Békés Megyei Hírlap, 2013. október (17. évfolyam, 229-254. szám)

2013-10-19 / 245. szám

2 KÖZTÜNK ÉLŐK A bluesklub alapítója Ezüst gitár díjas lett ezüst gitár díjjal ismerte el Belanka Jánosnak, a Csabai Csípős Blues Klub alapítójá­nak tevékenységét az elnök­ség a klub 5. születésnapján. - Ádám fiam 2006-ban kez­dett gitározni, ennek kapcsán futottam össze Borsodi Laci zenész barátommal. Megpen­dítettem, mi lenne, ha csütör­tökönként blueskoncertek len­nének az Elefánt sörözőben. Először őrültnek nézett, aztán nekilátott szervezni - emléke­zett Belanka János. Kezdetben az Elefánt pá­lyázaton nyert támogatás révén tudott neves hazai és külföldi előadókat meghívni, később ez a támogatás meg­szűnt, és ekkor alakult meg a Csabai Csípős Blues Klub, a lógóban a gitár nyaka nem is lehetett más, mint kolbász.­­ A koncerteken 10 ezer­nél többen fordultak meg, majd' 200 előadó lépett fel a minap Elefánt Klubra ke­resztelt zenei centrumban, a klub által az ifiházban, majd Csabagyöngyében a tavaszi Blues-házban, az Előre-pá­­lyán, idén az új főtéren az őszi Blues-kertben - magyarázta Belanka János, akinek a hob­bija is a zene, a tenisz mellett. A bluescsütörtökökről ideje áttértek a bluespéntekekre, de ilyenkor is teret adnak más zenei stílusoknak. Leg­közelebb november 8-án a Jimmy Hendrix-emlékesten a Message to Hendrix együttes játszik az Elefánt Klubban, de lesz meglepetés bluescsü­­törtök is Pribojszki Mátyás­sal,és amerikai vendégeivel november 21-én. ■ NY. L: Ön is ismer olyan embert, akit valami miatt érdemes bemutatni? Ajánlja nekünk, s újságírónk megkeresi. E-mail: pocsaji­@axels.hu, postai cím: 5600 Békéscsaba, Kiss Ernő utca 3. Modern rabszolgaság Mauritániában él a leg­több rabszolga, hazánk az 54. helyen áll. Éledezik a honi filmgyártás A jövő héten kerül a ma­gyar mozikba Bodzsár Márk első nagyjáték­­filmje, az Isteni műszak. ^►A Titanic sztárja újra gyereket vár A harmadik gyermekét váró Kate Winslet po­cakosan állt modellt a Vogue magazinnak. MEGYEI KORKÉP Függőben a Körös Hotel sorsa közgyűlés Napirenden a hitelfelvétel, pályázatok és ingatlanok értékesítése Nem született döntés a Körös Hotel ügyében a pénteki békéscsabai közgyűlésen, lévén a szálló további sorsát érintő határozat lekerült a napirendről. Ugyanakkor több fajsúlyos kérdésben is döntöttek a képviselők. Molnár Pál Márton Lekerült a napirendről a Kö­rös szálló ügye - derült ki az ülés elején. Ennek oka, hogy kérdések merültek fel a terve­zett ügylet áfavonatkozásaival kapcsolatban, ezért az előter­jesztők jobbnak látták a téma elnapolását. Elfogadták a képviselők a Békéscsabai Katasztrófavé­delmi Kirendeltség, valamint a Békéscsabai Hivatásos Tűz­oltó-parancsnokság tájékozta­tóját. Utóbbiból egyebek között kiderült, hogy működési terü­letük 14 településéről összesen 728 bejelentést kaptak. A CsabaPark projekt máso­dik ütemének pályázati előké­szítését is megszavazták a je­lenlévők. A pályázat folytatása során tovább fejlesztenék a te­rületet. Többek között felújíta­nák a szélmalmot, további épü­leteket és parkolókat, valamint szabadtéri fesztiválhelyszínt alakítanának ki. A projekt költ­ségvetése maximum 1,5 milli­árd forint lenne. Hitel felvételéről is döntött a testület. A fejlesztési kölcsönt nyújtó bankot közbeszerzési eljárásban választották ki, az Unicredit ajánlatát tekintették a legkedvezőbbnek. A kölcsön két részből áll: egy csaknem 70 millió és egy majd' 28 millió forint értékű hitelből. Az össze­get fejlesztésre fordítja a város. Mindeközben az adósságkon­szolidáció is szóba került. Ennek apropóján Miklós At­tila (MSZP) elmondta, az adós­ságkonszolidációval a város jól jár, ám emlékeztetett, az adós­ságot az állampolgárok, köztük a békéscsabaiak rendezik majd adók formájában. Striffer Atti­la (Jobbik) ismét azt latolgatta: jól járt-e a város az államtól kapott, 60 százalékos adós­ságátvállalással. Számításaik szerint Békéscsaba idén az el­vonások (szja, gépjárműadó, il­leték) miatt annyi pénztől esett el, mint egész éves adósságter­­hei, így a város a 60 százalékos kompenzáció után is nehezebb helyzetbe került, ráadásul az önrendelkezése is csorbult. Vantara Gyula polgármester a hitelfelvétel kapcsán elmond­ta, fejlesztésekhez szükséges a forrás. A képviselők a vitát követően elfogadták a hitelfel­vételt rögzítő határozatot. Két, önkormányzati tulaj­donú ingatlan nyílt árverésen történő értékesítéséről is hatá­roztak. Eszerint az Andrássy út 10. szám alatt található, 112 m2 nagyságú üzlethelyiség a váro­si önkormányzat kizárólagos tulajdonában van. Az ingat­lan nettó ára 21 millió forint, és nyílt árverésen