Békés Megyei Hírlap, 2021. április (25. évfolyam, 76-99. szám)

2021-04-22 / 92. szám

EGY PERCBEN Szintet ugrott a Ferencváros BUDAPEST Tizenöt, huszonöt, kilenc­­venhárom. Ilyen sok éve nem látott si­kereket ért el Szergej Rebrov (képün­kön) a Ferencváros vezetőedzőjeként, sorrendben az Európa-liga-, majd a Baj­nokok Ligája-csoportkörös szereplés­sel, s most zsinórban a harmadik NB I.-es bajnoki cím elnyerésével. Sokat javult a felsőoktatás MAGYARORSZÁG Az Állami Számve­vőszék elemzése a 2012 óta eltelt időszakot vette górcső alá a felső­­oktatásban, amiből kiderült, hogy több mutató esetében már mostan­ra sikerült elérni vagy megközelíte­ni a 2023-ra kitűzött célokat. ► 7 Fenyegető műanyagkrízis VILÁG A műanyagok előállításának és felhasználásának mértéke több mint hússzorosára emelkedett az el­múlt ötven év alatt. 1964-ben még csak 15 millió tonna műanyagot „fo­gyasztottunk”, ez a szám 2014-ben 311 millió tonnára emelkedett. Napkeleti kalászat ÚJKÍGYÓS Harangozó Imre néprajz­­kutató legújabb kötete, a Napkele­ti kalászai többféle írás­gyűjtemé­nye, melynek címe egy ősi újkígyósi tradícióra, egyben a hagyományok megőrzésére utal: betakarításkor szokás volt egy kis gabonát elpotyog­­tatni a szekérről, melyet aztán a sze­gényebbek összeszedhettek. ► 12 Jó reggelt v­ alaki jól érezte magát a minap az egyik csabai játszótéren. Először csak annyit láttunk, kicsit vizes maradt a mászóka tetején lévő padka az előző napi kiadós eső után. Aztán koppant, a csúszda előt­ti rész nem ázhatott be, fölötte telje­sen ép a tető. Valami más folyt oda: szépen habzó, tequilával ízesített, „fo­lyékony kenyér.” Vigalom lehetett, afféle rejtett buli, erről árulkodtak a nyomok és az otthagyott, félig teli sörösdoboz is. Még jó, hogy semelyik óvodás nem kóstolt bele. Nem túl esz­tétikus sem az ital, sem az eldobott cigarettacsikk a játszón, de sajnos egyre gyakoribb látvány. Akik úgy ér­zik, ideális zugivó egy tér, azoknak biztos nincs még gyerekük. N. Sz. V BÉKÉS MEGYE Szerdától péntekig két oltóbuszon Pfizer-vakciná­­val oltja a Magyar Honvédség a Békés megyeieket - jelentette be Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kor­mánymegbízott. Az oltóbuszok Gyulán és Békéscsabán kezdték meg a munkát. Pénteken pedig a Mezőkovácsházai járásban segíti az egyik oltóbusz a védekezést. Összesen több mint ezren kapják meg ilyen módon az oltást. A szerdától szerdáig tartó ol­tási héten mind a 189 háziorvos is élt Békésben - mégpedig Pfizer-, Moderna-, AstraZeneca-és Sinopharm-vakcinákkal. Va­lamennyi kórházi oltópont is működik. Fotó: Lehoczky P. ► / www.beol.hu Oltobuszok érkeztek szerdán megyénkbe További izgalmas hírekért látogasson el ide: Korszerűsítik a technológiát MEZŐHEGYES A francia terme­lők által irányított Limagrain vállalat magyarországi ke­reskedelmi tevékenysé­gét 2000-ben kezdte meg. 2014-ben vetőmagüzemet vásároltak Mezőhegyesen. A nagy múltú mezőhegyesi állami gazdaság teljes kö­rű újjászervezésének a ré­szeként két esztendeje aláír­ták azt a szerződést, amel­­­lyel a cég eladta termelési le­ányvállalatát a ménesbirtok­nak. Az üzem visszavásárlá­sa után nagyszabású fejlesz­tés vette kezdetét. A­z első ütemben egy két­ezer négyzetméteres csar­nokot építettek, valamint közművesítettek. Az épület egyik felébe egy vetőmagot válogató gépsor kerül, ami méret, alak és még szín alap­ján is elvégzi a szelektálást. A beszerelésre, mely a na­pokban kezdődött el, tíz hó­nap áll rendelkezésre. ► 3 Elkezdődött a vetőmag-feldolgozó beszerelése Fotó: Imre Gy. Kiteljesedés számára a színészi lét BÉKÉSCSABA Tompos Kátya és Balázs János idézte meg nem­régiben a Csaba gyöngyében a legendás zongoraművész, Cziffra György világszínvo­nalú játékát és az egykori pesti éjszakák, füstös bárok hangulatát. A különleges fel­lépésről, a színészi lét csírá­iról, kiteljesedéséről Tompos Kátya mesélt. ► 5 Élni akart a méhkeréki kisgyermek MÉHKERÉK Mindössze 870 grammal látta meg a napvi­lágot Árgyelán Csabika, aki hatalmas élni akarással szü­letett 26 hetes terhességből. Édesanyja, Árgyelánné Gurzó Aranka mesélt nekünk a ma már 15 hónapos kisfiú törté­netéről és arról, hogyan visel­te a nehéz hónapokat. ► 4 További képek és értékelés: BEOL.hu Vészi Panna Eperke Pécs Tudjon meg többet Pannáról a 3. oldalon! Új foglalási technika jön, javulóban az adatok MAGYARORSZÁG Kísérleti jel­leggel időpontfoglalási rend­szert vezet be a kormány, teg­nap 70 ezer Pécs, Debrecen, Szeged, Budapest vagy a kör­nyékén lakó, oltásra regiszt­rált kapott sms-t, amely segít­ségével csütörtök délutánig online jelentkezhetnek oltás­ra jövő hétfő, kedd vagy szer­dára. Ha a módszer beválik, akkor minden kórházban on­line időpontfoglaló rendszer jön létre, jelentette be az ope­ratív törzs tájékoztatóján György István államtitkár. E­lhangzott, eddig több mint 4,3 millióan regiszt­ráltak az oltásra, és 3 mil­lió 363 ezer 596 embert már beoltottak, közülük 1 millió 425 ezer 124-en a második adagot is megkapták. ► 9 Szárnyalhatnak OROSHÁZA Extrémsport-napot és regionális triálkupát rendez­hetnek a fiatalok a nyáron a városban. A látványos program nem ismeretlen az ifjúság körében, sok éven át dübörgő zenére léleg­zetelállító extrém mutatványaikkal szórakoztatták a BMX bringá­­sok kortársaikat. Nem lesz ez másképpen idén sem. ► 6 SZERKESZTŐSÉG: Email: szerkesztoseg@bmhirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-12 óráig 80/922-016 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS 8-15 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 66/519-600 MA HOLNAP .Aj, 20­14 . Ma fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Ezzel egy időben a szél megerősödik. Hidegfront érkezik. ► 13 .dog névnapot Csilla és Noémi nevű olvasóinknak!

Next