Békés Megyei Hírlap, 2019. szeptember (23. évfolyam, 203-227. szám)

2019-09-18 / 217. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP Albán határsértőt fogtak el kedden Mezőhegyesen Kedden a rend­őrök elfogtak Mezőhegyes külterületén egy külföldit. A férfi albán állampolgárnak mondta magát, de nem tud­ta hitelt érdemlően igazolni a személyazonosságát és azt, hogy jogszerűen tartózkodik Magyarországon. A rendőrök előállították a határrendésze­ti kirendeltségre, ahol meg­hallgatták - közölte a megyei rendőr-főkapitányság. L. B. Jótékonysági felajánlások Csendes Ferenctől BÉKÉSCSABA Jótékonyság­ból idén is jelesre vizsgázik Csendes Ferenc megyeszék­helyi festőművész, a magyar kultúra lovagja. Három-há­rom alkotását ajánlotta fel a Békéscsaba-Arad-Békés­­csaba Szupermaratonra és a Békés Megyei Hírlap Az év sportolói díjátadójára. Leg­utóbb pedig a békéscsaba­iak nevében a Triumvirátus című kardvirágcsendéleté­vel lepte meg a Rádió 1 or­szágos roadshow-jának csa­bai állomásán Sebestyén Balázsékat. Csendes Ferenc jövő januárban ünnepli 75. születésnapját, és ezen alka­lomból a budapesti Stefánia Palotában nyílik tárlata. Ny. L. Óvodákat támogat a Zártszelvény SE a bevételből A Zártszelvény Sport­egyesület szombaton az ele­­ki sportpályán jótékonysági sport- és családi napot szer­vezett az óvodák támogatá­sára. Ebéddel, gépjármű-be­mutatóval, labdarúgó-mér­kőzésekkel és könnyűzenei programokkal várták a helyi­eket. A nap során a tombo­la értékesítéséből és a kilá­togatók felajánlásából közel egymillió forint gyűlt össze, amelyet Oláh László, az Old Boys válogatott vezetője to­vábbi egymillió forinttal egé­szített ki. V. N. Látogasson el hírportálunkra! BEOL.hu Az elnök gyulai diákoknak beszélt a klímaváltozásról Interaktív előadást tartott Áder János Egyetlen eldobott cigaret­tacsikk 500 liter, egyetlen csepp étolaj 1000 liter vi­zet képes elszennyezni - fo­galmazott Áder János köz­­társasági elnök kedden a Gál Ferenc Főiskola gyulai Egészség és Szociális Tu­dományi Karán. Az államfő Az elszabaduló klímaválto­zástól a fenntartható fejlő­désig - okok, megoldások, lehetőségek címmel tartott interaktív előadást az intéz­ményben. Papp Gábor gabor2.papp@mediaworks.hu GYULA - Extrém év és extrém nyár áll mögöttünk - vezet­te fel előadását a köztársasá­gi elnök, aki ennek kapcsán egyebek mellett szólt a föl­dünket sújtó hurrikánokról, erdőtüzekrő­l és szárazságról is. Mint elmondta, Magyaror­szágon a tavalyi volt a legme­legebb év, amióta feljegyzé­sek készülnek, és az idei jú­nius számít az eddigi legme­legebbnek ugyanebben az ös­­­szehasonlításban. Tavasszal extrém aszályt láthattunk, míg 2018-ból a Duna nagyon alacsony vízállása is megje­lenhet emlékképként. Áder János ezt követően grafikon segítségével mutatta be, hogy miként alakult a ter­mészeti katasztrófák száma a világban az elmúlt évtize­dekben. 1970 és 1980 között általában száz alatt volt azok száma, az utolsó tíz évben viszont meghaladta az esz­­tendő­nkénti háromszázat. A kár mértéke is nőtt: míg 1980 és 1990 között nem ha­ladta meg az 50 milliárd dol­lárt azok évenkénti értéke, addig az utolsó tíz esztendő­ben egyetlen évben sem volt 50 milliárd dollár alatt, sok­kal inkább 100 és 150 milli­árd dollár között. A köztársasági elnök ez­után meg is szavaztatta a hall­gatóságot, hogy mit tartanak a klímaváltozás legfőbb oká­nak. A voksoláson egyértel­műen az emberi tevékenysé­get jelölték meg a legerőseb­ben ható tényezőként