értékesítik majd. Szintén kalapács alá ke­rülhet a Szabadság tér 10. szám alatti, több mint ezer m2-es in­gatlan, ami korábban leánykol­légiumként funkcionált. Az er­ről szóló határozati javaslat az épület meglehetősen rossz műszaki állapotára hivatkozik, éppen ezért az épület nettó árát 32 millió forintban határozták meg. A képviselők rábólintot­tak az értékesítésre. Tárgyalta a testület a közte­rület-használat rendjéről szóló önkormányzati rendelet mó­dosítását is. Az elképzelések értelmében tilos „életvitelsze­rűen tartózkodni” többek kö­zött az Élővíz-csatorna partján, a köztemetőkben (ebbe a már bezárt sírkertek is beletartoz­nak), a vasútállomáson és an­nak környékén, több lakótele­pen, továbbá az Erzsébet lakó­parkban. A testület elfogadta a döntést. Ön egyetért a hajléktalanok kitiltásával? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: BEOLhu n A szavazás eredményét a hétfői számunkban közöljük. Döntöttek a képviselők, ezentúl tilos „életvitelszerűen tartózkodni" többek közt az Élővíz-csatorna partján. HIRDETÉS [ 2 []]523 Békés Megyei Igazgatósága Tisztelt Vásárlátogatók! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntöm Önöket a XVII. Csabai Kolbászfesztivá­lon. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara védnökként örömmel támogatja a Békéscsaba Megyei Jogú Városában megrendezésre kerülő, a megye agárgazdaságát reprezentáló XVII. „Csabai Kol­bászfesztivált”. A rendezvény fontos állomás az Agrárgazda­sági Kamara új struktúrában elfoglalt szerepkörében, neve­zetesen filozófiánk szerint a nemzeti érdekérvényesítéshez szükséges kereteken belül, meg kívánjuk találni a helyes arányt a tömegtermelés és a nemzeti hagyományokra épülő terme­lési és fogyasztási szokások kö­zött úgy, hogy a megyénkben megtermő, termeszthető, te­nyészthető növényi és állati ere­detű élelmiszer alapanyagokból készített, jellemzően unikális ízek érvényesülhessenek a fo­gyasztási kultúrában. Nagy - nagy öröm szá­momra, hogy az eredetvé­dett, a bel-és külföldön egy­aránt híres „csabai kolbász” méltó helyét elfoglalta a toka­ji aszú, a Béres-csepp és a hí­zott libából előállított termé­kek mellett a Magyar Hunga­­rikumok gyűjteményében. A Hungarikum Bizottság bölcs és kellően megalapozott szakmai döntése értelmében a XIX. századtól készített ter­mék megkapta ezzel a leg­rangosabb hazai elismerését. A kiváló békés megyei alapanyagokból készült kol­básztermékek szimbolizál­ják, hogy a táj és az étel szorosan összekap­csolódik, melynek optimális eredménye lehet a megyénk­re jellemző gasztronómiai íz­világ értékmegőrzése, ill. a potenciális turisztikai vonz­erő által generált pozitív gaz­dasági eredmények. A „Csabai Kolbászfeszti­vál” az ínycsiklandozó illa­taival, változatos kikapcso­lódási lehetőségeivel, kiváló hangulatával 2006 óta szol­gálja „Békéscsaba gasztronó­miai fővárosát” az érték- és hagyományteremtésben. Kívánom Önöknek, hogy az idén is érezzék nagyon jól magukat, kóstolják meg a „friss” hungarikum mellett a számtalan egyéb megyei fi­nomságot is! Kérem Önöket, hogy a vásárlátogatás alkalmával tekintsék meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara standját is. Dr. Kulcsár László megyei elnök sk. 2013. OKTÓBER 19., SZOMBAT Tizedszer szervezték meg autizmus napját Csabán tizedik alkalommal szervezte meg az autizmus napját tegnap Békéscsabán, a Csaba Center­ben az AUT-PONT Alapítvány. Szántó Tamás, a szervezet ügyvezetője köszöntőjében el­mondta, a program legfőbb célja, hogy egy tartalmas ren­dezvény keretében minél több emberrel ismertessék meg az autizmussal élő gyermekek és fiatalok élethelyzetét, értékeit, szükségleteit. Hangsúlyozta, tapasztalataik szerint gyakran éppen az ismerethiány okozza az emberek idegenkedését az autizmussal élőktől. Kővári Edit, az Autisták Or­szágos Szövetségének elnöke megnyitó beszédében kiemelte, az ilyen és ehhez hasonló ren­dezvények hozzájárulnak ah­hoz, hogy a lakosság minél szé­lesebb köre tájékozódhasson az autizmusról. Mindez segíti a társadalmi el- és befogadást, a társadalmi szemlélet formá­lását. Napjainkban hazánkban mintegy 100 ezer családban él­nek autista fiatalok. A szervezők tudatosan a megye legnagyobb bevásár­lóközpontját választották az esemény helyszínéül, így az autista fiatalok ugyanazon a színpadon mutathatták be műsorszámaikat, ahol máskor neves előadók is szerepelnek. A színpadi produkciók mel­lett különböző gyermekprog­ramokkal is várták az érdek­lődőket, illetve egy-egy szelet tortával is megvendégelték a látogatókat. ■ P. G: Gyermekprogramok is színesítették a pénteken megtartott rendezvényt.

Next