Békés Megyei Hírlap, 2002. szeptember (57. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-30 / 228. szám

4. OLDAL - 2002. SZEPTEMBER 30., HÉTFŐ M­EGYEI K­ÖRKÉP Testületi zöld út a beruházásnak Helyi vállalkozó építi a huszonhat lakásos fecskeházat A sarkadi városatyák legutóbbi ülésén hozott — a közbeszerzési bizottság által javasolt — döntés értelmében helyi vállalkozó, nevezete­sen a Sarkadi Építőipari Közös Kft. nyerte el a 117 millió 695 ezer forint bruttó bekerülési költségből megvalósítandó, 26 lakásos fecske­ház építés munkálatainak kivitelezési jogát. Sarkad Az önkormányzat - a városi bérlakásállomány növelése érdekében — a Gazdasági Minisztérium Széchenyi-tervére nyújtott be pályázatot, 100 millió 716 ezer forint vissza nem térítendő támo­gatást igényelve a tárcától, melyet meg is nyert. Ehhez a város saját erőként 23 millió 179 ezer fo­rintot biztosít, az önkormányzati tulajdonban lé­vő Piac tér 1. szám alatti - volt könyvtárépület­nek helyt adó -, 2 millió forint értékű ingatlan mellett. A beruházás megvalósítása során elvégzendő lebonyolítói és műszaki ellenőri feladatokra a testület bruttó 900 ezer forintos összeggel a gyu­lai székhelyű Körös-vidéki Vízgazdálkodási Tár­sulati Egyesülést bízta meg. A felhívásban megadott határidő lejártáig öt cég vásárolta meg az ajánlattételi dokumentáci­ót, a beadási határidőre hárman nyújtották be ajánlatukat. A kecskeméti székhelyű Somogyi és Társa Kft. 159 millió 949 ezer 206 forint vállalási árat, a megyeszékhelyi Csaba-Ép Kft. 166 millió 163 ezer 185, a Sarkadi Építőipari Közös Kft. 116 millió 70 ezer 888 forint vállalási árat jelölt meg ajánlatában. A közbeszerzési bizottság - a tartalmi, formai megfelelősségre tekintettel - mindhárom aján­lattevő „kínálatát” érvényesnek nyilvánította, de a testületnek elfogadásra a Sarkadi Építőipari Kö­zös Kft. árajánlatát javasolta. A bizottsági javaslattal megegyező testületi döntés következtében jövő esztendő június 15- éig megépül a 26 lakásos, 52 fiatal lakhatási gondjain enyhítő fecskeház Sarkadon. BOTH IMRE Szobor az irodalomtörténésznek Czine Mihálynak, az 1999- ben elhunyt irodalmárnak avattak szobrot szombaton Vésztő-Mágoron. Az esemé­nyen többek között jelen volt Czine Mihályé Rainich Erzsé­bet, a jeles irodalomtörténész özvegye is. Vésztő-Mágor - Amikor létrehoztuk a szobor­parkot, azt terveztük, hogy éven­te két szobrot állítunk. A rend­szerváltásig ez sikerült is, aztán a szoborállítás megtorpant. Az utóbbi három évben viszont már ismét egy-egy szoborral gazda­godtunk. Tizenhárom alkotásával a szoborpark eddig is egyedülálló volt az országban. Panteonunk most Czine Mihály szobrával gya­rapszik. A neves személyiséggel az 1970-es évek végén találkoz­tam először. Mosolyát, szeme csillogását, ízes magyar beszédét máig nem feledem. Az elmúlt század legszebb szavú és leg­szebb hangú irodalomtörténésze volt - mondta Kaszai János, Vésztő polgármestere a szombati szoboravatón.­­ Czine Mihály mindig tudta, mit kell tennie, hogy a magyar nemzet érdekeit a kultúrában képviselje. Olyan tehetség volt, aki élővé tudta tenni, amiről be­szélt. Vésztő vá­rosa önmagát becsüli meg az­zal, hogy a szo­borparkban Czine Mihály­nak szobrot állí­tott - közölte dr. Görömbei András iroda­lomkritikus, egyetemi tanár. A Balás Esz­ter alkotta mell­szobrot Domo­kos László, a megyei közgyű­lés elnöke és Vígh Ilona, a térség ország­­gyűlési képvise­lője leplezte le. A Népi Írók Szövetsége nevében dr. Ötvös László emlékezett meg Czine Mihályról. Komáromi Gábor, a Vésztő-mágori Történelmi Em­lékhely igazgatója beszédében ki­emelte: Czine Mihály tizenhat alka­­lommal járt Vésztőn.