Heves Megyei Hírlap, 2016. április (71. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-28 / 99. szám

2016. ÁPRILIS 28., CSÜTÖRTÖK Ob után a diákolimpián is a dobogó tetejére állt VÍVÁS Egy héten belül immá­ron második szép sikerét érte el Horváth Soma, a Gyulai SE tőrö­­zője. Néhány napja hazahozhat­ta a gyermek országos bajnok­ság legjobbjának járó serleget, a hét végén pedig Debrecenben, a N­L korcsoportos diákolimpián utasított mindenkit maga mö­gé, megvédve tavaly megszer­zett címét. Az Implom József Ál­talános Iskolát képviselve 31 in­duló között versenyzett végig hibátlanul. A két csoportfordu­ló után kiemeltként került a fő­táblára, ahol könnyedén vívta be magát a döntőbe, ahol a Kun­­szentmiklósi Szemes Gergővel került össze, de ahogy a gyer­mek ob-n, úgy most sem hasz­nálta ki a rendelkezésre álló 3x3 percet, 15:8-as magabiztos győ­zelmet aratott. A versenyen az implomos osztálytárs, Bogár Ákos is el­indult és mindössze egyetlen tussal maradt le a 16-os cso­portba kerülésről, ezzel a 17. helyen zárta a versenyt. G. P. Göndös Gábor győzelemmel búcsúzott BÉKÉSI TE II.—VÁSÁROSNA­­MÉNY 4:14 Asztalitenisz NB II-es férfi mérkőzés, Békés. Békési győz­tes: Csarnaki A tartalékos békési együt­tes vereséggel zárta a bajno­ki szezont. EÖTVÖS DPSE OROSHÁZA­­SZENTES 11:7 NB II, férfi, Orosháza. Oros­házi győztesek: Kaiser 4, Gön­dös 2, Losonczi 2, Bohács B. 1, a Göndös, Losonczi és a Kai­ser, Roszik A. páros. Az egy pontos hátrányos ezüstérmes orosházi csapat­tól a több éven át az együttest erősítő Göndös Gábor győztes mérkőzésen búcsúzott. A Debreceni ABE­L—Gyu­lai AK NB II-es férfi mérkő­zés elmaradt, mivel a gyula­iak több játékosuk betegsége miatt nem utaztak el Debre­cenbe. A Solvadkert-Pet BAU ASE Orosháza II. NB III-as mérkő­zés elmaradt, mert a vendé­gek nem tudtak kiállni. Csaknem négyszázan a csabai sportcsarnokban M­egyei éremeső Békéscsabán, a városi sportcsarnokban rendezték meg a Magyar Kick-box Szö­vetség 2016. évi kick-box diákbajnokság országos döntőjét. Nem diákolimpi­­át, hanem diákbajnokságot, mert a szövetség nem tudta vállalni a Magyar Diáksport Szövetség feltételeit. Munkatársunktól szerk.bekes@mediaworks.hu KICK-BOX Kitért erre a szövet­ség elnöke, Galambos Péter­­ dá­nos mester is, jelezve, hogy ők mindent megpróbálnak a prob­léma orvoslására. A tárgyaláso­kon a kick-box szövetséget Shi­­han Gregor László VI. János mes­ter, elnökségi tag, a Békés megyei Harcművész Szövetség elnöke képviseli majd, mivel az utóbbi 5 év alatt negyedszer került Békés­csabára a rendezés joga. A megnyitón szót kapott a szövetség alelnöke, Király Ist­ván mesteredző, aki a május 15- én kezdődő budapesti kickbox Világkupáról számolt be a ver­senyzőknek, edzőknek és szur­kolóknak. Jelen volt a honi szö­vetség másik mesteredzője, Zrí­nyi Miklós is, aki sokat segített a sorsolás lebonyolításában, és a rendezvény szervezésében. Amúgy a rendezvény ugyan­olyan magas színvonalú volt, mint a korábbi években. A via­dalra sok nevezés érkezett , 38 klubból 371 versenyző indult. Magas színvonalú volt a ren­dezés, ami nagyban a Hrabovsz­­ki György vezette szülői csapa­tot dicséri, de a Békéscsabai La­kótelepi SE AllStyle Karate és Kick-box Szakosztályának töb­bi csoportja is segített. Ahogyan az várható volt, a Békés megyei klubok nagy létszámban indul­tak, és eredményesen szerepel­tek. A rendezvényt így elége­detten tekinthette meg két „ér­dekelt” település polgármeste­re, a békéscsabai Szarvas Péter és az újkígyósi Szebellédi Zol­tán, akik ellátogattak a verseny­re. Láthatták azt, hogy a győzte­sek között sok csabai és kígyó­­si harcos állhatott a dobogóra az eredményhirdetéskor, de a töb­bi megyei, klubnak sem kellett szégyenkeznie. A Békés megye­iek számtalan arany-, ezüst- és bronzérmet nyertek. Ráadásul a csapat utánpótlás bajnokságon is begyűjtöttek egy arany két ezüst és egy bronzérmet. BÉKÉS MEGYEI GYŐZTESEK. LIGHT-CONTACT. KADÉT 2 KCS. LEÁNYOK. 