Békés Megyei Hírlap, 2019. június (23. évfolyam, 126-149. szám)

2019-06-13 / 135. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP _______HÍREK Négy balesetben négyen sérültek BÉKÉS MEGYE Négy, sérülés­sel járó baleset történt ked­den Békés megyében. Bé­késcsaba külterületén ös­­­szeütközött két személyautó, az egyik vezetője könnyeb­ben sérült. Egy órával ké­sőbb, a 44-es főút Gyula és Békéscsaba közötti szaka­szán őzet ütött el egy autó. Mivel az utasnál le volt húz­va az ablak, az állat nekiüt­között a férfinak is, aki kön­­­nyebben sérült. Szarvason, a Mátyás király utcában egy jármű kinyíló ajtajának haj­tott egy kerékpáros nő, aki elesett és megsérült. Szeg­halmon, az Arany János utcá­ban egy biciklis nő gyermek­ülés nélkül vitte ötesztendős unokáját, akinek egyik lába beszorult a hátsó kerék kül­lői közé. A mentők a fiút kön­­­nyű sérüléssel szállították kórházba. V. E. A tiltás ellenére volán mögé ült OROSHÁZA Rendőrök állítot­tak elő egy férfit kedd dél­után Orosházán, az Észa­ki utcából, aki segédmoto­ros kerékpárt vezetett an­nak ellenére, hogy a rendőr­ség korábban eltiltotta min­den közúti jármű vezetésé­től. Az Orosházi Rendőrkapi­tányság a 29 éves férfit jár­művezetés az eltiltás hatá­lya alatt szabálysértés mi­att őrizetbe vette, és három napon belül bíróság elé állít­hatja. V. E. Kétszáz gyermek a meseversenyen SARKAD Nagykorúvá vált Sar­kadon a Kossuth utcai álta­lános iskola meseversenye, ugyanis tizennyolcadik alka­lommal hívták életre nem­rég a városban. Ezúttal több mint kétszáz gyermek bizo­nyította és mérte össze tu­dását mesemondásban, me­seillusztrálásban, valamint meseírásban. A szervezők a versenyt követően a kicsik­nek golfpályával és ügyessé­gi játékokkal kedveskedtek. Pásztorné Mózes Irma szer­vező lapunkkal megosztot­ta, csaknem harminc érté­kes díjat osztottak ki a leg­jobbaknak, de minden gyer­mek ajándékkal távozott Sar­kadról. L.B. Valóra válhatott az egykori kezdeményező álma Kiviszik az irodalmat az utcákra, terekre Könyvbemutatók, író-olvasó találkozók és gyermekprog­ramok is várják a könyvimá­dókat a jubileumi könyvhé­ten Békéscsabán - derült ki az esemény megnyitóünnep­ségén. Megtudtuk, az olva­sók több íróval találkozhat­nak személyesen a követke­ző napokban. Vásári Erzsébet erzsébet,vasari@mediaworks.hu BÉKÉSCSABA A 90. Ünne­pi Könyvhét és 18. Gyermek­­könyvnapok megnyitóját teg­nap délután tartották a bé­késcsabai főtéren. Rakonczás Szilvia, a Békés Megyei Könyvtár igazgatója elmond­ta, a könyvhét immár kilenc évtizedes töretlensége meg­mutatja számára, hogy igen­is szüksége van erre a rendez­vényre a lakosságnak, hiszen kevés olyan program létezik, ami ilyen hosszú múlttal ren­delkezik. Az idei programokról kifej­tette, a hagyományokhoz hí­ven többek közt író-olvasó ta­lálkozókkal és könyvbemuta­tókkal várják az érdeklődő­ket. Beszámolójából kiderült, Supka Géza magyar régész, művészettörténész, író, új­ságíró és az ünnepi könyvhét kezdeményezője 1929-ben úgy képzelte el az eseményt, hogy a város egy csendes, de jellegzetes, szép épületekkel körülvett terén tartsák meg ezeket a napokat, amely most valóra válhatott a főtérre va­ló kitelepüléssel. Hozzátet­te, az irodalmat oly módon igyekeztek a járókelők közé csempészni, hogy pavilonja­ikban csabai könyvesboltok és intézmények elmúlt évi terméseit mutatják be nekik. Elárulta, a jubileumi ünnep­ségre több mint háromszáz új könyv jelent