Békés Megyei Hírlap, 2020. május (24. évfolyam, 102-125. szám)

2020-05-15 / 113. szám

2020. MÁJUS 15., PÉNTEK Gitárkoncerttel kedveskedett a helyieknek a művelődési ház vezetője A kertjéből szórakoztat S. Nagy Péter, a Nagyszé­nás­ Kulturális Központ ve­zetője zenés estre várta a falubelieket. Ki se kellett otthonról mozdulniuk, hi­szen ebben a veszélyhely­­zetes időszakban elég, ha okostelefonjaikat vagy szá­mítógépeiket az adott idő­ben ráhangolják az ese­ményre. Volt esőnap is, hi­szen az előadó a saját kert­jében koncertezett. Sze­rencsére az időjárás ked­vezett, így az eredeti idő­pontban meghirdetett es­tén szép számban élvez­hették azt a zenei utazást a nézők, amit Péter kínált a számukra. Csete Ilona Ilona.csete@mediaworks.hu NAGYSZÉNÁS Lesz majd foly­tatása a karanténkoncertnek. Kíváncsiak voltunk, mikor, kikkel, miként. S lehet-e fo­kozni az érdeklődést, hiszen első zenei programjával több mint kétezer embert elért. Ki is S. Nagy Péter? - Sarkadi diák voltam, ami­kor anyukám - aki éneket ta­nított - gitárján tanulni kezd­tem, mert karácsonyra gitár­­iskolakönyvet kaptam. A ze­nei vénám innen ered. Ké­sőbb, 1996-ban a sarkadi kö­zépiskolában alkalmam volt színpadra, közönség elé kiáll­va megmutatni a tudásomat. Békéscsabai főiskolás éveim alatt is végig kísért a gitár, annak ellenére szavaztam bi­zalmat ennek a hangszernek, hogy dobolni tanultam és fel­szerelésem is volt. Végül azt belepte a por, és a gitár mel­lett döntöttem. Voltak zenei formációk, zenekarok, amik­ben tag voltam, de ez már a múlt - elevenítette fel diák­éveit Péter. S hogy miként került a fi­atalember 2010-ben Nagyszé­násra? Elmesélte lapunk ér­deklődésére azt is. - Akkor költöztem a nagy­községbe, családot alapítot­tam. Két gyermekünk szüle­tett, magamat pedig hobbize­nésznek tartom. Ha kell, ze­nélek gyerekeknek, ha a ked­vem s a hangulatom úgy hoz­za, írok dalokat. Nagyon ked­velem a lírai hangvételű szer­zeményeket, én ilyen beállí­tottságú ember vagyok. Péter a veszélyhelyzet óta, a bezárt művelődési házban - ahol jelenleg karbantartást, kisebb felújításokat végez­nek - programok hiányában BEOL.hu úgy döntött, megörvendezteti a szénási közönséget. - A kertünkben kiválasz­tottam egy zugot, abban bíz­va, hogy a hangzás is megfe­lelő lesz. Kedvenc előadóim­tól eljátszottam pár kevésbé ismert slágert. Az élő előadás közben is érkeztek kommen­­tek, azóta is kapok visszajel­zéseket, hogy sokaknak tet­szett. Ígéretet tettem, hogy lesz folytatás, méghozzá má­jus 29-én, pénteken, melynek esőnapja pedig május 30., szombat lesz. A járvánnyal kapcsolatos folyamatosan frissülő, hiteles információk: S. Nagy Péter két gyermekével is gyakran zenél, lehet, május végén is közösen adnak elő Fotó: BMH FILMAJÁNLÓ A burok TELEVÍZIÓ A burok a szerelem és az áldozathozatal története a közeli jövőben, amikor az em­beriség sorsa veszélybe kerül. A Földet békés idegenek, a Lel­kek foglalják el, akik átveszik az irányítást a legtöbb ember elméje fölött, testüket azon­ban érintetlenül hagyják, és beleköltözve buroknak hasz­nálják. A kevés emberi ellen­álló