55 kg: Kürti Bonita (Szegedi Kiss István Református Gimnázium, Békés). POINT-FIGTHING. GYEREK KCS. FIÚK. 28 kg.: Papp Botond (Szé­chenyi István Ált. Isk., Újkígyós. 32 kg: Malatyinszki Bendegúz (Petőfi István Ált. Isk., Kondo­ros). leányok. 25 kg: Kozmann Mónika (Petőfi István Ált. Isk., Kondoros). +32 kg: Péter Magdol­na (Bcs. Erzsébethelyi Ált. Isk.). KADÉT­­ KCS. FIÚK. 32 kg: Vi­­czián Dániel (Bcs. Erzsébethelyi Ált. Isk.). LEÁNYOK. 28 kg: Viczi­­án Vivien (Bcs. Erzsébethelyi Ált. Isk.). 32 kg: Leszkó Kitti (Bcs. Er­zsébethelyi Ált. Isk.). KADÉT 2 KCS. FIÚK. 57 kg: Vi­­czián Roland (Bcs. Széchenyi Ist­ván SZKL). LEÁNYOK. 50 kg: Ko­vács Anita (Petőfi István Ált. Isk., Kondoros). 60 kg: Török Dó­ra (Széchenyi István Ált. Isk., Új­kígyós). JUNIOROK. FÉRFIAK. 79 kg: Bá­lint Zoltán (Bcs. Andrássy Gyu­la Gimn.). 84 kg: Opauszki Dávid (Bcs. Belvárosi Gimn.). KICK-LIGHT. KADÉT 2 BCS. FIÚK. 57 kg: Flack Márk (Ványai Ambrus Ált. Isk., Dévaványa.). LEÁNYOK. 42 kg: Szeleczki Lilla (Ványai Ambrus Ált. Isk., Déva­ványa). 55 kg: Kürti Bonita (Sze­gedi Kis István Református Gim­názium, Békés). JUNIOROK. NŐK. +70 kg: Kollá­­rovszky Viktória (Bcs. Széchenyi István SZKL). ARCANUM KUPA UTÁNPÓTLÁS CSAPAT BAJNOKSÁG. Kadét 1 bcs. Csapat: 2. Bcs. Lakótelepi SE-Új­­kígyósi SzSE-Debreczeni team (Viczián Dániel, Tóth Dusán, Vá­di Csaba, Leszkó Kitti, Hegedűs Hanga). Kadét 2 kcs. Csapat: 1. Bcs. Lakótelepi SE-Újkígyósi SzSE-Debreczeni team (Czár Ti­bor, Viczián Roland, Hrabovszki Donát, Török Dóra, edző: Debre­­czeni Dezső). JUNIOROK. Csapat: 2. Bes. LTP SE-Újkígyósi SzSE-Debreczeni team (Bálint Zoltán, Szász Kris­tóf, Opauszki Dávid, Szentpéteri Bence, Laurincz Boglárka). A békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium diákja, Bálint Zoltán (jobbról) aranyérmes lett a junioroknál a 79 kg-osok között Harmincegy magyar úszó utazik a londoni Eb-re Bohus Richárd is Indul ÚSZÁS Harmincegy magyar úszó vesz részt a májusi londo­ni Európa-bajnokságon. A ma­gyar szövetség elnöksége szer­dai ülésén hagyta jóvá a Har­­gitay András szövetségi kapi­tány által előterjesztett név­sort. A kontinensviadalon a magyaroktól húsz férfi és ti­zenegy női úszó utazhat Lon­donba. Bár a riói olimpiai fel­készülésére koncentráló Gyur­ta Dániel nem tér vissza régi si­kerei helyszínére, őt leszámít­va minden magyar klasszis ott lesz a rajtköveken. Hosszú Katinka hat szám­ban indul, e tekintetben ő a re­korder a magyar csapatban. A férfiaknál Cseh László és Te­legdy Ádám nevezett négy ver­seny­számban. - Az olimpia jegyében állítot­tuk össze a csapatot, az edzőbi­zottsággal teljes egyetértésben, azzal a céllal, hogy a remélhe­tő nagyszerű szereplés mellett még plusz kvótákat tudjunk sze­rezni Rióra - mondta Hargitay András szövetségi kapitány. A Békéscsabai Előre VK Eb-bronzérmes versenyző­je, Bohus Richárd egyéniben három számban lép rajtkőre, az 50 méteres és 100 méteres gyorsúszásban, valamint az 50 méteres hátúszásban. A londoni vizes Eb-n az úszók május 16. és 22. között versenyeznek. Bohus Richárd is ott lesz az Eb-n SPORT 11 Laczkó Zsolt hatmeccses eltiltást kapott