Békés Megyei Hírlap, 2010. május (65. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-31 / 124. szám

6 Malév: indul a hároméves program krízisterv A következő kormány viheti csődbe a nemzeti légitársaságot Az évente tízmilliárdnyi közpénzt felemésztő Ma­lév kihúzható a bajból. Ám azzal korábbi orosz tulajdonosa sokat bukna. VG-összeállítás Csak úgy biztosítható a Malév túlélése, ha a légitársaság legna­gyobb hitelezője, a korábbi orosz tulajdonos kompromisszum­készséget mutat a cég adósságá­nak részbeni elengedésében vagy átütemezésében - mondta Oszkó Péter volt pénzügyminisz­ter. Az előző, orosz tulajdonos­sal abban állapodtak meg, hogy a magyar állam nem viheti tuda­tosan csődbe a vállalatot, de nem is köteles ezt megakadályozni. A volt pénzügyminiszter szerint a Malév nem tud úgy tovább mű­ködni jelenlegi formájában, hogy képes legyen törleszteni adósságát. Úgy véli, egy „új” Ma­lév járható út lehetne, hiszen kü­lön cégben vannak a repülőgé­pek és más vagyonelemek, így Nyereségessé akarják tenni A PÉNTEKI KÖZGYŰLÉSEN elfogad­ták a társaság 2009. évi üzleti jelentését, valamint a következő három évre szóló stratégiai ter­vét A vállalat a 2009-ben 24,84 milliárd forint veszteséget hal­mozott fel, összevont adózott vesztesége pedig 26,82 milliárd forint volt Ezzel szemben a meg lehetne tenni, hogy hagy­ják csődbe menni a Malévot, és újraindulhatna a vagyonelemei­vel egy újabb magyar légicég, adósságok nélkül. most elfogadott hároméves üzle­ti stratégiának az a célja, hogy 2012-re már 25 millió eurós üzemi nyeresége legyen a légi­­társaságnak Három év távlatá­ban 48,8 millió euróval csök­kentenék a kiadásokat Martin Gauss, a légitársaság vezérigaz­gatója a Világgazdaságnak ké­A Népszabadság pénteki szá­mában megjelent cikk szerint a régi és az új kormány közötti át­adás-átvétel során felmerült, hogy hagynák csődbe menni az­rábban elmondta: a fapadosok­kal és a hagyományos légitársa­ságokkal is fel kívánják venni a versenyt, mindezt úgy, hogy az értékesített átlagos jegyárszínvonaluk a fapadoso­ké felett maradjon. Hozzátette: az elkövetkező években nem emelik érezhetően a jegyárakat évi tízmil­­liárd forintnyi köz­pénzt igénylő Malévot, a nemze­ti légitársasági tevékenységet pe­dig egy eddig háttérben lévő álla­mi cég vinné tovább a Malév mil­liárdos adósságai nélkül. Ez utób­bi cég a Malév Vagyonkezelő Kft., amely a Malév legfontosabb va­gyonelemeit birtokolja - egy Boe­ing gépet és a Malév névhez fűző­dő jogokat -, és amely az orosz tu­lajdonlás alatt is mindvégig ma­gyar állami tulajdonban volt. En­nek a vesztese Malév legnagyobb hitelezője, az orosz Vnyeseko­­nombank lenne, amelynek a ma­gyar légicég mintegy 30 milliárd forinttal tartozik. Ezt egy csőd esetében gyakorlatilag teljes egé­szében elbukná, ezért nem is tart egy ilyen változatot elfogadható­nak az orosz fél. Ezt Anatolij Deloveri - aki a Malévban általá­nos vezérigazgató-helyettesként képviseli a Vnyesekonombankot - nyilatkozta a Népszabadság­nak. Azonban elmondása szerint a hitelállomány esetleges átszer­vezéséről már hajlandók tárgyal­ni. Mint mondta: minden további lépést az új magyar kormánnyal folytatandó tárgyalásoktól tesz­nek függővé. Vagyis az új Orbán­­kormány döntésén múlik, hogy mi lesz a Malév sorsa. Sokba kerül az államnak a Malév Adóbevallási dömping ma éjfélig a cégeknek A nagy bevallások napja a mai, legalábbis a hazai cégek életé­ben: számos adóbevallás határ­ideje ma éjfélkor jár le. Az APEH- nak - a 0929-es bevallás kereté­ben - nemcsak a társasági nye­reségadóról, hanem - az idén utoljára - a társas vállalkozások különadójáról, a hitelintézeti já­radékról, valamint az energiaipa­ri cégeket terhelő úgynevezett Robin Hood-adóról is számot kell adni. E bevallás mellett be kell nyújtani a jövedelemminimum­mal kapcsolatos nyilatkozatot is. Amennyiben egy vállalkozás nyeresége nem éri el az adótör­vényben szereplő csökkentő és növelő tételekkel korrigált összes bevétel két százalékát - vagyis a jövedelemminimumot -, és úgy dönt, nem ez utóbbi összeg, ha­nem a tényleges nyeresége után fizeti be a társasági adót, akkor adóbevallásához kapcsolódóan egy külön nyilatkozatot is ki kell töltenie. Az idén könnyebbség a cégek részére, hogy veszteségük elha­tárolásához már nem kell enge­délyt kérni az adóhatóságtól: ha ezt szerepeltetik az adóbevallá­sukon, az elhatárolt veszteség automatikusan figyelembe vehe­tő a következő évek nyereségével szemben, amennyiben az adózó úgy dönt. Szintén ma éjfélig kell eleget tenni a helyi iparűzési adó beval­lásának, amelyet - 2009-ről lé­vén szó - az idén utoljára még a helyi önkormányzat adóhatósá­gához kell benyújtani. ■ Bevallás/benyújtás ma éjfélig • a társasági nyereségadóról • a társas vállalkozások kü­lönadójáról • a hitelintézeti járadékról • a Robin Hood-adóról • jövedelemminimummal kapcsolatos nyilatkozat • az adókedvezmények érvé­nyesítésének szándékáról • a kedvezményes (10 száza­lékos) adókulcs igénybevé­teléről • helyi iparűzési adóról • az innovációs járulékról • a vagyonadóról GAZDASÁG HIRDETÉS P inny ! MARKET Friss. Olcsó. Jó Golden alma ► lédig ► I. osztály ► kg­­ 2010. május 31. hétfő - június 2. szerda Fagylakoma sajttal töltött pulykamell gyorsfagyasztott ■pA^ír z#/ír­r7ff­A 0 ____________ SAJTTAL töltött PULYKAMELL M­inden táblás és szeletes csokoládé %-kal olcsóbban! Sissy Trappista sajt ► 700 g 1 999 Ft/kg Érvényes: 2010. május 31. és június 2. között, a készlet erejéig, minden Penny Market üzletben, az ország 183 pontján. *Az árak a 2010. május 27-ét megelőző Penny Market fogyasztói árak. *A csillaggal jelölt árucikkek nem állandó termékei kínálatunknak, ezért előfordulhat, hogy az akció kezdete után rövid időn belül elfogynak. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége előtt elfogyna, felvilágosításért kérjük, forduljon az üzletvezetőhöz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www.penny.hu weboldalunkon, a boltkereső menüpont alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! Friss. Olcsó. Jó www.penny.hu TV paprika ► hálós > 1. osztály ► 500 g > 558 Ft/kg Le Chef hasábburgonya ► gyorsfagyasztott ►1 kg UHT tej* ►3,5% zsírtartalom ► 1 liter RvrkadiA 2010. MÁJUS 31. HÉTFŐ Hetvenéves nyugdíjkorhatárt javasol az EU? Összehangolt nyugdíjkorhatár­emelést javasol az Európai Bi­zottság. Brüsszel várhatóan még az augusztusi uniós törvényho­zási szünet megkezdése előtt közzéteszi a nyugdíjreformmal kapcsolatos javaslatait. A Finan­cial Times Deutschland értesülé­se szerint úgy kellene meghatá­rozni a korhatárt, hogy átlagban a nyugdíjban töltött évek száma ne haladja meg a várható teljes felnőtt (18 éves kortól számított) élettartam egyharmadát. Jelenleg a tényleges nyugdíjba vonulási életkor az EU átlagában alig több, mint hatvan év. A törvé­nyi korhatárok ennél jellemzően magasabbak ugyan, de sok tagál­lamban elterjedt a korkedvezmé­nyes nyugdíjba vonulás. A várha­tó élettartam fokozatos további hosszabbodásával párhuzamo­san a munkaerőpiacon aktívak és inaktívak aránya egyre rom­lik. EU-átlagban már ma is csak három aktív jut egy nyugdíjasra, de változatlan szabályok esetén 2030-ra már csak kettő fog. Ennek elkerüléséhez korha­táremelésre és a foglalkoztatási ráta növelésére egyaránt szük­ség van. A készülő úgynevezett zöld könyv szerint a nyugdíjba vonulási korhatárt automatiku­san kellene hozzáigazítani a fo­lyamatosan emelkedő várható élettartamhoz. Brüsszelben az­zal számolnak, hogy 2060-ban az európaiak átlagosan hét év­vel élnek majd tovább, mint nap­jainkban. Emiatt négy év nyolc hónappal kellene megemelni a korhatárt. Egyes államokban ez akár 70 éves nyugdíjkorhatárt is jelenthet. ■ Itthon nem szorít annyira a cipő MAGYARORSZÁGON a korha­tárt 2012-től kezdve fokoza­tosan 65 évre emelik, az emeléseket pedig kizárólag az inflációhoz kötötték. Az új kormány szándékairól egyelőre keveset tudni­­ ve­zető fideszes politikusok ko­rábban a korhatáremelés visszavonásáról és a nyugdí­jak reálértékének megőrzé­séről beszéltek.

Next