egyikét, Melanie-t elfogja a Hajtók egyike, akik az utol­só emberektől védik az új fajt. Kétségbeesett csata után Melanie testébe beleoperál­nak egy Vándor nevű Lelket. Vándort figyelmeztetik, hogy a heves érzelmek, a szenve­dély és az élénk emlékek miatt nem könnyű egy emberben él­ni, ám van valami, amire nem számított: teste korábbi lakója nem hajlandó átadni az elméje fölötti uralmat. Szereplők: Saoirse Ronan, Diane Kruger, William Hurt, Frances Fisher Bemutató: Moziverzum - péntek 21:00 Diane Kruger és Saoirse Ronan is szerepel a filmben Az utódok is örökölték a zenei vénát S. Nagy Péter két gyer­meke is ügyesen bánik a hangszerekkel, a na­gyobbik hegedül, a ki­sebbik zongorázik. A ze­nei vénát örökölték, an­­­nyira, hogy időnként kö­zös családi zenélésre is vállalkoznak. Az még rej­tély, hogy a május végi ker­ti karanténkoncerten ők is a füves színpadra lépnek-e. Apukájuk a gitárjával min­denképpen. S. Nagy Péter azt is elárulta, néhány sa­ját szerzeménnyel is meg­lepi közönségét. Érdekeset látott, hallott? Tárcsázzon: 06-80/922-016 Fotóját, olvasói levelét várjuk! BÉKÉSCSABA A Békéscsabai Napsugár Bábszínház is csatla­kozott Kőszív című előadásával a kecskeméti Ciróka Bábszín­ház kezdeményezéséhez, mely­nek során az ország 13 bábszín­háza közös gyereknapi prog­rammal lepi meg a nézőket - derült ki sajtóközleményük­ből. A társulatok május 31-én, vasárnap várják nézőiket on­line gyereknapi programokkal. Az eseményt a Békéscsabai Napsugár Bábszínház, a pé­csi Bóbita Bábszínház, a Buda­pest Bábszínház, a kecskeméti Ciróka Bábszínház, a zalaeger-Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Békés Megyei Hírlap, 5601 Békéscsaba, Pf. 111 Telefon: 66/527-200 Díjmentesen hívható szám hétköznap 8-12 óráig: 06-80/922-016 Hírügyeletes: E-mail: szerkesztoseg@bmhirlap.hu Papp Gábor Online gyereknapot tartanak szegi Griff Bábszínház, az egri Harlekin Bábszínház, a veszp­rémi Kabóca Bábszínház, a bu­dapesti Kolibri Színház, a sze­gedi Kövér Béla Bábszínház, a szombathelyi Mesebolt Báb­színház, a miskolci Csodama­lom Bábszínház, a győri Vaska­kas Bábszínház és a debreceni Vojtina Bábszínház produkciói teszik feledhetetlenné. A legkisebbeket négy éven aluliaknak szóló babaelőadás­ra várják, az ovisokat és isko­lásokat pedig népmesékkel, klasszikusokkal, vásári játé­kokkal varázsolják el. V. E. A Napsugárban már készülnek az eseményre­Fotó: Ignácz Bence 6.00 Hírek 6.10 Aktuális 6.30 Praktikák 7.00 Híradó 7.20 Ak­tuális 7.40 Művészbejáró 8.10 Sztárportré 8.40 Napsu­gár bábszínház 09. 9.10­­ Látogató 02. 9.40 Aktu­­­­ális 10.00 Híradó 10.20 Kezdőkör 11.00 Terefe­­re 01.12.00 Laskai sorok 12.30 Képújság 15.00 Egy nap a világ 1­5. 15.30 Napsugár bábszínház 07.16.15 Luther Márton élete 03. 16.30 Nyitott Egyetem 04. 17.00 Hírek 17.10 Aktuális 17.30 Prak­tikák 18.00 Hírek 18.10 Látogató 02. 18.30 Művészbejáró 19.00 Híradó 19.20 Ak­tuális 20.00 Híradó 20.20 ZooPlusz 04. 21.00 A völgy hangja 21.50 Til­tott kastélyok 02. 22.30 Aktuális 22.50 Híradó 23.10 ZooPlusz 04. 