Békés Megyei Hírlap, 2017. október (21. évfolyam, 230-254. szám)
2017-10-10 / 237. szám
EGY PERCBEN Ölbe hullott gólok BÁZEL Berndt Storck csapata nem kezdett rosszul a bázeli Svájc-Magyarország világbajnoki selejtezőn, de ha a szívünkre tesszük a kezünket, az 5-2-es vereség a magyar csapat számára volt hízelgő. ► 15 Tízmilliós fejlesztések BÉKÉS Fejlesztések sora történt a Békési Gyógyászati Központ és a Gyógyfürdőnél az elmúlt másfél évben, összesen majd 10 millió forint értékben. Emellett több olyan egészségügyi ellátást is bevezettek, amelyek korábban csak Békéscsabán vagy Gyulán voltak elérhetőek. ► 2 Kedvére való színház BÉKÉSCSABA Az a fajta színház, amelyet Béres László megvalósít, nagyon is a kedvére való, így fogalmazott Szélyes Imre, a Pesti Magyar Színház vendégművésze, aki az „Ősvigasztalás”-ban nyújtott szerepe kapcsán adott interjút lapunknak. ► 5 Újabb napon munkaszünet? MAGYARORSZÁG Jövőre már munkaszüneti nap lehet december 24. A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) aktivistái már gyűjtik az aláírásokat az erről szóló népszavazáshoz. Elemzők szerint a kormány és a munkaadói oldal is támogatja a felvetést. ► 7 Jó reggelt! Néha minden igyekezetünk ellenére a házimunka eláraszt minket. Túl lassan ürül ki a mosásra váró ruhák kosara, nem halad a teregetés, porcicák csusszannak odébb a padlón... A lankadó energiájú ősök ilyenkor az ifjú generációban bíznak, hátha támogatnák őket a kilátástalan küzdelemben. De mi legyen a motiváció? A meggyőzésnek eddig nem lett sok foganatja. Végül múlt hétvégén úgy döntöttünk: feldobunk egy százast a mosogatásért cserébe. Hétéves lányunk lelkesen kapott az alkalmon, és gyönyörűen megoldotta a feladatot. Fél óra múlva jött érdeklődni: „mikor lesznek már koszos tányérok?” Ha egy üzlet beindul! H. I Véget ért a játék, elment Aradszky László énekes BÉKÉS MEGYE Vasárnap este életének 83. évében elhunyt a Békés megyei kötődésű Aradszky László. Szombaton még Örménykúton, egy idősek világnapja alkalmából tartott rendezvényen lépett fel - hatalmas sikert aratva - a népszerű táncdalénekes, akinek nevéhez olyan generációkon átívelő slágerek fűződnek, mint a „Nem csak a húszéveseké a világ” vagy az „Isten véled, édes Piroskám”. Lapunknak egy interjúban azt mondta, Békéscsaba a szívügye. Édesanyja békéscsabai, édesapja békési, és bár ő Budapesten született, gyermekkorában felejthetetlen élményeket szerzett a városban, amit a legjobban bizonyít a Jaminai lány című dala. Túl a nyolcvanon is sok felkérést kapott. Arról, hogy meddig lehet ezt csinálni, azt mondta: „akkor lesz vége a játéknak, amikor köddé válok". ► Fotó: MTI Megújul az egyedi gyulai Kapus-híd GYULA Megkezdődött a Gyula belvárosában található Kapushíd burkolatának felújítása - jelentette be a helyszínen megtartott tegnapi sajtótájékoztatón dr. Görgényi Ernő polgármester. Az építmény egyébként hazánk régi hidjai között a legnagyobb nyílásmérettel rendelkező kőhíd. Egy uniós pályázat részeként 2007 és 2009 között helyreállították az építmény eredeti formáját, azonban a beépített, nem szabványos méretű kockakövek elmozdultak, illetve szétmállottak. A képviselő-testület éppen ezért idén határozott arról, hogy biztosítja a híd burkolatának felújításához szükséges forrást, illetve egy pályázati elképzelésbe is belefoglalták a projektelképzelést. A híd lábánál található Magyarország legrégibb vízmércéje, amely hüvelykbeosztású. ► 3 A Kapus-híd a legnagyobb nyílásméretű hazánkban Fotó: I. Gy. Orbán Viktor a rendőröket méltatta BUDAPEST Európában ma kétfajta ország létezik: ahol biztonságos az élet és ahol nem az. Magyarország a legbiztonságosabbak egyike, köszönhetően jó rendőreinek - mondta Orbán Viktor miniszterelnök tegnap Budapesten, a Hősök terén, a rendőrség állományába kinevezett 227 tiszthelyettes ünnepélyes eskütételén és a rendőrség új szolgálati gépjárműveinek szemléjén. A kormányfő hangsúlyozta: Európában a következő években a biztonság lesz a legnagyobb érték. Nemcsak a családok nyugodt és kiszámítható élete múlik majd rajta, hanem Magyarország teljesítménye, gazdasági sikere is - jelentette ki. Orbán Viktor kiemelte: a magyar rendőrök az elmúlt években úgy védték meg Magyarország és Európa határát, hogy közben az ország közbiztonsága is javult. MW Mestermunka GYOMAENDRŐD Olasz sajtmesterek olasz technológiával irányítják a munkát a gyomaendrődi bivalytej-feldolgozó üzemben. A múlt hónaptól jó néhány diák is elsajátíthatja a sajtkészítés tudományát. Képünkön Francesco Villico Salerno megyéből, akinek már az ükapja is sajtmester volt. SZERKESZTŐSÉG E-mail: szerkesztoseg@bmhirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-12 óráig 80/922-016 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-15 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 66/519-600 MA HOLNAP 17 20 Ma változóan napos, felhős időre van kilátás, többfelé erős széllökésekkel. Hajnalban 5, délután 17 fok a legvalószínűbb. ► 12 névnapot és nevű olvasóinknak!