Békés Megyei Hírlap, 2017. június (21. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-14 / 136. szám

2017. JÚNIUS 14., SZERDA 10 TV-MŰSOR HETI KRIMI Holnap megtalállak 3. rész Nemere István Ádám éjszaka el-elbóbiskolt. Percekkel később máris fel­riadt és figyelt. Néhányszor óvatosan körbejárt. Hamar rá­jött, hogy ilyenkor a szomszé­dos kutyák érzik a mozgását és ugatnak - hát ezzel felha­gyott. Meleg volt a nyár végi éjszaka, a nyitott konyhaaj­tóhoz húzott egy öreg párná­zott széket. Múltak az órák, de senki sem jött. Talán megijed­tek a tettesek? Tudta, csak pirkadatig kell kitartania. Akkor már elnyom­hatja az álom, hiszen a falu őr­ködik helyette. Borszék lakói korán kelnek. Most, a gyilkos­ság után figyelő szemek pász­tázzák az utcákat, kerteket. Marika néni halála egy ideig mindennapos téma lesz. Ha csak felbukkan egy idegen, ala­posan megnézik, tán még a ko­csija rendszámát is felírják, így hát elaludt a karosszék­ben, bár ez nem volt igazi al­vás. Arra ébredt, hogy zenél a telefonja, a katonás induló ki­törölte szeméből az álmot. Már hét óra múlott, a nap rég fel­kelt. Szeptember eleje van, ez még nyár. Az ismerős telefon­számon friss gyermekhang kö­szönt rá:­­ Szia, apu! Bea csivitelése megnyugtat­ta. Szóval legalább ott minden rendben van. A volt felesége nem tiltja el tőle, és nem is ne­veli ellenében a gyereket. Meg­beszélte Beával, mi várható az­nap az iskolában, és hogy mi­lyen a tanító néni, aki tegnap már kérdezett is tőle valamit. Később sétált egyet a kert­ben. A kerítés túloldalán egy idős szomszéd köszönt rá: - Adjisten! Ugye maga rend­őr? Korán kijött ma. Ádám nem kötötte az orrára, hogy itt aludt. A borostás, ősz öreg elszáradt paradicsomtöve­ket szedett össze a konyhakert­ben, közben beszélt: - Aztán a Marika unokáját megkeresték már? Tizenkilenc lehet, Krisztián a neve. Nagy néha eljött a nagyihoz, azzal a bőgő motorú piros kocsijával. Nem tudom a típusát, se a szá­mát. A legtöbbször estefelé ér­kezett. A gyerek mindig kapott valami finomat Marikától. Mi­előbb találják meg a gyilkost, nyomozó úr, hogy nyugodtan alhassanak a borszékiek! Ádám visszament a házba, Évát hívta. A hadnagy úton volt a kapitányság felé. - Szia, az áldozatnak van egy unokája, Kóbor Krisztián a ne­ve. Hívjátok mobilon, jöjjön be Nádvárra azonosítani a halottat. Nyolc óra után beindult a hi­vatali gépezet. A kapitányság­ról szóltak, hogy kocsit külde­nek érte, hozza be a többi káb­­szert is. Már Nádvár felé robo­gott egy járőrkocsin, amikor Éva telefonált: megvan Krisz­tián telefonszáma, de nem ve­szi fel. SMS-ben értesítették a nagyanyja haláláról. Félórán­ként hívják, de alighanem ki van kapcsolva. Amikor beértek a kapitány­ságra, Ádám magában fogadko­­zott: ő majd megmutatja annak a kölyöknek, hogyan kell szeret­ni egy nagymamát! Igaz, ekkor bevillant két mosolygós asszony képe. Neki két nagymamája volt gyerekkorában, szerették és dé­delgették őt, de úgy igazán egyi­kért sem rajongott. Hát felágas­kodott benne a kérdés: én aka­rok másokat szeretetre