Békés Megyei Hírlap, 2019. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

2019-01-26 / 22. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP Családi házban szivárgott a gáz Szén-monoxid­­mérgezés gyanújával szál­lítottak kórházba a mentők három embert pénteken reg­gel Békéscsabán, az Attila utca egyik családi házából. A helyszínre a megyeszék­hely hivatásos tűzoltói érkez­tek ki, akik gázkoncentrációt mértek az épületben, ezért a gázszolgáltató szakemberét is riasztották. N.­L. V. Kábítószerből sodort cigarettát Új pszichoak­­tív anyaggal való visszaélés gyanúja miatt állítottak elő a rendőrök egy 16 éves, ma­kói fiút csütörtökön. A fiatal a gyanú szerint a napokban növényi őrleményből sodort cigarettát adott az egyik is­merősének, aki ettől ros­­­szul lett. A Mezőkovácshá­zi Rendőrkapitányság nyo­mozói a 16 éves, makói fia­talt gyanúsítottként kihall­gatták. B. A. Közel százötven okányi dolgozhat . Február végével befe­jeződnek a jelenleg futó köz­foglalkoztatási programok, március elejétől viszont foly­tatódhatnak, a tervek sze­rint az egyes projektekben összesen 144 helybeli dol­gozhat. Szívós László polgár­­mester elmondta: a mező­­gazdasági programba ugyan­akkora területet vonnának be, mint most; a helyi sajá­tosságokra épülőben me­het tovább az asztalosüzem, valamint épületeket újíthat­nak fel kisebb mértékben, a szociális jellegűben pe­dig az utak, árkok állapotára ügyelnek majd. L. B. Felépülhet az orvosi rendelő MEZŐKOVÁCSHÁZA Aláírta a háziorvosi rendelő felújí­tásának szerződését Var­ga Gusztáv polgármes­ter, miután a harmadik köz­­beszerzés sikerességét ki­hirdették a napokban. A munkát a békéscsabai Balém Építőipari Kft. vég­zi. Reformátuskovácsházán a 45 millió forint értékű felújí­tást a vállalás szerint 120 na­pon belül befejezik. Cs. I. Idén január 11-ével módosult a földforgalmi törvény, mely­nek kapcsán tájékoztató elő­adást tartott a Nemzeti Ag­rárgazdasági Kamara (NAK) megyei igazgatósága csütör­tökön délután Békéscsabán a gazdáknak. A módosítás legfontosabb céljai: a hely­ben lakó gazdák szerepének erősítése, a versenyképes­ség javítása egy egészséges, stabil birtokszerkezeten ke­resztül, a visszaélések vis­­­szaszorítása és a termőföld magyar kézben tartása. Nyemcsok László laszlo.nyemcsok@mediaworks.hu BÉKÉS MEGYE Dr. Rákóczi Atti­la, a Békés Megyei Kormány­­hivatal főigazgatója elmond­ta, a változások érintik többek között a helyi földbizottságok feladatait és eljárását. A kor­mányhivatal számos területen kapcsolódik az agráriumhoz, a gazdákhoz, nem véletlen, hogy együttműködési megál­lapodást kötöttek az agrárka­mara megyei szervezetével. Dr. Kulcsár László, a NAK megyei elnöke kiemelte, a helyi földbizottsági feladatokat az ag­rárgazdasági kamara területi szerve látja el. 2017-ben a helyi földbizottság 2464, tavaly 2524 adásvételi szerződést bírált el. A földárak lassú emelkedé­se a tavalyi évben is folytató­dott megyénkben. Békéscsabán hektáronként átlagban három­millió forintot kértek és adtak egy hektár földért, 65 ezer forint volt aranykoronája. Ugyanazek az adatok Gyomaendrődön: 1,9 millió Ft/ha, 67 ezer Ft/AK, Orosházán 2,5 millió Ft/ha, 68 ezer Ft/AK, Mezőkovácshá­­zán 2,8 millió Ft/ha, 69 ezer Ft/ AK, Szeghalmon 1,1 millió Ft/ ha, 63 ezer Ft/AK. - Tavaly a földárak a koráb­bi évekhez képest 19 százalék­kal nőttek, így az országos