Békés Megyei Hírlap, 2012. augusztus (16. évfolyam, 179-204. szám)

2012-08-25 / 199. szám

2012. AUGUSZTUS 25., SZOMBAT ...BATTONYÁIG Mezőkovácsháza, munka. Mezőkovácsháza önkormányzata már készül a következő Start Köz­­munkaprogram-pályázatra. Terveik szerint a meglévő programok mellett új elemekkel is bővíteni kívánják majd a startmunka lehetőséget. A tervezésbe bevonják a helyi lako­sokat is. Ötleteket várnak arra, hogy a mezőkovácsháziak hogyan látják, mivel lehetne eredményesebbé tenni a programot, amely a városkép továb­bi javulását is szolgálná. Orosháza, találkozó. Azok a volt táncsicsos diákok találkoztak szombaton, akik 1957-ben érettsé­giztek a középiskolában. 55 év után a 33 fős osztály 27 volt diákja érke­zett nyolc településről a találkozóra. Egy ebéd mellett emlékeztek Bor Pálra, osztályfőnökükre, és életük alakulására. Pusztaföldvár, összefogás. Defibrillátorra gyűjtenek a földváriak, ehhez támogatói jegyeket nyomtat­tak. A női focisták meccsük jegyárai­ból, mások báli bevételükkel járulnak hozzá az összeghez. Következő ren­dezvényük egy divatbemutató lesz, ahol a helyi varrónő, Zalainé Kaczkó Ágnes menyasszonyi ruhakollekci­óját mutatja be. Volt már alapfokú újraélesztő tanfolyam is a községben, amikor mindenkit mozgósítottak. Szarvas, EBEK. Kutyaszépségver­senyt rendeztek a napokban a szar­vasi Kacsa-tónál. A kistestű ebek között Grivalszki Tamás Mázli névre hallgató törpetacskója, a közepestes­­tűek között Kiss Norbert Zserbó nevű airdale terrierje, a nagytestű kutyák között pedig Zarohán Kitti Byron nevű dobermannja nyerte a legszebbnek járó első díjat. Telekgerendás, döntés: 2013. január 1-jétől megszűnnek a kistérsé­gi társulások, csak önálló szerveze­teket hozhatnak létre a települések. A telekgerendási képviselő-testület elvi csatlakozási szándékát fejezte ki legutóbbi ülésén a megszűnő Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás jogutódjaként létrejövő önkormány­zati társuláshoz való csatlakozásról. A végleges döntést a finanszírozási és egyéb részletkérdések ismereté­ben hozza meg a testület. Végegyháza, horgászok. Végegyházán horgásztábort szerve­zett augusztusban a Barangoló Köz­hasznú Egyesület és a Sporthorgász Egyesület. A gyerekek megtanulták a szerelők összeállítását, a horog­kötést, gyakorolták a bedobást. Arról is szó esett, hogy mikor, milyen csalit használjanak. MEGYEI KÖRKÉP Az utóbbi időben több hír­portálra is felkerültek azok a humoros képeslapok, ame­lyek rendhagyó módon nép­szerűsítik Gyomaendrődöt. Kiadójuk Hornok Ernő, aki szerint ezek a lapok nem a város lejáratását, hanem ellenkezőleg, a figyelem fel­keltését szolgálják. Lipták Judit Hornok Ernő gyomaendrődi újságíró az elmúlt másfél év­tized során jó néhány idegen­­forgalmi kiadványt és mintegy tizenöt különböző képeslapot jelentetett meg a Körös-parti városról. A képeslapok kéthar­mada hagyományos tematiká­jú, azaz a település nevezetes épületeit, emlékműveit, temp­lomait ábrázolja. Öt olyan la­pot is megjelentetett azonban, amelyek nem éppen kedvező színben tüntetik fel a várost. Ezeken olcsó szállásként romos tanyát, barátságos helybéliként birkákat és szamarakat, tájje­legű ételként hamburgert és sört, aktív pihenésként pedig formás női popsit és melleket ajánl a turisták figyelmébe. A „Relax in Gyomaendrőd” feli­ratú képeslapon variációkat lát­hatunk arra, miként fetrenge­­nek a részeg emberek az utcán.