a jelen­lévők, ami megegyezik a tu­dományos konszenzussal is. Az elmúlt ezer évből az el­ső mintegy nyolcszáz eszten­dőben a föld hőmérsékletét egy lehűlési időszak jellemez­te. Az 1800-as évektől kezd­ve azonban, az ipari forra­dalom elindulásával, a szén, az olaj, a gáz, a rengeteg fos­­­szilis energia elégetésével, az üvegházhatású gázok ki­bocsátásával elkezdett emel­kedni a hőmérséklet. Áder Já­nos ennek kapcsán rámuta­tott az említett gázok és a hő­mérséklet emelkedése közöt­ti összefüggésekre. Ezekkel párhuzamosan a népesség is folyamatosan emelkedik. Míg az első világháború után nagyjából 2 milliárdan, nap­jainkban 7,5 milliárdan él­tek, 2050-ben már várhatóan 9,5-10 milliárdan élnek majd a földön. Erősödik az urbani­záció, a vízfelhasználás pedig kétszerese, az energiafelhasz­nálás háromszorosa a népes­ség emelkedésének. Egyre in­kább felfűtjük a bolygót. Áder János érintette a klí­masemlegesség­­ kérdését, aminek elérését 2050-re tűz­ték ki célként. Ez egyébként azt jelenti, hogy az üvegház­hatású gázok kibocsátása egyensúlyban van azok el­nyelésével. A köztársasági elnök hang­súlyozta: 2030-ig megszű­nik az energetikai célú szén­égetés Magyarországon. En­nek feltétele, hogy megépül­jön Paks 2, valamint sikerül­jön 2030-ig 7000 megawattra növelni az ország naperőmű­kapacitását. Mint kitért rá, a mezőgaz­daságban ugyancsak válto­zásra van szükség. Az erdő­sültséget 27 százalékra sze­retnék növelni. Az elnök el­mondta azt is, hogy az embe­rek személyenként mit tehet­nek a jó ügy érdekében. Áder János köztársasági elnök számos szemszögből érintette a klí­maváltozás témáját előadásában Fotó: Kiss Zoltán Energiahatékony önkormányzat Az eseményen dr. Kozma Gá­bor, a Gál Ferenc Főiskola rek­tora köszöntötte a megjelente­ket. Gyula, a zöld város címmel előadást tartott dr. Görgényi Ernő polgármester, aki bejelen­tette: a Virtuális erőmű prog­ram részeként a város jogo­sulttá vált az Energiahatékony Önkormányzat 2019 cím vise­lésére. Az előadáson részt vett dr. Kiss-Rigó László szeged­­csanádi püspök és dr. Kovács József országgyűlési képvi­selő is. Dr. Görgényi Ernő polgármes­ter is előadást tartott Pogácsás Tibor: sikeres az önkormányzati rendszer Jól hasznosuló adóforintok OROSHÁZA A Fidesz 4-es szá­mú választókerületének volt a vendége hétfőn este Pogá­csás Tibor, a Belügyminiszté­rium önkormányzati államtit­kára, aki a fórum előtti sajtó­­tájékoztatón arról beszélt, sike­res Magyarországon az önkor­mányzati rendszer. Pogácsás Tibor kiemelte, a polgárok bíz­nak a helyi vezetőkben, akiket problémáikkal napi szinten megkereshetnek, s akik a hoz­zájuk fordulókkal partnerség­ben végzik a munkájukat. Az önkormányzatok helyze­tét stabilnak nevezte, beszélt a területi kiegyenlítő mecha­nizmusokról. Orosháza térsé­gi, meghatározó szerepét, gaz­dasági erejét emelte ki, ahol az állampolgárok befizetett adóforintjai jól hasznosulnak, a fejlődéshez, a pályázati önré­szekhez biztosítanak forráso­kat. Példásnak nevezte az ön­­kormányzatnak a civilekkel, gazdasági társaságokkal va­ló jó kapcsolatát. Dávid Zoltán polgármester erre reagálva el­mondta, a napokban elkezdő­dött a Szegedi Tudományegye­temmel partnerségben a gé­pészmérnökképzés, ami a Bé­kés megyei cégek munkaerő­­igényeit kívánja kielégíteni. - Olyan hosszú előkészítés után vált valóra álmunk, mint amilyen hosszú egy fejlesztési projekt megvalósítása - utalt a pályázatokra, amelyek most jutottak a kivitelezés fázisába. Újságírói