Békés Megyei Hírlap, 2017. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-12 / 213. szám
Közösen az állatokért BÉKÉSCSABA A Békéscsabai Előre Női Kézilabda SE a szombaton 17 órakor kezdődő Dunaújváros elleni bajnoki kapcsán a „Szurkolók az állatokért” közösséghez csatlakozik. Erről beszélt a tegnapi sajtótájékoztatón Herczeg Tamás egyesületi tag, szociális tanácsnok és Walfisch Mercédesz csapatkapitány (képünkön) is. „Ottfelejtett” fekete zsákok BÉL-BÉKÉS A szezonális mezőgazdasági munkák után feleslegessé vált, majd illegálisan lerakott hulladékok miatt kereste meg lapunkat olvasónk. Több település mellett fekete zsákokban „ottfelejtett” fóliahulladék csúfítja a környezetet. ► 2 Készülnek a fesztiválra BÉKÉSCSABA Bő egy hónap múlva kezdődik a 21. Csabai Kolbászfesztivál, október 19-étől 22-éig tart. Ezernyi csapat gyúr a négy nap alatt és nyolc disznóvágás-bemutatót is tartanak. ► : Eltűnik a vörös csillag MAGYARORSZÁG Szeptember 15-e után a parlament elé kerülhet a lex Heineken néven ismertté vált márciusi törvényjavaslat, amely az emberi méltóság védelmében az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosítását tiltaná meg Magyarországon. ► 7 Jó reggelt! Reggel, ahogy a nyitott ablak mellett a számítógéphez ültem, madárcsicsergésre lettem figyelmes. A fecskék szép sorban ültek a villanydróton. Lekapcsoltam a rádiót és hallgattam a madarak búcsúzkodását. Sokáig ültek az ablakunk előtt, mire útnak indultak. Bizonyára már messze járnak. Remélhetőleg legtöbbjükkel tavasszal ismét találkozunk. Addig jó lenne rendet tenni az emberek fejében. Ha már visszajönnek, legalább ne ártsunk nekik azzal, hogy tönkretesszük a fészkelőhelyeiket. Megfeledkezve arról, milyen hasznos állatok. Egy fecske naponta közel ezer rovart, köztük vérszívót eszik meg, megkímélve ezzel bennünket sok-sok kellemetlenségtől. V. P. Tűzszerészt riasztottak a háborús lövedékhez KÉTSOPRONY Tüzérségi lövedéket fordított ki a földből egy markoló tegnap a csak a helyszínt, a Kert és Széles utcák kereszteződésének környékét pedig a kiérk epadékvíz-elvezetési munkálatok végzése közben. A bejelentés után a rend őrzésükig biztosították. A tűzszerészek 17 óra 30 perc után érkeztek meg a telepüség értesítette a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezredét, lésre, megvizsgálták, majd elszállították a lövedéket. Fotó: Lehoczky Péter Békésiek is átélték a hurrikánt BÉKÉS/FLORIDA „Ilyen szelet én még nem éltem át, pontosabban fogalmazva, nem láttam, mert a szabadba nem merészkedtünk ki” - számolt be lapunknak az Irma hurrikán Floridába érkezéséről dr. Péter Sándor. A békési fogorvos és felesége a férfi nővéréhez látogatóba utazott a térségbe. A szakember segítségével végigkísérhettük, hogy mi történt Irma megérkezése előtt, és milyen események zajlottak a legkritikusabb napokban. Az Egyesült Államokban először néhány tízezer, később már több millió ember maradt áram nélkül a hurrikán pusztítása miatt. Egy Floridában élő magyar nőtől megtudtuk, hogy nagyon sokan, így ők is generátort használnak. Az elektromos eszközeik arról működtek. Azt megjósolni sem merte, hogy meddig lesznek áram nélkül. A napok óta tomboló Irma az óránkénti közel háromszáz kilométeres maximális szélsebességével a második legintenzívebb atlanti-óceáni hurrikánnak számít. ► 2 Koszorúzás a kondorosi honvédsírnál A szabadságharc személyes arcai KONDOROS Megemlékezést tartottak hétfő délután Erdős-tarcsai Fejér Sándor egykori ’48-as honvéd hadnagy sírjánál a kondorosi katolikus Ó-temetőben. Százhatvankilenc évvel ezelőtt ezen a napon kelt át Jellasics horvát bán seregei élén a Dráván, s ezzel kezdetét vette a majd’ egy évig tartó fegyveres küzdelem, melynek tétje a magyar államiság függetlensége volt. Az ünnepi eseményen Hermann Róbert, a Hadtörténeti Intézet tudományos helyettese, Ribárszki Péter polgármester és Hévízi Róbert, a Dérczy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény vezetője is beszédet mondott. Hangsúlyozták, a hősök emlékének méltó ápolása közös felelősségünk. ► Hermann Róbert és Ribárszki Péter a hétfői megemlékezésenFotó: Lehoczky Péter Öt év után újranyit az áruház GYULA Néhány hónapon belül újranyit a 2012 őszén bezárt gyulai ALDI áruház, már munkaerőt toboroznak az üzletbe - tudta meg lapunk. Értesüléseinket a német diszkontlánc magyarországi kommunikációs ügynöksége is megerősítette. Mint megkeresésünkre fogalmaztak, vevői igények indokolták az öt éve gazdasági okok miatt bezárt egység kinyitását. ► 3 Bevándorlás helyett gyerekek MAGYARORSZÁG Sürgős választ kell adni az európai népesedési problémára, de a népességfogyást nem migrációval, hanem a családpolitika erősítésével kell megoldani - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális bizottsága négynapos budapesti ülésének nyitónapján. ► 9 9 771215 106023 17213 SZERKESZTŐSÉG Email: szerkesztoseg@bmhirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-12 óráig 80/922-016 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-15 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 66/519-600 MA HOLNAP 2022 Ma hidegfront érkezik, így kezdetben többfelé számíthatunk esőre, záporokra, zivatarokra. Szerdán elhagyja térségünket a front. ► 12 Boldog névnapot kívánunk Mária nevű jt olvasóinknak!