kény­szeríteni? Azt amúgy sem lehet erővel elintézni. Hát kicsit alább engedte az indulatait. Fél tizenkettőkor megtudták, hogy az SMS célba ért. Krisz­tián bekapcsolta a telefonját, nyilván elolvasta az üzenetet, de rögtön ki is kapcsolt ismét. ...Negyed egykor ért ah­hoz házhoz. A kocsit az utcán hagyta. Nádvár északi felében, a vasúttól nem messze, a régi gázgyár mellett parkolt le. A ro­zoga kis ház gazdája már várta őt. Krisztián haragja az egekbe szökött: - Te rohadt disznó! Arról nem volt szó, hogy a nagyi meghal! - Nem akartam, csak úgy jött ki a lépés. Te is láttad, felkap­csolta a lámpát és sivalkodott volna, már tátotta a száját, ami­kor meglátott. - Utána a kocsiban azt mond­tad, csak elhallgattattad, nem lesz baja! - Én is azt hittem, nem ütöt­tem nagyot, és nem is csa­pott zajt. Elhoztuk a cucc felét. A másik ottmaradt. Mit gon­dolsz, megtalálták a rendőrök? - Téged most ez izgat? - Krisztián nyakán kidagadt egy ér. Sovány, de inas termetén fe­szült a trikó. Rövid hajába túrt izgalmában, a harag szinte fröcskölt belőle. - Kinyírtad a nagymamámat, felfogtad? - Ne pattogj! Baleset volt, és kész. Különben meg honnan tudod, hogy meghalt? - A zsaruk küldtek nekem egy SMS-t, menjek be azonosí­tani özvegy Kóborné holttestét! Egyértelmű, nem? - A nagyinak ugyan vége, de te ezután is élni fogsz, és nekem dolgozol, ahogyan ed­dig. Majd kapsz egy kis kárpót­lást a következő szállítmány­ból. Ami péntek este érkezik, ahogyan szokott. Sajnos a jó kis borszéki rejtekhelynek vé­ge, másikat kell keresnünk, ezt én intézem. Most menj, de ne a zsarukhoz, mert elég három keresztkérdés, és véged, mint a botnak. Az lesz a legjobb, ha meghúzod magadat, holnap es­tefelé elmegy a szülcsi barát­­nődhöz és nála alszol, mert ke­reshetnek a rendőrök. Ott talál­kozunk este kilenckor. És most húzz el innen, sebesen!­­ Nádváron volt fél tizenket­tőkor, ott kapcsolta be a mo­bilt, de aztán alighanem szét is szedte, mert azóta nincs jel - jelentette Éva. Ádám szívesen káromkodott volna egy kacskaringósat, de tekintettel a kolleginára, hall­gatott. Délután három óra mú­lott. Éppen túl volt egy beszél­getésen a kapitánnyal, aki bo­rús arccal hívatta őt magához. „Átok a százados, lehet, hogy fegyelmi eljárás indul ön ellen. Nem adta le tegnap az összes le­foglalt kábítószert, annak egy részével egyedül maradt éjsza­kára, és nem kért rendőri biz­tosítást!” „Kapitány úr, magam is rendőr vagyok. Én biztosítot­tam magamat!” A kapitány ek­kor megenyhült és már hal­kabban folytatta: „A fenébe is, Ádám, ne csinálj ilyeneket. Ez itt nem Pest, ott villoghattál. Itt bármit is teszel, szúrja a többiek szemét. Fogd vissza magadat!” A folyosói pletykákból már tudható volt Ádám „csörtéje” a főnökkel. Éva most látta elérke­zettnek az időt, hogy megkér­dezze:­­ Fújnak rád, mert „pesti” vagy, azazhogy voltál. Azt sut­togják, korrupciós ügy miatt helyeztek le vidékre. Ádám egy pillanatig hallga­tott. Közelről látta Éva arcát. Úgy döntött, ha Nádváron más­nak nem is mesélt a múltjáról - egyedül a kapitány