Békés Megyei Hírlap, 2019. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-25 / 21. szám
2019. JANUÁR 25., PÉNTEK Sérülést szenvedett Neymar LABDARÚGÁS A Francia Kupa szerdai fordulójának mécsese nem hozott szerencsét Neymarnak, noha csapata győzelemmel hagyta el a pályát. A PSG brazil válogatott támadójának ugyanis aláfordult a korábban műtött jobb bokája. Le is kellett cserélni a gólerős csatárt a Strasbourg elleni mérkőzésen, amelyet 2-0-ra nyertek meg a párizsiak. A támadónak nagy fájdalmai voltak, sírva bicegett le a pályáról. A PSG csütörtöki közleménye szerint Neymar újabb sérülést szenvedett, mégpedig ugyanott, ahol tavaly február végén szenvedett csonttörést: a jobb lábfejében. Márciusban operálták meg, ami miatt még a vb-szereplése is veszélybe került, ám végül játszhatott az oroszországi tornán.. Csak a későbbi vizsgálatok során derül majd ki, hogy mennyit kell kihagynia Neymarnak. Azonban a PSG február 12-én játszik a Manchester United ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, így nincs kizárva, hogy a brazil támadó nem lehet ott az első találkozón. Szeghalomból igazolt a megye kettes Okány KSK csapata Jelentős ladányi erősítés LABDARÚGÁS A labdarúgásban január 15-től hivatalosan is megkezdődött az átigazolási szezon. Nem könnyíti meg a befogadó klubok helyzetét, hogy a kiadó egyesületek még térítési díj ellenében sem kötelesek hozzájárulásukat adni egy-egy transzferhez. Ennek megfelelően nem mondhatni azt, hogy túlságosan pezsegne az élet a megyei piacon, persze azért akadnak kivételek is. A friss hírek többsége sárréti keltezésű. A legaktívabb egylet kétségtelenül a megye egyes Körösladány, amely Szabó Ákos (Nagyszénás SE) és Polonio- Guerreiro Joao (Berettyóújfalui SE) leigazolását követően újabb három játékos szerződtetését jelentette be. A 17 esztendős Almási Miklós a Hódmezővásárhelyi FC U19-es alakulatából tér vissza és a felnőtt mellett az U19-es gárdában is szerephez juthat. Az igazi nagy durranást két, ősszel még füzesgyarmati színekben játszó labdarúgó érkezése jelenti. A 28 esztendős Vincze Dániel a védelemben, az egy évvel idősebb Prasser Thomas Michel a középpályán jelent komoly erősítést. Megkockáztatható, hogy velük kiegészülve a ladányiak a megyei I. osztályú bajnokság első számú esélyesévé léphetnek elő, hiszen mindkét játékos mögött tekintélyes NB-s múlt van. Lesz egy távozó is: az év közben leálló Hajdú Zsolt vélhetően Karcagon újulhat meg. Szintén sárréti hír, hogy Haszan Abdul Karim és Vincze Zoltán után újabb két játékos kerülhet Szeghalomból a megyei II. osztályban éremre pályázó Okány állományához. A 25 esztendős Turcsek Szilveszter az edzőnek kinevezett édesapját követheti, és a védelemben jelenthet megnyugtató megoldást, míg a sorsával elégedetlen Mező Sándor (26) személyében az amúgy is tekintélyt parancsoló erejű támadószekció gyarapodhat újabb gólerős emberrel. A megyei I. osztályú pontvadászat sereghajtója sem tétlenkedik. Orosházán a termékeny s támadók hiánya jelentette a legnagyobb gondot ősszel - legalább is a 18 bajnokin elért tíz találat erre utal. Ennek orvoslására az OMTK-USE leigazolta Mezőhegyesről a 28 éves Péli Tamást, aki a nyáron Kondorosról került a határvárosiakhoz, ahol az első csapatban kétszer volt eredményes. Szintén a támadószekció eredményességén hivatott javítani a 18 esztendős Drimba Dávid. A fiatal játékos helyben kapta meg a foci alapjait, amit azután Németországban csiszolt tovább utánpótláscsapatokban, az utóbbi évet azonban kihagyta, ezért van némi lemaradása a többiekkel szemben. Hír még a kék-fehérek háza tájáról, hogy Kasza Illést a távozás gondolata foglalkoztatja, a zuhanyhíradó szerint Csanádapácára vágyik vissza. Prasser Thomas (középen) Körösladányban folytatja Fotó: I. Gy. ÁLLÁST KÍNÁL AUTÓSZERELŐT keresünk békéscsabai szervizünkbe. Feltételek: önálló munkavégzés, érettségi, legalább hároméves szakmai gyakorlat, B kategóriás jogosítvány. Érd.: 30/754-2683 vagy Globálpraxis Bt., Békéscsaba, Bocskai utca 31. ------------------------------------------------------ *48470* AZ APRÓHIRDETÉSEK SZÖVEGÉT MINDEN ESETBEN 4 HIRDETŐ ÜGYFELEINKTŐL KAPJUK. EZÉRT AZ ABBAN FOGLALTAKÉRT A KIADÓ SEMMILYEN ANYAGI, ILLETVE JOGI FELELŐSSÉGET NEM VÁLLAL! GÉPKOCSIVEZETŐT keresünk C, E kategóriás vezetői engedéllyel, nyerges billenős gépkocsira, belföldi munkára. 