hek­táronkénti átlagár 1,6 millió fo­rint körül alakul - hangsúlyoz­ta dr. Kulcsár László. - A legna­gyobb áremelkedés a Dél-Alföl­­dön mutatkozott, itt 1,8 millió forint a hektáronkénti átlagár. Dr. Cseszlai István, a NAK stratégiai igazgatója kiemel­te, változtak az elővásárlá­si jogosultságok is, a helyben lakó szomszéd előrébb került az elővásárlási rangsorban. Változás még, hogy azok is él­hetnek a helyben lakó szom­széd ranghelyen elővásárlási/ előhaszonbérleti joggal, akik­nek ugyan szomszédos a föld­jük, de a településhatár elvá­lasztja őket. Az állattartókkal és a föld­rajzi árujelzéssel, továbbá eredetmegjelöléssel ellátott ter­mék előállítását, feldolgozását vagy ökológiai gazdálkodást folytatókkal immár egy rang­helyen jogosultak az elővásár­lási és előhaszonbérleti jogra azok, akik kertészeti tevékeny­séget végeznek vagy vetőmagot állítanak elő. A visszaélések ki­zárása céljából mindemellett szigorodnak az állattartói mi­nőség feltételei is, hiszen mos­tantól egy év helyett előzetesen már három év állattartói tevé­kenységet kell igazolni, és fon­tos, hogy ezt az elővásárlási le­hetőséget kizárólag csak hely­ben lakó földművesek tudják majd igénybe venni. Dr. Kulcsár László hangsú­lyozta, a mező- és erdőgazdasá­gi földek forgalmát szabályozó, illetve az agrárium szereplői­nek versenyképességét javító törvénymódosításokat a Nem­zeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövet­sége kezdeményezte. M­ár nem átmeneti jelleggel A földbizottságok kiemelt szere­pet töltenek be a földforgalom ellenőrzésében. Ennek megerő­sítéséért a jövőben már nem át­meneti jelleggel látja el ezen fel­adatokat az agrárkamara. A bi­zottságok tagjai továbbra is he­lyi ismeretekre alapozva adnak ajánlást a megyei elnökség ré­szére, akik ez alapján fogalmaz­zák meg állásfoglalásukat. Dr. Kulcsár László elmondta, ed­dig, ha ezen állásfoglalással va­laki nem értett egyet, az az ön­­kormányzatokhoz nyújthatott be kifogást. A törvénymódosí­tás után a képviselő-testüle­tek a jövőben már nem vesz­nek részt az eljárásban, a dön­tést a kormányhivatalok hoz­zák meg a kamara állásfogla­lása alapján. A kormányhivatal döntésével szemben is van le­hetőség jogorvoslatra a bíróság előtt. A bíróság a döntést nem változtathatja meg, csak új eljá­rást rendelhet el. Vagyis nem bí­rálhatja felül a gazdálkodók ál­lásfoglalását, ennek révén a jö­vőben erősebb lesz a helyi gaz­dálkodók szerepe a birtokpoliti­ka alakításában. 2019. JANUAR 26., SZOMBAT Betörések: mindent elvitt, ami mozdítható SARKAD Kilenc bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható fér­fit vett őrizetbe a rendőrség a napokban Sarkadon. A 31 éves gyanúsított tavaly áprilisban ellopta és eladta édesapja sa­rokcsiszolóját, majd májusban egy ház melléképületébe tört be, ahonnan háztartási eszkö­zöket, műszaki cikkeket vitt el, végül egy tanya tárolójából lopott fémdolgokat. Három hó­nappal később együtt italozott egy okányi nővel annak laká­sán, aki végül távozásra kérte, de erre nem volt hajlandó. Lök­­döste, megütötte a nőt, eközben betörte a bejárati ajtó üvegét. Novemberben egy sarkadi ház kerítését bontotta ki, és az ahhoz tartozó kisboltból lo­pott, illetve egy tanyába is be­tört, onnan egy gáztűzhelyet vitt el. Január 3-án éjjel be­ment egy szintén sarkadi ház­ba. Az ott lakó férfi és nő ép­pen aludt, amikor összeszedte