edény hulladékszállítási dí­ja havi 728 forint, a 240 literes edényé pedig 896 forint lesz. (Az árak az áfát tartalmazzák.) Zsikai Péterné arról is tájékoztatta la­punkat, hogy a kötelező hulladék­­szállítás bevezetésétől, július else­jétől, bezárják a helyi szeméttele­pet. Aki ettől az időponttól kezdve hulladékot helyez el a telepen, szabálysértést követ el. Az önkor­mányzat úgy tervezi, rekultiválják a területet, amihez állami forráso­kat is igénybe szeretnének venni. ___ K. E. Orvos-beteg találkozó Mezőkovácsházán A mozgáskorlátozottak mező­kovácsházi csoportja április 25-én 16 órától orvos-beteg találkozót rendez az érdeklődők számára, ahol dr. Bánfi László orosházi ortopédia-reumatológus szakor­vos tart előadást és vizsgálatot. Emellett a Prímaprotektika Kft. szakemberei a gyógyászati segéd­eszközök széles skálájából (pél­dául: gyógypapucs, különféle gyógycipők, tombor, medenceöv, párna, matrac, térdvédők) tarta­nak bemutatót. A program kere­tében igény szerint cipőméretet vesznek, illetve az orvosi vizsgá­lat alapján felírathatók a szüksé­ges eszközök, amelyeket a köz­gyógyellátásban részesülők in­gyen, míg a többiek kedvezmé­nyesen vásárolhatnak meg. A ta­lálkozó helyszíne: Mezőkovács­házán a mozgáskorlátozottak Hő­­sök terén levő irodája._______ty i ÉSE BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP ____________Megkérdeztük olvasóinkat_________ Milyen messzire autóznának? 42 éves, gyulai polgármester: Bármilyen messzire elmennék, tengerész voltam, nekem a távol­ság nem jelent akadályt. A I Annus Géza, 55­­ éves, gyulai vál- I­g­lalkozó: Midi Irén, 31 éves, gyulai könyvelő: — Bármilyen messzire! Hoz­záteszem, bár­milyen rövid távra is, mert szeretek autóz­ni, vezetni. Nyolc éve vezetek. Szívesen megtennék egy európai körutat is. Az álmom egy Peuge­ot 206-os, most Citroenünk van. A leghosszabb távon tavaly jár­tunk Romániában egy nagy kör­úton. A férjem vezetett, szerin­tem a férfiak jobban szeretnek vezetni nálunk is. Nem bántam, élveztem a tájat, az autózást. Két hétig,, kirándulásokkal megsza­kítva, folyamatosan mentünk. A leghosszabb táv 12 óra autózás volt, úgy 800 kilométert tehett­­ünk meg. — Sokat au­­­­t­­óztunk, a gyer- re­mekekkel egész­­ Európát bejár­at­tuk. Azért ilyen géppel, mint amilyennel a két fiatalember elin­dult, meggondolnám magam. Úgy érzem, bejártam már min­dent, nem nagyon szeretnék na­gyobb távolságra elmenni. Előbb én vezettem, aztán a feleségem is. Amikor Constancába mentünk, három nap alatt utaztuk át Romá­niát. Megálltunk közben a Gyil­kos-tónál és több helyen. Nem olyan vezető voltam, hogy egyhu­zamban utazzuk végig. Sátras utánfutóm volt, a gyermekek, a nejem ott aludtak, én az autóban. A kislányomat hoztam haza egy­szeri nekifutásra Berlinből. Keresztes Anett, 17 éves, békés­csabai tanuló: Dancs László, H - Attól függ, mennyi időm van és milyen autóm. Hogy ilyen európai körútra indul­nék-e hasonló járművel, mint a két gyulai fiatalember? A bátor­ság valószínűleg meglenne. Mű­szaki ember vagyok, a realitása hiányzik sokszor az ilyen ügyek­nek. Ugyanakkor az emberiséget a sokak által őrültnek titulált öt­letek viszik előre. Nagyon tiszte­lem a két fiatalembert, akik ugyanennyi pénzért Görögor­szágban, szállodában nyaralhat­nának ezalatt az idő alatt, míg vé­­gigzötykölődnek fél Európán. — A legszíve­sebben Francia­­országba autóz­nék. Sajnos, még nincsen au­tóm, de utas­ként szívesen megtennék most is bármekkora távolságot! Franciaor­szágba mindenképpen szeretnék egyszer eljutni a saját autómmal. Mindegy a márkája, olyan köze­pes méretű autó jó lenne, a fő, hogy biztonságos legyen. Francia­­országban még nem jártam, a könyvekből nagyon szépnek lát­tam, az építészetük ragadott magá­ . val. Autó híján busszal, vonattal já­ Megtartották a pénzügyi egyensúlyt Az okányi önkormányzat el­múlt évi költségvetésének végrehajtásáról szóló beszá­molót tárgyalta legutóbbi ülé­sén a helyi képviselő-testület. A körös-sárréti község 2001- ben bő 317 millió forintból gazdálkodhatott. Okány____________­ ­ A költségvetésnek több mint a felét munkabérre és járulékokra fordította az önkormányzat. Eb­ben az összegben a közhasznú foglalkoztatottak is benne van­nak. Fejlesztésre 20 milliót köl­tött a község. A szociális ellátá­sokra több mint 60 millió forintra volt szükség, amit a foglalkozta­tás nehéz helyzete indokolt. Az önhibájukon kívül forráshiányos önkormányzatok pályázatán Okány a kért összegnek csak az egyharmadát kapta meg. Ennek ellenére a költségvetés egyensú­lyát sikerült megteremteni. A be­számoló valós képet ad az önkor­mányzat pénzügyi helyzetéről, gazdálkodásáról - hangoztatta Zimmermann Józsefné okleveles könyvvizsgáló az okányi képvi­selő-testület napokban tartott ülésén.