Békés Megyei Hírlap, 2011. szeptember (66. évfolyam, 204-229. szám)
2011-09-16 / 217. szám
2 Az orosházi tűzoltóság eszközállományának felújítására, bővítésére pályázott a helyi önkormányzat. Az összköltsége meghaladta a 66 millió forintot. A támogatás mértéke 80 százalék, az önrész 13,2 millió forint volt. A tűzoltóságok azonban a jövőben várhatóan központi irányítás alá kerülnek. Az eszközállomány sem marad önkormányzati tulajdon. Egy előterjesztés a legutóbbi testületi ülésen azt javasolta, hogy a tervezett eszközbeszerzés helyett csak a működéshez elengedhetetlenül szükséges védőruhákat szerezzék be, így az összköltség 913 ezer forintra csökkenhet, a támogatás mértéke pedig 730 ezer forintra, az önrész pedig 183 ezer forintra. A pénzből hatvanöt arcvédő kámzsát vásárolhatnának az orosházi tűzoltóknak. A javaslatot elfogadta a képviselő-testület. ■ Cs. I. Diákdemokraták tájékozódhatnak a képviselőségről Választásokra felkészítő tréninget tart az Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat (GYIÖK) két napon át azoknak a fiataloknak (13 és 22 év közöttieknek), akik érdeklődnek e munka iránt. Urbán Zsuzsa ifjúsági referens elmondta, hogy a fiatalok tájékozódhatnak arról, a képviselőség mivel jár, s eldönthetik, jelöltessék-e magukat képviselőnek az októberi választásokra. Jelenlegi funkcionáriusoktól kapnak információkat a tréningen résztvevők, betekinthetnek a GYIÖK szervezeti felépítésébe, a programszervezésbe, sok játékos feladat keretében. ■ Cs. I. Lefaragja az eszközbeszerzést az orosházi önkormányzat Előtérben a rezsiköltség energetika Jövőre már tanúsítvány kell az eladó ingatlanokhoz Kötelező lesz 2012-től az eladó lakásoknál és házaknál az úgynevezett energetikai tanúsítvány megléte, mely az épületeket A-tól I kategóriáig osztályozza. Hiába olcsó egy ingatlan, ha nagy a rezsiköltsége , erre is fény derülhet a papírokból. Licska Balázs A rendelet már él, azonban 2012-től úgy változik, hogy nemcsak a most épült, hanem a már használt ingatlanok esetében is be kell szerezni energetikai tanúsítványt. A felmérés több szempontból is elvégezhető - ez lehet akár szemrevételezés, becslés is -, az igényléstől számítva a papír kézhezvételéig, nagyjából egy hét leforgása alatt. Az árat is meghatározza a rendelet - 10-15 ezer forint körül mozoghat -, de vannak szakemberek, akik többet is elkérnek az A-tól I-ig való besorolásért. Az A kategória esetén az épület energiafelhasználása a minimumkövetelményeknek megfelelőhöz képest 56-75 százalék, míg ez az I esetében több mint 341 százalék, tehát nagyon rossz. A C kategória a 100 százalék környéki állapot, tehát, úgy gondolom, ennél rosszabb tanúsítvánnyal rendelkező ingatlant nem érdemes vásárolni. Természetesen, ha nagyon olcsó a ház, a vevő pedig amúgy is költené rá, akkor megérheti - mondta a békéscsabai Imrovicz András épületenergetikai auditor. Elmondta, a lakosság még nem igazán értesült a hírről, hogy 2012-től változik a rendelet, csak a szakmabeliek tudnak róla. Hasonló adatokról számolt be az egyik mezőberényi, műszaki tanácsadással és tervezéssel foglalkozó vállalat Az idén eddig mindössze három esetben kértek a cégtől tervezést és felmérést. A határidőhöz közeledve sem nőtt az igény, pedig rengeteg az eladó ingatlan a megyében. A felmérés ára attól is függ, hogy milyen adatokkal tud szolgálni a megrendelő — fogalmazott Nagy József ügyvezető. Ezután megnézik az épület energiafelhasználását. Imrovicz Andráshoz hasonlóan elmondta, ebbe beletartozik a falak vastagsága, anyaga — beton, vályog vagy tégla —, van-e külső hőszigetelés, milyenek a nyílászárók, a belső gépészeti rendszer, a fűtés és a melegvíz-előállítás. Esetleg, van-e napelem a tetőn, milyen a padló burkolata a szobákban, van-e redőny az ablakon, milyen az ingatlan fekvése. Előkerülhetnek a legutóbbi fűtés- és villanyszámlák is, tehát kiderülhet, mennyibe kerülne a rezsiköltség. Ez ugyanis hosszú távon nagyon fontos tényező. — Úgy vélem, nem e szerint döntenek egy ingatlan megvásárlásáról, most még csak az ár a meghatározó tényező - folytatta Nagy József. Pásztor János igazgató az egyik békéscsabai ingatlanközvetítő iroda tapasztalatairól számolt be: még elenyésző az olyan lakások és házak száma, melyek rendelkeznek energetikai tanúsítvánnyal. Úgy véli, az eladók akkor lépnek csak, amikor már szorít a cipő, a határidő. A papír megléte nem emeli az ingatlan árát, mindössze csak piacképesebbé teheti azt—persze, ha olyan kategóriát kap, mely olcsó rezsiköltségekre utal a többivel szemben, melyek zsákbamacskát árulnak. Már nemcsak a lakás ára, hanem a rezsiköltsége is ismert lehet a vevő előtt az energetikai tanúsítványból. HIRDETÉS A CARGILL ÉS AZ AGROMOLNÁR EGYÜTTMŰKÖDÉSE BÉKÉS MEGYÉBEN Kócza Zsolt, a Cargill Magyarország Zrt. elnök-vezérigazgatója a héten bejelentette , hogy a Cargill Magyarország Zrt. eladja csanádapácai telephelyét az Agromolnár Kft.