0630/943-1838. ------------------------------------------------------ *48521* KERTÉSZSZIGETI telepre elletős munkatársat keresünk. Érdeklődni: 0630/316-3956. ------------------------------------------------------ *48517* PUSZTAFÖLDVÁRI vágóhídra szakképzett vagy húsiparban jártas betanított munkást keresünk kiemelt bérezéssel (250-300 E Ft). Érd.: 30/485-4647. ------------------------------------------------------ *48524* SKIS súlyú, jó minőségű hízók, 130- 150 kg között eladó. Tel.: 70/534-5719. ------------------------------------------------------ *48541* VEMHES anyabirkák és bárányok eladók. 30/477-8248. MEZŐGAZDASÁG TÉLÁLLÓ, balatoni rózsaburgonya, 30/35 kg-os kiszerelésben, 3500 Ft/ zsák, vetőburgonya 7000 Ft/zsák áron eladó, 3 zsák rendelése esetén ingyenes házhoz szállítás. 30/734-8372. JÁRMŰ OPEL CORSA D 1.3 CDTI, 1.395.000 Ft, évf.: 2008/12., ferde hátú, műszaki v.: 2020. 08. 01., szürke, klíma, manuális, dízel, manuális 5 fokozat, CD-s rádió, elektromos ablak, elektromos tükörállítás, állítható kormány, multikormány, ISOFIX rendszer, vezetőoldali légzsák, utasoldali légzsák, függönylégzsák, ABS szervokormány, immobilizer, központi zár, metálfény, színezett üveg, hölgy tulajdonostól, szervizkönyv. Tel.: (20) 803-1666. ------------------------------------------------------ *48504* SUZUKI WAGON R+ 1.3, MAGYARORSZÁGI, 99.000 km, 747.000 Ft, évf.: 2001/07., egyterű, kék, benzines, manuális 5 fokozat, CD-s rádió, elektromos ablak, elektromos tükörállítás, vezetőoldali légzsák, utasoldali légzsák, ABS szervokormány, immobilizer, központi zár, metálfény, színezett üveg, magyarországi, rendszeresen karbantartott, keveset futott, nem dohányzó. Tel.: (20) 806-6666. Kevesebb csapadék CSALÁDI ÜNNEP =еееее========= ^^ „Legyen egészséged, tudjál boldog lenni; ^ y k és a szívedet soha ne bántsa meg senki. " Születésnapod is legyen örömnek napja. Kívánjuk, hogy a sors ezeket megadja." ■ ma ünnepli 70. születésnapját. Ebből az alkalomból köszönt szerető családod. Szeretne egy vezető médiakiadó munkatársa lenni? Jelentkezzen a Mediaworks csapatába ÉRTÉKESÍTÉSI VEZETŐ munkakörbe! Feladatok: • telefonos és e-mailes kapcsolattartás ügyfelekkel, • bejövő médiaajánlatok feldolgozása, • vezetők munkájának támogatása, • szervezési és általános asszisztensi feladatok ellátása. Elvárások: • legalább középfokú végzettség, • problémamegoldó, elemző- és stressztűrő képesség, • kiváló kommunikációs, tárgyaló- és szervezőkészség, • pontos, megbízható, precíz, határozott munkavégzés, • magas szintű számítógépes ismeret (Word, Excel, PowerPoint). Amit nyújtunk: • alkalmazotti munkaviszony • igényes munkakörnyezet, • stabil vállalati háttér, • versenyképes juttatás, • fiatal, dinamikus csapat. Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, magára ismert a fentiekben, küldje bátran önéletrajzát a tamas.leszko@mediaworks.hu e-mail-címre 2019. január 25-ig. Dévaványao o L Szeghalom Szarvasa o Mezőberény O ° C EHER Békéscsaba Gyula o t-----> Orosháza Mezőkovácsházao Békés megyében ma még kezdetben előfordulhat hószállingózás. Egész nap borús időre számíthatunk, de délután már nem várható csapadék. Kora délután -4, +1 fok lesz. Holnap többfelé süthet ki a nap, nyugat felől azonban egyre több felhő érkezik. Kevés csapadék reggel a keleti határnál, az esti órákban északnyugaton és északkeleten fordulhat elő. Időnként élénk lesz a nyugati-délnyugati szél. Hajnalban -13, -4, napközben -4, +3 fok ígérkezik. Vasárnap változóan erősen felhős lesz az ég, csak néhol fordulhat elő kisebb csapadék. Napközben -3, +6 fok valószínű. A jövő hét első napjaiban újabb csapadék érkezhet. Forrás: Szeretne egy vezető médiakiadó munkatársa lenni? Ha igen, itt az alkalom, hogy jelentkezzen a Mediaworks értékesítési csapatába! 