LABDARÚGÁS A Magyar Lab­darúgó-szövetség fegyelmi bizottsága legutóbbi ülésén az MTK-s Torghelle Sándort, és a békéscsabai Laczkó Zsol­tot is hat bajnoki mérkőzésről tiltotta el. Laczkó Zsolt (Békéscsaba 1912 Előre), mint visszaeső, a Budapest Honvéd elleni baj­noki mérkőzés hosszabbításá­ban, amikor egy ütközés után a játékvezető nem ítélt bünte­tőt a javára, a játékvezetőt in­dulatosan mellbe lökte, ami­ért hat mérkőzésre szóló eltil­tást kapott. Torghelle Sándor (MTK), mert amikor a labda számára nem volt megjátszható közel­ségben, szándékosan rálépett ellenfele vádlijára, amiért pi­ros lapot kapott, majd a piros lap felmutatása után a csapat­kapitányi karszalaggal a ke­zében mellbe lökte a játékve­zetőt szintén hat mérkőzésen nem léphet pályára — írja a szövetség honlapja. A fegyelmi bizottság a Békés­csaba 1912 Előre-Vasas bajno­ki mérkőzéssel kapcsolatban a Békéscsabát, mint visszaesőt, szurkolóinak rendzavarásai (tárgy játéktérre és a játékve­zető irányába dobása) miatt 50 000 forint pénzbüntetés megfi­zetésére kötelezte. Délután fél ötkor kezd a Békéscsaba LABDARÚGÁS Az mlsz.hu-n közzétették a labdarúgó NB I harmincharmadik, utolsó for­dulójának időrendjét. Az osz­tálytól búcsúzó Békéscsaba 1912 Előre 16.30 órai kezdet­tel fogadja a bajnoki dobogóra pályázó Debreceni VSC-TEVA együttesét. Érdekesség, hogy az NB I-es bajnoki idény tavaly nyári nyitányán is a hajdúsági csapattal találkoztak a lila-fe­hérek, és akkor 3-2-es veresé­get szenvedtek. A TOVÁBBI MENETREND: Új­pest FC-Videoton FC, Puskás Akadémia FC-Budapest Hon­véd, MTK Budapest-Vasas FC, Haladás-Ferencvárosi TC, mind 16.30. Diósgyőri VTK­­Paksi FC, 19.00. Ez a vereség még talán belefért a gyulaiaknak Itthon nyert a Wanted FUTSAL Elszenvedte negyedik vereségét az NB II-es női baj­nokság aranyvárományosa. A Gyulai Amazonok a Hajdúbö­szörmény II. otthonában ka­pituláltak a hét végén, így két fordulóval a zárás előtt még ko­rántsem biztos az elsőségük. Molnár Zoltánná csapatára még két hazai csata vár, szom­baton a St. Mihály FC, majd a Békéscsabai Wanted ellen. HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI TE II.­­GYULAI AMAZONOK 1-0 (0-0) NB II-es női mérkőzés, Haj­dúböszörmény. V.: Erdélyi. Gyula, Csontos — Papp L., Fü­­löp, Perjési, Csanálosi. Cs.: Ká­rai, Pilán, Bálint, Szilágyi, Er­délyi, Szerb, Molnár Á. Edző: Molnár Zoltánná. Kiállítva: Pi­lán a 39. percben. G.: Czégény. BÉKÉSCSABAI WANTED SC­­EZÜSTCSIKÓ KHE 4-0 (3-0) Futsal NB II-es női­ mérkő­­zés. Békéscsaba, 50 néző. V.: Petrovszki Gy., Benyovszki, Ta­kács J. Wanted: Durkó T. - Han­­dzsa E., Simonka R., Püski N., Balogh V. Cs., Zahorán K., Mol­­dován L., Kis V., Horváth L. Edző: Domokos András. A hazai együttes nyomban kapujához szegezte a sereg­hajtót, amely a 7. percig bírta a „nyomáspróbát”. Ekkor három percen belül előbb Püski Nóra majd Horváth Sára vette be a vendégek kapuját. A folytatás­ban is a csabaiak domináltak, ennek nyomatékot adva a 13. percben Balogh Viktória tette megnyugtatóvá a házigazdák előnyét. A térfélcsere után vesz­tenivaló híján a nyíregyháziak is felbátorodtak. Volt néhány ígéretes próbálkozásuk, amit a stabilan záró Wanted védelem magabiztosan hárított, a legvé­gére pedig még jutott egy Ba­logh Viktória gól, így alakult ki a házigazdák magabiztos győ­zelme. G.: Balogh V. 2, Püski N., Horváth L. A Keleti csoport állása: 1. Gyulai Amazonok 50 pont, 2. Hajdúböszörmény II. 47, 3. Skorpió SE 46, 4. Berettyóúj­falu 40, 5. St. Mihály FC 24, 6. pcs. Wanted 15, 7. Ezütcsikó 3.

Next