a táskáikat, a pénztárcáikat. Két nappal később egy mellék­­épületből hústermékeket lo­pott, majd január 20-án szin­tén melléképületből vitt el ér­tékes holmikat. V. E. Tragédiába torkollott a családi vita BÉLMEGYER Családi vitáról ér­tesítették a rendőrséget pénte­ken reggel fél tíz körül. Roko­nok között alakult ki szóvál­tás egy családi házban, Bél­­megyeren. Miközben a rend­őrök a helyszínen tájékozód­tak, az egyik családtag, aki egy széken ült, rosszul lett és a földre esett. A rendőrjárőrök azonnal megkezdték a 66 éves férfi újraélesztését, amelyet telefonon keresztül a mentő­­szolgálat munkatársai is se­gítettek. A kiérkező háziorvos is folytatta az életmentést, de már nem tudott segíteni a fér­fin, aki a helyszínen életét vesztette. A Békési Rendőrka­pitányság közigazgatási eljá­rás keretében vizsgálja a tra­gédia okát és körülményeit - tájékoztatta lapunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete. B. A. A Szent István Egyetem címzetes egyetemi docens címet adományozott dr. Takács Árpádnak Diplomákat adtak át tegnap több városban BÉKÉS MEGYE Diplomaátadó ünnepséget tartottak pénte­ken több városban is. Nyolcvan hallgató tett si­keres záróvizsgát a Szent Ist­ván Egyetem Agrár- és Gazda­ságtudományi Kar alap-, mes­ter-, valamint különböző szak­mérnöki szakjain, akik pénte­ken vehették át diplomájukat Szarvason. Dr. Palkovics Lász­ló, a Szent István Egyetem rek­tora tanulmányaik folytatásá­ra biztatta a végzősöket. - Az egyetemi juttatás nem fejeződik be a diplomaképzés­nél. Vannak doktori iskolák, ahol szívesen látjuk önöket. Azt gondolom, komoly szak­mai tudást kaptak, amellyel ha elhelyezkednek, fontos, hogy tudjanak dönteni, mert anél­kül a mezőgazdaságban nem lehet sikereket elérni. Az ünnepségen az elmúlt években végzett tudományos munkássága, egyetemi oktatói tevékenysége, valamint az ag­rárium és a vidék jövője érde­kében teljesített szolgálata el­ismeréseképpen, illetve a fel­sőoktatás és a Békés Megyei Kormányhivatal közötti ki­emelkedő szakmai együttmű­ködés kialakításáért a Szent István Egyetem Agrár- és Gaz­daságtudományi Kar Tanácsa címzetes egyetemi docens cí­met adományozott dr. Takács Árpád kormánymegbízottnak. „Dr. Takács Árpád hitvallása, hogy a magyar vidék felemelke­dése, a térség népességmegtar­tó ereje az agráriumban, a vi­dékfejlesztésben keresendő. Hiszi, hogy a vidék felemelke­désére, az agrárium fejlesztésé­re komplex megoldások szüksé­gesek, amihez az érintettek kö­zös gondolkodására, cselekvé­sére van szükség. A kutatás­­fejlesztésnek, a felsőoktatás­nak, a kamaráknak, a gazdakö­röknek, az államigazgatásnak, agrár-szakigazgatásnak együtt kell dolgoznia...” - hangzott el a laudációban. B. A. Dr. Takács Árpád (balról) a címzetes egyetemi docens címét igazoló oklevelet Szarvason vette át pénteken dr. Palkovics László rektortól és dr. Futó Zoltán megbízott dékántól Fotó: Lehoczky Péter Friss végzősök A békéscsabai Gál Ferenc Fő­iskolán huszonkét végzős ve­hetett át alapdiplomát pénte­ken: a pénzügy és számvitel, valamint műszaki menedzser szakos, továbbá a felsőokta­tási képzést végző hallgatók. A gyulai Gál Ferenc Főisko­la Egészség- és Szociális Tu­dományi Karán is pénte­ken tartották a keresztfél­éves diplomaátadó ünnepsé­get. A BMKK Pándy Kálmán Tagkórház Árvay Termében 29 végzős hallgató kapta kéz­hez a diplomáját.

Next