­­ Valljuk meg őszintén, sen­ki sem fog Gyomaendrődre zarándokolni azért, hogy meg­nézze valamelyik emlékművet. Ezzel nem lehet az érdeklődést felkelteni - mondta Hornok Ernő, aki azt is elárulta, hogy a furcsa képeslapokhoz jó más­fél évtizeddel ezelőtt Hollandiá­ban merítette az ötletet, ott vá­sárolt egy hasonlót. Nemsokára ő is elkészítette az első ilyen jel­legű gyomaendrődi lapot, majd később továbbiak is napvilágot láttak. A humoros képeslapok tehát régóta megvásárolhatók Gyomaendrődön, de csak az utóbbi időben figyeltek fel rá­juk az emberek, miután több internetes oldalra, illetve a Fa­­cebookra is felkerültek.­­ Természetesen nem min­denkinek tetszik a dolog, néhányan úgy vélik, ezzel lejáratom Gyomaendrődöt. Én azonban úgy vélem, nem ezzel, hanem sokkal inkább a kulturálatlan kiszolgálással vagy az esetenként elhanya­golt közterületekkel riaszthat­juk el a vendégeket. Hozzá kell tennem, az utóbbi 10-20 évben nagyon sokat változott előnyé­re e téren a település - hang­súlyozta Hornok Ernő. A képeslapoknak nagy sike­rük van a Gyomaendrődre lá­togatók körében, az évek során már több ezer talált gazdára. A német turisták kérésére idő­közben német nyelvű feliratok­kal is ellátták a humoros lapokat.­­ Sajnos egyre szűkül a ké­peslapok piaca is, a telefonnal, laptoppal, digitális fényképe­zőgéppel felszerelkezett turis­ták ma már inkább ezekkel az eszközökkel örökítik meg a látnivalókat. Elsősorban az idő­sebb korosztály tagjai vásárol­nak belőlük, s természetesen a gyűjtők is - mondta a gyo­­maendrődi újságíró. A város polgármesterét, Vár­­fi Andrást is megkérdeztük arról, mi a véleménye a sajátos képeslapokról. - Úgy gondolom, hogy a hu­mor kategóriájába sok minden belefér, s akinek van humor­érzéke, az a helyén tudja ezt kezelni. Ha például én bárhol a világon látnék egy ilyen lapot, biztosan megvásárolnám, s utána leülnék a számítógép elé, beütném a város nevét, hogy többet is megtudjak róla, s ta­lán el is utaznék oda. Egyszóval úgy vélem, ezek a képeslapok akár új vendégeket is hozhat­nak Gyomaendrődre - mondta a polgármester. Részeges reklámfogás képeslapok Hornok Ernő sajátosan népszerűsíti Gyomaendrődöt Hornok Ernő egyik korábbi falinaptárának is hasonló a témája: illuminált állapotban lévő, padon, árokban fekvő embereket kapott lencsevégre. 5 Százmillió a vágyainkért hogy őszinte legyek, én nem találtam meg, amire vágytam! Pedig a Médiaszol­­gáltatás-támogató és Vagyon­kezelő Alap vezérigazgatója szerint a közszolgálati mé­diumok arculatváltásának­­ a körből, a vízszintes és a függőleges, illetve a hullá­mos vonalakból konstruált új lógó­­ bevezetésének épp az volt a célja, hogy „mindenki megtalálja, amire vágyik”. az olimpia nyitónapja óta próbálom megszokni a meg­­szokhatatlant. Amióta pedig a lapok megírták, hogy mibe került ez nekünk, adófizetők­nek, le is mondtam erről. Hi­szik, nem hiszik, ezek a villa­mos tervjelekre emlékeztető alkotások „potom” 103 milliót kóstáltak. A „művészek” en­­­nyiből álmodták meg, állták a 26 forgatási nap teljes költ­ségét, a 90 statiszta munkadí­ját, a forgatási helyszínek bér­­lési és helyreállítási költségeit és az úgynevezett „land art” elemek megépítését és hur­­colását szerte az országban, hogy búzamező közepén (ahol anno Rákosi pajtás morzsol­ta az életet), vízen és hegyen felállítva lefényképezhessék azokat - vélhetően nagy örö­münkre. Majd’ el­felejtem: ezekkel az elemekkel 32 ezer kilométert száguldottak az országban keresztbe kasul, édes hazánkat ebből tízszer körbejárhatták volna vagy tizenötször