Békés Megyei Hírlap, 2020. december (24. évfolyam, 281-305. szám)

2020-12-03 / 283. szám

EGY PERCBEN Térkép készült Békésről BÉKÉS Karácsonyra megjelenik Fe­­renczi Sándor helytörténet-kutató sa­ját kezével készített térképe, amely dísztokban vásárolható meg pár héten belül. A térképet Mucsi András szer­kesztő (a képen) mutatta meg. ► 6 Üvegen át látható a tárlat GYULA Az Erkel Ferenc Művelődési Központ a veszélyhelyzet ideje alatt is gondolt a fotóművészet iránt ér­deklődőkre. Két helyi fotós, Bánfi Barnabás és Bagyinszki Zoltán vá­rosról készített képeit a Vigadó kör­folyosóján helyezték el. ► 6 Már tesztelik a tramtraint HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Átadták a tramtrain 3850 méteres, egyvá­gányú pályáját öt kitérővel és hat megállóval. Száz év után először új villamosvonal épül Magyarorszá­gon - mondta Facebook-videójában Lázár János kormánybiztos. ► 8 Tilos helyi adót emelni MAGYARORSZÁG A kormány újabb gazdaságvédelmi és családvédel­mi intézkedést rendelt el a korona­­vírus-járvány miatt. Rendeletében megtiltja az önkormányzatoknak, hogy 2021-ben megemeljék a helyi és a települési adókat, új adót vezes­senek be, illetve eltöröljék az eddi­gi adókedvezményeket - ismertette a Pénzügyminisztérium. ► 9 Jó reggelt­ guláról autóztam Elek felé kora délután, amikor körül­belül félúton egy szürke gom­bócra lettem figyelmes az út szé­lén. Sárdarab vagy egy állat? Lelas­sítottam a biztonság kedvéért. Kö­zelebb érve kiderült: egy szürke gú­nár téblábolt, és nyújtogatta a nya­kát felém. Nem mozdult, de azért jó­korát kerültem, az út egyébként is üres volt, csak a távolban látszott egy másik jármű fényszórója. Elmen­tem az állat mellett, de nem gyorsí­tottam, vártam, hogy mi lesz, villan­tottam a szembejövőnek. A vissza­pillantóban még láttam, hogy a liba nem mozdul, majd amikor a másik autó is elhaladt, szépen lassan át­totyogott az úton. És még mondják, hogy buták a libák... B. 0. www.beol.hu BÉKÉS MEGYE Decembert írunk, a déligyümölcsöket keresik a legtöbben a boltok­ban, a piacokon. A mandarin átmérő szerint hétféle mé­retben kapható, és minél na­gyobbat választunk, annál többet kell fizetni. Jelenleg az olasz, a spanyol és a görög is ott van a polcokon. Több­ségük magszegény, aminek örülnek a vásárlók. - A narancsnál is a nagy­ság befolyásolja az árat, a ba­nánnál viszont - mivel egész évben itt van - nem jelentős az áringadozás - mondta el Gulyás Tamás, a békéscsabai Mezőker Kft. zöldség-gyü­mölcs osztályának vezetője. Mikuláshoz közeledve egy­re többen mennek az édessé­geket tartalmazó polcok felé a boltokban, és télapófigurá­kat is vásárolnak, ha nem is olyan mértékben, mint koráb­ban. A csokoládékínálat szé­les, a vevők a jobb minőséget részesítik előnyben. ► 3 Nagyságával együtt nő a narancs ára Busa László raktáros folyamatosan tölti fel a narancskészletet a békéscsabai Mezőker áruházban Fotó: Bencsik Ádám Deutsch kritizált, emiatt kizárnák BRÜSSZEL Az Európai Nép­párt európai parlamenti frakciójának 182 tagja közül 30 kezdeményezte Deutsch Tamás kizárását, kilencedi­kén már szavaznának is róla. A Fidesz-KDNP EP-dele­­gációvezetője szerint ez tö­kéletesen megmutatja, miért kell nemet mondani a brüs­­­szeli jogállamisági mecha­nizmusra. ► 9 Mérséklődött a koronavírus terjedése BÉKÉS MEGYE A hétvége és a hét eleje után a tegnapi adatok alapján tovább mér­séklődött az újonnan azono­sított koronavírusos fertő­zöttek száma térségünkben. Szerda reggel 152-vel nőtt ez a mutató. Figyelmeztető jel ugyanakkor, hogy egy hét alatt több mint kétezer pozi­tív tesztet regisztráltak Bé­késben. Müller Cecília tiszti főor­vos az operatív törzs tegnapi tájékoztatóján elmondta: vál­tozatlanul a járványgörbe el­­laposítása a cél. A kormány a jövő héten hoz döntést ar­ról, hogy a karácsonyi ünne­pek idején milyen rendsza­bályok, higiénés feltételek lesznek érvényben. ► 2,9 Új natúrpark létesítéséről egyeztetnek SZEGHALOM Az Alsó-Berettyó Melléki Natúrpark megala­kításával kapcsolatban zaj­lanak az egyeztetések. Létre­hozása három megyét, köz­tük Békést is érintené. ► 2 Reneszánszát éli a magyar vidék MAGYARORSZÁG Hiszem, hogy hazánk és gazdasá­gunk megújulása a vidéki gazdasági erőben rejlik, és ehhez minden támogatást meg szeretnénk adni - nyi­latkozta lapunknak Nagy István. Az agrárminisztert a me­zőgazdaságot sújtó nehézsé­gekről és az agrártámogatá­sokról is kérdeztük. ► 7 Folytatódik a tesztelés BÉKÉSCSABA Folytatódik az egészségügyi, a szociális, a bölcsődei, az óvodai dolgozók és a peda­gógusok gyorstesztelése, amelyben az orvosi, egészségügyi képzésben részt vevők is segítenek kéthetes, fizetett gyakorlat részeként. Csicsely Stefánia, a Szegedi Tudományegyetem orvostan­hallgatója (jobbra) tegnap a Jankay iskolában látta el ezt a feladatot. Fotó: Rosta Tibor/MTI Szájer József kilépett a Fideszből BUDAPEST Szájer József szer­dán kilépett a Fideszből. A volt EP-képviselő Kubatov Gábor pártigazgatónak je­lentette be a döntését. - Amit Szájer József képvi­selőtársunk tett, az a mi politi­kai közösségünk értékrendjé­be nem fér bele - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Orbán Viktor miniszterelnök, a Fi­desz elnöke. - Harmincéves munkáját nem fogjuk elfelejte­ni és megtagadni, de cseleke­dete nem elfogadható és nem védhető. A történtek után az egyetlen helyes döntést hozta, amikor bocsánatkérés mellett európai parlamenti mandátu­máról lemondott és a Fidesz­ből kilépett. Döntését tudomá­sul vettük. MN SZERKESZTŐS­ÉG: E-mail: szerkesztoseg@bmhirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-12 óráig 80/922-016 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS 8-15 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 66/519-600 MA HOLNAP 7 10 % Ma változóan vagy erősen felhős lesz az ég, gyenge csapadék térségünkben maximum elvétve fordul­hat elő. A délkeleti szél megélénkül. ► 13 . Boldog névnapot (Ferenc, és '■*' Olivia nevű­­ olvasóinknak!

Next