ismerte a hátteret­­, hát legalább ez a lány tudja. Érezte, Éva nem el­lenség, nem irigykedik, telje­sen nyitott. Talán nem is hinne el róla bármi rosszat, így hát a nyomozói szoba magányában, halkan annyit mondott neki: - Igaz, korrupciós ügy volt. Gazdag vállalkozók lefizet­ték két kollégámat, hogy futni hagyják őket. Nekem is aján­latot tettek, de én jelentettem a dolgot. Nagyon kikezdtek ott engem, azt terjesztették, hogy én is benne voltam, és nem ok nélkül úsztam meg... így a ke­rületi kapitányságon tarthatat­lan lett a helyzetem. Magam kértem, hogy helyezzenek vi­dékre. Ha lehet, Nádvárra, el­végre itt nőttem fel. Éva érezte, hogy ma ennél többet nem húz ki a férfiból, hát nem firtatta tovább. Ha­marosan kiderült, hogy Kóbor Krisztián nevén van egy piros BMW, ami a papírjai szerint már tizenhat éves, ám a város­ban az a hír terjengett: tavaly új motort szereltek bele és azt alaposan feltuningolták. Ke­resni kezdték a kocsit a város­ban, két járőr egyéb munká­ja mellett átgurult a nagyobb parkolóhelyeken is. Krisztián­nak csak egy lakcíme volt: Borszéken, a nagyi házában. Ahol sohasem lakott. Ki tudja, hol bujkál? Ádám az ablaknál állt. Na­gyon álmos volt, mégis buzgott benne a tettvágy. „Elkapom azt a fiút és a cinkosait is!” - ígér­te magának, és a keze ökölbe szorult. Folytatás a holnapi lapszámunkban \\mJ O televízió min mi [ rtTklÜb^BBBBH I tv2VHHHHHí I dÜnÄTv^HBBBBB I I msVHHHHH I viASAT^BBBHBB,nuvT,|BBHBBBBB j mTsport^HBH^H teo (A teo (A 4.05 4.40 5.05 5.30 7.15 9.20 10.20 12.00 12.30 13.00 13.40 14.45 16.00 17.25 18.00 18.55 19.30 20.50 21.30 22.40 23.10 23.40 0.45 1.20 1.50 3.25 Barátok közt © Fókusz © Top Shop Jó reggelt, skacok! Reggelt © Asztro Show Top Shop Stíluskalauz © Story Extra © Fókusz © A kis menyasszony © Éjjel-nappal Budapest © Celeb vagyok, ments ki innen! ® Story Extra © RTL Híradó Esti kiadás Fókusz © Éjjel-nappal Budapest © Barátok közt ® Szulejmán © Házon kívül © RTL Klub Híradó CSI: Miami helyszínelők ® Randi Taxi © Bringasáv © A sötét oldal © Gálvölgyi-show @ Óránként Híradó és időjárásjelentés 5.55 Ma Reggel 10.35 Iskolapad 12.00 Déli harangszó 12.50 V4 Hír­adó 13.35 Kárpát Expressz 14.35 Médiaklikk 15.35 Iskolapad 16.35 Profit7 17.35 Szemtől szembe 19.05 Kék bolygó 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 23.20 Angol nyel­vű hírek 23.30 Német nyelvű hírek 23.40 Orosz nyelvű hírek 23.50 Kí­nai nyelvű hírek 23.55 Ma éjjel 0.00 Himnusz 0.05 Záróhíradó 4.15 Whitney élete 2 4.40 Csapdába csalva © 5.05 Csapdába csalva © 5.30 Sherlock és Watson © 6.15 Tűsarok ® 6.20 Mokka © 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka © 8.50 Ékszer TV 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Walker, a texasi kopó © 13.35 Veled is megtörténhet! © 14.40 Családi Titkok © 15.45 Ana három arca © 16.50 Fatmagul ® 18.00 Tények 19.25 Bumm!© 20.45 Ezek megőrültek!­­ 21.55 Vissza a jövőbe 2.