Békés Megyei Hírlap, 2015. május (19. évfolyam, 102-125. szám)

2015-05-23 / 120. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP Modern épületben a műszaki áruház BÉKÉSCSABA Az SKF Műsza­ki Áruház hivatalos megnyitó­ját tartották tegnap Békéscsa­bán, a Szarvasi út 22. szám alatt a régi helyen - ahol már több mint húsz esztende­je működnek be az új épü­letben. Kiss József ügyveze­tő elmondta, a régi épületet le­bontották, újat, modernebbet emeltek, és itt ötszáz négyzet­­méteren kínálják termékeiket. A péntek délelőtt tartott meg­nyitót megtisztelte jelenlétével Szarvas Péter, a megyeszék­hely polgármestere is. (nyl) Életveszélyesen sérült a biciklis OROSHÁZA Életveszélyes sérü­lés gyanújával szállították kór­házba a mentők azt az elekt­romos kerékpárost, aki Oros­házán csütörtökön este fél 7 körül egy személygépko­csival ütközött össze - tájékoztatta lapunkat a me­gyei rendőr-főkapitányság saj­tószolgálata, Tordai Attila saj­­tórefens. (nyl) A Mercedesnél a berényi diákok MEZŐSEKÉNT A Mezőberényi Ál­talános Iskola harminchat di­ákja és három pedagógusa a közelmúltban Kecskemétre, a Mercedes-gyárba látogatott. A csoportot az idegenvezető hölgy kísérte végig a négy fő­üzemen, ahol lépésről lépésre végigkísérhették az autógyár­tás folyamatának teljes lán­colatát. Először a présüzem­ben láthatták, hogyan állít­ják elő fémlemezekből, teker­csekből az autó karosszéria­­elemeit. Robotok segítségé­vel illesztik össze az elemek­ből a karosszériákat. A felület­kezelő üzemben az előkezelés után történik meg a festés. Végül az összeszerelő üzem­ben épül össze több ezer al­katrészből a világ egyik csúcs­­minőségű autója. (pg) „A kutyagumit is vidd mindig magaddal!” Megoldás lehetne az a külföldön és már Magyarország néhány városában bevett szokás, hogy a kutyagumiknak külön szemeteseket helyeznek ki A kutyagumit is vidd magaddal, ne csak a kutyát! - ehhez ha­sonló felirattal helyeztek el nem­rég egy papírt egy fán Csabán, a Kazinczy-lakótelepen. Az egyik egyesület szerint valóban van­nak hanyag, trehány gazdák, vi­szont az is probléma, hogy sok helyen szemetes után kell va­dászni. Aki nem szedi össze négylábú kedvence után az ürü­léket, bírságot kaphat. Licska Balázs balazs.licska@mediaworks.hu BÉKÉSCSABA A napokban a Ka­­zinczy-lakótelepi kiíráshoz ha­sonlóan - a közösségi portálon megjelentek szerint - a Szarva­si úton is elhelyeztek egy felira­tot, mely szerint a kutyákat sze­retik, csak azokat nem, akik mit sem törődnek azzal, hova piszkít a négylábú kedvencük. - Tegnap még kint volt a fel­irat az egyik fán, láttam is, ami­kor mentem haza - mondta egy közeli üzletben dolgozó közép­korú asszony. Hozzátette, való­ban okoznak problémát a ha­nyag, trehány ebtulajdonosok. A napokban pont a bolt bejára­ta előtti füves területen végezte dolgát egy kutya. A nő kifejtette, hogy ki is szólt, mire a gazda el­­szégyellte magát, összeszedte az ürüléket. Azonban a figyelmez­tetés sem mindig hatásos, valaki vállat ránt, és megy tovább. - Eddig kétszer találkoztam eldugott helyen kutyagumival - ezt már a Lencsési lakótelepen mondta egy szintén középkorú asszony, miközben a növénye­ket gondozta, locsolta. Az egyik a fűben, a másik pedig egy bo­kor alatt volt. Mint fogalmazott, nem nagyon lát a környéken, a kutyák futtatására alkalmas Féja Géza téren olyat, hogy vala­ki nem szedi össze az eb ürülé­két, igaz, olyat sem, hogy igen. Szerinte nem jellemző ez a prob­léma a megyeszékhelyen. Egy névtelenséget kérő kutya­­tulajdonos lapunknak elmond­ta, hogy mindig zacskóval a ke­zében sétáltat kutyát, össze is szedi, amit kell. Az Élővíz-csa­torna mentén azonban sokan el­engedik a négylábú kedvencü­ket, és az ebek ott végzik a dol­gukat, ahol éppen kedvük szot­­­tyan. Pontosan ezért fordulhat elő, hogy tele van „aknákkal” a füves terület. Ezt osztotta meg egy járókelő is a Felső-Körös so­ron, hozzátéve, fűnyíráskor bi­zony „sokszor robban a bomba”.