oda-vissza átdön­gethettek volna rajta. aki valamit is ért a modern technikához, az tudja, hogy ilyen jelek készítése a számí­tógépek világában makettek gyártása, hurcolása, forgatási napok szervezése és statisz­ták alkalmazása nélkül, az asztal mellett megoldható. Ha játékfilmek készítését le­het számítógépes trükkökkel segíteni úgy, hogy a néző ab­ból semmit nem vesz észre, akkor a közmédia arculatát is meg lehetett volna újítani ilyen módon. Igaz, akkor va­lakik nem kaszálhattak vol­na rajta tízmilliókat. Pók, légkalapács és tűzijáték is okozhat fals riasztást szirénázás Elsősorban nem technikai, hanem üzemeltetői probléma miatt kapcsolnak be alaptalanul a berendezések Rendre érkezik jelzés olvasóink­tól arról szerkesztőségünkbe, hogy a szirénázó riasztó miatt nem tudnak éjszaka pihenni, aludni. Előfordult, hogy Békés­csabán az egyik pénzintézet új bankjegykiadó automatát tele­pített, és két napon át állandóan bekapcsolt a riasztó. A rendőrségre is rendszere­sen befutnak riasztóval kap­csolatos bejelentések. Albert István, a megyei főkapitányság sajtószóvivője elmondta, akár egy ingatlan, akár egy ingó­ság riasztója szólal meg - és az a rendőrség tudomására jut -, minden esetben leellenőrzik, hogy történt-e valamilyen bűn­­cselekmény. Annak sincs je­lentősége, hogy magánszemély, illetve valamilyen cég a tulajdo­nosa a riasztóval ellátott épület­nek vagy személygépkocsinak. Előfordul, hogy a riasztóbe­rendezések nem jogsértés miatt lépnek működésbe, hanem mű­szaki hiba következtében vagy más okból. Nagyobb szélben, vi­harban is beindulhatnak az ér­zékeny berendezések, de történt már olyan is, hogy a nyaralását­­ töltő lakástulajdonos mozgás­­i érzékelője azért indult be, mert­­ pókháló volt az érzékelő előtt.­­ Ha a rendőr a működő riasz­­­­tóval védett épületnél, járműnél 3 vagy bármely berendezésnél­­ nem észlel jogsértést, akkor I cím, rendszámtábla, telefon­szám vagy egyéb információ alapján az ügyeleten keresztül értesíti a tulajdonost, illetve a megbízott személyt, hogy in­tézkedjen a hiba elhárítására. Takács Sándor, a megyei va­gyonvédelmi kamara elnöke hangsúlyozta, 95 százalékban nem technikai, hanem üzemel­tetői problémából fakadnak a fals hangos riasztások. Sokan úgy vannak vele, egyszer ki­fizették a riasztót, és az utána örökké működik. Holott a szab­vány szerint félévente - de leg­alább évente - ellenőriztetni kell a berendezést, többek kö­zött az akkumulátor, és az ér­zékelők állapotát. Vannak, akik a berendezés hibajeleit nem ve­szik figyelembe, és ennek egy idő után szirénázás lesz a vége. Előfordult, hogy a füstérzékelő­be rovarok költöztek be, ezért adott hibás jelzést, pók mászott az érzékelőre, és ezt akkorának látta a mozgásérzékelő, mint egy hat-hét méterre lévő lovat. Öt-hét percnél tovább álta­lában nem szól egy riasztó, de ha nem történik beavatkozás, újra bekapcsolhat. Természete­sen azért is, mert valóban törté­nik az adott helyen illetéktelen cselekmény. A hangosriasztó funkciója ugyanis éppen az. ■ Az Ön nyugalmát szokta zavarni riasztó? Szavazzon hírportálunkon­­ vasárnap 16 óráig: BEOL.hu A szavazás eredményét hétfői szá­munkban közöljük, hogy elriassza a betörőt, illetve felhívja a figyelmet arra: baj van. Fals riasztás persze, adód­hat abból is, ha nyitva marad az ablak, és a szél meglibbenti a függönyt, és például tűzijáték idején a robbanásokat vagy a légkalapácsos útfeltörést tudja úgy érzékelni a rendszer, mint­ha betörnék az ablakot. ■ NY. L.

Next