­­ A pénzügyi bizottság elfoga­dásra javasolja a beszámolót — mondta Pesti Lászlóné bizottsági elnök. Az elmúlt évi költségvetés vég­rehajtásáról szóló beszámolót a képviselők egyhangú szavazással elfogadták. M. B. vok. A legtávolabb eddig Bécsben jártam. Szeptemben lehet jogosít­ványom, és talán autóm is. sz. m. Y ÍJ * D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Fejlesztésre 20 milliót költött a község Macska az úton és a lakásban... Az állatok védelmében tehetetlenek vagyunk? ’’Kétségbe esve keresem a Wlassics sétányon, tegnap este elve­szett perzsa kiscicámat.” „Nagy jutalom jár annak a becsüle­tes megtalálónak, aki visszajuttatja hozzám a múlt héten nyomtalanul eltűnt, kedvenc, 3 hónapos buli terrieremet”— panaszkodnak az elkeseredett gazdik. Békéscsaba Az egyik hónapban 25, a másik­ban 32 macska, és még ennél is több kutya eltűnéséről hallot­tunk, s folytathatnánk a sort hó­napról hónapra.­­ A keresett kedvencek általá­ban nem kerülnek elő, ha mégis, akkor sem tudjuk pontosan, mi történt velük - mondják az érin­tettek, s az ületékesek. Vajon miért tűnnek el a rövid időre szabadjára engedett állatok? Valaki begyűjti őket, és ha igen, milyen céllal? Nem egyszer fordul elő, hogy egy-egy városrészből egyszerre érkeznek az elveszett állatokról szóló bejelentések. Az előzmények: a gyerek meg­kapja születésnapjára, névnapjá­ra, netán a jó bizonyítványért, egyéb ünnepre a régóta vágyott kutyakölyköt, az áhított kiscicát. Boldog, a szülők elégedett mo­sollyal nézik, ahogyan gondosko­dik a kisállatról. Pedagógiailag is jól tették, hogy megvették, mert érezheti a felelősséget a nála ki­sebb élőlényért. Több törvény és rendelet is vo­natkozik a kisállatok tartására, vé­delmére. A kereskedők és a vásár­lók viszont sokszor nincsenek tisz­tában az állat-egészségügyi és ál­latvédelmi szabályokkal. Az állat­egészségügyi ellenőrök sok eset­ben azt tapasztalják, hogy az állat­­védelmi és állatiegészségügyi in­formációk és a szaktudás hézago­sak. Egyre több állat érkezik kül­földről, vagy portyázó utakon be­gyűjtött módon a kisállat-kereske­désekbe. Sokan fordulnak állator­voshoz, mert fertőzött állatot vittek haza a kereskedőtől. A hatóság képviselői többnyire csak akkor keresik fel az üzletet, ha már bizto­sak abban, hogy honnan szárma­zik a beteg állat. Az utcáról begyűj­tött és új módon értékesített köly­­köket tápszerrel etetik. Ezek az ál­latok nem teljesen egészségesek, immunológiailag gyengébbek. Könnyebben megbetegszenek, gombásodást és más kóros tüne­tekben megnyilvánuló betegsége­ket okozhatnak tartóiknak. A vevők ki vannak szolgáltatva a kereskedőknek, mert egyedül onnan tudhatják meg, honnan származik az állat. A tapasztalat azt mutatja, hogy a kereskedők nagyon ritkán fordulnak az állat­orvosokhoz tanácsért, és egyáltalán nem tartanak at­tól, hogy egy rossz üzlet mi­att elveszíthetik vásárlóikat. Mire figyeljen a vásárló, hogy ne vigyen haza beteg állatot? Az állatorvosok vélemé­nye szerint, ami rögtön sze­met szúr: ha a kisállat bá­gyadt, elhúzódó, nem ját­szik, nem érdeklődik a kör­nyezete iránt. Esetleg szőr­vagy hámhiánya van. Sérü­lések nyomai látszódnak rajta. Ez mind-mind arra utal, hogy valami nincs rendben. S az még a jobbik eset, ha újraértékesítik a kisállatot. Homály fedi azonban a különböző be­gyűjtési formák célját, s gyakran az emberi gonosz­ság vet véget egy-egy ember s ál­lat barátságának... Valóban tehe­tetlenek vagyunk ezekkel szem­ben? S. RÁCZ GABRIELLA Sok családban a szeretet állat tagja a közösségnek, egészsége fontos a gazdájának .­FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET

Next