­­ Jogosan háborodnak fel sokan, a minap én is egy frek­ventált belvárosi részen léptem bele egy kutyagumiba, bos­­­szankodtam is rendesen. Valós a probléma - osztotta meg ta­pasztalatait Veres Erika. A Bé­késcsabai Ifjúsági és Sportku­tyás Egyesület elnöke szerint valóban vannak olyan tulajdo­nosok, akik fittyet hánynak az íratlan szabályokra. Pontosan ezért kampányolnak a felelős kutyatartás mellett, a rendezvé­nyeiken sokszor osztanak zacs­kókat, példát mutatnak.­­ Össze kell szedni, amit a kutya otthagy, szerintem ez egy alapvető elvárás lehet min­den gazdával szemben - hang­súlyozta Veres Erika. Rávilágí­tott azonban arra a problémá­ra is, hogy nem csak az embe­rek mentalitásán kell változtat­ni. Ugyanis egyes városrésze­ken nem helyeztek el kellő sű­rűséggel szemeteseket, való­sággal vadászni kell a kukák­ra, ahol ki lehet dobni a zacskót - a táskába nyilván nem teszi senki bele még szatyorban sem a kutyagumit. Úgy véli, mindenki számára elfogadható megoldás lenne az a külföldön és már Magyaror­szág néhány városában bevett szokás, hogy a kutyagumiknak külön szemeteseket helyeznek ki, zacskókkal és esetleg egy kis lapáttal együtt. Mormon minta családfakutatásra BÉKÉS Őseink nyomában cím­mel tartottak előadás-soroza­tot a családfakutatásról a közel­múltban a Békés Városi Püski Sándor Könyvtár olvasótermé­ben. Békefi Miklós szabadúszó médiaspecialista, a FamilySe­­arch.org hivatalos fordítója, kapcsolattartó bevezette a hall­gatóságot a FamilySearc.org vi­lágába, megtudhattak keresési praktikákat, megismerhették a mormon egyház családfakuta­tó programját. Molnár Máté, a Békési Refor­mátus Egyház segédlelkésze is­mertette a családfakutatás ha­gyományos lehetőségét a Béké­si Református Egyháznál, vala­mint néhány, egyházi tulajdon­ban lévő születési, halotti és há­­zassági anyakönyvbe tekinthet­tek be a résztvevők. Gurzó Klára, a Békés Me­gyei Levéltár Békési Fióklevél­tára segédlevéltárosa, családfa­kutató a családfakutatás lépé­seit, praktikáit ismertette, pél­dákkal, gyakorlati tanácsok­kal, és érdekességekre hívta fel a figyelmet. Minden jelenlévőt buzdított arra, hogy készítse el a saját családfáját. Fontos információ, hogy a bé­kési könyvtárban ősszel indul a Családfakutatók klubja. Az ös­­­szejövetelek lehetőséget adnak majd az egyéni kutatások meg­beszélésére és gyakorló alkal­mak is lesznek. P. G. Komoly bírságot kaphatnak a gazdák Nem jellemző, hogy kutyagumik miatt érkeznének panaszok - számoltak be lapunk érdeklődé­sére a békéscsabai polgármes­teri hivatalban. Hogy milyen jog­szabályt sért meg az, aki nem szedi össze négy­­lábú kedvence után az ürülé­vény rendelkezéseit megszegi, aki közterületen szemetel, azt beszennyezi, vagy a felügyelete alatt lévő állat okozta szennye­zés megszüntetéséről nem gon­doskodik - magyarán nem szedi össze a kutyagumit, miután az­­ eb elvégezte a szabálysér­tés miatt a köz­terület-felügye­ltet. Tettenérés