® 0.15 Hűtlen vágyak © 1.20 Tények Este 2.00 Teleshop 2.25 Kleopátra ® 7.30 Célfotó 8.05 Razzia © 8.30 Kibeszélő 9.10 Napi aktuális 10.05 Troli 10.30 Zöld világ 11.05 Hazahú­zó 12.00 Híradó 12.30 Tájkép 13.05 Magyarok 14.20 Szenvedélyem a... 14.30 Rally napló 15.05 Asztaltár­saság 16.30 Látókör 17.05 Informá­tor © 17.30 Kibeszélő 18.00 Hír­adó 18.30 Jövőálló 19.10 Napi ak­tuális 20.30 Angard 21.30 Klinika © 22.30 Kettesben Szabó Anettes 23.30 Civil kör 0.30 Hazahúzó 5.45 Himnusz 5.50 Hajnali gondolatok 5.55 A múlt árnyékában © 6.55 Kenő ® 7.00 Híradó 8.25 Lola © 9.10 A hegyi doktor- Újra rendel © 9.55 Váratlan utazás © 10.50 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.45 Főzzünk megint egyszerűen! 13.15 A világörökség kincsei 13.35 Zorro © 14.20 Erdészház Falkenauban © 15.10 A múlt árnyékában © 16.10 Don Matteo © 17.10 Ridikül © 18.00 Híradó 18.35 A hegyi doktor-Újra rendel © 19.25 Maradj talpon! ® 20.25 Skandináv lottó sorsolás © 20.35 Zsaruvér © 21.25 Átok ® 22.25 Napok romjai © 0.45 Gyertyák a Bay Streeten © 6.05 ATV START 11.45 Laci bácsi konyhája 12.25 Világhíradó 14.15 700-as klub­­ 14.45 Könyvjelző 15.45 Henrik angyalai 16.45 Fó­rum 19.15 Egyenes beszéd 21.00 Este 9 21.40 Csisztu 24 22.40 TV torna Norbival és Rékával 22.50 Világhíredó 23.10 Hazahúzó 23.55 Építészet mesterei 0.00 A nap híre 0.30 Világhíradó 0.45 Egyenes be­széd 2.15 Csisztu 24 3.05 A nap hí­re 3.35 Fórum 6.00 6.35 7.55 8.45 9.35 10.40 11.00 11.15 12.20 13.05 14.00 14.45 15.40 15.50 16.40 17.00 17.15 18.10 19.10 20.25 21.10 21.40 22.35 23.10 0.20 2.05 Híradó Szerelemhajó ® Szívtipró gimi © Hazárd megye lordjai © Szomszédok © Arany János emlékére © Híradó Derrick © Vészhelyzet © A Tenkes kapitánya © Helló, világ! © Zenebutik © Retrock Szívtipró gimi © Arany János emlékére © Híradó Hazárd megye lordjai © Derrick ® Szomszédok © Vészhelyzet © A Tenkes kapitánya © Márai Sándor két egyfelvonásosa © Márai Sándor két egyfelvonásosa © Telefere © A pampák királya © A költészet percei © 9.10 Opera Café 9.40 Eszement Játékok © 10.30 Vad vidékek- Mallorca © 11.00 Vad vidékek- Provence © 11.30 Tőkéczki és Takaró: történelem és irodalom mindenkinek 12.05 Jó boroknak szép hazája a Délvidék - Szerémség © 12.55 Eszement Játékok ® 13.45 Hogyan készült? ® 14.15 Az én kis családom © 14.45 Szólalj meg! - angolul 16.45 Mindenki Akadémiája 17.15 Ki mer ma? 17.35 Tudós Társaság­­a kíváncsi ember magazinja 18.00 A Vasfüggöny- Európa zöld öve © 19.00 Vers mindenkinek 19.04 Kulturális híradó 19.35 Ön is tudja­­műveltségi vetélkedő 20.05 Univerzum © 21.10 MüpArt-Sárik Péter Trió-Jazz Kívánságműsor © 23.10 Esti kérdés 5.50 Televíziós vásárlás 6.25 Will és Grace © 7.35 Will és Grace © 8.00 Jóbarátok © 8.55 Ingatlancápák © 9.55 Szívek szállodája © 10.50 Szívek szállodája © 11.50 Monk-Flúgos nyomozó © 12.50 Monk-Flúgos nyomozó © 13.50 NCIS: Los Angeles © 14.45 Monk-Flúgos nyomozó © 15.40 Castle ® 17.35 Ingatlancápák$ 18.35 Négy férfi, egy eset © 19.05 Négy férfi, egy eset © 19.35 Míg a halál el nem választ © 20.05 Két pasi­­ meg egy kicsi © 20.35 Két pasi­ meg egy kicsi © 21.00 Flash-A Villám© 22.55 Supergirl© 0.50 Pénzvonat © 2.50 Míg a halál