Békés Megyei Hírlap, 2019. június (23. évfolyam, 126-149. szám)
2019-06-01 / 126. szám
EGY PERCBEN Liverpool vagy Tottenham? Ha a számok döntenének, le sem kellene játszani a Bajnokok Ligája mai madridi fináléját. A Liverpool kerete 1043 milliárd eurót ér a KPMG Football Benchmark szerint, a Tottenhamé pedig 0,879 milliárd eurót. Az örökmérleg szintén a vörösök fölényét mutatja. ► 15 Indul a nyári táborszezon BÉKÉS MEGYE A közelgő szünidővel együtt kezdetét veszi a nyári táborok időszaka is. A kisebb gyerekek számára legtöbbjük a felügyeletet és a színes programokat biztosítja, a nagyobbaknak viszont lehetősége van némi zsebpénzt is begyűjteni a nyáron. ► 2 Elismerték a pedagógust BÉKÉS Kimagasló pedagógiai tevékenységéért és emberi kvalitásaiért a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége békési szervezetének kitüntetésével, a KÉSZ-díjjal ismerték el Sipos Lászlóné dr. Kovács Mária munkásságát a napokban. Lapunk őt választotta a hét emberének. ► 4 Ferenc pápa Csíksomlyón ERDÉLY Megkezdte háromnapos romániai látogatását tegnap Ferenc pápa, aki ma Erdélybe érkezik. A katolikus egyházfőt Klaus Iohannis román államfő és neje fogadta a bukaresti repülőtéren. ► 9. Jó reggelt! Alaposan betankolt olvasónk az egyik bevásárlóközpontban, közel húszezer forintot hagyott a pénztárnál. Havonta kétszer szokott beutazni az egyik faluból, mindig ugyanabba az üzletbe. Szeretett ott vásárolni. Amikor fizetett, az autójához ment. Már majdnem végzett a bepakolással, amikor odalépett hozzá egy egyenruhás hölgy, aki kérte, mutassa meg, miket vett. Eltartott a mustra egy ideig. Közben a parkolóban tartózkodók mind őt nézték, gondolták, valamit elemelhetett a boltban, ha így átnézik az autóját. Mindent rendben találtak. Az egyenruhás elment, a szégyen viszont ott maradt. Megfogadta, ide se teszi be többé a lábát. M. I. Diákok és felnőttek egyaránt versenyeztek Angyalok segítettek BÉKÉSCSABA Remekeltek a csabai csapatok a Vöröskereszt által szervezett elsősegélynyújtó verseny megyei fordulóján tegnap. Az általános iskolások közül a Jankay Ment a-szív formációja, a középiskolásoknál pedig a SZEGYA Őrangyalai vitték el a pálmát. Felnőtt kategóriában a Szarvasról érkezett Körös-szögi Életmentők képviselhetik megyénket az őszi, országos megmérettetésen. A csapatokat számos feladat várta, elméleti és gyakorlati tudásukról egyaránt számot adhattak. Fotó: Bencsik Ádám ► 2 Drágultak a zöldségek a magyar piacokon Olcsóbb lett a csirke MAGYARORSZÁG A baromfihús olcsóbb lett az elmúlt négy év alatt, akárcsak a karaj kivételével a sertéshús. A csirkecombot majdnem 23 százalékkal olcsóbban adják, a bontott csirke és a szárny kilója pedig több mint 15 százalékkal csökkent - írja a Pénzcentrum. A KSH adatai szerint a pulyka- és a csirkemell 4-4 százalékkal kerül kevesebbe most, mint négy évvel ezelőtt, a sertéscomb ára pedig 7,6 százalékkal csökkent. Olcsóbbak a tejek is, a 2,8 százalékos zsírtartalmú ára 2,45 százalékkal, az 1,5 százalékosé pedig 4,78 százalékkal csökkent. A legnagyobb áremelkedés a zöldségeknél volt: a káposzta több mint duplájára, a vöröshagyma másfélszeresére drágult négy év alatt. ► A KSH adatai szerint a sertéshús ára is csökkent Fotó: MTI SZERKESZTŐSÉG: Email: szerkesztoseg@bmhirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-12 óráig 80/922-016 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS 8-15 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 66/519-600 Tiszteletet parancsoló győzelem MAGYARORSZÁG Tiszteletet parancsoló győzelemként jellemezte a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP) választási eredményét Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő azt mondta: a magyar emberek az EP-választáson kikövetelték maguknak a tiszteletet, és ezt meg is kapták. Érdekesnek, tanulságosnak nevezte továbbá, hogy „a Soros-féle alapítványi rendszer, civil szervezetek, liberális médiahálózat” által támadott országok vezető pártjai a Fidesz-KDNP mellett a lengyel kormánypárt, az olasz Liga és az osztrákok - szerepeltek a legsikeresebben az EP-választáson. ► 9 A helyszínen elhunyt a kerékpáros DÉVAVÁNYA A helyszínen elhunyt az a kerékpáros tegnap délután, aki a Körösladányi út és a Sas utca kereszteződésében ütközött össze egy személygépkocsival. A kereszteződésben a helyszínelés miatt lezárták az utat, a forgalmat a rendőrök a környező utcákba terelték - tájékoztatta lapunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete. B. A. Életveszélyes a vízből mentés BUDAPEST Nehézségekbe ütközik a szerdán este elsüllyedt Hableány nevű városnéző hajó kiemelése, a búvárok egyelőre megközelíteni sem tudták a roncsot. A 26 dél-koreai turista életét követelő hajóbaleset miatt tegnap Budapestre érkezett Kang Kjung Vha koreai külügyminiszter. Köszönetet mondott a magyar kormány és hatóságok munkájáért, és közölte, minden segítséget megadnak az áldozatok azonosításához. Szijjártó Péter külügyminiszter tájékoztatta az eddigi mentésről. ► 9 Elektromos autóval szelik az utakat BÉKÉS MEGYE Nem csak Budapesten, már vidéken is megnőtt az érdeklődés az elektromos árammal működő autók iránt. Mindezt jól mutatja, egyre több zöld rendszámot adnak ki Magyarországon: a Belügyminisztériumhoz beérkezett igénylések alapján februárban országszerte, így Békésben is új lendületet vett a környezetkímélő autók forgalomba állítása. ► 3