1 fő munkatársat keresünk. Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, magára ismert a fentiekben, küldje bátran önéletrajzát a tamas.leszko@mediaworks.hu e-mail-címre 2019. január 25-ig. Feladatok: • hirdetési felületek értékesítése, • médiaajánlatok kidolgozása az ügyféligények alapján, • meglévő és új potenciális ügyfelek felkeresése, piaci lehetőségek folyamatos bővítése, • számítógépes adminisztráció. Munkavégzés helye: • békéscsabai iroda. Elvárások: • legalább középfokú végzettség, • jó kommunikációs készség, • kreativitás, • elhivatottság, • önálló munkavégzés, • eredményorientáltság. Amit nyújtunk: • stabil munkahelyi háttér, • kihívást jelentő munka, • fiatalos csapat. SPORT/HIRDETÉS 13 Két orosházi vívóarany Debrecenből VÍVÁS Debrecenben kezdte meg a vívóidényt a Zsoldos Péter Orosházi Vívó Egyesület. Az Évszak Kupa téli, debreceni állomásán sikeresen szerepeltek az orosházi kardvívók, akik két arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szereztek. Az orosházi klub a hajdúsági viadalon három város, Debrecen, Nyíregyháza és Orosháza barátságos felkészülési versenyén 11 kardozót indított. Akadt olyan pengeforgató, akinek élete első versenyét jelentette az esemény. Mindenki sikeresen teljesítette a kitűzött célját, és szép eredmények is születtek. A klub egyik legnagyobb reménysége, Kiss Abigél sérüléséből felépülve a hétvégén már a válogatottal készült Budapesten. Az orosháziak következő megmérettetése a Reménység Körverseny 4. fordulója lesz Esztergomban február közepén. JOBB OROSHÁZI EREDMÉNYEK. Leányok. Gyermek: 1. Rózsa Anna, 2. Janecskó Dorina, 5. Papp Zsanett, 6. Perity Jázmin, 8. Mátrai Adél. Fiú. Gyermek: 15. Farkas Donát, 16. Mihalik Szilárd. Serdülő: 1. Séllei Ferenc, 3. Balog Botond. GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Heim Lajos (volt hűtőházi raktáros) békéscsabai lakos 89 éves korában elhunyt. Temetése 2019. január 29-én 12 órakor lesz a békéscsabai Zsigmond utcai katolikus temetőben. A gyászoló család GYÁSZHIR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Bíró Vilmos (a mezőkovácsházi Új Alkotmány MGSZ volt elnöke) 2019. január 21-én, 76. életévében elhunyt. Drága szerettünktől 2019. január 26-án, szombaton, 12.30 órakor a mezőkovácsházi temetőben veszünk végső búcsút. í a A gyászoló család Békés Megyei Hírlap A Mediaworks Hungary Zrt. közéleti napilapja Felelős kiadó: LISZKAY GÁBOR elnök-vezérigazgató Főszerkesztő: POCSAJI RICHÁRD Szerkesztő: DR. LÁSZLÓ ERZSÉBET, MOLNÁR PÁL MÁRTON, SZABÓ GYÖRGY Megyei üzletszervezési vezető: LESZKÓ TAMÁS Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Kiss E. u. 3., 5601, Békéscsaba, Pf. 111. Szerkesztőségi és kiadói telefon: 06-66/527-200. Előfizetői, terjesztési ügyfélszolgálat: 06-46/998-800, elofizetes@mediaworks.hu Előfizetési díj egy hónapra 3190 Ft, negyedévre 9570 Ft, fél évre 19140 Ft, egy évre 38 280 Ft. A hirdetésfelvétel telefonszáma: 06-66/519-600 Nyomda: Mediaworks Hungary Zrt., 1225 Budapest, Campona u. 1. Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató Az előfizetői példányok kézbesítését a Mediaworks Hungary Zrt. Békés Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással az MKB Bank 10300002-20108698-49020047 pénzforgalmi jelzőszámra. Az újság a MATESZ által auditált. Adatvédelmi irányelveink a beol.hu internetes oldalunkon olvashatók. ISSN 12151068