el nem választ © 3.10 Jackie nővér © 6.30 Hal a tortán © 7.35 Ízes élet © 8.35 Magánnyomozók © 9.45 Veled is megtörténhet! © 10.50 Családi Titkok © 11.55 Jóban Rosszban ® 12.40 Hal a tortán © 13.45 Gyerekszáj © 14.20 Drá­gám, add az életed! © 15.30 Édes élet $ 16.40 Csapdába csalva © 17.15 Családi Titkok © 18.20 Hal a tortán - A küldetés © 19.40 Édes élet © 20.15 Jóban Rosszban © 21.00 Összezárva Friderikusszal © 9.00 A Maharadzsa lánya © olasz-német-amerikai drámasorozat, 2. rész 10.45 A Maharadzsa l­ánya © olasz-német-amerikai drámasorozat, 3. rész 12.30 Sárkányok háborúja © amerikai-cseh fantasztikus kalandfilm 14.35 Szuperzsaru © amerikai-spanyol-olasz akció-vígjáték 1980 16.40 Rocky II.® amerikai filmdráma 1979 19.00 Gyilkosságba hajszolva © amerikai-kanadai akciófilm 2009 R.: Jeff King Sz.: Steven Seagal, Laura Mennell, Dmitry Chepovetsky, Igor Jijikine 21.00 Joker © amerikai krimi-dráma 22.45 Mad Max © ausztrál akciófilm 1979 0.35 Szalmakutyák © amerikai thriller 2011 2.40 Tökéletes védelem © amerikai akciófilm 2006 7.30 Kézilabda. Rewind - The Handball Show 8.00 Póker 9.00 Pó­ker 10.00 Televíziós vásárlás 11.00 Légbőlkapott 11.15 MOB m­agazin 11.45 Harmadik félidő 13.45 Lab­darúgás 15.45 Kerékpár 17.30 Ké­zilabda 20.00 Mai helyzet 20.15 Arany pillanatok 20.30 UFC 23.30 UFC 0.00 UFC 3.00 Labdarúgás 6.25 Magazin 6.50 M4 Sportreggeli 8.15 Vívó Európa­­bajnokság- Tbilisi 9.15 Kosárlabda férfi NB I. döntő 3. mérkőzés 11.10 Magazin 12.10 Vívó Európa­­bajnokság - Tbilisi 13.05 Múlt és jelen egy időben Gulyás László beszélgetése Csík János kézilabda edzővel 14.10 Lóverseny magazin 14.40 M4 Sportreggeli 15.35 Vívó Európa­bajnokság - Tbilisi Férfi tőr csapat és női kard csapat 17.40 Kézilabda Eb­selejtező: Szlovákia - Magyarország mérkőzés 19.45 Sporthíradó 20.00 Kosárlabda Eb­felvezető 20.50 Kispályás labdarúgó Eb-Brno: Lettország - Magyarország mérkőzés 22.00 Fradi Tv 6.00 Fő az egészség! © 8.00 Re­ceptdaráló Extra © 10.00 Csoki sztori © 12.00 Justine hétköznapi finomságai © 14.30 Rachel Allen - Sütinapló © 16.40 Szafarikonyha © 18.30 Baromfi újratöltve © 20.30 Édes nagyik, finom sütik © 22.30 Szafarikonyha © 23.00 A legjobb, amit Franciaország adhat © 0.00 Rachel Allen - Sütinapló © 0.30 Ebba izlandi konyhája ® 1.00 Édes nagyik, finom sütik © 6.05 Nyomtalanul © 6.50 A dadus © 7.55 McLeod lányai © 8.55 Bű­bájos boszorkák © 9.55 A nagy házalakítás © 10.55 A dadus © 12.00 McLeod lányai © 13.00 Bű­bájos boszorkák © 14.00 Doktor House © 15.00 Shark - Törvény­­széki ragadozó © 17.00 NCIS: Los Angeles © 18.00 Nyomtalanul © 20.00 NCIS: Los Angeles © 21.00 A sötétség kora © 22.00 A Grace klinika © 23.00 Tények © 7.45 A mélység titka © 10.40 A tengerészgyalogos 3. © 12.35 Az elnök zsoldosa 2.: Végveszélyben © 14.40 Hotel Transylvania - Ahol a szörnyek lazulnak © 16.30 Orv­lövész © 19.00 A 8« Seal osztag: Az ellenséges vonalak mögött © 21.00 A légiós © 23.05 Tudom, mit tettél tavaly nyáron © 1.10 A szel­lemhajó © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!

Next