23.40 Szarvasi híradó 0.00 Kép­újság GYÓGYSZERTÁRI KÉSZENLÉT, ÜGYELET BÉKÉS, Turul Gyógyszertár (Piac tér 2., 411-014), BÉKÉSCSABA, Lencsési Gyógyszertár (Lencsési út 26., 456-333), GYOMAENDRŐD, Endrőd Patika (Hősök tere 12., 386-150), GYULA, Patika Plus Gyógyszertár (Írisz Gytár) (Kétegyházi u. 1., 521-025), MEZŐBERÉNY, Oroszlán Gyógy­szertár (Luther u. 1., 522-410), OROSHÁZA, Szent István Pati­ka (Szabó Dezső u. 3., 412-752), SZARVAS, Pingvin Patika (Kossuth u. 21/3., 311-616) ORVOSI ÜGYELET BÉKÉS, Kossuth u. 16., tel.: 414- 514 * BÉKÉSCSABA, Gyulai út 18., sürgősségi betegellátó osztály, tel.: 555-140; felnőttügyelet, tel.: 555- 424; gyermekügyelet, tel.: 555- 362 * GYULA, Egészségügyi Alap­ellátási Intézmény, Béke­sgt. 39., tel.: 463-004 * OROSHÁZA, Könd utca 59., tel.: 411-200 * SZARVAS, Vasút u. 46-48., tel.: 400-502 * SZEGHALOM, Ady E. u. 1/B, tel.: 06-70/370-3104 ________KITEKINTŐ g Virtuális színtéren vetélkedtek a mesélők OROSHÁZA Még magunk sem tudjuk, hogy elmaradt, vagy csak elhalasztottuk az idei Gyopárka Tündér mesemondó versenyt, de az biztos, hogy a városalapítási programsoro­zat részeként 2020. április 24. és május 4. között meghirdet­tük ennek karanténváltozatát. A versenyre 23 ovis és iskolás nevezett, jellemzően Oroshá­záról, de kaptunk több mesét Nagyszénásról és Pusztaföld­várról is - számolt be a Justh Zsigmond Városi Könyvtár. A gyerekek, megjelenésükkel, előadásuk színvonalával, ko­molyan vettétek a feladatot. Otthoni üzemmód­ban is kitettek magukért a kicsik. A zsűri az óvodások korcso­portjában mindenkit elisme­résben részesített, mivel meg­ítélésük szerint mindannyian nagyon hasonlóan teljesítet­tek. Eredmények: 1. és 2. osz­tályosok között: 1. Tóth-Gáspár Boróka (Orosháza) és Albert- Sárközi Bertold (Orosháza), 2. Horváth Hanna (Orosháza), 3. Kulcsár Éva Nóra (Nagyszé­nás). 3. és 4. osztályosoknál 1. Kulcsár Anna Helga (Nagyszé­nás) és Tenkes Réka (Oroshá­za), 2. Kiss Emma (Orosháza), 3. Uhljár Dániel László (Nagy­szénás). Cs. I. ANYAKÖNYVI HÍREK OROSHÁZA Születés: Kovács Krisztián és Csö­mör Kitti fia Ádám (Tótkomlós), Novák Gyula Szabolcs és Paksi Amanda lánya Rozina (Mezőko­­vácsháza), Koncz Tibor György és Varga Henriett lánya Anna Róza (Nagyszénás) RECEPT Sült spárga hollandi mártással HOZZÁVALÓK: 1 csomag zöld spár­ga, olívaolaj, só, frissen őrölt bors. A mártáshoz: 10 dkg vaj, 3 db to­jássárgája, 3 ek. víz, egy nagy csi­pet só, 1/2 db citrom leve. ELKÉSZÍTÉS: a spárgát megmos­suk, eltávolítjuk a fás végeket. Egy sütőpapírral bélelt tepsiben elren­dezgetjük, meglocsoljuk olívaolaj­jal, sózzuk, borsozzuk, és 180 fo­kos sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük. A mártáshoz megtisztítjuk a vajat, ehhez felolvasztjuk egy kis forraló­­ban, leszedjük a habot a tetejéről és félretesszük hűlni, mert langyo­san kell majd felhasználnunk. Gőzfürdőn a sárgájukat a vízzel és a sóval habosra verjük. Ügyeljünk, hogy ne legyen túl meleg, nehogy berántsa a tojásokat! Ha már elkez­dett besűrűsödni, levesszük a gőz­fürdőről, lassan csorgatva hozzáke­verjük a tisztított vajat és a citrom­levet. Kínáljuk a sült spárgák mellé. Mindmegette.hu

Next