-nek, ugyanannak a cégnek, amelyik a tótkomlósi malmot is megvette 2008-ban, és azt azóta is sikeresen, teljes kapacitással üzemelteti. A csanádapácai telep átadása 2011. szeptember 16-án történik. A termelők telepi kiszolgálása a jövőben az Agromolnár Kft.-vel közösen történik, a korábbihoz azonos színvonalon. A termények vásárlója a Cargill Magyarország Zrt., a szolgáltatásokat az Agromolnár Kft. végzi. Az Agromolnár Kft. ügyvezetője, Szabó Sándor örömét fejezte ki a vásárlás kapcsán, amely a több éve megkezdett sikeres együttműködés további lépése. A telep elérhetőségei és a kollégák változatlanok, viszont az együttműködésnek köszönhetően lehetőség nyílik - termelői partnereink kérésének megfelelően - a betakarítás alatti folyamatos nyitva tartásra. Ennek megfelelően várjuk partnereinket, e hét végétől, már szombaton és vasárnap is. Kérjük, a részletekért keressék személyesen a telep vezetőjét vagy hívják a 06-68/520-060-as számot. MEGYEI KÖRKÉP BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP-2011 SZEPTEMBER 16., PÉNTEK Az energiahivatal vizsgálja a fogyasztók elégedettségét A Magyar Energia Hivatal idén is fogyasztói elégedettségi vizsgálatot tart a lakosság, a kis- és közepes vállalatok és az intézmények körében. Szeptemberben és októberben több mint húszezer fogyasztót keresnek fel személyesen a szolgáltatók által megbízott piackutató intézetek kérdezőbiztosai. Kérdőíven gyűjtik össze a felhasználók véleményét a villamosenergia- és földgázszolgáltatásról, valamint az érintett energetikai szolgáltatókról. A válaszadás önkéntes, de a hivatal arra kéri a fogyasztókat, véleményükkel segítsék a vizsgálat eredményességét. A válaszokat a Magyar Energia Hivatal összesíti. Az eredményről a közvéleményt és a kormányt is tájékoztatják. ■ K. E. A Kardoskúti Agrár Zrt megvendégelte a nyugdíjasait Évtizedes hagyomány a Kardoskúti Zrt. életében, hogy köszöntik volt dolgozóikat. A nyugdíjasokat idén Csete Zoltán elnök-igazgató fogadta. A cégvezető beszámolt arról, kik gyarapítják tavaly óta nyugdíjasaik táborát. Mucsi Péter az állattartás elmúlt évi eredményeiről, fejlesztéseiről beszélt, Dobróka Szilárd a növénytermesztés aktuális információit osztották meg a résztvevőkkel. A nehéz, változó gazdasági környezet, a szélsőséges időjárás ellenére pozitív eredményre számítanak a gazdálkodók év végére. A program keretében az egyik legnagyobb beruházást (a szárítót) a találkozó résztvevői megnézhették a helyszínen. ■ Cs. I. Több százan az informatikai tudásbörzén tudásház Az ágazat Békés megyei lehetőségeiről is értekeztek a jelenlévők Több mint kétszázan vettek részt az informatikai tudásbörzén csütörtökön a tudásházban Békéscsabán, melyet a Békés Megyéért Vállalkozásfejlesztési Közhasznú Közalapítvány szervezett. Siófoki Attila, az alapítvány munkatársa elmondta, a térségi informatika helyzetét és lehetőségeit mutatták be a meghívott előadók. A fórumon az önkormányzati és vállalkozói szféra informatikai kínálata találkozott egymással, amelyhez továbbtanulási és álláskeresési szekció is társul. Utóbbinál a munkaügyi központtól kapott információkból kiderült, az informatikai tudással rendelkező álláskeresők keresettek a Békés megyei munkaerőpiacon. Emellett az informatika alapszintű ismerete szinte már minden munkakör betöltéséhez elengedhetetlen. Éppen ezért a munkaügyi központ szakképzettséggel rendelkező álláskeresői részére ECDL- és ECDL+ tanfolyamot, érettségivel rendelkező álláskeresői részére pedig számítástechnikai szoftverüzemeltető tanfolyamot szokott indítani. A tudásbörzén tizenhat standon mutatták be a terület szereplői az informatikai lehetőségeket a Viharsarokban. Farkas Zoltán, Békés Megye Képviselőtestületének elnöke köszöntőjében az informatika gazdasági szerepéről értekezett. Farkas Zsolt, a kormányhivatal informatikai csoportjának vezetője előadásában kiemelte, a jelenleg zajló intézményi átalakítások fontos alapját jelenti az informatika. Hozzátette, a közeljövőben egységes hardver- és szoftverbázis kialakításában is gondolkodnak. Nádasi János, Békés Megye Képviselő-testülete Ellátó és Szolgáltató Szervezet informatikai részlegének vezetője beszélt az általa irányított csoport működéséről. Mondandójából többek között kiderült, majd’ ötezer esetben avatkoztak be a megyei rendszer működésének biztosítása érdekében. A rendezvény délutáni részében több ismert Békés megyei informatikai vállalkozás is bemutatkozott, emellett a Szent István egyetem képviselői a továbbtanulási lehetőségekről tartottak előadást. ■ M. P. M. A munkaügyi központ standján többen érdeklődtek az álláslehetőségekről az Informatikai szektorban. V A fit