__________m.b. A szoboravatáson Czine Mihályé Rainich Erzsébet, a jeles irodalom­­történész özvegye (középen, a szobor mellett) is megjelent .-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Esélyegyenlőséget a nőknek! Esélyegyenlőség a mai Európában és Magyarországon címmel tartott fórumot dr. Gurmai Zita, a Szocialista Internacionálé női tagozatának alelnöke, országgyűlési képviselő és dr. Sza­bó Szilvia, az Esély, Egyenlőség jogi tanácsadója tegnap a füzesgyarmati Gara Hotelben. Füzesgyarmat A fórum kezdetekor dr. Gurmai Zita 1 eurót adott át Várkonyi Im­rének, az MSZP helyi polgármes­terjelöltjének, azt kívánva, hogy a következő években a városnak jó, európai költségvetése legyen.­­ Ahol a nők jól érzik magu­kat, ott a férfiak is biztonságban vannak - kezdte előadását az al­­elnök asszony. Elhangzott, a ma­gyar társadalom 55 százaléka nő, a parlamenti képviselőknek vi­szont mindössze csak 9 százalé­ka hölgy. - Az Európai Unió politikusai körében jelentős a nők aránya. Finnországban előfordult, hogy a kormánynak több mint 50 száza­léka nő volt. A politikában ott jel­lemzőbb a nők aránya, ahol bal­oldali kormány működik - mondta dr. Gurmai Zita. - Az Európai Unió alapító ok­iratában benne van, hogy a nők­nek és férfiaknak azonos esélyt kell biztosítani. Arra, hogy a jogo­kat miként lehet a valóságba ül­tetni, direktívákat adtak ki. A rendszerváltás éveiben sok, nő­ket foglalkoztató munkahely megszűnt Magyarországon. Azokban az években 19 százalék­kal magasabb volt nálunk a dol­gozó nők aránya, mint az Európai Unióban. Mára a helyzet fordult: most az unióban magasabb ez az arány 4 százalékkal. Manapság Magyarországon a fiatal nőket és anyákat nehezen foglalkoztatják a munkáltatók, mert félnek a gye­rekvállalásból adódó nehézségek­től - közölte dr. Szabó Szilvia. Ötvenhárom új név az Életfán Gádorost 176 éve, 1826. szep­tember 29-én, Szent Mihály napján telepítette újjá báró Rudnyánszky Sándor. A köz­ség lakói, az elmúlt években bevezetett hagyomány sze­rint, minden évben az újrate­lepítéshez legközelebb eső hét végén falunappal emlé­keznek az alapítókra. Gádoros Az idei rendezvényen jó néhány érdekes program várt a falu aprajá­ra, nagyjára. Szeptember 27-én fel­avatták a konditermet, 28-án pedig megemlékeztek a település alapí­tásáról. Prozlik László polgármes­ter idézte fel Gádoros történetét, majd Domokos László, a megyei közgyűlés elnöke köszöntőjében utalt rá, a 176 év sok viszontagsá­got is hozott, mindezek ellenére Gádoros több híres személyiséget is adott a világnak, akik közül Justh Zsigmondot, Békés Józsefet és Pisont Istvánt emelte ki. Az ünnepségen átadták a Gádo­rosért kitüntető címet: az idei díja­zott Triznyai Jenőné pedagógus. A hagyományokhoz hűen egy erre a célra létrehozott bizottság 2002- ben is járta a falu utcáit, hogy megállapítsák, kik tettek legtöbbet a település virágosításáért. Ebben az esztendőben Debreczeni Já­nost, Frank Endrét, Gábor Róber­tet, Krámli Pált és Lustyik Györ­gyöt, valamint családjaikat jutal­mazták a legrendezettebb porták kialakításáért. A falunapon kö­szöntötték a település legkisebb polgárait is, akik neve — 2001 szeptemberétől 2002 szeptembe­réig 53-an születtek! — felkerült az Életfára. Ugyancsak a falunapon mutatták be a Gádorosi Füzetek 