Békés Megyei Hírlap, 2017. augusztus (21. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-04 / 180. szám
HIRDETÉS ....... Táborokat is támogatnak GYULA A nyári gyermekétkeztetés és a diákmunkaprogramok mellett táborokat is támogat a gyulai önkormányzat. Tegnap az Implom iskolában a napközis tábort Szentlélek Béla pedagógus mutatta be dr. Görgényi Ernő polgármesternek (képünkön), akinek a részt vevő gyerekek is beszámoltak élményeikről. ► 4 Elnökségi lemondások MAGYARORSZÁG Nem csitulnak a kedélyek a Magyar Úszó Szövetségnél: Becsky András, Cseh László, Danks Emese, dr. Török Enikő, Törös Károly és Wladár Sándor „a magyar úszósport mielőbbi szervezeti megújulása érdekében” lemondott posztjáról. ► 8 Sok gyógyszer Békésben is MAGYARORSZÁG A statisztikák szerint Baranya, Tolna, Békés és Csongrád megyében fogy a legtöbb orvosság. ► 8 Jó reggelt! A minap úgy gondoltam, a hőség ellenére én azért is a fekete ruhámban indulok dolgozni. Nem kis meglepődésemre, ez erős meghökkenést keltett a környezetemben. A ruhatáramban voltaképpen mindennap szerepel ez a szín, de tény, hogy nem optimális választás a közel negyven fokban, verőfényes napsütésben. Mikor azonban megérkeztem a buszmegállóba, megnyugodtam, mert vannak nálam sokkal merészebbek is. Ilyen volt az a lány, aki egy szintén fekete színű, ámde hosszú szárú, latexnadrágban próbálta túlélni a meleget. Érdemes tehát jobban átgondolni ezt a ruhaválasztást, mert a mai hőséget is ki kell bírnunk valahogy... B. R. A mandulás ízvilág ebben az évben a befutó Munkácsy tortája BÉKÉSCSABA A Munkácsy-torta 2017 pályázatának nyertesét csütörtökön délelőtt hirdették ki a Munkácsy Mihály Múzeumban. A befutó Szendrei Edit, a Freementes finomságok cukrásza lett, aki Mandula extra nevű tortájával (képünkön) nevezett. A másik pályázó, Uhljár Krisztina, a La Manna Kft. Cafe One cukrásza a Karamell orange fantázianevű finomságával indult. A nyertes tortát augusztus 20-án kóstolhatja meg a szélesebb közönség a Szent István téren. ► Fotó: Lehoczky Péter Melegrekord dőlt meg Békéssámsonban Még kitart a kánikula BÉKÉS MEGYE Tegnap Békéssámsonban 40,1 fok volt, amely 0,1 fokkal meghaladja az eddigi napi melegrekordot, melyet 1927-ben Jászberényben mértek. Lapunk kánikulakörképet készített Békéscsabán, ahol - bár szintén tombolt a forróság - ilyen magasra azért nem szökött a hőmérő higanyszála. Az Országos Meteorológiai Szolgálat a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetését adta ki a hőség veszélye miatt. Békésben jelentősen nőtt a vízfogyasztás. ► 2 Fotó: L. P. SZERKESZTŐSÉG E-mail: szerkesztoseg@bmhirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-12 óráig 80/922-016 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-15 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 66/519-600 MA HOLNAP .Ujj 40 41 Ma tovább fokozódik a hőség, esőre változatlanul nem kell számítani. A hétvégén is marad a kánikula, hétfőn már kicsit hűvösebb lesz. ► 13 HIRDETÉS Eltérően vélekednek a társasház felújításáról BÉKÉSCSABA Attól tart, hogy ha korszerűsítik a társasházat, akkor jelentősen növekedni fog a közös költség - emiatt fordult lapunkhoz egy Szabó Dezső utcában élő olvasónk. A kiküldött tájékoztató szerint a három érintett lépcsőházat összesen 80 millió forintból, hitelből tennék rendbe. A Békéscsabai Lakásszövetkezetnél elmondták: a hitelt nem a lakások tulajdonosai veszik fel, hanem a társasház. A közös költséget valóban emelnék a törlesztőrészletek miatt, azonban a rezsin sokat lehet majd spórolni. ► 3 Ek Színes műsormagazin Megyenapot rendeznek Békéscsabán BÉKÉSCSABA Újra Megyenapot rendez a megyei önkormányzat, mégpedig az első szeptemberi szombaton, 2-án Békéscsabán, a Szent István téren. Zalai Mihály, a megyei közgyűlés elnöke elmondta, hogy a középpontban Békés megye értékei, nemzetiségei lesznek, illetve ezúttal is a megye legnagyobb kézműves vásárával és termelői piacával készülnek. Mind a színpadon, mind a főtér más helyszínein sok program, bemutató várható. ► 2 Átadták Csabán az új MFB Pontot BÉKÉSCSABA Tegnap adták át hivatalosan a megye új, első kategóriás MFB Pontját Békéscsabán, a Szent István téren lévő OTP bankfiókban. Az év végére a tervek szerint már összesen 642 elemből áll majd a hálózat - ennek része a békéscsabai pont is -, mely az európai uniós hitelek és támogatással kombinált hitelek közvetítéséről gondoskodik a vállalkozások és a lakossági ügyfelek számára. Jelenleg még nagyságrendileg 320 milliárd forintos forrás áll az igénylők rendelkezésére. | ► 3 Árokba borult egy személyautó GYOMAENDRŐD Tegnap dél I a Békés Megyei Katasztrófaután a tetejével lefelé az védelmi Igazgatóság. A részárokba borult egy személyletekről megtudtuk, a járműgépkocsi a Gyomaendrődötben hárman utaztak, akik és Körösladányt összekötő könnyebben megsérültek úton, előbbi településhez köt az eset során, a mentők elzelebb - közölte weboldalán látták őket. BMH