kérdésre a városve­zető hangsúlyozta, a munkás­­szálló is az itt megtelepedett és fejlesztésekben gondolkodó gazdasági társaságok igényeit elégíti ki. Reményét fejezte ki, a munkavállalók, ha itt megta­lálják a számításaikat, Oroshá­zán telepednek le. A tanuszoda kapcsán az államtitkár a mű­szaki létesítés hosszadalmas, adminisztrációs folyamatával indokolta a megvalósulás csú­szását, ám kiemelte: célegye­nesbe ért a beruházás. Cs. I. Pogácsás Tibor Fotó: MTI \ 2019. SZEPTEMBER 18., SZERDA Szidalmazta, pofon vágta a biciklis fiút egy autós BÉKÉSCSABA Garázdaság és testi sértés miatt emelt vádat az ügyészség egy 48 éves ge­­rendási férfi ellen, aki az úton bántalmazott egy biciklis gye­reket. A Békéscsabai Járásbí­róság a minap 1 év 6 hónap próbára bocsátotta - közölte a megyei főügyészség. A vádlott tavaly július 14-én a kora esti órákban a Csorvást és Gerendást összekötő köz­úton autózott. Ekkor ugyanitt biciklizett egymás mellett ha­ladva egy 13 éves fiú - a későb­bi sértett - és egy szintén kis­korú lány. A vádlott előzés köz­ben rádudált a kerékpáros fia­talokra, amikor elhaladt mel­lettük a járművével, emiatt a fiú mondhatni, bemutatott neki. A férfi ezen felháboro­dott, a kocsival megállt a bicik­lisek előtt. Odament a fiúhoz, trágár szavakkal hangosan szi­dalmazni kezdte, majd megszo­rította a nyakát, pofon ütötte. Végül úgy meglökte a sértettet, hogy az átesett a kerékpárján és ennek során a bal lábszárán 26 centiméter hosszú vágott sé­rülést szenvedett. L. B. Távozik a múzeum vezetője OROSHÁZA Távozik a Nagy Gyula Területi Múzeum éléről Rózsa Zoltán. A régész 22 éven át dolgozott Orosházán, az in­tézményt 18 évig irányította a régészszakma legmagasabb kitüntetésével, a Schönvisner István-díjjal elismert szak­ember. A fővárosban a Várka­pitányság Integrált Terület­­fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. munkatársaként folytat­ja munkáját. Az orosházi mú­zeumot december 1-ig Józó Ta­­másné megbízott igazgatóként vezeti, a vezetői állásra már kiírták a pályázatot. Rózsa Zoltán elmondta, új kihívások várnak rá. Mivel Orosházán példaértékű kap­csolatot alakítottak ki a civi­lekkel, a fémkeresőkkel, erre alapozva kapott megbízást új munkahelyén: a civil-szakmai jó gyakorlatok országos kidol­gozója, koordinátora lesz.Cs. I. Vitályos Eszter tartott fórumot SZARVAS Dankó Béla ország­­gyűlési képviselő meghívásá­ra érkezett Szarvasra dr. Vi­tályos Eszter, az európai uni­ós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár, aki a Főtéri Álta­lános Iskola dísztermében tar­tott lakossági fórumot hétfőn. Elsőként a polgári kormány­zás eredményeit elevenítette fel számokban: 2019 első ne­gyedévében a magyar GDP 5,2 százalékkal bővült. - A gazdasági növekedés a tavalyi, kifejezetten erős év­hez képest sem veszített abból a dinamikából, ami tapasztal­ható volt az elmúlt időszakban - hangsúlyozta Vitályos Esz­ter. Megemlítette azt is, hogy 2010 óta 10 százalékkal csök­kent a magyar államadósság, ami az Európai Unióban az ötö­dik legnagyobb mértékű adós­ságcsökkenésnek számít. A jö­vőbeli tervek kapcsán megem­lítette a gyermekétkeztetés tá­mogatásának növelését, mely­nek köszönhetően a követke­ző évben már 82 milliárd forint áll rendelkezésre e célra, amely 50 milliárd forinttal jelent töb­bet 2010-hez viszonyítva. A közel egyórás fórumon fel­szólalt még Babák Mihály pol­gármester is, aki a helyben történt fejlesztésekre hívta fel a jelenlévők figyelmét. B. A.

Next