3. kötetét, amelynek címe: Az őskor­tól, az Árpád-kori Gádorostól az újratelepített Gádorosig. A falunapon számos kulturális- és sportrendezvényre is vártak a szervezők, az önkormányzat, vala­mint a Hagyományőrző és Faluszé­pítő Egyesület a település lakóit. Az ünnepségen Prozlik László polgármester idézte fel a 176 éves település történetét DIOTO­ LEHOCZKY PÉTER A felzárkóztatásért Körösnagyharsány A nemzeti fejlesztési terv de­cemberig készül el, s ez mintegy 1200-1500 milliárd forint támo­gatást eredményezhet az or­szágnak három év alatt - jelen­tette ki Veress József, a Nemzeti Fejlesztési Terv és Európai Uni­ós Támogatások Hivatalának el­nökhelyettese a péntek esti körösnagyharsányi fórumon. - A Dunántúl innen nézve fan­tasztikus. Ott is vannak problé­mák, de nem olyan nagyok, mint az itteniek. Annak a több mint 1000 milliárd forintnak, amelyet az Európai Uniótól a nemzeti fej­lesztési terv megvalósításra ka­punk, az lesz a feladata, hogy az országon belüli különbségeket felszámolja. A gazdaságnak sem mindegy, ha egy térségből elván­dorolnak a szakemberek, ha az ott élők nem tudnak megélni. Né­hány hónapon belül megszületik az a kormánydöntés, amely a le­szakadt kistérségeket segíti. A fel­­emelkedéshez az igazi tudás hi­ányzik, mert jelenleg az adott tér­ségekben nincs meg az a forrás, amellyel ezek a szakemberek megfizethetők - közölte Veress József, majd rámutatott: fontos, hogy a fiatalok menjenek el tanul­ni. Legalább olyan fontos az is, hogy legyen hová visszajönniük. — Az, hogy milyen EU-tagok leszünk, az uniótól és tőlünk függ. Az unió érdeke, hogy sike­res tag legyünk, de a terveket nekünk kell kidolgozni. Minden településnek el kell készítenie a maga projektjét — hangoztatta Veress József.__________________ Borongós időben ünnepeltek Zene, tánc és vidám hangulat a falunapon A borongós idő ellenére is vi­dám hangulat jellemezte a szeptember 28-án megrende­zett kaszaperi falunapot, ahol a helyi fúvószenekar reggeli ébresztője után Csürhés Ist­ván polgármester mondott ünnepi köszöntőt. Kaszaper Bizonyára a frissítő reggeli torna vonzotta oly nagy számban az ál­talános iskolásokat a községháza előtti térre, akik a Tátika­­showban mutatták be a hazai és nemzetközi énekesektől, együt­tesektől ellesett táncos, zenés produkciókat. A nagy sikerű fel­lépés után ugyanitt játszóházba és aszfaltrajzversenyre hívták a gyerekeket, miközben a felnőttek személygépkocsik, terepjárók és mezőgazdasági gépek bemutató­in ismerkedhettek a járművekkel. A szokottnál hűvösebb idő ugyan a sörivó versenyt meghiúsította, ám a hangulatról a békéscsabai Handa-Banda együttes gondos­kodott. Délután családi vetélke­dő, tánc- és divatbemutató közül választhattak a résztvevők, majd helyi és vidéki művészek fellépé­se következett. Sokakat vonzott a sportpályán felállított színpad­hoz az United együttes koncertje, valamint az esti zenés progra­mok, közöttük Hevesi Imre és a La Bomba latin estje. A falunapot tombola, látványos tűzijáték, majd hajnalig tartó utcabál tette emlékezetessé. H. M. Kézü­gyességüket is próbára tehették a gyerekek a falunapon .