esetén 5 és 50 ezer forint közötti helyszíni bír­ság szabható ki, illetve feljelen­téssel lehet élni a járási hivatal­nál, ahol az eljárás lefolytatását követően 5-től 150 ezer forintig terjedő bírság szabható ki. 2015. MÁJUS 23., SZOMBAT Ötvenedszer nyílt meg Sarkadon az iskolagaléria SARKAD Ötvenedik alkalommal nyitotta meg kapuit nemrég Sarkadon, a Kossuth utcai ál­talános iskolában az iskolaga­léria, amit még 1983-ban álmo­dott meg Ilyés Imre pedagógus. A mostani tárlaton, mely egé­szen május végéig látogatható, Megyeriné Szabó Gyöngyi al­kotásai tekinthetők meg. A Me­­zőgyánból származó, de Békés­csabán élő művésztanár a virá­gokat ábrázoló csendéletei kö­zül egyet fel is ajánlott az okta­tási intézménynek. A megnyitón a vendégeket Pappné Szabó Erzsébet igazgató köszöntötte, a kiállítást pedig dr. Mókán István nyitotta meg. Sar­kad polgármestere visszaemlé­kezett az iskolagalériát megál­modó Ilyés Imrére, aki nagyon sok, azóta már felnőtt sarkadi diákkal szerettette meg a kép­zőművészetet. Kiemelte: a mos­tani pedagógusokat is köszönet illeti, hiszen méltó módon őrzik Ilyés Imre szellemi hagyatékát, és tárlatokat rendeznek az álta­lános iskolában. L. B. Egészségnap a Linamar dolgozóinak OROSHÁZA-BÉKÉSCSABA Békés megye legnagyobb foglalkoz­tatója, a Linamar Hungary Zrt. több mint 2200 munkavállalót foglalkoztat. A vállalat kiemelt figyelmet fordít arra, hogy dolgozóinak s azok családjainak minden év­ben legyen egy nap, amikor az együtt szórakozásé a főszerep. A társaság az orosházi és a bé­késcsabai telephelyein is meg­rendezte közelmúltban csalá­di és egészségnapját. Az oros­­háza-gyopárosfürdői programo­kon majd ezer résztvevő volt, Békéscsabán a Csabapark adott otthont a rendezvénynek. A csa­ládé, az egészségé volt a fősze­rep. Elhangzott, fontos a cég­nek a munkavállalók testi és lelki egészsége, ezért harminc­­négy-féle szűrővizsgálaton ve­hettek részt, teljes körű átvizs­gálásban lehetett részük. Cs. I. KERESSE A KÉPGALÉRIÁT! A programról fotókat talál a BEOL.hu hírportálon. Békés és Arad megyei együttműködési megállapodást írtak alá A katasztrófák felszámolásáért BÉKÉSCSABA A határon átnyú­ló katasztrófavédelmi események hatékonyabb felszámolása érdeké­ben együttműködési megállapo­dást írt alá tegnap Csabán a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igaz­gatóság megyei igazgatója, Tóth Tibor ezredes és Ioan Bogdanes­­cu ezredes, az Arad Megyei „Va­sile Goldig” Sürgősségi Helyzetek Főfelügyelőségének főfelügyelője. A megállapodás alapját a két ország kormánya között 2003- ban aláírt, a katasztrófák ese­tén történő együttműködésről és kölcsönös segítségnyújtás­ról szóló egyezmény szolgáltat­ja. A katasztrófavédelmi együtt­működés - melyet a felek pénte­ken írásba is foglaltak - évek óta fennáll a két szervezet között, a számos közös gyakorlat mellett valós káreseményeknél is segí­tették már egymást az Arad, il­letve a Békés megyei tűzoltók. A megállapodás rögzíti, hogy amennyiben valamely fél illeté­kességi területén beavatkozást igénylő esemény történik (példá­ul műszaki mentés, tűzoltás), an­nak felszámolásához - szükség esetén - segítséget kérhetnek a másik fél ügyeleti szolgálatán keresztül. A segítséget nyújtó fél az esemény megtörténtének megakadályozása, megszünteté­se érdekében a szükséges mér­tékig beavatkozhat a megállapo­dásban rögzített technikai esz­közökkel és élő erővel. Ny. L.

Next