meg, ezenfe­lül jelen vannak a Munkácsy múzeum, a levéltár, a Ma­gyarországi Szlovákok Kuta­tóintézete és helyi írók kiad­ványai is. Érdekességként említette Rakonczás Szilvia, hogy dr. Köteles Lajos történész, Bódia Miklósné life-coach és Péter Erika Békés Megyei Prima dí­jas író is dedikál az olvasók­nak. A főtéren pedig meséket hallgathatnak az óvodások. A megnyitón fellépett egy ko­lumbiai énekegyüttes is. Bauer Barbara etyeki író kö­szöntőjében elhangzott, az ün­nepi könyvhét színes kavalkád szerte az országban, amelynek lényege az olvasás örömének átadása. Véleménye szerint ezekben a napokban a kortárs irodalomnál sokkal többet ün­neplünk, hiszen kedvez a fel­nőtt és gyermek olvasóknak, akik a kötetek által kiszaba­dulhatnak a hétköznapokból, és olyan élményeket szerez­hetnek általuk, amikre talán egy emberöltő is kevés. Meg­említette többek közt a kiadó­kat, könyvterjesztőket, könyv­tárosokat, irodalomtanárokat, szerkesztőket és könyvborító­készítőket is, akiknek köszön­hető, hogy ilyen örömforrá­sa lehet az életünknek. Beszé­déből kiderült, már nem csak itt született férje által kötődik Békéscsabához. Itt játszódik Vakrepülés című regényének fele és „A leggazdagabb árva” története is. A megnyitó napján Ván Hajnalka művészettörté­nész elmondta, a Munká­csy múzeum kiadványának, a Jankay-Kolozsváry-Tevan­­gyűjtemény szerzőjeként de­dikálásra érkezett a főtér­re. Kötetéről kifejtette, hogy a múzeum egy egységét ta­karja és egy évvel ezelőtt szü­letett meg benne a gondolat, miszerint belevág elkészíté­sébe. Hozzátette, bár kiállítá­si katalógusokba írt már, ez az első önálló kötete. A gyűjteménybe mintegy tíz művész tartozik, akiknek életművét 14 részben forrás­értékűen taglalja. Több mint háromszáz kötet jelent meg az idei jubileumi ünnepi könyvhétre­Fotó: Lehoczky Péter Minden korosztályból jelentkez­tek olvasni A szerző felvétele Felolvasómaratonnal ünnepeltek Az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtárban 70 év - 700 perc címmel felolvasómaraton zajlott. A je­lentkezők az általuk kiválasz­tott kedvenc irodalmi élménye­ikből olvastak fel részleteket. A református iskola 7. a osztá­lyának diákjai is részesei vol­tak a nagy vállalásnak tegnap délelőtt: 3-5 perceket olvas­tak. Búzás Csaba, az intézmény igazgatója elmondta, a könyv­tár 70 éves, e jubileum adta az ötletet. A kerek évforduló kapcsán, a felolvasómaraton előtt, könyvtártörténeti vetél­kedőt rendeztek. Megjelentet­ték a Szemelvények a 70 éves orosházi Justh Zsigmond Vá­rosi Könyvtár történetéhez című kiadványt. Ezt, illetve könyvjelzőt, karkötőt kaptak a felolvasók ajándékba. Leendő karosszérialakatosok gyakorolhatnak a járműveken Autókat kaptak a BSZC-sek BÉKÉSCSABA Négy Renault gép­járművet adományoz idén a Bé­késcsabai Szakképzési Cent­rumnak (BSZC) a Meszlényi- Autó Kft., melyből kettőt ad­tak át tegnap a társaság te­lephelyén. Az autók a szakem­berképzést segítik elő, azokon a BSZC Trefort tagiskolájának karosszérialakatos-tanulói gyakorolhatnak, és sajátíthat­ják el a szükséges tudást. A járműveket Mucsi Balázs, a BSZC igazgatója és Kiss Mi­hály, a szakképzési centrum Trefort tagiskolájának igazga­tója vette át Meszlényi György­től, a Meszlényi­ Autó ügyveze­tő igazgatójától. Meszlényi György elmond­ta, a járműveket direkt okta­tási céllal gyártották, forga­lomba nem helyezhetők. Ki­fejtette, a társaság és a cent­rum között kiváló a kapcsolat, majd a szakképzés