-fotó: lehoczky péter Sportot űznek a kikapcsolódásból Ismét országos keresztrejtvény-fejtő versenyt rendeztek Ismét megrendezte szomba­ton Csaba Kupa néven ismert­té vált országos rejtvényfejtő versenyét a Békéscsabai Rejt­vényfejtő Klub. Ebben most is a Rejtvényfejtők Országos Szövetsége (ROE) és a rendez­vénynek otthont adó Csabai Ifiház sietett a segítségükre. Az ország minden részéből 80 versenyző nevezett be négy kategóriában. Békéscsaba Wágner Sándorné, a Békéscsabai Rejtvényklub elnöke - Huszárné Sándor Katalinnal együtt a ver­seny főszervezője - elmondta, hogy 22 kezdő, 30 haladó, 17 mesterjelölt és 11 mester indult szombati vetélkedőjükön, mely szerepel a ROE országos verseny­­naptárában is. A békéscsabai klubtagok idén eddig 9 verse­nyen indultak, s 21-en 24 dobo­gós helyet értek el. A kis műsorral induló prog­ram elején Herczeg Tamás, az ifiház igazgatóhelyettese virággal és ajándékkal köszöntötte Wág­ner Sándornét. A „startpisztoly” eldördülése előtt a mezőny egyik közismert versenyzőjét faggattuk szenvedélyéről. - Majdnem húsz esztendeje foglalkozom intenzíven rejtvény­fejtéssel - mondta a mátészalkai Képes Gáborné. - A versenyek többnyire Budapesten, a Dunán­túlon folynak, s ez tőlünk mindig több száz kilométeres utazást igényel. A rejtvényfejtés szellemi kihívás. Az ember szeretné tud­ni, mire képes a lexikális tudása felidézésében, logikai adottsá­gokban. Szükség van latinos mű­veltségre is, ami persze verseny­zés közben is elsajátítható. A rejt­vényekben az a lehetőség rejlik, hogy egyfajta általános művelt­séghez - s korántsem „kereszt­rejtvényfejtő műveltséghez” - juttasson bennünket. — Miként vélekedik a megfej­­tendő rejtvényekről? — Sok indokolatlan fogalmat szerepeltetnek bennük. Például miért kellene ismerni és leírni tudni mindenféle kimondhatat­lan nevű futballistát, slágerszer­zőt?! — Környezete jól viseli ezt a szenvedélyét? — A fiam már felnőtt, külföld­ön él. A férjem érdeklődik a ver­senyeim iránt, ha teheti, el is kí­sér. Amíg én versenyzem, ő vá­rosnézésre megy. Magyar-latin szakos középiskolai tanár vol­tam, aztán az idegenforgalom­ban dolgoztam, de már nyugdí­jas vagyok. „Két rejtvényfejtés között" szívesen járom a világot. Szép könyvtárral is rendelke­zem. A Füles hónapokig tartó rejtvényfejtő versenyén 1200-ból bekerültem a kilenc legjobb kö­zé, s végül a harmadik helyen vé­geztem: két csodálatos hetet tölt­hettem el Szicíliában. Most a mesterjelöltség elnyerése a cé­lom, a békéscsabai versenyen sok minden eldőlhet. ____ K. A. J. Szemétgyűjtők vételére pályáznak Időarányosan halad a tornacsarnok építése A sarkadkeresztúri testület cikluszáró ülésén a képvise­lők a lakossági szilárd hulla­dék intézményesített és rend­szeres elszállítása érdekében vállaltak anyagi elkötelezett­séget. Sarkadkeresztúr A képviselő testület döntése ér­telmében a település megmére­tik a Belügyminisztérium, illetve a Környezetvédelmi Minisztéri­um által kiírt pályázaton, s ked­vező elbírálás esetén 6 millió 581 ezer forint támogatást re­mélnek. Ehhez az önkormány­zat 5 millió 330 ezer forint saját erőt biztosít, s így 11 millió 911 ezer forint bruttó bekerülési költségből vásárolnak szemét­gyűjtő és szállításra is alkalmas edényeket. A testület ugyanakkor pályá­zatot írt ki a közszolgáltatás ellá­tására, s ez ideig két ajánlattevő nyújtotta be ajánlatát. A közgyűlés tagjai Endrész László, a Kövite műszaki ellenőre és a kivitelező képviseletében megjelent Kocsis József, a gyulai székhelyű Bio-Flott Kft. építés­­vezetője előadásában a folyamat­ban lévő tornacsarnok beruházá­sáról hallhattak tájékoztatót. A 87 millió 900 ezer forint bruttó beke­rülési költségből tervezett torna­­csarnok építése időarányosan ha­lad, a vasszerkezet már áll, a kivi­telező a falazásnál tart — derült ki a testületi ülésen. BOTH IMRE

Next