fontosságát hangsúlyozta. Mucsi Balázs is a jó együttműködésről beszélt, majd emlékeztetett rá, hogy csaknem egy éve hiánypótló szerszámokat kapott a cent­rum a Meszlényi­ Autótól. Az eseményen bemutatták azt a műhelyt, ahol a BSZC Tre­fort szakiskolájának karosszé­rialakatos-tanulói sajátítják el a szakmához szükséges gya­korlati ismereteket. B. 0. A Meszlényi-Autó karosszérialakatos-műhelyében sajátítják el a gyakorlati ismereteket a BSZC tanulói A szerző felvétele 2019. JÚNIUS 13., CSÜTÖRTÖK Éjjeli forgalom a reptéren: zajvédővel gyakorolnak BÉKÉS MEGYE Több olyan olva­sói jelzés is érkezett lapunk­hoz az elmúlt napokban, mi­szerint Békés megyében az éj­szakai órákban alacsonyan cirkáló repülőgépekre lett fi­gyelmes a lakosság. Ezért kér­déseinkkel megkerestük az il­letékest. Antalfay Gábor, a Békés Air­port Kft. ügyvezetője megke­resésünkre elmondta, repte­rükön valóban beindult az éj­szakai forgalom, ami annak tudható be, hogy a minél jobb kihasználtság elérésének ér­dekében együttműködési megállapodást kötöttek olyan szervezetekkel, amelyek repü­lős pilótaképzést hirdetnek. Hozzátette, ezzel az intézke­déssel igyekeznek megfelelni a ma már világszinten fellépő pilótahiánynak is. A lakosság türelmét is kérik az oktatás során. A részletekről elmondta, repterük több olyan techni­kai eszközzel és adottsággal - például éjszakai repülés­hez szükséges fénytechnikai rendszerrel, annak segédbe­rendezéseivel és saját légtér­rel - is rendelkezik, melyek­kel a hozzájuk hasonlóak nem vagy csak részben, így min­den adott volt, hogy náluk tart­sák meg ezen oktatásokat. Ki­fejtette, ezzel kapcsolatban ér­kezett hozzájuk néhány lakos­sági panasz, melyeket figye­lembe véve úgy tervezték meg a további útvonalakat, hogy azokban ne szerepeljen lakott terület. Fontosnak tartotta el­mondani azonban, hogy ezen gyakorlatok minden esetben korszerű­­ modern zajvédel­mi előírásoknak megfelelő­­ kisgépekkel történnek okta­tó kolléga jelenlétében, gya­koriság terén jó időben, heti szinten. Végül megjegyezte, mindezek alapján arra törek­szenek, hogy programjuk mi­nél kevésbé legyen megterhe­lő a Békés megyeiek számára, ezzel együtt az emberek türel­mét is kérik. V. E. Látogasson el hírportálunkra! BEOL.hu Termesztették és fogyasztották is BÉKÉSCSABA Kábítószer bir­toklásának bűntette miatt ítélt el el egy 35 éves büntet­len előéletű békéscsabai fér­fit és 25 éves feleségét a Bé­késcsabai Járásbíróság júni­us 4-én, a Békéscsabai Járá­si Ügyészség vádirata alapján. A tényállás szerint a házas­pár férfi tagja 2017-2018-ban a békéscsabai, Fiumei úti laká­suk udvarán saját fogyasztásuk biztosítására kannabisz (vad­kender) növényeket termesz­tett, illetve ismeretlen személy­től rendszeresen vásárolt is ma­rihuánát. Utóbbiakról a felsége is tudott, és közösen fogyasztot­ták a termesztett, valamint a vá­sárolt kábítószert. Tavaly szept­ember 20-án házkutatást tar­tottak náluk a rendőrök, és 9 tő növényegyedet, 43 gramm ma­rihuánát, valamint a vadken­der termesztéséhez, fogyasztá­sához szükséges eszközöket - digitális mérleget, növényőrlőt, elektromos lámpával és időzítő­vel felszerelt faszekrényt - ta­láltak a lakásban. A járásbíróság a férfit 9 hó­nap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 2 év 6 hónapra felfüggesztette, míg a nővel szemben 120 ezer forint pénzbüntetést szabott ki. A 800 ezer forintos bűnügyi költséget is ki kell fizetniük. V. É.

Next